Üdvösség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Az üdvösség (latin salvatio, salus; görög szōtēria; héber jāsā[1]) vagy másképp: üdvözülés, megszabadulás, megmenekülés;

mindegyik kifejezés ugyanarra az alapvető tapasztalatra utal: megmenekülni, üdvözülni annyit jelent, mint kimentve (kihúzva) lenni olyan veszélyből, ahol az ember élete forog kockán. A veszélynek megfelelően az üdvözítés aktusa védelem, megszabadítás, kiváltás formában jelenik meg, az üdvösség pedig ennek megfelelően győzelmet, életet jelent.

Az üdvösség általánosságban véve az örök élet és örök boldogság állapota, amelyre a hívő vagy spirituális törekvő vágyik. Minden vallás központi témája az ember üdvösségének kérdése.

Kereszténység[szerkesztés]

Isten megszabadítja a megtérő embert a bűntől és a haláltól, és örök életet ajándékoz neki, amellyel a létezés új dimenzióit nyitja meg. A megváltó Istenről, illetve az üdvösségről szóló tanítás végigvonul a Biblián, a keresztény örömhírnek pedig alapját képezi.

Az üdvösség a kereszténységben a mennyország vagy új Föld elnyerése; a pokoltól való megmenekülés; az "örök halál"tól vagy "örök büntetés"től való szabadulás Krisztus megváltásának érdemei alapján. Innen származik Krisztus egyik neve, aki mint az üdvösség szerzője, Üdvözítőnek mondatik. Az Újszövetség hirdeti, hogy „nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”[2]

Az üdvösség eszkatológikus jellegű; a Biblia alapján az élő hit és Isten kegyelme által, továbbá parancsolatainak megtartása által érhető el.[3][4][5]

A keresztény misztika minden korban azt tanította, hogy Krisztusnak a hívőkben szellemileg kell megszületnie, ha el akarják nyerni az üdvösséget. [6] A hívőnek magába kell fogadnia Krisztust, vele együtt át kell élnie a lemondást, részt kell vállalnia az önmegtagadásban, hogy Pál apostollal együtt elmondhassa: „Élek pedig többé nem én, hanem Krisztus él énbennem”.[7]

Az üdvösséget különböző metaforákkal, képekkel is kifejezi a Biblia, így például a meghatározásai:

  • megmenekülés a kárhozattól (pokoltól)[8]
  • szabadulás Isten haragjától és az elítéltetéstől[9]
  • a lélek megmentése a haláltól[10]
  • kimenekülés a romlott nemzedékből (világból)[11]
  • átkerülni a halálból az életre[12]
  • megdicsőülés[13]
  • Isten mennyei országa[14]
  • a szentek öröksége[15]

A kereszténység exkluzív mindenfajta „tévelygéssel szemben, amely megfosztja Istent a tisztelettől és az embert az üdvösségtől”,[16] és kifejezetten hamis nézetnek tartja azt, „hogy az ember bármelyik vallás tisztelete révén megtalálhatja az örök üdvösséghez vezető utat, és eljuthat oda.” [6] Számtalan felekezet kijelenti, hogy az övéké az egyedüli igaz és abszolút vallás, amelynek elfogadásától az ember örök üdvössége függ.

Az üdvözültek száma[szerkesztés]

A szentek, egyházatyák és egyháztanítók tanítása szerint kevesen jutnak az üdvösségre. Maga Jézus Krisztus beszélt erről:

  • "Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak”,[17] valamint: "Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt."[18]

A veszedelemből megmenekültek csekély száma mint előkép az Ószövetségben is jelen van. Az asszírok idején a 12 törzsből 10 végleg elveszett a zsidóságnak, szétszórattak, beolvadtak más népekbe. A babiloni fogságból is csak egy maradék tért haza. Többek közt Izajás próféta jövendöléseiben is erősen jelen van e motívum.[19][20][21]

A Biblia alapján Noé idején nyolcan menekültek meg a vízözön elől, Szodomából és Gomorrából Ábrahám és Lót családjaikkal menekültek meg, a többi mind odaveszett. Az egyházatyák ezen ószövetségi leírások és Jézus szavai nyomán vallották és hirdették, hogy szűkös a számuk a végül üdvözülteknek.

