Stilisztika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Wikipédia vonatkozásában lásd a Stilisztikai útmutató című lapot!

A stilisztika a nyelvtudomány egyik ága. A szóbeli és írásbeli kifejezésmód eszközeit, ismérveit és törvényszerűségeit vizsgáló tudomány. A nyelv- és az irodalomtudomány köztes területén elhelyezkedő tudományág, amely a nyelvi kifejezőeszközök, kifejezésmódok több kommunikációs tényezőtől meghatározott sajátosságainak tanulmányozásával foglalkozik. Három fő területe:

  • A nyelvi stilisztika (egy bizonyos nyelvet vizsgál)
  • A leíró stilisztika (a nyelv kifejezőerejét, ennek érzelmi, hangulati összetevőit vizsgálja)
  • Az irodalmi stilisztika (egyes írók, művek, műfajok, korok stb. vizsgálata)

A stílus fogalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A stílus fogalma: kifejezési eljárások összessége, mindig választás és elrendezés eredménye. A jó stílus jellemzői: világos, tömör, erőteljes.

A stílus görög eredetű szó, jelentése: toll, jelentéstapadással kifejezésmód. A nyelvi stílus nyelvi kifejezésmódot jelent.

Stílushibák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Igénytelenség: felületes mondatszerkesztés, pongyolaság
  2. Stílustörés: különféle stílusárnyalatok, hangnemek keveredése (Pl. A márciusi ifjak végigslattyogtak a városon.)
  3. Stílustévesztés: beszédhelyzethez, műfajhoz nem illő hangnem (Pl. Évnyitón: „Srácok, ezt az évet klasszul végig kell tolnotok.”)
  4. Kifejezésbeli, szóhasználati hibák: túl sok idegen szó használata, közhelyek, képzavar, szleng

A stílusérték[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A stílusérték sajátos jelentéstöbblet. Alapja: denotáció (szó elsődleges jelentése) és konnotáció /másodlagos, vagy járulékos jelentés)

Fajtái:

  • alkalmi
  • állandósult

A stílusárnyalat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A stílusárnyalat: a stílusnak az a sajátossága, amelyben megnyilatkozik a beszélő lelkiállapota, valamint a témához és a hallgatóhoz való viszonya. Fajtái: patetikus, ironikus, gúnyos, humoros, családias.

Stílusminősítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stílusminősítés: állandósult stílusérték

  • A stílusárnyalatok és a stílusminősítések kapcsolata
  • A stílusminősítések fajtái pl. hivatalos, tréfás, bizalmas, pejoratív, argó stb. (személy – hivatalos, egyén – rosszalló, emberfia – régi irodalmi, ürge – argó, pára - népies, muki – tréfás, teremtés – bizalmas, halandó – választékos)

Az esztétikai minősítések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fogalma: az esztétikai tárgy hatására a befogadóban kialakuló ízlésítélet. Négy fő fajtája: patetikus (lelkesedés), objektív (semlegesség), negatív (túlzás, torzítás), kevert (humor, gúny, irónia, szarkazmus vagy malícia)

Fajtái:

  • Egynemű
    • Egynemű pozitív
      • Szépség – zavartalan gyönyörködés
      • Fenségesség - hódolat
      • Magasztosság - csodálat
      • Tetszetősség – enyhe lenézéssel való gyönyörködés
    • Egynemű negatív
      • Rútság – viszolygás
      • Rettenetesség – iszony
      • Alantasság – undor
      • Közönségesség - önvád
  • Kevert
    • Kevert komoly
      • Tragikum – katarzis
      • Elégikusság – kontempláció
    • Kevert komolytalan
      • Komikum – lelepleződés
      • Groteszk – vonzódásból viszolygás
      • Abszurd – vonzódásból iszony
      • Bizarr – iszonyból viszolygás

Stíluseszközök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két fő fajtájuk: nyelvi és nem nyelvi

  • Nyelvi stíluseszközök
    • frazeológia
    • szóképek
    • alakzatok
    • grammatikai elemek
    • expresszivitás
    • evokáció
  • Nem nyelvi stíluseszközök
    • nem verbális kommunikáció
    • zeneiség
    • a szöveg képe
    • szövegformálás

Frazeológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szókészlet: archaizmus, neologizmus, idegen szavak, hangalak és jelentés viszonya Szólások, közmondások

A szóképek (trópusok)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hasonlat és metafora
  • Megszemélyesítés
  • Szinesztézia
  • Szimbólum: galamb, láng
  • Allegória: egész gondolaton átfutó metafora, v megszemélyesítés
  • Metonímia: érintkezésen alapul; ok-okozati (szeméből a bánat eredt), térbeni érintkezés (3-as asztal fizet), időbeli érintkezés (aratáshoz jövök)
  • Szinekdoché: szám és személybeli (egyes számban kezd, többesben fejez be), faj-, nembeli (madár énekel)

