Pál második levele a korinthosziakhoz

Szent Pál ábrázolása az áthoszi Szent Sztavronikita kolostorban

Pál második levele a korinthosziakhoz vagy röviden 2Kor a Újszövetség protokanonikus irata, Pál apostol egyik hitelesnek tartott levele. A címzett a korinthoszi keresztény közösség és tágabban Akhája keresztényei; a levél nyitó soraiban Pál mellett Timóteus is szerepel mint társköszöntő.

A levél Pál és a korinthoszi egyház közti válság, majd részleges kiengesztelődés hátterében keletkezett. A szakirodalom többsége Makedóniát tartja a megírás helyének; az időpontot rendszerint Kr. u. 55–57 közé, több katolikus bevezetés Kr. u. 57 végére teszi. A levél a páli iratok között különösen személyes hangú: egyszerre tartalmaz önéletrajzi visszatekintést, apostoli önvédelmet, pasztorális intést, a jeruzsálemi szegények javára rendezett gyűjtés teológiáját és a gyengeségben megmutatkozó isteni erő kifejtését.

Fő témái közé tartozik a vigasztalás és szenvedés kapcsolata, az új szövetség szolgálata, a kiengesztelődés, az egyházak közti szolidaritás, Pál apostoli tekintélyének védelme, valamint az a paradox páli gondolat, hogy Krisztus ereje az apostol gyengeségében válik nyilvánvalóvá. A záró áldás – „Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal” – a keresztény liturgikus és szentháromságtani hagyomány egyik korai újszövetségi formulája lett.

Címe, kánoni helye és műfaja

A levél görög kézirati címei a „Korinthosziakhoz írt második levél” értelmű alakokat őrzik. A magyar névben a korinthosziakhoz és a régebbi korinthusiakhoz forma egyaránt ugyanarra a közösségre utal. Az újszövetségi kánonban a páli levelek közé tartozik, és a kánoni első korinthoszi levél után áll.

Műfaja antik apostoli levél, de szerkezete kevésbé egyenes vonalú, mint több más páli iraté. A levélben hálaadás helyett áldás és vigasztaló bevezetés áll; ezután Pál útitervének megváltoztatását, a korinthosziakkal való kapcsolatát, az apostoli szolgálat természetét, a jeruzsálemi gyűjtést és az ellenfeleivel folytatott vitát tárgyalja. Hangneme szakaszonként változik: az 1–7. fejezetekben a kiengesztelődés és a bizalom helyreállítása áll előtérben, a 8–9. fejezetekben a gyűjtés ügye, a 10–13. fejezetekben pedig élesebb, ironikus és önvédelmi hangú polémia jelenik meg.

A levél nem rendszerezett teológiai traktátus. A benne található tanítás konkrét történeti helyzethez kötődik, mégis több témáját – az új szövetség szolgálatát, a kiengesztelődést, az apostoli szenvedést, az egyházi adakozást és a gyengeségben megnyilvánuló kegyelmet – a későbbi keresztény teológia önállóan is feldolgozta.

Szerzőség és címzettek

A levél szerzőjeként Pál apostol szólal meg: „Pál, Krisztus Jézus apostola Isten akaratából, és Timóteus testvér, Isten korinthoszi egyházának és egész Akhájában minden szentnek” (2Kor 1,1). Timóteus neve a társköszöntőben szerepel, de a levél gondolatmenete és személyes önvédelme Pál saját apostoli helyzetéhez kötődik.

A levél páli hitelességét egészében a történeti-kritikai és felekezeti kommentárok széles köre elfogadja. A viták nem elsősorban a páli eredetről, hanem a levél egységéről és egyes szakaszainak helyéről szólnak. A 6,14–7,1 szakaszt – „ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel” – több magyarázó későbbi vagy korábbi páli levéltöredékként kezeli, mert szókincse és gondolatmeneti helye eltér a környező résztől. Más szerzők szerint Pál diktálás közbeni kitérése, illetve tudatos figyelmeztetése is lehetett. A kérdés nyitottsága nem jelenti a levél egészének páli eredetére vonatkozó általános kételyt.

