Szónoklattan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A retorika allegóriája

A szónoklattan, ékesszólástan vagy retorika (görögül rhétoriké, latinul ars oratoria) a szónoklat tudománya, eredetileg díszes külsőségek között előadott beszédeket, ékes stílusú, nyilvános megszólalásokat jelentett. Később a nem szépirodalmi műfajok elméletét jelentette. Iskolai tantárgy volt a beszéd- és értelemgyakorlat mellett. Ma a rendszeres gondolkodás és önkifejezés eszköze, a kulturált érvelés, vitatkozás tudománya. Tárgya minden nyilvános, közéleti megszólalás, minden közéleti kommunikációs helyzet, és szereplője minden nyilvánosan megszólaló ember. Társtudománya a szövegtannak, amely a sikeres közlés, a meggyőző beszéd szempontjai alapján tekinti át a szöveg (beszéd) létrehozását. A klasszikus retorikai elmélet meghatározta a retorika alapelveit, szabályait, eszközeit, amelyek alkalmazhatók a mindennapi kommunikációs folyamatokban is, kiegészülve a modern nyelvészeti, kommunikációelméleti, szociálpszichológiai stb. ismeretekkel.

A retorika története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Beszédtanítás Homérosz korában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori görögöknél mindig is fontos szerephez jutott a nyelv művelése, a beszéd tanítása. Erre a homéroszi eposzokból lehet következtetni, az Iliaszban jelentősége vetekszik a fegyverekével:

"… Agg Péleusz teveled küldött el utamra
aznap, hogy Phthíából téged az Átreidészhoz
köldött, még gyereket, ki nem ért a közös viadalhoz,
sem szónokláshoz, mely a férfit hírre segíti:
éppenezért küldött, legyek én, aki mindenre kioktat,
szónak szónoka légy és végbevivője a tettnek."
(9. 438-443; Devecseri Gábor ford.)

A haragvó Akhilleusz harcra buzdításánál három beszéd hangzik el, Odüsszeuszé, Phoinixé és Aiaszé. Mindhárom beszéd a klasszikus retorika később kialalult kánonjának egy-egy képviselője: a logikai érvelésű a logosz, az etikai érvelésre támaszkodó az ethosz, az érzelmekre ható, s egyben a leghatásosabb a pathosz.

Homérosz után kb. ötven évvel élt és alkotott Hésziodosz, aki fő művében, az Istenek születésében leírta, hogy milyen fontos a beszédben az, hogy az igazságot képviselje.

A retorika kialakulása és a szofisták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A retorika az antik görög tulajdonjogi perekből alakult ki. Szürakuszai (Szicília) poliszában i. e. 485-ben két türannosz, hogy hatalmát megszilárdítsa, katonáinak földet osztott, ám előzőleg békés polgárokat űzött el földjeikről. 10 évvel később egy poliszon belüli felkelés elsodorta a türannoszok hatalmát, az elűzött polgárok visszatértek a poliszba. A polisz agóráján tulajdonjogi perek sorozata indul a régi és az új földtulajdonosok között a földek birtoklásáért.A fölállított népbíróság annak ítélték a föld tulajdonjogát, aki ügyesebben érvelt igaza mellett, azaz a beszéd művészetében eredményesebb volt.

A szürakuszai perekben tűntek fel az első hivatásos beszédírók, akik segítettek a pereskedőknek.

  • Agrigentumi Empedoklész (ő még ingyen oktatott)
  • Thisziasz és Korax (Empedoklész tanítványai)
  • Gorgiasz (Korax tanítványa, aki Athénba vitte a retorika művészetét)

Gorgiasz szofista volt, aki azt vallotta, a beszédnek szépnek kell lennie, hogy gyönyörködtessen. Nevéhez fűződnek a gorgiaszi alakzatok: az ellentét, hasonló hangzású szavak, tagmondat-egyenlőség és rímek használata.

A tudományos retorika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A retorika további fejlődésében fontos szerepe volt a bírósági gyakorlatnak és a népgyűléseknek. A népgyűléseken bárki szabadon felszólalhatott, a bíróságokon pedig mindenki maga látta el a védő és vádló szerepét, ezért mindenkinek érdeke volt, hogy megfelelő beszédet tudjon tartani, amellyel megnyeri magának az ügyet. Aki nem tudott beszédet írni, hivatásos beszédírót fogadhatott. Ilyen volt Lüsziász is.

A szofisták ellen lépett fel Szókratész. Miközben pedig Gorgiasz saját beszédeit taníttatta, Prótagorasz érvelési technikákat tanított. A szofisták csillaga lassan leáldozott.

A tudományos retorika Iszokratész nevéhez fűződik, ő alapította meg Kr. e. 390-ben az első retorikai iskolát. Szókratész tanítványa, Platón is fellépett a szofisták ellen. Két nagyszerű dialógusa, a Gorgiasz és Phaidrosz foglakozik a retorikával. A retorika klasszikusa, Arisztotelész egyik fő műve a Rétorika, melyben meghatározza a retorika fogalmát, foglalkozik az érvekkel, a beszéd lélektani és etikai vonatkozásaival.

Arisztotelész szerint: "A retorika olyan képesség, mely minden egyes tárgyban feltárja a meggyőzés lehetőségét."

Latin retorika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hellenizmus idejének görög retorikája nem maradt az utókorra. Annál jelentősebbek viszont a Kr. e. 1. században fellépő latin szónokok, az oratorok. Cornificiusnak tulajdonítják a Kr. e. 80. k. keletkezett Rhetorica ad Herenniumot, vagyis a Herenniushoz írt retorikát.

Cicero és Quintilianus műveinek egyes részei a mai napig érvényesek. A latin retorika a császárság korában leáldozott, hiszen a retorika tündökléséhez olyan államforma szükséges, amelyben a gondolatok szabadon mozoghatnak.

Retorika a középkorban és az újkorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkori retorika csaknem kizárólag egyházi retorika volt, melynek neve homiletika. Az egyetemeken a hét szabad művészet egyike éppen a retorika volt, jelezve, hogy nem veszett el, csak más szerepet töltött be. A papok és szónokló szerzetesek (mint padovai Szent Antal) jól ismerték az antik retorikusok műveit, s tudásukat az egyház szolgálatába állították.

A középkori retorika történetének három virágkora van: a 4-5. század, a 12-14. század és a reformáció időszaka. A kora középkorban alakult ki a chria (vagy kria, chreia) műfajából az egyházi beszéd. A 12-14. században az egyházi beszédet főleg szerzetesrendek prédikátorai művelték.

Nagy változást hozott a reformáció, a 16. század a hitviták kora volt. A barokk korban az ellenreformáció is befolyásolta a retorikát.

Gyökeres változást hozott az első modern demokráciák létrejötte, ettől kezdve mondhatjuk, hogy a retorika ismét fontos szerepet tölt be a mindennapi életben. Napjainkban elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában és Franciaországban élnek a retorika nemzetközi hírű doktorai. Magyarországon a retorika 2000 óta ismét kötelező a felsőfokú oktatásban.[forrás?]

A retorika alapfogalmai, módszerei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres szónokok, tudós retorikusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Adamik Tamás – A. Jászó Anna – Aczél Petra: Retorika, Osiris Kiadó, Bp, 2004.
  • Lantos Erzsébet: Beszédhez való viszony a magyar felsőoktatásban. Ha a beszéd munkaeszköz… Beszédkutatás 1. HangÁr, Bp., 2005.