Klasszikus retorika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A klasszikus retorika a szónoki beszéd, antik hagyományait felölelő rendszer, a szónoklás művészetének, tudományának az ókori görögök és latinok által kidolgozott szabályait foglalja össze.

A retorika kifejezést koronként különböző jelentésben használták: a görögöknél legelőbb (Kr. e. V-IV. század) a rábeszélés mestersége volt, majd a meggyőzés művészete és tudománya lett.

Platón a filozófiával szemben a retorikát csupán mesterségnek tartotta, akik viszont ellene fordultak, a filozófiát tekintették a retorika előiskolájának, amely arra szolgál, hogy felkészítse a rétort a dialektikus gondolkodásra, s általa csiszolódjék elméje.

Arisztotelész általánosabban fogalmaz: mindenfajta beszédre kiterjeszti érvényét. Meghatározza a lehetséges beszédtárgyakat, elemzi a nyelvi megformálást, a kiváltott esztétikai élményt, valamint a mű és előadója által összességében elért hatást. Mindezt a Rétorika című művében foglalja össze. Szerinte a retorika a dialktika párja, a retorika feladata pedig feltárni minden dologban a meggyőzés lehetőségét.

A hellenizmus korának retorikája nem maradt az utókorra, csak a latinok művei utalnak rá.

A római szónokok a gyakorlatiasság szempontjait hangsúlyozták; Cicero a rábeszélés eszközének tartotta. A szónok képességeit, erkölcsi feddhetetlenségét Quintilianus emelte ki. A retorika filozófiával való kapcsolata is változott az ókorban.

A szónok fő feladatai[szerkesztés]

A klasszikus beszéd részei[szerkesztés]

A szónoki beszéd megformált, szabályosan építkező szöveg. A hagyományok alapján hét szerkezeti egységét különíthetjük el:

  • bevezetés (principium vagy exordium)
  • elbeszélés (narratio)
  • kitérés (egressus) nem mindig része a beszédnek, bárhol elhelyezkedhet
  • témafelvetés (propositio)
  • érvelés vagy argumentáció (argumentatio)
  • bizonyítás (confirmatio)
  • cáfolás (refutatio)
  • befejezés (peroratio, epilogus)

A kitérő nem kötelező, csak lehetséges szerkezeti rész. Ha beszédeket hármas tagolásúnak tekintjük, akkor a bevezetés és befejezés közötti részeket tárgyalásnak nevezzük. A szónok előadásával és személyével kapcsolatban követelmény a tiszta beszéd, a rendezett külső.

Lásd még[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap