Bibliai kánon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A bibliai kánon olyan szövegek (vagy "könyvek") összessége, amelyeket egy adott zsidó vagy keresztény vallási közösség hiteles írásnak tekint.[1]

A kánon szó a bibliai iratokra alkalmazva a hit szabályát tartalmazó, az Istentől ihletett iratok együttesét, gyűjteményét jelenti. Már a 2. századtól fogva találkozunk a keresztény irodalomban olyan kifejezésekkel, mint az egyház kánona, az igazság kánona, a hit kánona. A kifejezést először és egyértelműen Athanasziosz (Atanáz) püspök alkalmazta a Bibliára Kr. u. 350 körül.

A kanonikus irat a kánonhoz tartozó bibliai iratot jelent. A kanonikus gyűjtemény kifejezés arra utal, hogy a Biblia az Istentől ihletett iratokat teljességükben tartalmazza. A kanonizáció kifejezés azt jelenti, hogy az egyház elismerte az egyes iratok isteni ihletettségét és ezzel a kánonhoz való tartozását. Ha a kanonizáció folyamatáról beszélünk az ó- és újszövetségi egyházban, akkor arról van szó, hogy mikor, miként ismerték fel vagy ismerték el az egyes iratok kanonikus voltát és csatolták véglegesen a kánonhoz.

Etimológia[szerkesztés]

A kánon szó görög eredetű és „vesszőt”, „vonalzót”, „botot”, „mérővesszőt” jelent. Valószínűleg közös eredetű a héber kaneh szóval, amely „nád”, „sás”, „vessző”, „mérővessző” jelentésű (Ezékiel könyve 40,3 és 42,16). Már az ókori klasszikus irodalomban is használták „norma”, „szabály”, „példa”, „minta” értelemben, és az Újszövetségben is megtaláljuk (Második levél a korintusiaknak 10,13, Levél a galatáknak 6,16 stb.).

A kanonizáció folyamata[szerkesztés]

A zsidók és a keresztények egyaránt azt vallják, hogy a Biblia tanítása szerint Isten kiválasztott „szent embereit”, a prófétákat használta fel arra, hogy az emberiségnek szóló üzeneteit tolmácsolják. A keresztények továbbá azt is vallják, hogy a prófétai írások megőrzését és minden néppel, emberrel való megismertetését pedig egyházára bízta. Pál apostol a zsidó nép jelentőségéről szólva az első helyen említi, hogy „Isten rájuk bízta az Ő beszédeit” (Rómaiakhoz írt levél 3,2).

A keresztény felfogás szerint a bibliai iratok által közölt kinyilatkoztatás az utolsó apostol halálával zárult le, bár a kánon csak az azt következő évszázadok során zárult le véglegesen.

Ókor[szerkesztés]

Már a 2. századtól kezdve a szentírási könyvek több jegyzéke is maradt reánk.

Markión, a gnosztikus tanító megállapította maga kánonját, amelybe az evangéliumok közül csak Lukácsot, az apostolok levelei közül pedig csak Pál tíz levelét foglalta bele. Ez a kánon mutatja, hogy a szent iratok gyűjteményének fogalma már a 2. században létezett a hívők között.[2]

170 körül keletkezett az ú. n. Muratori-töredék. Ennek hiányzó elején Máté és Márk bizonyosan meg volt említve, de hiányzik belőle a Zsidók., Jakab, Péter II. stb.[3] Összességében a mai 27 újszövetségi könyvből 22 van benne.[2] Magánolvasmányként megemlíti a Hermasz pásztorát is.[3]

A korai szír és latin fordítások, amelyek a 2. század végén keletkeztek, 22 vagy 23 könyvet tartalmaztak a mai Újszövetség 27 iratából.[2]

A Codex Baroccio (206), amely A 60 könyv címet viseli, 64 könyvet tartalmazott, de Eszter és a Jelenések könyve hiányzott belőle.[2]

A korai egyházatyák, mint Polycarpus, Ignatius, Jusztinusz mártír, Irenaeus idéznek különböző újszövetségi iratokból: „ezt mondja az Úr”, „meg van írva”, „ezt mondja az Írás” formulákban. A legkorábbi tanú pedig a Didakhé, amely szintén így idéz.[2]

A Constitutio Apostolorum, a szír kánon (400 körül), Philastrius (395), Junilius Africanus és a későbbiek apokrif könyveket egyáltalán nem sorolnak fel, kivéve az „apostolok kánonjait“; a Jel.-et és Zsid.-et pedig a novatiánusok miatt nem említik. [3]

