Márk evangéliuma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Márk evangéliuma az Újszövetség második könyve, a négy kanonikus evangélium egyike. Máté evangéliumával és Lukács evangéliumával együtt az úgynevezett szinoptikus evangéliumok közé tartozik.

Szerző - Helyszín - Időpont - Nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókeresztény hagyomány egyértelműen Márkot tartja a könyv szerzőjének. Márk leginkább az Apostolok cselekedetei könyvben tűnik fel, mint Pál apostol fő munkatársa. Később Péter apostol mellé került. Talán Péter beszámoloiból született meg az evangélium. Megírásának helyét Rómába, idejét a zsidó háború előtti időszakra tehetjük, nagyjából az i. sz. 65-70-es évekre. Márk szövegmagyarázói közül viszont vannak akik 70 utánira teszik, mert egyik helyen múlt idejű példát hoz fel a templom említésével (Mk 2.26), és mivel a templomot 70-ben rombolták le, ezért csak azutáni lehet Márk evangéliuma.

Nyelve az akkor használatos koiné dialektusú görög nyelv volt. Valószínű, hogy Márk Péter apostol tanításait fordította le görögre, mivel Péter nem beszélte ezt a nyelvet.

Akikhez íródott[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A könyvben nincsenek olyan utalások a Héber Bibliára, a zsidók szent könyvére, mint Máté evangéliumában. Nincsenek utalások a zsidó szertartásokra sem, a szerző sok helyen meg is magyarázza a zsidó szokásokat. Így biztosak lehetünk benne, hogy nem a zsidóknak írta. Mivel Márk Pál és Péter munkatársa volt, valószínűleg a pogánykeresztényekhez írta, elsősorban a Rómában lévő gyülekezetnek.

Célja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Célja világos. Könyvének első soraiban megírja, hogy Jézus Krisztus örömüzenetét (görögül euangelion, latinul evangelium) szeretné megismertetni olvasóival.

Tartalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Márk úgy mutatja be Jézust, mint „Isten szolgáját”, a könyv is erre épül. Bemutatja, hogyan készült fel Jézus a szolgálatra, miképpen szolgált az emberek között, majd bemutatja azt is, miképpen szolgálja az embereket halála által. A szolga győzött és király lett, aki a mennyben uralkodik.

Többféleképpen fel lehetne osztani az evangéliumot, mi most egy lehetséges variációt adunk erre:

  • "Kezdődik" (1,1-45)

Márk "in medias res" kezdi evangéliumát, egyből Jézus felnőtt korával, megkeresztelkedésével (Keresztelő Szent János), megkísértésével, és működésének előzményeivel foglalkozik.

  • Jézus konfliktusa (2,1-3,6)

Jézus csodákat művel, tanít, és mindenkivel összetűzésbe kerül, akivel találkozik…a családjával, a földijeivel, a nép vezetőivel.

  • Elmélkedés a tanítványi mivolt jelentéséről (3,7-35)

Jézus elhívja tanítványait, és felkészíti őket küldetésükre, mely nem csak jót, hanem néha nagy veszélyeket is tartogat számukra. Majd ezután bebizonyítja a főpapoknak isteni hatalmát.

  • Isten Országának titkai; Jézus hatalma (4,1-35)

Jézus példabeszédein keresztül bemutatja, és közelebb hozza az emberek számára Isten országát, majd a vihar lecsendesítésén keresztül bemutatja a tanítványoknak, hogy mindig teljes hittel kell állni a gondok elé.

  • A csodák folytatódnak (5,1-43)

Jézus újabb csodái ismételten bizonyítják, hogy Istentől jött, és Tőle kapta a hatalmat. A gerazai megszállott, Jairus lánya, és a vérfolyásos asszony kap egy új esélyt és hitet az Élet Urától.

  • Kenyérről és vakságról (6,1-8,26)

Jézust elutasítják Názáretben, így tulajdonképpen a zsidó nép utasítja el Messiását. Ezután a föníciai asszony lányának gyógyulása ébreszti rá Jézust, hogy ő minden ember megváltására küldetett. Eközben az apostolok missziója, csodatételek, Keresztelő János halála és a kenyérszaporítás is továbberősíti az asztalközösséget.