A címzettek a korinthoszi közösség tagjai és Akhája keresztényei. Korinthosz Pál egyik legfontosabb görögországi missziós központja volt. A közösségben zsidó és pogány származású keresztények, vagyonosabb háztulajdonosok, kézművesek, felszabadítottak és alacsonyabb társadalmi helyzetű tagok egyaránt jelen voltak. A 2Kor már olyan közösséghez szól, amely Pál korábbi tanítását ismerte, de kapcsolatát az apostollal belső konfliktusok és kívülről érkező tanítók befolyásolták.

Keletkezési idő és hely

A levél megírásának helye valószínűleg Makedónia. Pál a levélben többször utal Makedóniára, Titusz visszatérésére, valamint arra, hogy az első korinthoszi levél után újabb híreket kapott Korinthoszról (2Kor 2,13; 7,5–16; 8,1; 9,2). A hagyományos feltevés szerint a levél Filippiből vagy Makedónia valamely más városából került Korinthoszba.

A keltezés Pál harmadik missziós útjához kapcsolódik. A Szent István Társulati Biblia jegyzetei szerint az 1Kor 57 húsvétja körül keletkezett, ezt követte a fájdalmas korinthoszi esemény, a „könnyek közt” írt levél és Titusz kedvező híre, majd Pál 57 végén írta meg a 2Kor-t. Murphy-O’Connor a korinthoszi eseménysort valamivel korábbra helyezi, és a levél törzsanyagát Kr. u. 55 tavaszára teszi. A különbség Pál útjainak és a korinthoszi levelezés egymásutánjának rekonstrukciójából fakad.

A tágabb történeti keret világosabb, mint a pontos év: a levél Pál efezusi működése után, a korinthoszi válság és Titusz közvetítő küldetése nyomán született, még Pál végleges korinthoszi látogatása előtt.

A korinthoszi válság és a levelezés háttere

A 2Kor megértéséhez a kánoni első korinthoszi levél utáni események lényegesek. Az 1Kor megírása után a feszültségek nem szűntek meg teljesen. Pál egyik útiterve szerint Efezusból Korinthoszba, onnan Makedóniába, majd ismét Korinthoszba ment volna, hogy a közösség „második kegyelemben” részesüljön (2Kor 1,15–16). Tervét azonban megváltoztatta, ami ellenfelei számára alkalmat adott arra, hogy ingadozással és megbízhatatlansággal vádolják.

A levél utal egy közbülső, fájdalmas látogatásra is (2Kor 2,1; 12,14; 13,1–2). A rekonstrukciók szerint Pál ekkor Korinthoszban nyílt sérelmet szenvedhetett, a közösség pedig nem állt ki mellette kellő egyértelműséggel. A látogatás után Pál nem tért vissza azonnal, hanem egy súlyos hangú, „sok könny között” írt levelet küldött (2Kor 2,3–4; 7,8). Ez a levél nem maradt fenn biztosan azonosítható formában.

Titusz fontos közvetítő szerepet játszott. Ő vitte vagy közvetítette Pál üzenetét, majd Makedóniában jó hírekkel tért vissza: a korinthosziak többsége elfogadta Pál intését, és a kapcsolat helyreállítása megindult (2Kor 7,6–16). A 2Kor első nagy egysége ennek a kiengesztelődésnek az örömét és teológiai értelmezését tükrözi.

Ugyanakkor a levél utolsó fejezetei újabb vagy tovább élő ellenállásra utalnak. Pál ellenfelei ajánlólevelekre, származásukra, retorikai képességeikre, látomásaikra vagy külső tekintélyükre hivatkozhattak, miközben Pál testi gyengeségét, anyagi önfenntartását, szenvedéseit és személyes megjelenését ellene fordították (2Kor 10–13).

Irodalmi egység és szövegkritikai kérdések

A 2Kor egysége régóta vitatott. A kézirati hagyomány a levelet egységes iratként adja tovább, és az egyház kánoni használata is egységes levélként őrizte meg. A belső szerkezetben azonban több hirtelen hangnem- és témaváltás figyelhető meg, ezért több kutató feltételezi, hogy a mai levél különböző páli levelek vagy levéltöredékek szerkesztett együttese.