A 4. századi egyháztörténetíró Euszebiosz az Újszövetség valamennyi mai iratát felsorolta, de megemlítette, hogy hat könyvvel kapcsoltaban egyesek ellenvetéseket támasztanak.[2]

A A zsidókhoz írt levelet csak a 4. században fogadták el véglegesen a nyugati egyházban, mivel anonim irat.[2] Jakab levelét Pál megigazulás-tanával való látszólagos ellentéte miatt ellenezték egyesek. Júdás levele a hitelesség szempontjából vált megkérdőjelezetté, ugyanis az Énokh könyve című pszeudoepigráf iratból idéz. Péter II. levelének szerzőségét kérdőjelezték meg, mert stílusában eltér Péter I. levelétől. János második és harmadik levele személyes jellege miatt nem terjedt el széles körben, ezért késett a kanonizálása.[2]

Athanasius püspök 367-ben kelt húsvéti levelében felsorolta mind a 27 mai újszövetségi könyvet, mint amelyet kizárólagosan szabad használni az istentiszteleteken és az egyházi életben. Athanasius ez a levele az újszövetségi kánon lezárulásának a dokumentuma.[2]

A (mind az ószövetségi, mind az újszövetségi) kánon kialakulása az egyházban egy folyamat volt, mely valószínűleg 382-ben zárult le véglegesen a római zsinaton, amikor is I. Damasus (366-384) volt a pápa. Ezért ezt a dokumentumot "Decretum Damasi"-nak nevezi az egyháztörténetírás.

A katolikus egyház hivatalos megnyilatkozásai között találjuk meg ezt a iratot, amelynek gyűjteményes kiadását a keresztény közismeret ún. "Denzinger"-nek nevez, Heinrich Denzinger (1819-1883) német jezsuita első szerkesztője nyomán.

Későbbiek[szerkesztés]

Az alább felsorolt könyvek egyikét-másikát egyes helyi kánonok elfogadtak, többet közülük néhány egyházatya is támogatott, némely régi újszövetségi kézirat gyűjteményben is megtalálhatók voltak. A folyamatos vizsgálat és rostálás során végül is elvetették a bibliai kánonba való felvételüket. A középkori egyházban még nagyon kedveltek egyeseket ezek közül, különösen a Hermasz pásztorát, azonban semmilyen egyházi zsinat vagy fórum nem kanonizálta őket.[2]

A legfontosabb ezek közül: [2]

Újkor[szerkesztés]

Luther 1534-es bibliakiadásában a deuterokánonikus könyveket függelékbe tette,[3] azaz hét ószövetségi könyvet áthelyezett az apokrifok közé, amelyek nem tekinthetők egyenlőnek a Szentírás többi könyvével, de hasznos és jó olvasni őket.[4]

1546-ban a katolikus egyház tridenti zsinat dogmatizálta az apokrifok folytonosságát a következő módon:

A zsinat elfogadja és tiszteli az összes könyvet, (belefoglalva az apokrifokat) mind az Ó- mind az Újszövetséget. Az egy Istent tekinti mindkettő szerzőjének... Ha valaki nem fogadja el szentnek és kanonikusnak a mondott könyveket teljességükben, minden részlettel együtt, amint a Katolikus Egyházban olvassák, azon legyen átok. [5][6]

A zsinat minden bizonnyal a reformációval szembeni ellentét miatt fogalmazott ilyen formában. Ennek ellenére neves katolikus teológusok is tagadták az apokrif iratok kanonikusságát, köztük például Tommaso De Vio bíboros.[2]

A protestánsok visszatértek a héber ószövetségi kánonhoz, a keleti ortodox egyházakban pedig máig a Septuagintát használják Ószövetségként.

Az Ószövetség kanonizációja[szerkesztés]

Az Ószövetség kanonizációja hosszú folyamat végeredménye. A legelső, egységesen sugalmazottnak elfogadott könyvek csoportja a Tóra, azaz a Törvénykönyv (Mózes öt könyve) volt. Ez már a Kr. e. 4. században többé kevésbé kialakult. A prófétai könyvek (Nebi’îm)kánonja valamikor a Kr. e. 2. században véglegesült, bár ezt nem minden zsidó felekezet fogadta el. Így például a szadduceusok kizárólag a Tóra sugalmazottságát vallották. A legvitatottabb azonban a Ketûbîm (azaz Írások) listája volt. A kereszténység kialakulásának idejében erről még nem volt egységes álláspont a zsidók körében. Egyes zsidó csoportok (például az alexandriai diaszpórában élők több olyan könyvet is elismertek sugalmazottnak, amit a judeai farizeus zsidóság nem tekintett annak. Ezek egy része már eleve görögül íródott, ám többségük arámi vagy héber könyvek koiné fordítása volt.