"Százezer bűnös közül, akik halálukig bűnben élnek, alig egy fog megmenekülni."[22] "Sokan kezdik jól, de akik kitartanak, kevesen vannak."[23]
"Mit gondoltok? Hány lakosa fog e városnak esetleg megmenekülni? Amit mondok mindjárt, vihart kavaró lesz, de nem fogom tőletek titkolni. E sűrűn benépesített városból, soktízezernyi lakójával, száz ember sem fog üdvözülésre érdemesnek találtatni; de még azt is megkérdőjelezem, hogy ennyien lesznek."[24]
"Vegyük észre, hogy itt nem az egész emberi fajról van szó, nem is az összes katolikusról, de csak a szabad döntéssel rendelkező katolikus felnőttekről, akik így képesek közreműködni az üdvösségük fontos dolgában. Elsőként konzultáljunk a teológusokkal, akik alaposan megvizsgálják a dolgokat, és nem esnek túlzásokba: figyelmezzünk két tanult kardinálisra, Cajetánra és Bellarminra. Azt tanítják hogy a keresztény felnőttek nagyobb száma elkárhozik, és ha lenne időm kimutatni az okokat melyekre alapoznak, magatok is meg lennétek győződve. De itt csak arra szorítkozom, hogy Suárezt idézzem. Miután megvizsgálta az összes teológust és gondosan tanulmányozta e tárgyat, ezt írta: az általános meggyőződés, hogy a keresztények között többen vannak a kárhozatra, mint az üdvösségre jutók.
Vedd a teológusokhoz a görög és latin egyházatyák tekintélyét, és azt fogod találni, szinte mindegyikük ugyanazt mondja. Ez a véleménye Szent Theodórosznak, Szent Vazulnak, Szent Efrémnek és Aranyszájú Szent Jánosnak. Mi több, Baronius szerint általános vélemény volt a görög egyházatyák között, hogy ez egyértelműen kinyilatkoztatott Szent Oszlopos Simeonnak, aki e kinyilatkoztatás után, üdvösségét biztosítandó, elhatározta egy oszlop tetején élni negyven évig, az időjárásnak kitéve, a bűnbánat és szent élet példájául szolgálva. Most forduljunk a latin egyházatyákhoz. Hallani fogjuk Szent Gergelyt, mondván, sokan elérik a hitet, de kevesen a mennyei királyságot. Szent Anzelm kijelenti: kevesen jutnak az üdvösségre. Szent Ágoston még világosabban jelenti ki: ezért, kevesen menekülnek meg azokhoz képest, akik elkárhoznak. A legelborzasztóbb azonban Szent Jeromos. Élete végén, tanítványai körében ezen szörnyű szavakat mondá: Százezer bűnös közül, akik halálukig bűnben élnek, alig egy fog megmenekülni."[25]

Iszlám[szerkesztés]

A paradicsomnak az eszméje, ahova az igaz hívők jutnak, az iszlámnak is része, de míg a keresztény vallások előterében a megváltás áll, a Jézus általi üdvösség, az iszlám vallásban az ember saját magát váltja meg azáltal, hogy megtartja Isten parancsait.

A Korán azt tanítja, hogy az üdvösség a hit, a jó cselekedetek és a tanítások követése által érhető el.[26]

Az ember Isten (Allah) teremtményeként, Isten által biztosított ellátással él és tevékenykedik. Isten a prófétákon keresztül üzenetet küldött az embereknek arról, hogy hogyan kell élniük ebben a világban, hogy elkerüljék Isten büntetését (a poklot) és elnyerhessék Isten jutalmát (a paradicsomot). Így az üdvösség Isten elégedettségének elnyerése, azaz a Paradicsom a feltámadás után. Az iszlám szerint ezt Isten kinyilatkoztatása (Korán) és Isten küldöttének (Mohamed Próféta) tanításának (Szunna) szerinti cselekvéssel lehet elérni. Ez lényegében az ember egész életét átfogó "vizsga", ami az ember e világi életének utolsó pillanatáig tart. Nincsen gyors megoldás, nincs "előre váltott jegy" a Paradicsomba. Ezért az iszlám a hitet és a tettet mindig együtt kezeli.

"Akik hisznek és jótetteket cselekednek..." fordulat sokszor olvasható a Koránban. Az iszlám vallásjog tudósai azt mondják, hogy a hit kimondott szó, amit a tetteknek kell igazolniuk. Továbbá ezeknek a tetteknek összhangban kell állnia az iszlám tanításaival, úgy, ahogy az Koránban és a Szunnában található.

Searchtool right.svg lásd még: Végső Nap

Hinduizmus[szerkesztés]

A hindu védánta mestereinek tanítása alapján minden vallás lényege és alapja azonos, csak külsőségekben különböznek egymástól. Nincs alapvető különbség köztük, és minden vallás a végső Igazságot testesíti meg és az örök üdvösséghez vezethet. De a tudás hiábavaló, ha nem változtatja meg az ember életét. Az igazán vallásos ember az önzetlenség, becsületesség, jóság, kedvesség, igazság, lemondás, szolgálat és szeretet vallását gyakorolja. Ez az életforma az, ami elvezeti az önmegvalósításhoz, az Isten-megvalósításhoz, vagy üdvösséghez.[27]

