Artemisia Gentileschi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Artemisia Gentileschi
Önarckép: Mártírnő (1620 körül)
Önarckép: Mártírnő (1620 körül)

Született 1593. július 8.
Róma
Meghalt 1653
Nápoly (60 évesen)
Nemzetisége olasz
Stílusa barokk
Iskolái Accademia dell'Arte del Disegno
Aki hatott rá Caravaggio

Artemisia Gentileschi aláírása
Artemisia Gentileschi aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Artemisia Gentileschi témájú médiaállományokat.

Artemisia Gentileschi (Róma, 1593. július 8.Nápoly, 1654. január 31. után) a legismertebb olasz festőművésznő a barokk korai korszakából, Caravaggio egyik legjobb követője. Abban a korban, amikor a nőket még nem fogadta be a művészek közössége, ő volt az első hölgy, aki a firenzei művészeti akadémia (Accademia dell'Arte del Disegno) tagja lett.

Élete[szerkesztés]

A neves festő, Orazio Gentileschi és Prudentia Montone első gyermeke volt. Apja a Caravaggio által teremtett festészeti iskola egyik legnagyszerűbb reprezentánsa. Az ő műhelyében tanulta a rajzolást, a színkeverést, a festészetet, és nagyobb tehetséget árult el, mint öccsei, akik szintén apjuknál tanultak.

Első jelentős munkáját (Zsuzsanna és a vének) 17 évesen készítette valószínűleg apja segítségével. 1612-ben, vitathatatlan tehetsége ellenére, elutasította felvételi kérelmét a művészeti akadémia. Apja ebben az időben ismerte meg Agostino Tassi festőt, akit szerződtetett Artemisia oktatására. A férfi visszaélt a bizalommal, s a lányt megerőszakolta. Bár házasságot ígért, ezt nem tudta betartani, ugyanis nős volt. Orazio feljelentette, s ezzel hét hónapig tartó per vette kezdetét.

Judit lefejezi Holofernészt, második változat (1620)

Mivel Tassi prostitúcióval vádolta Artemisiát, a lánynak „nőgyógyászati” vizsgálaton kellett megjelennie, ezenkívül kínzásnak vetették alá. Az akkori hiedelem szerint, aki a tortúrán is azt vallja, amit a kínzás előtt, az igazat mond. A lány ujjait bőrszíjakkal fokozatosan elszorították, ami különösen kegyetlen eljárás volt egy festővel szemben. A per végére megállapították, hogy Tassi valóban megerőszakolta a lányt, ezenkívül eltervezte felesége megölését, Gentileschi néhány képének elrablását, és – az akkori megítélés szerint „vérfertőző” – viszonyt folytatott a sógornőjével. Mindezekért mindössze egy év gályarabságra ítélték, amit szintén sikerült elkerülnie.

Ezek után Artemisia nem maradhatott Rómában. Apja feleségül adta egy szerény képességű firenzei festőhöz, Pietro Vincenzo Stiattesihez, s az ifjú pár Firenzébe költözött. Ott Artemisia sikeres és elismert udvari festő lett, aki élvezte a Medici-család támogatását. Az akadémia a tagjai közé fogadta, és sok jelentős művésszel ismerkedett meg. Hosszú ideig jó kapcsolatban volt Galileo Galileivel, és rajongói közé tartozott Michelangelo unokaöccse is, aki megbízta a Buonarroti-ház festménygalériájának díszítésével.

Keresztelő Szent János születése (1635 körül)

A házaspárnak Firenzében egy lánya és négy fia született, de csak a lány, Prudenzia érte meg a felnőttkort. Annak ellenére, hogy Artemisia Firenzében rendkívül sikeres volt, költséges életmódjuk miatt sok gondja volt a hitelezőkkel és a férjével. Ezek a problémák oda vezettek, hogy 1621-ben visszatért Rómába, ahol otthont teremtett és gyermeket nevelt. Prudenzia mellett valószínűleg 1627-ben házasságon kívül született még egy lánya. Belépett az ottani akadémia tagjai közé. Azonban művészi hírneve, erős személyisége és számos jelentős kapcsolata ellenére Róma nem váltotta be reményeit, nem kapott jelentős megrendeléseket. Valamikor 1627 és 1630 között Velencébe költözött, ahol megfestette egyetlen ismert portréját egy városi elöljáróról. 1630-ban átköltözött Nápolyba, mert a város gazdag volt műhelyekben és műpártolókban. Sok híres festő, mint Caravaggio vagy Annibale Carracci, töltötte ott életének egy szakaszát.

Artemisia második otthonának tekintette Nápolyt és később mindig visszatért ide. Mindkét lánya itt ment férjhez. 1638-ban a festőnő követte apját Angliába, ahol Orazio I. Károly angol király udvari festője lett. Apa és lánya újra együtt dolgozott, s legfontosabb munkájuk Mária Henrietta királyné greenwichi palotája mennyezetdekorációjának elkészítése volt. Orazio 1639-ben meghalt, és Artemisia önállóan folytatta a munkát. A polgárháború kezdetén, 1642-ben elhagyta Angliát, valószínűleg 1649-ben visszatért Nápolyba. A közbeeső évekről nincs adat. Második nápolyi periódusában Antonio Ruffo volt a mentora és legfőbb megbízója. Artemisia utolsó ismert levele 1650-ben kelt, és a festő aktív művészi életéről árulkodik. Valószínűleg 1654 januárja után hunyt el, Nápolyban.

Művészete[szerkesztés]

Jáhel és Sisera (1620)

Artemisia egész életművére rányomta bélyegét az ifjúkorában elszenvedett megaláztatás: képein keresztül állt bosszút az egész férfitársadalmon. Gyakran örökített meg tehetetlen férfiak meggyilkolását ábrázoló, vérgőzös jeleneteket, mint az 1612-ben festett Judit lefejezi Holofernészt (amelynek később elkészítette egy nagyobb méretű változatát is) és a Szépművészeti Múzeumban látható Jáhel és Sisera. De emellett festett finom és bensőséges képeket is.

Caravaggio hatása igen nagy volt egész életművére, főként az intenzív színek, a megvilágítás és az alakok beállítása terén. Mivel mind ő, mind apja Carvaggio követője volt, és sokat dolgoztak együtt, hasonlított a stílusuk. Néhány képről ma sem lehet eldönteni, melyikük munkája. De mintha Artemisia képein több lenne az érzelem, a bensőségesség.

Artemisia abban is egyedülálló volt korában, hogy nem a szokásos „női” témákat festette: portrékat, virág- és gyümölcscsendéleteket, tájképeket, hanem nagy formátumú történelmi képeket, bibliai vagy mitológiai jeleneteket. Ez addig a férfi festők kiváltsága volt. Képeinek főszereplői gyönyörű, erős akaratú, elszánt nők, sokuknak az arcvonásai hasonlítanak önarcképére, aki a kortársak szerint rendkívüli szépség volt.

Főbb művei[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]