A végleges héber kánon 24 könyvbe sorolja az Ószövetség iratait, szemben a keresztény (protestáns) 39-es felosztással, amely a Septuaginta (az alexandriai görög fordítás) felosztását követi. A különbözőség abból adódik, hogy a héber kánonban Sámuel első és második könyve, valamint A királyok első és második könyve és A krónikák első és második könyve csak egy-egy könyv, a 12 kispróféta is egy könyv, illetve Ezdrás és Nehémiás könyvei is egyetlen könyvet alkotnak.

Az Ószövetség kanonizációjának dokumentumai[szerkesztés]

  1. A legtöbb ószövetségi könyv említést tesz a már létező egyéb szent iratokról, vagy azok gyűjtéséről; ezeket abszolút tekintélyű, ihletett kinyilatkoztatásnak ismerték el. Például „Még ezek is Salamon példabeszédei, melyeket összeszedegettek Ezékiásnak, a Júda királyának emberei” (Péld 25,1).
  2. Az Ószövetség Kr. e. 250 körül Alexandriában elkészített görög fordítása, a Szeptuaginta tanúsítja, hogy a kánon gyűjteménye akkor már teljes volt.
  3. A Kr. e. 132 körüli Jézus, Sirák fiának könyve című deuterokanonikus irat bevezetése szerint ez idő tájt már nemcsak egységes gyűjteményként voltak ismertek a szent iratok, hanem az Újszövetségből ismert hármas felosztás is megvolt: a törvény, a próféták és az írások.
  4. Az újszövetségi iratok, azon belül különösképpen Jézus bizonyságtétele az „Írásokról”, szintén igen fontos tanúság. Az Kr. u. 1. század első felében a szent iratok egységes gyűjteményként voltak használatban, és a kettes („a törvény és a próféták”) vagy hármas felosztás („a törvény, a próféták és az írások” vagy „zsoltárok”) is érvényben volt. „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem” (Máté evangéliuma 5,17).
  5. Philón, az alexandriai görög műveltségű zsidó filozófus Kr. u. 40 körül szintén úgy beszél a szent iratokról, mint amelyek „a törvény, a próféták, a himnuszok és a többi írás” gyűjteményét foglalják magukba, amelyek „nevelik és tökéletesítik a tudást és a kegyességet”. (De Vita Contemplativa, III. 25.)
  6. Josephus Flavius, zsidó történetíró (kb. Kr. u. 37100) írja: „I. Artaxerxész (Longimanusz, Kr. e. 464424) óta egészen a mi időnkig ugyancsak mindent feljegyeztek. Ezeket az írásokat mégsem tartjuk az előbbiekkel azonos hitelességűeknek, mivelhogy megszakadt a próféták pontosan nyilvántartott láncolata. A gyakorlat mutatja meg, miként közeledünk mi saját írásainkhoz. Bár roppant idő telt el azóta, sem hozzátenni, sem elvenni belőlük, sem megváltoztatni bármit is nem merészelt senki, mert minden zsidóban már születésétől fogva benne gyökerezik az a meggyőződés, hogy ezek Isten végzései…” (Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról, Budapest, 1984 – Hahn István fordítása)
  7. Egyes tudósok úgy gondolják, hogy Kr. u. 90 körül Jochanan ben Zakkai rabbi vezetésével zsinatot tartottak Jamniában, amely a zsidó vallás központja lett Jeruzsálem pusztulása után, és ezen a zsinaton megállapították a héber kánon máig érvényben lévő, 24 könyvet tartalmazó katalógusát. Az elméletet Heinrich Graetz dolgozta ki 1871-ben, mely hamar népszerű lett. Azonban már 1925-ben megkérdőjelezte W. M. Christie a The Journal of Theological Studies szakfolyóiratban megjelent cikkében a zsinat történelmiségét és az 1960-as, 70-es évekre általános nézet lett az elmélet megalapozatlan volta.[7] A kritikusok szerint a héber kánon a Kr. e. 4. században rögzítve volt már, és ezen semmit sem változtattak az Kr. u. 1. században a zsidó írástudók körében lefolytatott viták egynémely könyv kanonikusságáról. A palesztinai kánon jelenleg is érvényes sorrendjéről az első dokumentum Meliton sárdisi keresztény püspöktől való a Kr. u. 170 körülről, aki a Közel-Keletre utazott azért, hogy pontosan ismerteti az iratok számát és sorrendjét a héber kánonban. Végül a Kr. u. 5. századból való Babilóniai Talmud a mai héber kánon felosztásával és sorrendjével pontosan azonos, teljes katalógust közöl, amelyet az alábbiakban ismertetünk. (Ebben a sorrendben találjuk az iratokat a mai kiadású héber nyelvű bibliákban is.)
A Héber Biblia könyvei
TORAH TÖRVÉNY
Héber Magyar Latin Fordítás
Böresit
Sömot
Vajjiqrá
Bömidbar
Döbarim
Mózes 1. könyve
Mózes 2. könyve
Mózes 3. könyve
Mózes 4. könyve
Mózes 5. könyve
Genezis
Exodus
Leviticus
Numeri
Deuteronomium
Teremtés könyve
Kivonulás könyve
Léviták könyve
Számok könyve
Második törvénykönyv
NÖBIIM PRÓFÉTÁK
Korábbi próféták Józsué
Bírák
Sámuel
Királyok
Későbbi próféták Ézsaiás (Izaiás)
Jeremiás
Ezékiel
A tizenkét, ún. kis próféta
KÖTUBIM ÍRÁSOK
Költői könyvek Zsoltárok
Példabeszédek
Jób
Az öt tekercs
(Megillót- ünnepi tekercsek)
Énekek éneke
Ruth
Jeremiás siralmai
Eszter
A prédikátor könyve
Történelmi könyvek Dániel könyve
Ezsdrás és Nehémiás
Krónikák