A fő vitapontok a következők:

• a 6,14–7,1 szakasz helye és eredete;
• a 8. és 9. fejezet kapcsolata, mivel mindkettő a jeruzsálemi gyűjtésről szól, de eltérő címzetti és retorikai helyzetet is sejtethet;
• a 10–13. fejezetek hirtelen éles hangvétele, amely eltér az 1–9. fejezetek kiengesztelődőbb tónusától;
• a „könnyek között” írt levél azonosítása, amelyet egyesek elveszettnek tartanak, mások a 10–13. fejezetekkel hoznak kapcsolatba.

A 20. századi felosztási hipotézisek közül ismert Günther Bornkamm javaslata, amely a mai 2Kor-ban több különálló páli levelet különböztet meg. Murphy-O’Connor is úgy ítéli meg, hogy az 1–9. fejezetek és a 10–13. fejezetek között nehéz egyszerű folytatást feltételezni, de nem azonosítja automatikusan a 10–13. fejezeteket a „könnyek levelével”. Más kommentárok az egységes levél védelmében arra hivatkoznak, hogy Pál leveleiben előfordulnak hirtelen érzelmi és retorikai váltások, illetve a levél különböző részei ugyanazon konfliktus más-más oldalát tárgyalják.

A kérdésben óvatos megfogalmazás szükséges. Lehetséges, hogy a 2Kor több páli levél vagy levéltöredék összedolgozása, ezt azonban teljes bizonyossággal nem lehet kimutatni. A kompozíciós elméletek nem késői „hamisításként”, hanem az ókori levélgyűjtemények és apostoli irathagyományozás kérdéseként értelmezendők.

A levél szerkezete

A levél felosztása a kutatásban nem egységes. Az alábbi vázlat a mai kánoni szöveg fő egységeit követi:

Szakasz	Tartalom
1,1–11	Üdvözlés és áldás; Pál hálaadása Isten vigasztalásáért a szenvedések között
1,12–2,13	Pál útiterveinek magyarázata; a fájdalmas látogatás és a megbocsátás kérdése
2,14–4,6	Az apostoli szolgálat méltósága; ajánlólevelek, régi és új szövetség, a Lélek szolgálata
4,7–5,10	„Kincs cserépedényben”; szenvedés, halandóság, remény és az ítélet előtti felelősség
5,11–6,10	Új teremtés Krisztusban; a kiengesztelődés szolgálata
6,11–7,16	Pál nyíltsága a korinthosziak felé; a 6,14–7,1 intő betét; Titusz hírei és a közösség megbánása
8,1–9,15	A jeruzsálemi szegények javára rendezett gyűjtés; a makedóniaiak példája és a nagylelkű adakozás
10,1–13,10	Pál apostoli tekintélyének védelme; ellenfelei bírálata; „oktalankodó” dicsekvés, szenvedéslista, látomások és a „tövis a testben”
13,11–13	Záró intelmek és áldás

Tartalom

Szenvedés, vigasztalás és bizalom

A levél nem a szokásos páli hálaadással, hanem áldással kezdődik: Isten „az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene” (2Kor 1,3). A vigasztalás nem pusztán érzelmi enyhület, hanem megerősítés a szenvedés elviselésére és a szolgálat folytatására. Pál saját ázsiai halálveszedelmét említi, amelyben nem önmagában, hanem „a halottakat feltámasztó Istenben” tanult bízni (2Kor 1,8–10).

Ez a bevezetés a levél egészének egyik kulcsa. Pál nem úgy értelmezi szenvedéseit, mint apostoli kudarcot, hanem mint Krisztus szenvedéseiben való részesedést, amely a közösség javára válik. Ez a gondolat kapcsolódik más páli szakaszokhoz is, amelyek szerint a hívő Krisztussal egyesülve hordozhatja a megpróbáltatásokat, és a szenvedés a dicsőség reményébe illeszkedik.

Az útiterv megváltoztatása és a megbocsátás

Pál ellenfelei a megváltoztatott útitervből állhatatlanságra következtettek. Válaszában Pál saját megbízhatóságát Krisztus hűségével kapcsolja össze: Isten ígéretei Krisztusban váltak „igenné”, ezért az apostoli igehirdetés sem lehet egyszerre igen és nem (2Kor 1,18–20).