  • Jézus sorsa világossá válik (8,27-10,52)

Jézus egyre közelebb kerül célja felé, de újra jeleket mutat, hogy tanítványai is higgyenek benne. Kinyilatkoztatja magát Mózes és Illés társaságában, majd a hitetlen nép előtt mutat csodát, buzdítja tanítványait a követésre, leszereli a farizeusokat a házasság kérdésében, hívja a gazdag ifjút és meggyógyítja a vakot, aki ezentúl már a hittel lát.

  • Jeruzsálemben (11,1-13,37)

Jézus utolsó útja Jeruzsálembe vezet, mert tudja, hogy innen már nincs számára visszaút. Bevonul a Városba, megtisztítja a Szentélyt, vitázik a zsidó főpapokkal az adószedés és a feltámadás kérdésében, leleplezi gonoszságaikat a szőlőművesek példáján keresztül, a szegény özvegy példája megmutatja a főpapoknak az igaz hitet, majd az eszkatologikus beszéd felvillantja előttünk a jövő nagy problémáit.

  • Az Emberfiát megölik és harmadnapra feltámad (14,1-16,8)

A célegyenesbe érkezett Jézus küldetése. Az ismeretlen asszony előkészíti szimbolikusan Jézus testét a temetésére (megkenés), Jézus pedig maga is felkészül saját pászkájára, ahol bevezeti az apostolokat az Eucharisztia szentségébe. Utána történik az elfogatás, és a zsidó főtanács "hivatalos" gyűlése, ahol véglegesen elutasítják, mint Messiást (Péter tagadása is ezt jelenti), és kiadják Jézust a római hatóságnak. Pilátus kihallgatja, nem talál bűnt benne, mégis halálra adja a "zsidók királyát", akit "megöltek - kitaszítván a szőlőn kívülre". A kereszt tövében jönnek rá, hogy azt, akit ők megfeszítettek halálakor Isten, mint Fiát gyászolta meg, és az is fontos, hogy először egy pogány ismeri fel ezt a tényt. Jézus temetése csendben és gyorsan történik, de azzal, hogy a helytartó segédkezet nyújt, azt a hitet látjuk, melyet a pogányok is megtapasztaltak. Harmadnapra újra felvillan a fény, mely a nagypénteki tragédia csúcspontján kialudt, és az angyal mutatja az utat: "Nincs itt, feltámadt".

  • Az evangélium "másik három befejezése" (16,9-20)

A régebbi kéziratok a 16, 8-cal zárulnak le. Az első kiegészítő befejezés, az úgynevezett hosszabb befejezés (9-20. v.), jeleneteiben a feltámadt Jézus megjelenik Mária Magdolnának és a tanítványoknak. Ezek a látomások azt a célt szolgálták, hogy példájuk nyomán a korai hittérítő egyház "menjen el az egész világra, és hirdesse az evangéliumot minden teremtménynek" (15. v.). Az egyház hittérítőinek nem volt mitől félniük, mert az Úr, aki fölment a mennybe (19. v.), velük volt amikor az igét hirdették (20. v.) és tanításukat védelmének és hatalmának különös jeleivel igazolta (17-18. v.). A figyelmes olvasók bizonyára észrevesznek néhány olyan témát, amelyek nem hasonlítanak az evangéliumban eddig előforduló egyik témához sem. Ezekben felismerhetik a többi evangélium ismert jeleneteinek visszhangját, amelyeket Márk hirtelen befejezésének kikerekítésére gyűjtöttek össze (például Mária Magdolna egyedül János evangéliumában találkozik Jézussal, 20,11-18; Jézus megjelenése a két tanítványnak az emmauszi jelenésre emlékeztet Lukácsnál, 24,13-35; és a megbízás, "menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot" hasonlóan hangzik, mint Máté evangéliumának befejezése, 28,16-20).

Az úgynevezett rövidebb befejezés, közvetlenül a 16,8 vers után olvasva, újabb próbálkozás a korai egyház részéről, hogy simábban fejezzék be Márk evangéliumát. Ellenkezőjére fordítja az asszonyok félelmét és hallgatását a sírnál és bemutatja, miként terjedt el a feltámadás híre "Péter és tanítványai" által.

A Freer Glossza, amelyet Washington D.C.-ben, a Freer Galleryben őriznek, egy ötödik századi hozzáadás a Hosszabb Befejezéshez. A 14. és a 15. v. közé beszúrva, mintegy mentségként szolgál a tanítványok "hitetlenségére és keményszívűségére", melyeket a 16,14 vers említ.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]