Az Újszövetség kanonizációja[szerkesztés]

Az újszövetségi iratok néhány évtized alatt keletkeztek, mégis bizonyos időt vett igénybe az újszövetségi kánon kialakulása, mert az egyes iratok általános, az egész Római Birodalomra kiterjedő elterjedése, illetve ismertté válása szükséges volt a kánon lezárulásához. A szent iratok széles körű megismerése istentiszteleti felolvasás által történt A jelenések könyve (1,3) alapján: „Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálás beszédeit”.

Az Újszövetség kanonizációjának dokumentumai[szerkesztés]

  1. Lukács evangéliuma (1,1–4) tanúsága szerint az evangélium írása idején már számos, Jézus életét és tanításait megörökítő írás volt ismert.
  2. A 2–4. századi egyházatyák, Papiasz Hierapolitész, Szent Polükarposz, Antiochiai Szent Ignác, Szent Jusztinusz , Iréneusz idéznek különböző újszövetségi iratokból „ezt mondja az Úr”, „meg van írva”, „ezt mondja az Írás” formulával. A legkorábbi, legfontosabb tanú pedig a Didaché című irat, amely szintén így idéz.
  3. Az úgynevezett Muratori kánonjegyzék Kr. u. 170 körül keletkezett, latin nyelvű, töredékes irat. 22 újszövetségi iratot sorol fel, és rövid megjegyzéseket tesz az egyes iratokkal kapcsolatos adatokról a kanonikusság szempontjából. Szerzője ismeretlen.
  4. A régi szír és latin fordítások, amelyek a 2. század végén keletkeztek, 22, illetve 23 iratot tartalmaznak az Újszövetség 27 iratából.
  5. Egy népszerű, és az interneten igen sok példányban olvasható félreértés szerint létezik Kr. u. 206-ból egy Codex Baroccio nevű kánonlista, mely az Újszövetség 27 iratából 26-ot tartalmaz, csak A jelenések könyve hiányzik belőle. A valóságban ilyen irat nincs. A félreértést az okozta, hogy egy késő középkori dokumentum lapszéli jegyzete hivatkozik a Codex Baroccio 206-ra, amit bizonyos bibliakutatók évszámnak hittek. A valóságban ez nem évszámot jelent, hanem a Barocci-gyűjtemény 206. darabját, amely feltehetően a IX. századból való.[forrás?]
  6. Az egyháztörténetíró Eusebius (340 körül) az Újszövetség valamennyi iratát felsorolja, de megemlíti, hogy hat könyvvel kapcsolatban egyesek ellenvetéseket támasztanak.
  7. Nagy Szent Atanáz püspök 367-ben kelt 39. számú húsvéti levelében felsorolja mind a 27 újszövetségi iratot, mint amelyeket kizárólagosan szabad használni az istentiszteleteken és az egyházi életben. Atanáznak ez a levele a keleti egyházban az újszövetségi kánon kialakulásának és lezárulásának dokumentuma.
  8. A nyugati kereszténység a kánont a 386-os Római zsinaton véglegesítette, Damasus római püspök és Hieronymus presbiter vezetésével