A 2Kor 2,5–11 egy megbántó személy ügyéről beszél. A régebbi magyarázatok gyakran az 1Kor 5-ben említett vérfertőző férfival azonosították, de több újabb kommentár szerint inkább arról a személyről lehet szó, aki a közbülső látogatás idején Pált vagy küldöttét sértette meg. Pál a közösségi fegyelmezés után a megbocsátás és visszafogadás mellett érvel, nehogy a túlzott szigor a közösség és a bűnbánó személy kárára váljon.

Az apostoli szolgálat és az új szövetség

A 2,14–4,6 szakasz az apostoli szolgálat egyik legfontosabb páli értelmezése. Pál az apostolokat Krisztus „jó illatához” hasonlítja, akik által Isten ismerete terjed. Ezzel szembeállítja azokat, akik „meghamisítják Isten igéjét”, vagy személyes érdekből élnek a vallási tekintéllyel (2Kor 2,17).

A 3. fejezetben Pál az ajánlólevelek kérdéséből indul ki. Ellenfelei valószínűleg ajánlólevelekkel érkeztek, Pál viszont azt mondja, hogy a korinthoszi közösség maga az ő „Krisztus-levele”, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva (2Kor 3,2–3). Innen tér át az új szövetség szolgálatára: az apostolok nem „a betű”, hanem „a Lélek” szolgái, mert a betű öl, a Lélek pedig éltet (2Kor 3,6).

A Mózes arcát elfedő lepel képe (2Kor 3,7–18) az ószövetségi és újszövetségi szolgálat viszonyát magyarázza. Pál nem az Ószövetség értéktelenségét állítja, hanem azt, hogy a Krisztusban feltáruló új szövetség dicsősége meghaladja a mózesi szolgálat múlandó ragyogását. A szakasz végén a hívők „fedetlen arccal” szemlélik az Úr dicsőségét, és a Lélek által ugyanazon képmássá alakulnak át (2Kor 3,18).

„Kincs cserépedényben”

A 4. fejezet egyik legismertebb képe szerint az apostolok a kincset cserépedényben hordozzák, hogy nyilvánvaló legyen: az erő Istentől van, nem tőlük (2Kor 4,7). Pál itt fogalmazza meg szolgálatának paradoxonát: szorongatják, de össze nem törik; üldözik, de el nem hagyják; testében hordozza Jézus halálát, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon benne (2Kor 4,8–12).

A szakasz a látható és láthatatlan, ideiglenes és örök valóságok szembeállításával zárul (2Kor 4,16–18). Az apostol földi élete sérülékeny, mégis az örök dicsőség reménye felől értelmezhető. Ez a gondolat a későbbi keresztény spiritualitásban a szenvedés értelmének és a kitartás erényének egyik bibliai alapja lett.

Új teremtés és kiengesztelődés

Az 5. fejezetben Pál az ítélet, a Krisztus szeretete által sürgetett apostoli küldetés és a kiengesztelődés gondolatát kapcsolja össze. „Aki Krisztusban van, új teremtmény” – írja (2Kor 5,17). A régi elmúlt, az új lét kezdete pedig Isten műve, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világot, és az apostolokra bízta a kiengesztelődés szolgálatát (2Kor 5,18–20).

A 2Kor 5,21 – „Azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” – a páli megváltástan egyik sűrített mondata. Katolikus dogmatikai összefüggésben a szakasz Krisztus engesztelő művéhez, az Istennel való megbékéléshez és az egyház bűnbocsátó-kiengesztelő szolgálatához kapcsolódik.

A korinthosziak iránti nyíltság és Titusz hírei

A 6,11–7,16 Pál és a korinthosziak kapcsolatának helyreállításáról szól. Pál nyílt szívvel fordul hozzájuk, és hasonló nyíltságot kér tőlük. A 6,14–7,1 közbeékelt figyelmeztetés az idegen kultuszokkal, hitetlen környezettel és tisztátalansággal való összefonódás veszélyére int; szövegtani helyzete vitatott, de kánoni formájában a levél erkölcsi buzdításának része.

A 7. fejezet második része Titusz visszatérését és a korinthosziak megbánását tárgyalja. Pál különbséget tesz az Isten szerinti szomorúság és a pusztán világ szerinti szomorúság között: az előbbi megtéréshez és élethez vezet (2Kor 7,10). A szakasz pasztorális szempontból azért fontos, mert a fegyelmezést nem öncélként, hanem a közösségi kiengesztelődés és a megújulás szolgálatában mutatja be.

Gyűjtés Jeruzsálem javára

A 8–9. fejezetek tárgya a jeruzsálemi egyház szegényei javára rendezett gyűjtés. Pál a makedóniai keresztények példájával buzdítja a korinthosziakat: ők szegénységük ellenére nagylelkűen adakoztak. A gyűjtés nem puszta pénzügyi ügy, hanem a pogány származású egyházak és a jeruzsálemi anyaegyház közötti egység jele.

Pál az adakozás teológiáját Krisztus példájára építi: „ismeritek Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9). A nagylelkűség mértéke nem kényszer, hanem kegyelem és szabadság; „a jókedvű adakozót szereti Isten” (2Kor 9,7).

A fejezetek egyháztörténeti szempontból is fontosak. Megmutatják, hogy Pál a helyi közösségek fölötti összegyházi szolidaritást nem adminisztratív teherként, hanem az evangélium látható gyümölcseként értelmezte. A gyűjtés szervezésénél ügyelt az átláthatóságra is: Titusz és más testvérek közreműködése azt szolgálta, hogy senki ne vádolhassa az apostolt visszaéléssel (2Kor 8,16–24).

Védekezés az ellenfelekkel szemben

A 10–13. fejezetekben a levél hangja élesebbé válik. Pál azzal a váddal szembesül, hogy levelei súlyosak és erősek, személyes jelenléte azonban gyenge, beszéde pedig jelentéktelen (2Kor 10,10). Válaszában nem a görög-római vándorszónokok sikeres önbemutatását követi, hanem a kereszt logikáját alkalmazza saját apostoli életére.

Az ellenfeleket Pál ironikusan „túl-fő apostoloknak” nevezi (2Kor 11,5; 12,11), és „álapostoloknak” is mondja őket (2Kor 11,13). Kilétük nem határozható meg teljes bizonyossággal. A szakirodalom zsidókeresztény hátterű, ajánlólevelekkel érkező vándortanítókkal, illetve hellenisztikus vallási tekintélymodell szerint fellépő prédikátorokkal számol. Pál számára a fő kérdés az volt, hogy az apostoli szolgálat Krisztus önkiüresítő és szenvedő mintáját követi-e, vagy külső teljesítményekkel, retorikai hatással és emberi tekintéllyel kívánja igazolni önmagát.

A 11. fejezetben Pál „oktalankodva” sorolja fel saját előnyeit és szenvedéseit: zsidó származását, apostoli fáradozásait, börtönöket, veréseket, hajótöréseket, veszélyeket és a közösségekért érzett mindennapos gondot (2Kor 11,21–29). Ez nem öncélú dicsekvés, hanem ellenretorika: Pál azt mutatja meg, hogy apostoli hitelességének jele nem a külső diadal, hanem a Krisztusért viselt gyengeség.

Látomások, „tövis a testben” és a gyengeség teológiája

A 12. fejezet Pál látomásairól és kinyilatkoztatásairól szól, de az apostol nem ezekkel kíván dicsekedni. Egy „harmadik égig” elragadtatott emberről beszél, majd a „tövis a testben” tapasztalatára tér át. A tövis mibenléte nem tisztázható: testi betegségre, üldöztetésre, lelki megpróbáltatásra vagy más tartós szenvedésre is gondoltak a magyarázók. Pál háromszor kérte szabadulását, de ezt a választ kapta: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyengeségben lesz teljessé” (2Kor 12,9).

Ez a mondat a levél egyik teológiai csúcspontja. Pál apostoli önértelmezése szerint a gyengeség nem a küldetés cáfolata, hanem az a hely, ahol Krisztus ereje láthatóvá válik. Ez a gondolat a keresztény aszketika, lelkipásztori teológia és szenvedésértelmezés egyik maradandó bibliai alapja lett.

