Ugrás a tartalomhoz

Antiochiai Szent Ignác

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Antiochiai Szent Ignác
püspök, vértanú
Születése
1. század
római Szíria
Halála
108–140-es évek között [1][2]
Colosseum, Róma
Tisztelete
TisztelikRómai katolikus egyház
Ortodox kereszténység
SírhelySzent Péter-bazilika
Ünnepnapjaoktóber 17.
Római katolikus egyház
december 20.
Ortodox kereszténység
Irodalmi munkássága
Fő műveiLevelek
A Wikimédia Commons tartalmaz Antiochiai Szent Ignác témájú médiaállományokat.

Antiochiai Ignác (ógörögül: Ιγνάτιος Αντιοχείας, latinul: Ignatius Antiochenus), vagy egyházi nevén Antiochiai Szent Ignác, vagy Ignác Theophorus („Istennek hordozója”)[3] (1. század – 107–140-es évek között)[1] Antiochia püspöke, ókeresztény író, apostoli atya.

Élete

[szerkesztés]

Életéről alig tudunk valamit; az szinte teljes egészében saját írásaiból ismert, illetve a későbbi (néha hamis) hagyományok alapján. Letartóztatása előtti életéről nincs feljegyzés, de levelei feltárják személyiségét és kora kereszténységére gyakorolt hatását.[4]

Állítólag fiatalon áttért a keresztény hitre.[5] A hagyomány Ignácot és barátját, Polikárpot János apostol tanítványaiként azonosítja.[6] Iréneusz szerint Traianus idejében Antiokheia püspöke volt.[7]

A 4. századi egyháztörténész, Euszebiusz azt írja, hogy Evodiust követte a püspöki székben.[8] Az 5. századi Theodorétosz meg azt írta, hogy Péter apostol maga adott utasítást Ignác kinevezésére Antiókhia püspöki székébe.[9] Utóbbit a mai kutatók erősen kétségbe vonják. A katolikus legenda azt is tartotta róla, hogy egyike volt azoknak a gyermekeknek, akiket Jézus Krisztus a karjába vett és megáldott.[10]

Gondolatát befolyásolták Pál levelei és a János apostolhoz kötődő hagyomány. Lehetséges, hogy személyesen is ismerte János apostolt.[4]

Domitianus rendeletet hozott a zsidók üldözésére, de ekkor még nem tettek különbséget a zsidó felkelők és a keresztények között. Traianus olyan rendeletet hozott, hogy aki nem tagadja meg keresztény hitét, azt el kell ítélni.

Valamikor a 2. század első felében a szíriai egyház üldözése során Ignácot is láncra verték és hajóra tették Róma felé.[11] Ekkor már a régió keresztényei között ismert alak lehetett.[4]

Euszebiosz ismeretlen alapon 107-re vagy 108-ra datálja a halálát,[12] a mai kutatók ezt jóval későbbre, többnyire 130 és a 140-es évek közé teszik.[1][2] Feltehetően a római arénában oroszlánok falták fel. A halálát Polikarposz tanítványa, Iréneusz jegyezte fel, aki 202–203 körül halt meg.[4]

Levelei

[szerkesztés]

Ignácot valamikor a 2. században rabságba vetették.[1][2] Úgy tűnik, hogy a Róma felé tartó úton, még a kis-ázsiai útja során a katonák lehetővé tették, hogy más keresztényekkel találkozzon, legalábbis Filadelfiában.[13] Ezek a keresztény hittestvérek lehetővé tették számára, hogy hat levelet küldjön a közeli közösségeknek, és egyet Polikárpnak, Szmirna püspökének.

A levelei:

  • Az efezusiakhoz
  • Magnéziaiakhoz
  • Levél Trallianshoz
  • A rómaiakhoz
  • A filadelfiaiakhoz
  • Levél szmirniakhoz
  • Polikárphoz, Szmirna püspökéhez

Tanítása

[szerkesztés]

Teológiai üzenetének magva a világban megtalálható isteni üdvökonómia: Istennek az a szándéka, hogy megszabadítsa a mindenséget és az embert e világ fejedelmének önkényétől.[14] A próféták által készítette fel az emberiséget erre a diadalra, amelyben beteljesedtek a próféták várakozásai.[14] Az üldözött próféták ugyanis az üldözött keresztények előképei.[15]

