Jakab levele

Jakab levele
Szent Jakab ikonja
Szerző	nem ismert
Műfaj	levél
A Wikimédia Commons tartalmaz Jakab levele témájú médiaállományokat.

Jakab levele (rövidítve: Jak) az Újszövetség egyik kanonikus irata. A Péter első és második levelével, János első, második és harmadik levelével, valamint Júdás levelével együtt hagyományosan a katolikus levelek közé sorolják. A „katolikus” elnevezés ebben az ókori egyházi használatban „egyetemes” vagy „általános” jelentésű: olyan iratokat jelöl, amelyek nem egyetlen helyi közösséghez vagy személyhez szólnak, hanem szélesebb körű keresztény olvasóközönséget feltételeznek.

A levél nyitóverse szerzőként „Jakabot, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgáját” nevezi meg. Az egyházi hagyomány ezt a Jakabot többnyire Igaz Jakabbal, a jeruzsálemi ősegyház vezetőjével azonosította, akit az Újszövetség „az Úr testvéreként” említ. A nyugati keresztény hagyományban gyakran azonosították Alfeus fiával, Jakabbal, míg több keleti és modern történeti értelmezés megkülönbözteti őt a tizenkét apostol egyikétől. A szerzőség kérdése a kutatásban ma is vitatott: a hagyományos felfogás Jakab közvetlen vagy közeli szerzőségét tartja fenn, míg számos történeti-kritikai magyarázat a levelet Jakab nevéhez kapcsolódó későbbi zsidókeresztény tanító iratának tekinti.

A levél fő témái a megpróbáltatásokban tanúsított állhatatosság, a felülről jövő bölcsesség, a szegények és gazdagok közötti feszültség, a részrehajlás elutasítása, a nyelv megfékezése, valamint a hit és a tettek elválaszthatatlan kapcsolata. Jakab levele nem elvont dogmatikai értekezés, hanem tömör, erőteljes erkölcsi buzdítás: a hit igaz voltát abban látja, hogy az a közösségi életben, az irgalmasságban, az igazságosságban és az imádságban cselekvő módon válik láthatóvá.

Címe és helye az Újszövetségben

A hagyományos cím, Jakab levele, a nyitóversből ered. A kézirati és egyházi hagyomány a levelet a katolikus levelek közé sorolta; ezek a páli levelektől eltérően többnyire nem egy meghatározott városi közösséghez, hanem tágabb olvasói körhöz fordulnak. A levél címzettjei „a szórványban élő tizenkét törzs”, ami egyszerre idézi fel Izrael szétszóratásának bibliai képét és a keresztény közösség önértelmezését mint Isten megújított népét.

A „tizenkét törzs” megszólítás nem szükségképpen csak etnikai zsidókat jelent. A levél egész gondolatvilága erősen zsidó bibliai és bölcsességi háttérrel dolgozik, ezért leginkább olyan zsidókeresztény vagy zsidó hagyományban jártas keresztény közösségekre utalhat, amelyek a palesztinai ősegyházzal valamilyen tekintélyi vagy tanítói kapcsolatot tartottak fenn. A szórvány kifejezés a diaszpóra helyzetét idézi: olyan hívőket, akik kisebbségi helyzetben, társadalmi nyomás, gazdasági kiszolgáltatottság és vallási kísértések között igyekeztek megőrizni keresztény identitásukat.

Szerzője

A hagyományos azonosítás: Jakab, az Úr testvére

A levél szerzője nem nevezi magát apostolnak, püspöknek vagy Jézus rokonának, hanem egyszerűen „Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgájának”. Ez a tömör önmegjelölés az Ószövetségben Mózeshez, a prófétákhoz és más tekintélyes vallási vezetőkhöz kapcsolódó „szolga” címre emlékeztet, ugyanakkor alázatos és tekintélyt hordozó bemutatkozás.

Az Újszövetség több helyen említi Jakabot mint a jeruzsálemi egyház egyik vezető alakját. Pál a Galata levélben „az Úr testvéreként” beszél róla, majd Péterrel és Jánossal együtt „oszlopnak” nevezi. Az Apostolok cselekedetei szerint Jakab meghatározó szerepet játszott a jeruzsálemi közösségben és az apostoli gyűlésen, ahol a pogánykeresztények és a mózesi törvény viszonyáról döntöttek. A 2. századi Hegeszipposz és Euszebiosz egyháztörténeti hagyománya Jakabot „Igazként” mutatja be, aki nagy tekintélynek örvendett Jeruzsálemben, és Kr. u. 62 körül vértanúhalált halt.