Teológiai hangsúlyok

Apostoli tekintély mint szolgálat

A 2Kor Pál apostoli tekintélyének egyik legösszetettebb bemutatása. Pál nem tagadja tekintélyét: kész fegyelmezni, számon kérni és megvédeni az evangéliumot (2Kor 10,6; 13,10). Ugyanakkor tekintélyét nem uralkodásként, hanem a közösség hitének és örömének szolgálataként értelmezi: „nem mintha uralkodni akarnánk hiteteken, hanem örömötök munkatársai vagyunk” (2Kor 1,24).

Ez a szemlélet későbbi egyházi értelmezésekben a lelkipásztori szolgálat egyik alapképe lett. Az apostoli tekintély feladata nem önmaga fenntartása, hanem a közösség Krisztusban való megerősítése, a kiengesztelődés, a hit egysége és az erkölcsi megújulás szolgálata.

Régi és új szövetség

A 3. fejezet a régi és új szövetség viszonyát tárgyalja. Pál érvelése a mózesi törvényadás bibliai képanyagából indul ki, de Krisztus fényében értelmezi újra. Az ószövetségi törvény dicsőséges, de előkészítő és múlandó szolgálat; az új szövetség a Lélek által belső átalakulást ad.

A „betű öl, a Lélek éltet” mondatot a keresztény hagyomány sokféleképpen értelmezte. A páli összefüggésben nem a Szentírás vagy a törvény egyszerű elutasítását jelenti, hanem azt, hogy a külső parancs önmagában nem képes megadni azt az életet, amelyet Krisztus Lelke hoz létre a hívőkben.

Kiengesztelődés és új teremtés

Az 5. fejezet a bűn, megváltás és apostoli küldetés egyik sűrített páli összefoglalása. Isten a kezdeményező: ő békíti ki magával a világot Krisztusban, és az apostolok a kiengesztelődés követei. A hívő Krisztusban új teremtés, amely nem egyszerű erkölcsi javulás, hanem új létállapot kezdete.

A katolikus teológiában ez a szakasz a bűnbocsánat, a kiengesztelődés és az egyház közvetítő szolgálatának bibliai alapjai közé tartozik. Más keresztény hagyományokban is meghatározó szöveg lett a megváltás, a misszió és a békéltetés teológiájában.

Egyházi szolidaritás és adakozás

A jeruzsálemi gyűjtés Pálnál a kegyelem konkrét társadalmi formája. A makedóniaiak és korinthosziak adományai a zsidó és pogány származású keresztények egységét fejezik ki, és azt, hogy a hit nem marad pusztán tanítás, hanem anyagi javak megosztásában is testet ölt.

Pál az adakozásnál kerülni kívánja a kényszert és a látszatot. Az adomány akkor hiteles, ha szabadságból, nagylelkűségből és Isten kegyelmére adott válaszként történik. A 8–9. fejezetek ezért a keresztény karitász, egyházi gyűjtés és intézményi átláthatóság korai újszövetségi forrásai.

Gyengeség, szenvedés és kegyelem

A levél egyik legerősebb teológiai vonulata a gyengeség és isteni erő kapcsolata. Pál apostoli önvédelme nem azt állítja, hogy a szenvedés önmagában érték, hanem azt, hogy Krisztus szolgálatában a szenvedés nem semmisíti meg a küldetést. Az apostol törékenysége lehetővé teszi, hogy a közösség az isteni erőt ne emberi teljesítménynek tulajdonítsa.

Ez a gondolat összekapcsolja a 2Kor-t a kereszt teológiájával, amely már az 1Kor elején is meghatározó volt. Pál számára Krisztus megfeszítettsége és feltámadása nem csak hirdetett esemény, hanem az apostoli élet mintája.

Szentháromsági záróáldás

A levél utolsó mondata a keresztény liturgikus hagyományban gyakran idézett áldás: „Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal” (2Kor 13,13 a magyar versszámozás szerint; egyes kiadásokban 13,14). A formula nem későbbi dogmatikai értekezés, hanem liturgikus-üdvtörténeti köszöntés, amelyben Krisztus kegyelme, az Atya szeretete és a Szentlélek közössége együtt jelenik meg.

A keresztény hagyomány ezt a verset a Szentháromságba vetett hit egyik korai újszövetségi tanúságaként olvasta, különösen azért, mert a három isteni személyt a hívők üdvösségéhez és egyházi közösségéhez kapcsolja.

