Homiletika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Homiletika a neve az egyházi retorikának, az egyházi beszédre vonatkozó ismeretek összességének. Az egyházi beszédek legfőbb műfaja a prédikáció, mely valószínűleg ókori műfajból, a kriából (másként chria vagy chreia) származik.

Korszakok[szerkesztés]

Az egyházi retorika első virágkora a 4–5. század volt, a második a 12–14. század, amikor a megalapuló szerzetesrendek tagjainak az igehirdetés lett a hivatása. Később csak kisebb fellendülések voltak, a 16. század vitairatok időszaka, majd a barokk korban az ellenreformációs törekvésekre esett a hangsúly. Az egyházi beszédek utolsó virágzása a 19. század közepén zajlott.

A magyar egyházi szónoklat történetét Kudora János felosztása alapján tárgyalják:

  • a hittérítés kora (a honfoglalástól 1116-ig)
  • a hitfenntartás kora (1116–1526)
  • hitviták kora (1526–1790)
  • nemzeti újjáébredés kora (1790–1896)

A következő korszakok ezek lehetnek:

Egyházi beszédek típusai[szerkesztés]

Az egyházi beszédeknek alapvetően két típusát lehet megkülönböztetni. A homília kötöttebb, a Szentírás, a textus magyarázata, a sermo (ejtsd: szermó) szabadabb, választott tárgyról szóló tételes beszéd.

Az egyházi beszédek szerkezete[szerkesztés]

Az egyházi beszéd többnyire egy, a Szentírásból vett jelmondattal (sentetia sacra) kezdődik. Leginkább az evangéliumokból vesznek idézetet, mely illik a beszéd alkalmához, megjelölheti a beszéd témáját.

Az alaptétel alkalmazkodik a jelmondathoz, meghatározza a beszéd témáját.

A tételosztó általában kettő vagy három részre osztja a beszédet; ennél több részt nem szoktak tanácsolni.

Ezután következik a kifejtés, melynek során kétféle érvelés közül választanak. Vagy olyan érveket választanak, melyek kétségbevonhatatlanul bizonyító erejűek, vagy olyanokat, melyek a hallgatóságot késztetik önmegadásra.

A zárszóban a hitszónok vagy az erény jutalmát, vagy a bűn büntetését sorolja fel.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]