Csoportosítás kanonikusság alapján[szerkesztés]

  • A négy fő csoport
Az összes iratot, amelyeket a kanonizáció folyamán megvizsgáltak, négy csoportba oszthatjuk. Az első századok egyházatyáitól valók az alábbi fogalmak és a csoportosítás.
Homologoumena csoport: Azok az iratok tartoznak ide, amelyeket egyhangúlag, azonnal mindenki kanonikusnak fogadott el. (Az elnevezés a homologeo igéből származik, amelynek jelentése: 'egyetérteni'.)
Antilegomena csoport: Az a néhány ó- és újszövetségi irat tartozik ide, amelyeket szintén sokan és azonnal elismertek, egyesek azonban később kétségbe vonták a kanonikusságukat. (Az elnevezés az antilego igéből származik, amelynek jelentése: 'ellentmondani'.) Ezek az ellenvetések, melyekről bebizonyosodott, hogy félreértésen, illetve meg nem értésen alapultak, nem rendítették meg e könyvek kánoni tekintélyét.
A pszeudoepigráf iratok csoportja: Ide tartoznak azok az írások, amelyeket egyöntetűen mindenki elvetett, mint a prófétai, apostoli iratok utánzásával próbálkozó hamisítványokat. (A pseudoepigrafo kifejezés jelentése: 'álírások, hamisítványok'.)
Az apokrif iratok csoportja: Azok a könyvek tartoznak az apokrifek közé, amelyeket általánosan nem fogadtak el kanonikusnak, egyesek vagy egyes zsinatok azonban igen. (Az apokripha görög kifejezés jelentése: 'elrejtett'. Arra utal, hogy ezeket az iratokat nem volt szabad olvasni a zsinagóga, illetve a keresztény gyülekezet istentiszteletein.)
  • Deuterokanonikus könyvek
A 4. században volt egy második kanonizáció, amikor néhány további könyvet is beillesztettek a kánonba. Ezeket az úgynevezett deuterokanonikus, vagyis a „második kánonhoz tartozó” könyveket ma csak a katolikus és az ortodox Biblia tartalmazza, a protestáns Biblia nem. A protestánsok az apokrif iratok közé sorolják őket.

A Biblia általánosan elfogadott könyvei (homologoumenák)[szerkesztés]

Az Ó- és Újszövetség ókeresztény négyes csoportosítás szerinti homologoumena könyvei a következők:

Az Ószövetség könyvei
TÖRTÉNELMI KÖNYVEK Mózes 1–5
Józsué
Bírák
Ruth
Sámuel 1–2
Királyok 1–2
Krónikák 1–2
Ezsdrás
Nehémiás
Eszter
ÍRÁSOK Jób
Zsoltárok
Példabeszédek
Prédikátor
Énekek éneke
PRÓFÉTÁK Ésaiás
Jeremiás
Jeremiás siralmai
Ezékiel
Dániel
KIS PRÓFÉTÁK Hóseás
Jóel
Ámosz
Abdiás
Jónás
Mikeás
Náhum
Habakuk
Zófóniás
Haggeus
Zakariás
Malakiás
Az Újszövetség könyvei
EVANGÉLIUMOK Máté
Márk
Lukács
János
ŐSKERESZTÉNY EGYHÁZ
KIALAKULÁSA
Az apostolok cselekedetei
APOSTOLI LEVELEK Rómaiakhoz
Korinthusiakhoz 1–2
Galatákhoz
Efézusiakhoz
Filippiekhez
Kolosséiakhoz
Thesszalonikaiakhoz 1–2
Timóteushoz 1–2
Títuszhoz
Filemonhoz
A zsidókhoz
Jakab
Péter 1–2
János 1–3
Júdás
APOKALIPTIKUS LEVÉL A jelenések könyve

A Biblia egykor vitatott könyvei (antilegomenák)[szerkesztés]

Az ókeresztény négyes csoportosítás szerinti antilegomena könyvek a következők:

Az Ószövetség vitatott könyvei[szerkesztés]

  1. Salamon Énekek éneke könyvének kanonikusságát vonta kétségbe Sammai iskolája a Kr. u. 1. században arra hivatkozva, hogy egyesek érzékinek találják.
  2. Eszter könyve iránt támasztottak kétségeket egyesek arra hivatkozva, hogy nem lelki, Isten neve elő sem fordul benne.
  3. Ezékiel könyvét is megkérdőjelezte Sammai iskolája, mert a mózesi törvénnyel való harmónia hiányát állapította meg, az első tíz fejezetben pedig gnosztikus tendenciát vélt felfedezni.
  4. A példabeszédek könyvével kapcsolatban az észrevétel az volt, hogy nem logikus, ellentmond önmagának.

