Pál levele a rómaiakhoz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Pál levele a rómaiakhoz, más néven A rómaiakhoz írt levél vagy Római levél az Újszövetség hatodik könyve. Kulcsszava és legfőbb fogalma a megigazulás. Ennek köszönhetően mind Augustinus, mind a lutheri reformáció számára a legfontosabb újszövetségi könyv volt.

A levél szerzője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pál apostol valószínűleg Korinthoszban írta a rómaiakhoz írt levelet, Kr. u. 55-56-ban vagy 57-58-ban[1].

A levél címzettjei, keletkezésének ideje és helye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római keresztény gyülekezetet, mely Kr. u. 50 előtt jött létre, nem Pál apostol alapította. E Krisztus-hívők a hitük miatt nem járhattak a zsinagógákba, ezért a keresztények csoportjai „házi csoportokat” alkottak (vö. 15,14-15)

A levél tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Róm már említett műfaji jellegzetességével nem áll ellentétben, ha azt mondjuk, hogy Pál „az ő evangéliumát” (2:16; 16:25) fejti ki benne lehető teljességgel, mégpedig egy olyan igehirdetés formájában, amelynek textusa a Hab 2:4-beli mondat: ho dikaios ek pisteós zésetai. Zsidókból és pogányokból lett keresztyéneknek egyaránt arról szól alapvetően az igehirdetés, hogy kegyességünkben Istenre kell esnie minden hangsúlynak, és el kell némulnia minden oldalról jövő, bármily vélt alapra támaszkodó dicsekvésnek (3:19k.). A levél főbb gondolatkörei ezek: a) a kegyelemről úgy tanít a levél, mint amely előzménye a hit által való megigazulásnak, mértéke minden elképzelést meghalad; és ahogyan egynek engedetlensége folytán mindenkire kihatott a kárhozat, úgy egynek engedelmessége által kihat mindenkire a kegyelem; b) a törvényről azt mondja el a levél, hogy pneumatikus valóság, és Isten tervében az a sajátos funkciója, hogy tudatossá tegye az ember előtt a bűnt; c) a „hit törvénye” az ember életének egyedüli megoldása: a hit magában foglalja az engedelmesség mozzanatát is: a váltság tényeinek indicativus-át mindig követi az erkölcsi imperativus; d) a reménység ad erőt az embernek az engedelmességre, és ez állítja az embert a jövőre nézve sajátos szolidaritásba az egész teremtett világgal; e) a privilégiumok haláláról tanít a levél abban az értelemben, hogy a kiváltságok nem szűnnek meg, hanem új értelmet kapnak a nagyobb felelősség irányában; f) a világi hatalom iránti engedelmességről a római gyülekezethez a maga konkrét élethelyzetében szól, így mutat rá Isten akaratára, amelyet minden időszakban minden egyháznak a maga sajátos élethelyzetében kell újra megértenie; g) Izráel és a pogányok viszonyáról szólva Isten üdvözítő tervének összefüggésében ismerteti ezt először, azzal az igénnyel, hogy a római – gyülekezet önkörén belül is ennek megfelelően rendezze ezt a kérdést.

A levél szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Bevezetés (1,1-1,17)
II. Isten igazsága (1,18-11,36)

1. Isten igazságának szükségszerűsége: Isten haragja
a homoszexualitás bűn voltát illetően (1,18-1,32)
a zsidókon (2,1-3,8)
az egész emberiségen (3,9-3,20)
2. Isten igazsága Jézus Krisztus által
alaptétel (3,21-3,31)
a Szentírás bizonysága (4,1-4,25)
szabadon a haláltól (5,1-5,21)
szabadon a bűntől (6,1-6,23)
szabadon a Törvénytől (7,1-7,25)
szabadon, mint Isten fiai (8,1-8,39)
3. Isten igazsága Izráel sorsában (9,1-11,36)

III. Intelmek (12,1-15,13)

Isten tisztelete (12,1-12,21)
a felsőbbségről (13,1-13,17)
a szeretet parancsa (13,8-13,10)
paruzia (13,9-13,10)
erősek és erőtlenek (14,1-15,13)

IV. Befejező rész (15,14-16,27)

személyes tervek és záradék (15,14-15,32)
efezusi kísérőlevél (16,1-16,24)
doxológia (16,25-16,27)

A levél tartalmának összefoglalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Földrajzi és természetrajzi ismeretek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy "Ambrosiaster" nevű ókeresztény irat szerint a római keresztények az apostolok segítsége nélkül, zsidó-keresztény alapokon ismerkedtek meg a keresztény hittel. A római keresztények emlékei a ma is létező katakombák, ahová rendszeresen bemenekültek az üldözött keresztények.

Róma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A levél megírásakor Rómának hozzávetőlegesen egymillió lakosa volt, melyből ötvenezren zsidó származásúak voltak. Kr. u. 49-ben Claudius kiutasította a zsidókat Rómából egy bizonyos "Chrestus" miatt, az indok szerint miatta "közrendet veszélyeztető zavargások" törtek ki. A történészek a "Chrestus" nevet a Krisztus név egy változatának vélik.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Benyik György: Az Újszövetség keletkezése.

Hivatkozások, források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]