Az alakzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

* Ismétlés
  • Ellentét (oxymoron és paradoxon)
  • Halmozás
  • Fokozás
  • Felcserélés
  • Kihagyás, elhallgatás

Grammatikai elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szófajok
  • Ragozás
  • Mondatformák
  • Modalitás

Expresszivitás és evokáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az expresszivitás (kifejező erő) fajtái: erősítés: nagyítás, túlzás, gyengítés: kicsinyítés, szépítés (eufémia)
  • Az evokáció (felidéző erő) fajtái: reminiszcencia, allúzió

Zeneiség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hangszimbolika
  • Magánhangzók és mássalhangzók aránya, minősége
  • Hangutánzó, hangulatfestő szavak
  • Ritmus és rím
  • Paranyelvi elemek; hangsúly, hanglejtés

A szöveg képe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szöveg képe és a szövegformálás: kiemelés, illusztrációk, központozás, tagolás

Stílusrétegek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fogalma: a kommunikációs színtereknek és helyzeteknek megfelelő speciális kifejezésmódok

Fajtái:

  • Írott nyelvi stílusok:
  1. Tudományos stílus
  2. Publicisztikai stílus
  3. Hivatalos stílus
  4. Szépirodalmi vagy művészi stílus
  5. Levélstílus
  • Beszélt nyelvi stílusok:
  1. Társalgási stílus
  2. Szónoki stílus
  3. Előadói stílus

Meghatározó elemeik: szókészlet, mondatszerkesztés, szövegszerkesztés, nem verbális eszközök, műfajok

A publicisztikai stílus jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • választékos szókészlet
  • neologizmus, divatszók
  • nyelvi panelek (sablonok)
  • egyéni nyelvi lelemény
  • kiemelés és illusztráció fontos
  • ötvözi a stílusrétegeket

A hivatalos stílus jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • szakkifejezések
  • terjengősség
  • tárgyilagosság
  • kötött forma
  • kötött stílus

Hivatalos stílus: általában használt kisebb ügyiratok; nyugta, elismervény, kötelezvény. Belső ügyvitel iratai: feljegyzés (osztályközi levelezés), emlékeztető (tárgyjelentés, úti jelentés)

Egyéb szubjektív műfajok: üzleti levél, önéletrajz, kísérőlevél (konkrét személynek), motivációs levél.

A sajtóműfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tartalom és forma dialektikus viszonya. A befogadó nem tudja pontosan definiálni, megkülönböztetni, de vannak elvárásai adott műfajjal szemben

Két fő csoport: tájékoztató műfajok, véleményközlő műfajok

Tájékoztató műfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Objektivitást követel (hivatalos árnyalat): hír, tudósítás, közlemény
  • Szubjektivitást enged (hivatalos mellett lehet bizalmas, humoros vagy ironikus): riport, interjú, recenzió

A recenzióról: informál, tartalmaz alapvető bibliográfiai adatokat (szerző, cím, kiadás helye, éve, kiadó cég, oldalszám, kötet ár), rövid, tömör

Véleményközlő műfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alapvetően szubjektív műfajok. Témától függően a patetikus árnyalattól a gúnyosig mindent megenged.

Visszafogottabb műfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rokonságban vannak a tájékoztató műfajokkal: hírfej, kommentár, jegyzet. A humor válfajai: kroki, glossza, karcolat

Hangvételüket tekintve sokoldalú műfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vezércikk, kritika, esszé, nyílt levél, olvasói levél, útirajz.

A kritika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A recenzióval ellentétben elemez, értékel, eligazít. A szerkesztő és a kritikus értékítélete is szerepel benne. Hangvételét tekintve lehet magasztaló, humoros, ironikus, sőt gúnyos is. Fontos, hogy etikus maradjon! A jó kritika, kritikus – etikus és szórakoztató. Nem pusztán véleményez, hanem érvel is. Közérthető, nem személyeskedő, olvasmányos, szellemi élményt nyújt.

A nyílt levél[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Írója közéleti személy. Címzettje szintén közéleti személy, csoport vagy szervezet. Megszólítottja azonban nemcsak a címzett, Émile Zola, Dreyfus-per, „Vádolok!" („J’accuse!")

Az olvasói levél[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerzőjét nem kötelezi az újságírói etika. A szerkesztőt viszont minősítheti, milyen leveleket közöl, illetve hogyan reagál rájuk. Visszajelzés, mely adott lap hatását, sikerét jelzi. Más olvasókkal való kapcsolat eszköze is.