Az Újszövetség vitatott könyvei[szerkesztés]

  1. A zsidókhoz írt levelet csak a 4. században fogadták el véglegesen a nyugati egyházban, mivel szerzője kérdéses volt, az apostoli szerzőséget pedig a kanonicitás egyik legfontosabb ismérvének tekintették. A keleti egyházban viszont Pál levelének tekintették kezdettől fogva, és könnyen elfogadták. Napjainkban ugyanakkor erősen kétségbe vonják, hogy Pál volt a szerzője.[8]
  2. Jakab levelét Pál megigazulás-tanával való látszólagos ellentéte miatt kérdőjelezték meg egyesek, tehát a tartalmi hitelesség oldaláról vált kétségessé. Luther Márton például, ahogy a deuterokanonikus könyveket apokrif címszó alatt az Ószövetsség után hozta, a tartalomjegyzékben pedig számozatlanul hagyta, úgy Szent Jakab levelét is az Újszövetség után külön hozta, és a könyv nem kapott sorszámot Luther Újszövetségfordításában. Órigenész, Euszebiosz, Szent Jeromos, Hippói Szent Ágoston és mások rámutattak azonban kiegészítő jellegére Pál leveleinek tanításaihoz képest, és támogatták kanonikusságának elismerését.
  3. Péter második levelének péteri szerzőségét is vitatták azon az alapon, hogy stílusában eltér Péter első levelétől. A különbözőségek mellett azonban – amit a téma mássága indokol – nagyon sok belső hasonlóság is van a két levél között nyelvileg és tartalmilag egyaránt. Ez esetben is az előző pontban felsorolt tekintélyes ókori egyházi tanítók támogatták a levél kanonizálását.
  4. János második és harmadik levele személyes jellegük miatt nem terjedtek el széles körben a korai időkben, kanonizálásuk egyrészt ezért késett. Másrészt a szerző nem apostolnak, hanem presbiternek, vénnek nevezi magát. Az alábbi érvek támogatták viszont kanonizálásukat: a stílus és a gondolatok hasonlósága az apostol első levelével, valamint Péter apostol hasonló szóhasználata, aki szintén presbiternek nevezi magát (Péter első levele 5,1).
  5. Júdás levele a hitelesség szempontjából vált megkérdőjelezetté, ugyanis az Énokh könyve című apokrif iratból idéz (14–15. vers). Nyilvánvaló lett azonban, hogy csak a maga céljainak megfelelő részletet ragadja ki, olyan jelleggel, ahogy Pál is idéz pogány görög szerzőktől (Az Apostolok cselekedetei 17,28; Első levél a korintusiaknak 15,32; Levél Titusznak 1,12). Egyáltalán nem hitelesíti a művet mint egészet, nem a szent írások idézésénél használt formulával idézi. Egyesek bizonytalannak tartják Énokh könyve Kr. e. 1. századra datálását is, és azt vallják, hogy a könyv későbbi, és Énokh könyve idéz Júdás leveléből, és nem fordítva.
  6. A jelenések könyve a korai egyházatyák írásainak tanúsága szerint a homologoumena, vagyis a mindenki által egyetemesen elfogadott könyvekhez tartozott a 3. század közepéig. Akkor Alexandriai Dionüsziosz alexandriai püspök megkérdőjelezte hitelességét, mert a montanisták eretnek irányzata ennek a könyvnek téves értelmezésére alapozta millenista nézeteit. Nyilvánvalóvá lett azonban, hogy egy ilyen visszaélés miatt nem rekeszthető ki a kánonból A jelenések könyve, amely egyébként a kanonikusság minden kívánalmának megfelel.

A Biblia deuterokanonikus könyvei[szerkesztés]

A következő könyveket a protestáns kánon nem tartalmazza. A protestánsok apokrif iratoknak tartják őket.