Az ortodox filozófiai iskolák azt a nézetet vallják, hogy az ember maga válthatja meg magát. A visnuita és sivaita irányzatok többsége úgy képzeli el a megváltást, hogy az megdicsőült egyéni továbbélés Isten jelenlétében az ő földöntúli, mennyei világában. A szánkhja, jóga, njája és vaisésika filozófiai iskolák az üdvözülést olyan egyéni létnek tekinti, amelyben a léleknek – mivel az érzékszervekkel megszűnik minden kapcsolata – nincs többé tudomása a világról, és nincs többé lehetősége a tevékenységre sem. Egyes panenteisták a megváltást az Istenbe való bejutásként határozzák meg, a teopantisták szerint a megváltás sem istenné válás (mivel a legfőbb igazság álláspontjáról nézve az isten és lélek ténylegesen nem válhatnak el, és nem is változhatnak át valamivé), hanem az abszolúttal alkotott egység helyreállítása, amely egység valójában kezdettől fogva létezett, az egyén előtt azonban – annak tudatlansága miatt – mindaddig rejtve maradt. A szanszára (lélekvándorlás) kereke nem szűnik meg forogni akkor sem, ha mégoly sok lélek nyeri is el az üdvösséget.[28]

Buddhizmus[szerkesztés]

Buddha nem üdvözítő, aki másokat kegyesen megvált azok közreműködése nélkül, hanem olyan vezető, aki csak megmutatja az üdvösséghez vezető ösvényt, de semmit sem tehet annak érdekében, hogy az útbaigazított valóban azon is járjon. [6] Ezért áll a Dhammapadában: Magatoknak kell erőlködnötök, a Tökéletesek csak utat mutatnak. Egy történet szerint Buddha maga vette fontolóra, vajon hirdesse-e az üdvözülés igazságát, mivel kora nemzedéke nem érett meg rá. Brahmá Szahampati isten azonban arra kérte, hogy legyen tekintettel azokra a lényekre, „akiknek szeme csak kevéssé elhomályosult”, és azt, amit felfedezett, ne tartsa meg önmagának. Buddha ezért úgy határozott, hogy „az örökkévalóság kapuit azok számára, akik hallani akarnak”, megnyitja. [6] Benáreszi prédikációiban kifejtette, hogy nem az érzéki élvezetek hajhászása, de nem is a túlzásba vitt önsanyargatás vezet az üdvösséghez, hanem a világról való mértéktartó lemondás középútja. Ennek előfeltétele azonban a szenvedésről, a szenvedés keletkezéséről, a szenvedés megszüntetéséről és a szenvedés megszüntetéséhez vezető útról való négy nemes igazság ismerete. [6] Szenvedéssel teli mindaz, ami az életvágytól függ, a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás, a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás segítségével történik, az erre szolgáló módszer a nemes nyolcas út: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.[29]

A klasszikus buddhizmus, miközben elvetette a teizmust és a panenteizmust, kizárólag a személytelen világtörvényről szóló tanítást ismerte el. Nem tételez fel a jelenségek mögött semmiféle örök, állandó, önmagától létező szubsztanciát (átman, brahman, lelkek, ősanyag stb.), hanem minden jelenséget egymástól funkcionális függésben levőnek, törvényszerűen keletkező és elmúló „lételem”-nek tekint. Következésképp a legfőbb üdvösség a dharmák kényszerű egymásra hatásától meghatározott, azok következményeként létrejövő új egyéni lét lehetőségének megszűnéséből áll, ez a nirvána, amely — mint minden elképzelhető létezés abszolút ellentéte — fogalmilag csak negatívumokkal határozható meg. [6]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Yasha: to deliver. Biblehub.com
  2. ApCsel 4,12
  3. Jak 2:14, 26 Mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit? Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.
  4. Ap. Csel. 16:30-31
  5. Márk 10,17-
  6. ^ a b c d e f Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás
  7. Gal. 2, 20
  8. Fil 1,28
  9. Róm 5,9 ; Jn 12,47
  10. Jak 5,20
  11. Ap Csel 2,40
  12. Ef 2,5
  13. Róm 8,17
  14. 2 Tim 4,18
  15. Kol 1,12
  16. F. J. Stahl
  17. Mt 22:14
  18. Máté 7:13-14.
  19. Izajás 10:19
  20. Iz 17:5-6
  21. Iz 24:13
  22. 'Out of one hundred thousand sinners who continue in sin until death, scarcely one will be saved.'
  23. 'Many begin well, but there are few who persevere.'
  24. Library of fathers of the Holy Catholic Church, Anterior to the Division of the East and West Volume 33: The homilies of S. John Chrysostom, archbishop of Constantinople, on the Acts Of The Apostles, Translated with Notes and indices, Part. I. Hom. I. - XXVIII. 352.old
  25. Porto Maurizio-i Szent Lénárd prédikációja a megrögzött bűnösökhöz.
  26. Korán 3:135, 7:8-9, 21:47, 49:14, 66:8-9
  27. Szvámi Sivánanda: Utak a boldogsághoz, 2014
  28. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 69. old, 1977
  29. Szamj. 56, II, 5
  • Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, 1986
  • Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 1977
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Salvation című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Pallas nagylexikona