A „testvér” kifejezés értelmezése a keresztény hagyományban többféleképpen jelent meg. A katolikus és ortodox tanítás Szűz Mária örök szüzességével összhangban az „Úr testvéreit” Jézus rokonainak, tágabb családi köréhez tartozó személyeknek, illetve egyes keleti hagyományokban József korábbi házasságából származó gyermekeinek értelmezi. Sok protestáns és történeti-kritikai szerző viszont a kifejezést Jézus vér szerinti testvéreként érti. A görög adelphosz bibliai használata a közvetlen testvér mellett tágabb rokoni vagy közösségi kapcsolatot is jelölhet; ezért a kérdésben az egyes felekezeti és történeti értelmezések eltérően mérlegelik a nyelvi, hagyománytörténeti és dogmatikai szempontokat.

A történeti-kritikai nézetek

A modern kutatásban jelentős súllyal van jelen az a felfogás, hogy a levél nem közvetlenül Jakab saját kezű műve, hanem egy későbbi, hellenisztikus műveltségű zsidókeresztény tanító írása, amely Jakab tekintélyéhez kapcsolódva fogalmazta meg a közösségeknek szánt buzdítást. Ezt a nézetet főként a levél kifinomult görög nyelvével, a késői és fokozatos kánoni elfogadással, a páli hagyományra való feltételezett reakcióval, valamint a jeruzsálemi Jakabról ismert hagyomány és a levél konkrét tartalma közötti különbségekkel támasztják alá.

E magyarázat azonban nem az egyetlen tudományos álláspont. A hagyományos vagy ahhoz közel álló értelmezések szerint a levélben érzékelhető palesztinai-zsidó háttér, a tekintélyi hangnem, a jeruzsálemi közösséggel rokon erkölcsi hangsúlyok és az egyszerű önmegjelölés jól illenek Jakab személyéhez. A jó görög stílus sem zárja ki szükségképpen korai eredetét: az 1. századi Palesztinában a görög nyelv széles körben ismert volt, és az ókorban bevett gyakorlatnak számított, hogy egy tekintélyes vezető írnok vagy titkár segítségével fogalmazta meg levelét. Ezért több szerző köztes megoldást is felvet: a levél alapja Jakabhoz köthető tanítási hagyomány lehetett, amelyet egy későbbi szerkesztő vagy tanító rendezett irodalmi formába.

Keletkezési ideje és helye

A keltezés szorosan összefügg a szerzőség kérdésével. Ha a levelet közvetlenül Jakabhoz, az Úr testvéréhez kapcsoljuk, akkor keletkezése Kr. u. 40-es évektől 62-ig, Jakab haláláig helyezhető el. Egy korai datálás mellett szólhat a levél zsidókeresztény jellege, a pogánykeresztény misszió nagy későbbi vitáinak hiánya, a viszonylag egyszerű egyházi szervezeti kép, valamint az, hogy a jeruzsálemi templom pusztulása nem jelenik meg benne történeti emlékként.

A későbbi datálás hívei a levelet az 1. század végére teszik. Ebben az esetben a szerző olyan közösségekhez szólhatott, amelyek Jakab tekintélyét a zsidókeresztény hagyomány hiteles képviselőjeként ismerték. Lehetséges keletkezési helyként Jeruzsálem, Antiochia, Alexandria vagy valamelyik szíriai-palesztinai zsidókeresztény kör merült fel. A levél biztos keltezése nem lehetséges; a legtöbb értelmezés a Kr. u. 50–100 közötti időszakon belül keresi a keletkezés helyét.