Apokrif vagy pszeudoepigráf (álfeliratú) iratok[szerkesztés]

Semelyik jelentősebb mai egyház nem fogadja el őket. Némelyiküket egyes bibliaváltozatok valaha tartalmaztak, illetve egyes mai kisebb keresztény egyházak (például a kopt és az etiópiai) elfogadják. (A kopt egyház Bibliája például tartalmazza az Énokh könyvét (Henoch apokalipszise) és a Pál levele a laodicabeliekhez című iratot.)

A kereszténység irányzataiban[szerkesztés]

A kereszténység különböző irányzataiban, ágaiban elfogadott kanonikus könyvek:

Ószövetség[szerkesztés]

Ortodox Ószövetség Nyugati keresztény Ószövetség Ősi keleti Ószövetség
Könyvek és részek Zsinati [9] Szláv [10] Görög [11] Katolikus [12] Protestáns [13] Örmény
apostoli [14][15]
Szíriai [14] Kopt
ortodox [16][17]
Etióp
ortodox [18]
Mózes I. Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Mózes II. Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Mózes III. Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Mózes IV. Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Mózes V. Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Józsué Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Bírák Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Rúth Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Sámuel I. Igen Igen Igen Igen
Igen Igen
Igen
Igen
Igen
Sámuel II. Igen Igen Igen Igen
Igen Igen
Igen
Igen
Igen
Királyok I. Igen Igen Igen Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Királyok II. Igen Igen Igen Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Krónikák I. Igen Igen Igen Igen Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Krónikák II. Igen Igen Igen Igen Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Manasse imája
(2 Krónika 36: 24-34)
Igen Igen Nem Nem Nem Igen Igen
Nem Igen
Ezsdrás Igen Igen Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Igen
Nehémiás Igen Igen Igen Igen Igen Igen Nem Igen Igen
Ezsdrás III. Nem Igen Igen Nem Nem Igen
Nem Nem Igen
Tóbiás Nem Igen Igen Igen Nem Igen Nem Igen Igen
Judit Nem Igen Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen
Eszter Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Eszter könyvének
kiegészítései
Igen Igen Igen Igen Nem Igen Nem Igen Igen
Jób Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Zsoltárok (1-150) Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
151. zsoltár Igen Igen Nem Nem Nem Igen Nem Igen Igen
Példabeszédek Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Prédikátor Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Énekek éneke Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Bölcsesség k. Nem
Igen Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen
Sirák fia k. Nem
Igen Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen
Izajás (Ézsaiás) Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Jeremiás Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
J. Siralmak Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Jeremiás levele Nem
Igen Igen Igen
[* 1]
Nem Igen
[* 2]
Igen Igen
[* 3]
Igen
[* 4]
Báruk könyve Nem
Igen Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen
Ezékiel Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Dániel Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Kiegészítések
Dániel könyvéhez
Igen Igen Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen
Kispróféták Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
Makkabeus I. Nem
Igen Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen
[* 5]
Makkabeus II. Nem
Igen Igen Igen Nem Igen Igen Igen Igen
[* 6]
Makkabeus III. Nem
Igen Igen Nem Nem Igen Igen Nem Igen
[* 7]
Ezsdrás IV. Nem
Igen Nem Nem Nem Igen
Nem Nem Igen
Вáruk apokalipszise Nem Nem Nem Nem Nem Nem Igen Nem Nem
Báruk IV. Nem Nem Nem Nem Nem Nem Nem Nem Igen
Énok I. Nem Nem Nem Nem Nem Nem Nem Nem Igen
Jubileumok Nem Nem Nem Nem Nem Nem Nem Nem Igen

Újszövetség[szerkesztés]