Világosan vallja mind Krisztus emberségét, mind istenségét. Támadja a dokétistákat, akik tagadták Krisztus emberi természetét és szenvedését.[14] Velük szemben hangsúlyozza a földi Krisztust, aki született, szenvedett és meghalt. Külön kiemeli Mária szüzességét és szülését.[15]

Krisztológiáját Szent Pálra alapozza, de gazdagítja Szent János szeretetmisztikája is. Az egyházat szeretet-szövetségnek, de az áldozatbemutatás helyének, áldozati oltárnak is mondja. Az elnevezés mögött az állhat, hogy az eucharisztiát az egyház áldozatának tekinti. Ez egyben Krisztus szenvedő teste, a halál ellenszere, a halhatatlanság orvossága is.

Ő használja először a katolikus egyház kifejezést az egész közösség megnevezésére. Az épülő templom képe nála az egyház egységének képe, ami rokon Hermász Pásztorával.[14][15]

A hierarchia hármas tagozódása az égi és a földi hierarchia párhuzamát tükrözi. A püspök Isten képviselője, az Atya képmása, a papok képezik az apostoli tanácsot és a diakónusok végzik Krisztus szolgálatát. A monepiszkopátus liturgikus felfogása, nem jogi megalapozása ez. A monarchiális episzkopátus felel az egész nyájért, ami a püspök őr szerepét emeli ki. Mindemellett a püspök elsősorban tanítója a híveknek, a vele való közösség megőrzése véd meg leginkább a tévedéstől és az eretnekségtől. Ő a liturgia főpapja, és Isten titkainak intézője. Sem a keresztség, sem az Eucharisztia nem mehet végbe nélküle. A házasságok is az ő jelenlétében köttetnek, amelyek egyébként Krisztus és Egyházának örök kapcsolatát jelképezik. A Kis-Ázsiába és a Rómába küldött levelek kezdő sorait összevetve kitűnik, hogy Rómát a többi egyház fölé helyezi. Ignácnál a (püspöki) hivatal és a (prófétai) karizma között nincs feszültség. A lélek üzenete ugyanis az egyház egységének megőrzésére szolgál. Ez minden prófécia, kinyilatkoztatás, lelki adomány kritériuma. Éppen ezért nem is említi a prófétákat, akiket pedig a Didakhé leírása szerint a Lélek küld egyik egyházból a másikba. Még a fiatal püspök tekintélye sem kérdőjelezhető meg.[14][15]

Krisztológiájához hasonlóan misztikája is egyaránt mutatja Szent Pál és Szent János hatását: a Krisztussal való egyesülés és a benne való élet eszméjének összefonódásából születik Ignác kedvenc gondolata: Krisztus követése. Ahogyan Krisztus utánozta az Atyát, úgy kell nekünk őt utánozni. Elsősorban a szenvedésben és a halálban kell követnünk őt (Róm. 6,3). Ezért aggódik amiatt, hogy a rómaiak esetleg megmenthetik a vadállatok torkából. A vértanúság számára Krisztus tökéletes követése (Smyrn. 4,2). Kedvenc témája továbbá Pál gondolata: a keresztények lelke Krisztus istenségének temploma (Eph.l5,3). Nemcsak Krisztus van bennünk, hanem a Krisztussal való egység révén valamennyi keresztényt összeköti az isteni egység. Gyakran hangsúlyozza azonban, hogy ez az egység csak akkor áll fenn, ha a keresztények egységben maradnak püspökükkel hitben, engedelmességben és imádságban. Misztikája tehát nem az egyéni lélek köré épül, hanem a liturgikus testületként működő hívő közösség a központja.

A levelek hitelességét kétségbe vonták protestáns körök, mivel nem tudták elfogadni, hogy már Traianus korában megjelenhetett az episzkopátusnak ez a centralizált formája. A külső és belső bizonyítékok azonban olyan erősek, hogy manapság már senki nem vonja kétségbe a levelek hitelességét. Maga Szent Polükarposz is tanúskodik létezésükről közvetlenül Ignác halála után. A patrológia óriásai szintén kiálltak a hitelesség mellett: J. B. Lightfoot, A. v. Harnack, Th. Zahn és F. X. Funk.