Címzettek és történeti háttér

A levél címzettjei olyan keresztények, akik a zsidó bibliai hagyományt jól ismerik, de társadalmi és gazdasági feszültségekkel terhelt közösségekben élnek. A szerző többször beszél szegényekről, gazdagokról, munkabér visszatartásáról, bírósági zaklatásról, valamint a közösségi összejövetelen megjelenő részrehajlásról. Ezek a részletek nem absztrakt erkölcsi példázatokként hatnak, hanem olyan környezetre utalnak, ahol a keresztények egy része kiszolgáltatott helyzetben volt, és ahol a gazdagabb, befolyásosabb személyekkel szembeni társadalmi alkalmazkodás a közösség belső életét is veszélyeztette.

A levél társadalmi kritikája az ószövetségi prófétai és bölcsességi hagyományt folytatja. Az árvák és özvegyek gondozása, a szegények iránti irgalom, a munkások bérének visszatartása elleni tiltakozás, valamint a gazdagság múlandóságának hangsúlyozása erősen emlékeztet az Ószövetség prófétai szövegeire és Jézus boldogságmondásaira. A levél tehát nem egyszerűen „világtól való elfordulást” hirdet, hanem azt követeli, hogy a keresztény hit a gyengék, a betegek, a szegények és a bűnösök iránti konkrét felelősségben öltsön testet.

Műfaja és irodalmi sajátosságai

Jakab levele a nyitó köszöntés után csak korlátozottan mutatja a hellenisztikus levél megszokott jegyeit. Nincs benne részletes hálaadás, személyes üdvözletek vagy konkrét helyi eseményekre utaló levélzáradék. Műfaja ezért leginkább parainézis, vagyis erkölcsi buzdító irat, amely az Ószövetség bölcsességi könyveivel, különösen a Példabeszédekkel és Sirák fiával, valamint a zsidó és hellenisztikus erkölcsi tanítói irodalommal rokon.

A levél stílusa tömör, képszerű és gyakran szónoki. Sok benne a felszólítás, a közvetlen megszólítás, a példázatszerű kép és a rövid, emlékezetes mondás. A tenger hullámától hánykolódó kételkedő ember, a hervadó virágként elmúló gazdag, a tükörbe néző hallgató, a zablával irányított ló, a kormánylapáttal vezetett hajó, az erdőt felgyújtó kis tűz és a korai-késői esőre váró földműves képei mind a levél erős retorikai karakterét mutatják.

A görög nyelv irodalmi szintje magas, ugyanakkor a gondolatmenet, a bibliai utalások és a szemléletmód erősen szemita és zsidó bölcsességi hátterű. Ez a kettősség jól illik a hellenisztikus zsidóság vagy zsidókereszténység világához: a szerző görögül ír, de gondolkodását a Tóra, a próféták, a bölcsességi hagyomány és Jézus tanításainak emléke határozza meg.

Szerkezete

A levél szigorú lineáris érvelés helyett témák egymásba kapcsolódó sorozataként halad. A rövid buzdítások gyakran kulcsszavakkal kapcsolódnak egymáshoz, majd később visszatérnek és részletesebb kifejtést kapnak. A következő felosztás a levél főbb egységeit mutatja:

Szakasz	Tartalom
1,1	Címzés és köszöntés
1,2–18	Megpróbáltatás, állhatatosság, bölcsesség, kísértés és Isten jó adományai
1,19–27	Az ige hallgatása és megvalósítása; az igazi vallásosság
2,1–13	Figyelmeztetés a részrehajlás ellen; a királyi törvény és az irgalom
2,14–26	A hit és a tettek kapcsolata; Ábrahám és Ráháb példája
3,1–12	A tanítók felelőssége és a nyelv megfékezése
3,13–18	A felülről jövő bölcsesség és a földi bölcsesség ellentéte
4,1–12	Viszály, vágyak, a világ barátsága és az alázat
4,13–17	Figyelmeztetés az elbizakodott tervezés ellen
5,1–6	A szívtelen gazdagok prófétai hangú megrovása
5,7–11	Türelem az Úr eljöveteléig; a földművesek, a próféták és Jób példája
5,12–20	Esküdözés kerülése, imádság, betegek kenete, bűnvallomás és a tévelygő visszavezetése

Tartalma és teológiai sajátosságai

Megpróbáltatás, bölcsesség és állhatatosság

A levél eleje a megpróbáltatásokban tanúsított örömről és állhatatosságról beszél. A próbák nem önmagukban jók, de alkalmat adnak arra, hogy a hit kitartóvá és éretté váljék. Jakab hangsúlyozza, hogy a kísértés forrása nem Istenben van: Isten a jó adományozója, a bűn viszont az ember rendetlen vágyából születik, és halálhoz vezet.