Könyv Ortodox Katolikus Protestáns Örmény ap., szír, kopt egyházak Etióp ortodox[18] Malankár és asszír egyházak [19] Eredeti nyelv
Kanonikus evangéliumok
Máté Igen Igen Igen Igen Igen Igen feltehetőleg
görög
Márk Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Lukács Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
János Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Apostoli történelem
Ap. Csel. Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
katolikus levelek
Jakab Igen Igen Igen
[* 8]
Igen Igen Igen görög
Péter I. Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Péter II. Igen Igen Igen Igen Igen Nem görög
János I. Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
János II. Igen Igen Igen Igen Igen Nem görög
János III. Igen Igen Igen Igen Igen Nem görög
Júdás Igen Igen Igen
[* 9]
Igen Igen Nem görög
Pál levelei
Római Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
I. Kor. Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
II. Kor. Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Galata Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Efezus Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Filippi Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Kolosszé Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
I. Thessz. Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
II. Thessz. Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
I. Tim. Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
II. Tim. Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Тitus Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Filemon Igen Igen Igen Igen Igen Igen görög
Zsidók Igen Igen Igen
[* 10]
Igen Igen Igen feltehetőleg
görög
Apokalipszis
Jelenések Igen Igen Igen
[* 11]
Igen Igen Nem görög
További könyvek
Zsinatok Nem Nem Nem Nem Igen Nem arab [20]
A Szövetség könyve Nem Nem Nem Nem Igen Nem görög [21]
Kelemen könyve Nem Nem Nem Nem Igen Nem arab vagy
görög
Didascalia Nem Nem Nem Nem Igen Nem görög[22]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Ulrich, Eugene. The Notion and Definition of Canon, The Canon Debate. Hendrickson Publishers, 29, 34. o. (2002) 
  2. a b c d e f g h i j k l Vankó-Reisinger: Bevezetés a Biblia tanulmányozásához (1993)
  3. a b c d Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 2. Kánon (1931)
  4. Bp Samuel Fallows – Andrew Constantinides Zenos: The Popular and Critical Bible Encyclopædia and Scriptural Dictionary: Fully Defining and Explaining All Religious Terms, Including Biographical, Geographical, Historical, Archæological and Doctrinal Themes, Superbly Illustrated with Over 600 Maps and Engravings. 1910. Hozzáférés: 2021. márc. 16.  
  5. Geisler Nix: A General Introduction to the Bible, Chicago, 1975.
  6. Új Exodus: Megfoghatatlan dolgok (magyar nyelven). Új Exodus, 2014. december 2. (Hozzáférés: 2021. március 17.)
  7. Xeravits Géza - A jamniai zsinat mítosza, Vigilia, 77. évf. 6. szám. [2015. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
  8. Pheme Perkins: Reading the New Testament: An Introduction
  9. Библия. Синодальный перевод
  10. Библия на церковнославянском языке
  11. Παλαιά Διαθήκη (Εβδομήκοντα)
  12. Nova Vulgata — Vetus Testamentum
  13. J. David Miller. The Story of the Christian Canon, 1.1.2004
  14. a b James Keith Elliott. New Testament Textual Criticism: The Application of Thoroughgoing Principles. — BRILL, 2010. — P. 631
  15. The Bible in The Armenian Church
  16. Коптская БиблияSablon:Ref-ar
  17. James Keith Elliott. New Testament Textual Criticism: The Application of Thoroughgoing Principles. — BRILL, 2010. — P. 630
  18. a b 'R. W. Cowley. The Biblical Canon Of The Ethiopian Orthodox Church. [2018. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 20.)
  19. Bruce M. Metzger. The Canon of the New Testament: Its Origin, Development, and Significanc. — 1997. — P. 220
  20. W. Hartmann, K. Pennington. The History of Byzantine and Eastern Canon Law to 1500. — CUA, 2012. — P. 289
  21. S. Corcoran. A newly identified Greek fragment of the Testamentum Domini. — Journal of Theological Studies 62, 2011. — P. 118—135
  22. 'J. M. Harden. An introduction to Ethiopic Christian Literature (1926).. [2006. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 14.)

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Bárúk könyvének 6. fejezete
  2. Bárúk könyvének 6. fejezete
  3. Bárúk könyvének 6. fejezete
  4. Bárúk könyvének 6. fejezete
  5. Nem felel meg a kereszténység más ágai könyvének.
  6. Nem felel meg a kereszténység más ágai könyvének.
  7. Nem felel meg a kereszténység más ágai könyvének.
  8. Luther gyanúsnak találta, bár nem zárta ki, az Újszövetség végére tette.
  9. Luther gyanúsnak találta, bár nem zárta ki, az Újszövetség végére tette.
  10. Luther gyanúsnak találta, bár nem zárta ki, az Újszövetség végére tette.
  11. Luther gyanúsnak találta, bár nem zárta ki.

Források[szerkesztés]

  • Henrich Denzinger - Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs Kiadó- Szent István Társulat, 2004., Bátonyterenye-Budapest.
  • Magyar katolikus lexikon
  • Vankó-Reisinger: Bevezetés a Biblia tanulmányozásához, Bibliaiskolák Közössége, 1993.
  • Pecsuk Ottó (szerk.): Bibliaismereti kézikönyv, Kálvin Kiadó, 2008
  • A Biblia története, a Biblia keletkezése és hatása, Kálvin János kiadó 2007 Budapest ISBN 978 963 5580804

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]