A levelek három recenziójáról szokás beszélni. A rövid recenzió a Codex Mediceus Laurentianusban maradt fenn, mégpedig csak görögül. Ez a recenzió a második századból származik. A hosszú recenzió a 4. században született. Az apollináristákkal kapcsolatban levő kompilátor hat másik levelet csatolt az eredeti héthez. A szír nyelvű rövid változatot 1845-ben publikálták, valószínűleg a rövid recenzió szír változatának rövidítése, és nem az eredeti forma.8

Óv a pártoskodástól. Figyelmeztet az álkeresztényekre. (pogány sarlatánok és zsidózó tévtanítók.)

Alig idéz az Ósz-ból, Krisztocentrikus, az evangélium a fontos. A tanítványság: Isten utánzása, a vértanúság: Krisztus utánzása. A vértanúság vágya, de nem veti meg a testi életet.

A misztika: Isten csendjéből, hallgatásából származó ige. A betlehemi csillag nála Isten emberi módon való megjelenését jelzi. Jézus testi feltámadását a Héberek szerinti apokrif evangélium megfogalmazásában idézi.

Valószínűleg a leírtak nem elveket, hanem konkrét egyházi állapotot tükröztek. A páli leveleket, ó- és úszi apokrifeket, Kelement ismerhette. Az ázsiai stílus, érzelmesebb, képekben gazdagabb, szemita.

Emlékezete

[szerkesztés]

Testének maradványait elküldték Antiochiába, majd visszakerült Rómába a Szent Kelemen-bazilikába. Eleinte december 20-ára, azután valószínűleg elírás miatt február elsejére tették az ünnepnapját, majd a szírektől vette át a római egyház az október 17-ét.[16]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d Pervo, Richard I. The Making of Paul - Constructions of the Apostle in Early Christianity. Minneapolis, MN: Fortress Press. pp. 134–135. ISBN 978-0-8006-9659-7. Archived from the original on 28 June 2024. Retrieved 23 June 2019.
  2. ↑ a b c Barnes, Timothy D. (December 2008), "The Date of Ignatius", The Expository Times, 120 (3): 119–130, doi:10.1177/0014524608098730, S2CID 170585027
  3. ↑ Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú, egyháztanító. (Hozzáférés: 2025)
  4. ↑ a b c d Saint Ignatius of Antioch | Biography, Writings, & Martyrdom | Britannica (angol nyelven). www.britannica.com, 2025. február 20. (Hozzáférés: 2025. március 31.)
  5. ↑ Saint Ignatius of Antioch (angol nyelven). Franciscan Media, 2016. október 17. [2020. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. július 25.)
  6. ↑ O'Connor, John Bonaventure. "St. Ignatius of Antioch." The Catholic Encyclopedia Vol. 7. New York: Robert Appleton Company, 1910. 15 Feb. 2016
  7. ↑ Adversus haereses 5,2; 8,4
  8. ↑ Church Fathers: Church History, Book III (Eusebius). www.newadvent.org. (Hozzáférés: 2020. július 25.)
  9. ↑ "St. Ignatius of Antioch", Lives of Saints, John J. Crawley & Co.,Inc.
  10. ↑ A nap Szentje: ANTIOCHIAI SZENT IGNÁC. (Hozzáférés: 2025) „De a legendája azt is elmondja róla, hogy nem csupán az egyik apostol, nevezetesen Szent János tanítványa, hanem egyenesen az evangéliumokban szereplő személy! E legenda szerint ugyanis Ignác volt az a kisgyermek, akit Jézus a tanítványok körében magához vont, és azt mondta nekik: „Ha olyanok nem lesztek, mint ez a gyermek, nem mentek be a mennyek országába!””
  11. ↑ Archivált másolat. [2014. január 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 1.)
  12. ↑ "Chronicle, from the Latin translation of Jerome, p. 276"
  13. ↑ Ign. Fil. 7
  14. ↑ a b c d e Perendy László: Patrológia Archiválva 2015. november 16-i dátummal a Wayback Machine-ben; Perendy László: Ignác [Ignatiosz], Antiochiai. In: Patrisztikus kislexikon (I-VIII. század) Szerk.: Puskely Mária. Jel Kiadó, Budapest, 2012. 199-200.
  15. ↑ a b c d Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma I. Az első három század. Jel Kiadó, Budapest, 2007. 80-92.
  16. ↑ http://www.katolikus.hu/szentek/1017.html

Művei magyarul

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Antiochiai_Szent_Ignác&oldid=28335118”