A bölcsesség témája a levél egyik fő vonulata. A szerző szerint az igazi bölcsesség felülről származik, tiszta, békés, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes. Ezzel szemben a pusztán földi bölcsesség irigységet, viszálykodást és rendetlenséget szül. A levélben a bölcsesség nem elméleti tudást jelent, hanem olyan életformát, amely a békességben, az irgalomban és az önfegyelemben mutatkozik meg.

Az ige hallgatói és megvalósítói

Jakab egyik legtömörebb felszólítása: „Legyetek az igének megvalósítói, ne csak hallgatói.” A szerző a pusztán hallgató embert ahhoz hasonlítja, aki tükörbe néz, de azonnal elfelejti, milyen volt. A „szabadság tökéletes törvénye” nem külsődleges szabályrendszerként jelenik meg, hanem olyan isteni akaratként, amely az embert a cselekvő irgalomra és az erkölcsi érettségre vezeti.

A levél szerint az igazi vallásosság nem merül ki szavakban vagy rítusokban: a nyelv megfékezésében, az árvák és özvegyek gondozásában, valamint a világ romboló értékrendjétől való belső szabadságban mutatkozik meg. Ez a megfogalmazás az ószövetségi prófétai kritikához kapcsolódik, amely szerint a kultusz és az erkölcsi igazságosság nem választható el egymástól.

Részrehajlás, szegények és gazdagok

A levél élesen elutasítja a személyválogatást. A közösségi összejövetelen megjelenő gazdag embernek kijáró megkülönböztetett tisztelet és a szegény lenézése ellentmond annak, hogy Isten a szegényeket a hitben gazdaggá és országa örököseivé tette. A szerző nem a gazdagság puszta meglétét ítéli el, hanem azt a társadalmi és vallási magatartást, amely a vagyont tekinti értékmérőnek, miközben elnyomja a kiszolgáltatottakat.

Az 5. fejezet prófétai hangon szól a szívtelen gazdagokhoz. A munkások bérének visszatartása „az Úr fülébe jutó” igazságtalanságként jelenik meg, a felhalmozott vagyon pedig a végítélet fényében romlandó és önmaga ellen tanúskodó valóság. Ez a társadalmi kritika nem modern osztályharcos olvasat, hanem a bibliai igazságossági hagyomány része: Isten a szegények, a kiszolgáltatottak és a jogfosztottak védelmezőjeként jelenik meg.

Hit és cselekedetek

A Jakab-levél legismertebb szakasza a hit és a tettek kapcsolatáról szól: „a hit is, ha tettei nincsenek, önmagában halott”. A szerző nem a hit értékét tagadja, hanem azt utasítja el, hogy a hit puszta állítása vagy elméleti ismerete elegendő volna az üdvösséghez. Példája szerint az a testvér, aki éhezik vagy ruhátlan, nem kap valódi segítséget attól, hogy valaki jókívánságokkal bocsátja el; ugyanígy a cselekedetek nélküli hit sem élő hit.

A szakasz értelmezése különösen fontossá vált a reformáció korában, mivel látszólag feszültségben áll Pál apostol kijelentéseivel a hit általi megigazulásról. A mai biblikus értelmezések jelentős része szerint Pál és Jakab eltérő helyzetekre válaszol. Pál elsősorban azt állítja, hogy a pogányoknak nem kell a mózesi törvény rituális és etnikai identitásjelzői által zsidóvá válniuk ahhoz, hogy Krisztusban Isten népéhez tartozzanak. Jakab viszont azzal a félreértéssel szemben érvel, amely szerint a hitnek nem kell erkölcsi és irgalmas tettekben megnyilvánulnia. Pál is beszél a „szeretet által tevékeny hitről”, Jakab pedig nem a hit ellen, hanem a halott, terméketlen hit ellen ír.

A levél Ábrahám és Ráháb példáját idézi. Ábrahám hite Izsák felajánlásában, Ráháb hite pedig a küldöttek befogadásában lett cselekvő valósággá. A szakasz célja nem a hit és a tettek szétválasztása, hanem annak bemutatása, hogy az élő hit belső természete szerint cselekvő és engedelmes.