Kapcsolata az első korinthoszi levéllel

A 2Kor közvetlenül kapcsolódik az 1Kor-ban tárgyalt közösségi feszültségekhez, de más helyzetben szólal meg. Az 1Kor főként a pártoskodás, erkölcsi ügyek, házasság, bálványáldozati hús, liturgia, karizmák és feltámadás kérdéseire válaszol. A 2Kor-ban ezek közül több téma már háttérbe szorul, és Pál személye, apostoli tekintélye, a közösséggel való kapcsolata, valamint a jeruzsálemi gyűjtés kerül előtérbe.

A két levél együtt különösen gazdag képet ad egy 1. századi városi keresztény közösség életéről. Nem eszményített, konfliktusmentes képet őriznek, hanem azt mutatják, hogyan próbálta Pál a hit, a szeretet, a fegyelmezés, a megbocsátás és az apostoli tekintély segítségével rendezni egy sokszínű közösség válságait.

Hatástörténet és jelentőség

A 2Kor hatása több területen érvényesült. Az apostoli és lelkipásztori szolgálat értelmezésében meghatározó lett az a kép, hogy a szolgáló nem önmagát hirdeti, hanem Krisztust, és saját törékenységében hordozza az evangélium kincsét. A „kincs cserépedényben” képe a keresztény prédikációban, lelkiségi irodalomban és szerzetesi hagyományban is gyakran visszatér.

A kiengesztelődés szolgálatáról szóló szakasz a bűnbocsánat, a békéltetés és a misszió teológiájában kapott nagy szerepet. A 8–9. fejezetek az egyházi adakozás, karitász és közösségek közti szolidaritás bibliai alapjai közé tartoznak. A 12,9 – „Elég neked az én kegyelmem” – a keresztény szenvedésértelmezés, betegséggel és gyengeséggel kapcsolatos lelkiségi reflexió egyik legismertebb mondata lett.

A záró szentháromsági áldás a keresztény liturgiában önálló életet kapott. Sok egyházi hagyományban istentiszteleti köszöntésként vagy áldásként használják, és a Szentháromság személyeinek üdvösségtörténeti együttműködését fejezi ki.

Források

• Allo, E.-B.: Saint Paul. Seconde épître aux Corinthiens. Études Bibliques, Paris, 1956.
• Barrett, C. K.: The Second Epistle to the Corinthians. Harper’s New Testament Commentaries, New York, 1968.
• Bruce M. Metzger – Bart D. Ehrman: Az Újszövetség szövege. Hagyományozás – szövegromlás – helyreállítás. Harmat, Budapest, 2008. ISBN 9789639564862
• Előd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat, Budapest.
• Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez. Szent István Társulat, Budapest.
• Furnish, Victor Paul: II Corinthians. Anchor Bible 32A, Doubleday, Garden City, 1984.
• Harris, Murray J.: The Second Epistle to the Corinthians. New International Greek Testament Commentary, Eerdmans, Grand Rapids, 2005.
• Martin, Ralph P.: 2 Corinthians. Word Biblical Commentary, Word Books, Waco, 1986.
• Magyar Katolikus Lexikon: „Korintusiaknak írt második levél”.
• Murphy-O’Connor, Jerome OP: „Második levél a korintusiaknak”, in Raymond E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy (szerk.): Jeromos bibliakommentár II. Az Újszövetség könyveinek magyarázata. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest.
• Plummer, Alfred: The Second Epistle of St. Paul to the Corinthians. International Critical Commentary, T&T Clark, Edinburgh, 1915.
• A Szent István Társulati Biblia jegyzetei, 2Kor bevezetés és jegyzetek.
• Thrall, Margaret E.: A Critical and Exegetical Commentary on the Second Epistle to the Corinthians. International Critical Commentary, T&T Clark, Edinburgh, 1994–2000.
• The Catholic Encyclopedia: „Epistles to the Corinthians”. Robert Appleton Company, New York.

További információk

• Pál második levele a korinthosziakhoz – Szent István Társulati Biblia
• Pál második levele a korinthosziakhoz – Káldi-Neovulgáta

Kapcsolódó szócikkek

• Pál első levele a korinthosziakhoz
• Korinthosz
• Újszövetség