A nyelv és a tanítói felelősség

A 3. fejezet a nyelv veszélyes erejéről beszél. A szerző a lovat irányító zablához, a hajót kormányzó kis lapáthoz és az erdőt felgyújtó szikrához hasonlítja a beszédet. A beszéd képes áldani és átkozni, építeni és rombolni; ezért a tanítók és a közösség tagjai különös felelősséggel tartoznak érte.

A tanítói szerep figyelmeztetéssel kezdődik: „Ne legyetek oly sokan tanítók.” Ez nem a tanítás értékének tagadása, hanem annak jelzése, hogy az egyházi tanítás tekintélye felelősséggel jár. Aki másokat vezet, annak saját beszédével és életével is a felülről jövő bölcsességet kell képviselnie.

Imádság, betegek kenete és közösségi gyógyulás

A levél zárószakasza az imádság különböző formáit említi: a szenvedő imáját, az örvendező dicséretét, a betegért mondott imádságot, a bűnvallomást és a tévelygő visszavezetését. A beteg esetében a szerző azt írja, hogy hívják az egyház presbitereit, akik imádkozzanak fölötte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.

Ez a szakasz a katolikus és ortodox teológiában a betegek kenete szentségének egyik legfontosabb újszövetségi alapja. A katolikus értelmezés szerint a presbiterek imája és az olajjal való megkenés nem pusztán jelképes vigasztalás, hanem az egyház szentségi szolgálatához tartozó kegyelmi cselekmény, amely a beteg lelki megerősítésére, bűnbocsánatára és – ha Isten akarata szerint üdvére válik – testi gyógyulására is irányul. Más keresztény értelmezések a szakaszt elsősorban a közösségi imádság, a presbiteri gondoskodás és a gyógyítás bibliai tanúságaként olvassák. A szöveg közös hangsúlya minden értelmezésben az, hogy a beteg és a bűnnel küzdő hívő nem magányos, hanem az imádkozó közösség és annak szolgái veszik körül.

Jakab és Pál kapcsolata

A Jakab-levél értelmezésében központi kérdés, hogy miként viszonyul Pál apostol tanításához. A levél kifejezetten használja a hit, a tettek, a megigazulás és Ábrahám példájának nyelvezetét, amely Pál leveleiben is fontos szerepet játszik. Ezért a kutatók különbözőképpen ítélik meg, hogy Jakab közvetlenül Pált vitatja-e, Pál tanításának félreértését javítja-e ki, vagy a két szerző egymástól függetlenül használ közös zsidó bibliaértelmezési hagyományt.

A kiegyensúlyozott értelmezés szerint Jakab nem a páli evangélium ellen ír. Pálnál a „törvény cselekedetei” főként azokkal a kérdésekkel kapcsolódnak össze, amelyek a zsidók és pogányok Krisztusban való egységét érintették: a körülmetélkedéssel, az étkezési és rituális előírásokkal, valamint azzal, hogy ki tartozhat Isten népéhez. Jakab viszont a hitet pusztán szóbeli vagy elméleti állításra redukáló magatartást bírálja. A két hangsúly a keresztény hagyományban nem szükségképpen ellentétes: az ember Isten kegyelméből és hit által él, de ez a hit a szeretetben, az irgalomban és az engedelmességben válik láthatóvá.

Kánontörténete

Jakab levele az ókori egyházban az úgynevezett vitatott iratok, görög szóval antilegomena közé tartozott. Ez nem azt jelentette, hogy mindenhol elvetették volna, hanem azt, hogy elfogadása nem volt az első századoktól kezdve olyan egységes és széles körű, mint a négy evangéliumé vagy a főbb páli leveleké. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a levél zsidókeresztény környezetben keletkezett és nem terjedt azonnal a pogánykeresztény egyházakban. A Muratori-töredékből hiányzik, Euszebiosz pedig a vitatott, de sokak által használt iratok között említi.

A 3–4. századtól a levél elfogadása megszilárdult. Órigenész ismerte és használta, Atanáz 367-es húsvéti levelében a kánoni könyvek között sorolta fel, majd a nyugati egyházban Jeromos és Ágoston tekintélye, valamint a 4. század végi római, hippói és karthágói kánonlisták nyomán általánosan elfogadottá vált.

A reformáció idején Luther Márton tartózkodóan viszonyult a levélhez, és híressé vált előszavában „szalma-levélnek” nevezte, mivel nem látta benne olyan világosan Krisztus és az evangélium központi tanítását, mint János evangéliumában, a Római levélben vagy a Galata levélben. Luther kritikája a hit és cselekedetek kérdésével, valamint a „kánon a kánonban” teológiai szempontjával függött össze. A lutheri Biblia azonban megtartotta Jakab levelét, és a későbbi protestáns kánonban is az Újszövetség része maradt. A katolikus egyház a tridenti zsinaton a teljes újszövetségi kánon részeként erősítette meg.

Hatástörténete és értelmezése

Jakab levele különösen nagy hatással volt a keresztény erkölcsteológiára és lelkiségi irodalomra. A levél szövege gyakran szolgált alapul a szegények melletti kiálláshoz, a beszéd bűneiről szóló tanításhoz, az irgalmasság gyakorlásához, valamint a betegségben és szenvedésben tanúsított imádságos kitartáshoz. A középkori teológiában és prédikációirodalomban fontos szerepet kapott az igaz vallásosság, az irgalmas cselekedetek és a betegek kenete értelmezésében.

A hit és cselekedetek kérdése a reformáció óta felekezeti viták középpontjába került. A katolikus és ortodox hagyomány Jakab levelét a hit és a kegyelem cselekvő együttműködésének fontos tanúságaként olvassa. A protestáns értelmezések többsége a levél tanítását úgy érti, hogy a cselekedetek nem a megváltás önálló alapjai, hanem az igaz hit szükségszerű gyümölcsei. A 20–21. századi ökumenikus párbeszédben a Jakab-levél fontos szöveggé vált annak tisztázásában, hogy a hit nem puszta értelmi elfogadás, hanem bizalom, hűség és szeretetben megnyilvánuló életforma.

Források

• Adamson, James B.: The Epistle of James. New International Commentary on the New Testament. Eerdmans, Grand Rapids, 1976.
• Davids, Peter H.: The Epistle of James. A Commentary on the Greek Text. New International Greek Testament Commentary. Eerdmans, Grand Rapids, 1982. ISBN 978-0-8028-2388-5
• Dér Katalin – Horváth Pál: Bibliaismeret. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999. ISBN 963-16-2460-9
• Dibelius, Martin: James. Hermeneia. Fortress Press, Philadelphia, 1976.
• Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez. Szent István Társulat, Budapest, 1994. ISBN 963-360-769-8
• Johnson, Luke Timothy: The Letter of James. Anchor Bible 37A. Doubleday, New York, 1995.
• Kocsis Imre: Bevezetés az Újszövetségbe. Szent István Társulat, Budapest, 2019. ISBN 978-963-277-762-7
• Leahy, Thomas W. S.J.: „Jakab levele”, in Raymond E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy (szerk.): Az Újszövetség könyveinek magyarázata. Jeromos Bibliakommentár. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003. ISBN 963-85980-9-3
• Martin, Ralph P.: James. Word Biblical Commentary 48. Word Books, Waco, 1988.
• McKnight, Scot: The Letter of James. New International Commentary on the New Testament. Eerdmans, Grand Rapids, 2011. ISBN 978-0-8028-2627-5
• Moo, Douglas J.: The Letter of James. Pillar New Testament Commentary. Eerdmans, Grand Rapids, 2000. ISBN 978-0-8028-3730-1
• Perkins, Pheme: Reading the New Testament: An Introduction. Paulist Press, New York, 2012. ISBN 978-0-8091-4786-1
• Tarjányi Béla: Újszövetségi alapismeretek II. Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1999.
• Takács Gyula: Az Újszövetség irodalma II. Paulus Hungarus – Kairosz, Budapest, 2000.

Kapcsolódó szócikkek

• Katolikus levelek
• Jakab, az Úr testvére
• Ifjabb Jakab apostol
• Pál apostol
• Megigazulás
• Betegek kenete
• Újszövetség