Szent Jeromos

Szent Jeromos
Szent Jeromos dolgozószobájában Domenico Ghirlandaio freskója
egyházatya, egyháztanító, bibliafordító, áldozópap
Születése
347 körül Stridon, Dalmatia és Pannonia határvidéke
Halála
419 vagy 420. szeptember 30. Betlehem
Tisztelete
Tisztelik	katolikus egyház, ortodox kereszténység, ókeleti ortodox egyházak, anglikán közösség, egyes lutheránus liturgikus hagyományok
Szentté avatása	a középkori szenttéavatási eljárások előtti liturgikus tisztelet
Sírhely	Betlehem
Ünnepnapja	szeptember 30.
Jelképei	oroszlán, könyv, toll, feszület, koponya, bíborosi kalap
Védőszentje ennek	fordítóknak, könyvtárosoknak, levéltárosoknak, biblikus tudósoknak
ókeresztény latin irodalom, bibliafordítás, egzegézis, levelezés, vitairatok
Fő művei	Vulgata-hagyományhoz kapcsolódó fordítások és revíziók; Levelek; A kiváló férfiakról; Helvidius ellen; Jovinianus ellen
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Jeromos témájú médiaállományokat.

Szent Jeromos vagy Hieronymus (latinul: Eusebius Hieronymus; a későbbi hagyományban: Sophronius Eusebius Hieronymus; Stridon, 347 körül – Betlehem, 419 vagy 420. szeptember 30.) ókeresztény latin író, egzegéta, bibliafordító, áldozópap, aszketikus szerző, egyházatya és egyháztanító. Szent Ambrus, Hippói Szent Ágoston és Nagy Szent Gergely mellett a négy nagy nyugati egyházatya egyikeként tartják számon.

Legismertebb munkássága a Biblia latin szöveghagyományának megújításához kapcsolódik. I. Damáz pápa kérésére Rómában revideálta az evangéliumok régi latin szövegét, majd Betlehemben az Ószövetség nagy részét héberből fordította latinra. Ezek a fordítások és revíziók később korábbi latin hagyományból származó könyvekkel és ismeretlen revizorok munkáival együtt alkották azt a latin Biblia-korpuszt, amelyet a középkortól Vulgata néven ismertek.

Jeromos klasszikus latin műveltsége, görög és héber nyelvtudása, bibliai kommentárjai, levelezése és vitairatai révén a késő antik keresztény tudományosság egyik meghatározó alakja lett. Életében egyszerre volt jelen a klasszikus irodalom szeretete, a Szentírás iránti ragaszkodás, a szerzetesi aszkézis, a tudományos filológia és a heves polemikus temperamentum. Ferenc pápa Scripturae Sacrae affectus kezdetű apostoli levelében Jeromos alakját különösen a Szentírás iránti szeretet, a fordítói szolgálat, az aszkézis és a tudományos munka egysége felől értelmezte.

Neve és származása

Jeromos saját korában elsősorban Hieronymus néven ismert. A későbbi kézirati és hagiografikus hagyományban a Sophronius Eusebius Hieronymus névalak is elterjedt, de a modern kutatás óvatosan kezeli a Sophronius előnév eredetiségét, mivel ez a név más, Jeromoshoz kapcsolódó fordítói hagyományban is előfordul. A magyar nyelvben a „Szent Jeromos” forma vált általánossá.

Születési helye Stridon volt, amelyet a források Dalmatia és Pannonia határvidékére helyeznek. A település pontos azonosítása vitatott: a kutatásban a mai Horvátország, Szlovénia és a tágabb balkáni határvidék több pontja is felmerült. A magyar és horvát hagyomány gyakran a Csáktornya–Štrigova környéki azonosítással kapcsolta össze, de ezt hagyományként, nem bizonyított földrajzi tényként kell kezelni.

Születési évét a régebbi hagyomány olykor korábbra tette, de a modern életrajzi kutatás leggyakrabban 347 körülre helyezi. Családja keresztény volt, de a kor szokása szerint Jeromos nem csecsemőként, hanem fiatal felnőttként keresztelkedett meg.

Élete

Tanulmányai és keresztsége

Albrecht Dürer: Szent Jeromos dolgozószobájában

Jeromos gyermekkorát Stridon vidékén töltötte, majd Rómába került tanulni. Itt a híres grammatikus, Aelius Donatus iskolájában sajátította el a klasszikus latin irodalom, retorika és grammatika műveltségét. Különösen Cicero, Vergilius és a latin klasszikus szerzők hatottak rá; e műveltség későbbi írásaiban, stílusában és polemikus nyelvében is erősen érződik.

Római tanulmányai idején, 366 körül vette fel a keresztséget. Fiatal éveiről Jeromos később gyakran bűnbánó, önkritikus hangon beszélt, de ezeket a visszaemlékezéseket retorikai és aszketikus önértelmezésként is olvasni kell. A híres „ciceroniánus álom”, amelyben a mennyei bíró azzal vádolta, hogy inkább Cicero követője, mint Krisztusé, nem a keresztség közvetlen előzménye volt, hanem későbbi keleti tartózkodásához és aszketikus válságához kapcsolódó önértelmezési epizód. Jeromos e történetben a klasszikus műveltség és a Szentírásnak szentelt keresztény élet közötti belső feszültséget fogalmazta meg.

Római éveiben látogatta a keresztény vértanúk sírjait és a város szent helyeit is. A klasszikus oktatás, a római keresztény emlékezet és a késő antik egyházi élet egyaránt meghatározta szellemi alakulását.

Trier, Aquileia és első keleti útja

Róma után Jeromos Gallia felé utazott, és Trierben is tartózkodott, ahol kapcsolatba került a nyugati aszketikus és teológiai körökkel. Itt másolta le Poitiers-i Szent Hilár egyes műveit, köztük a zsoltárokhoz írt kommentárt és a De synodis seu de fide orientalium („A zsinatokról, avagy a keletiek hitéről”) című írást.

Később Aquileiában baráti-aszketikus kör tagja lett. Itt szoros kapcsolatban állt Rufinusszal és más fiatal keresztény értelmiségiekkel. Aquileia Jeromos számára átmeneti szellemi otthon volt: egyszerre jelentette a baráti közösséget, az aszketikus eszményt és a későbbi keleti út előkészítését.

A kör felbomlása után Jeromos Kelet felé indult. Útja Antiochia és a Szentföld felé vezetett. Az utazást betegségek és személyes veszteségek kísérték, de egyúttal mélyebb aszketikus és bibliai elköteleződéshez is vezette.

Khalkisz pusztája és az aszketikus fordulat

374 körül Jeromos a szír Khalkisz pusztájába vonult vissza. Nem teljesen elszigetelt remeteként, hanem a keleti aszketikus világ egyik lazább közegében élt, ahol kapcsolatban maradt más szerzetesekkel, tanítókkal és keresztény közösségekkel. Itt folytatta görög tanulmányait, és ekkor kezdett komolyabban héberül tanulni egy zsidó származású keresztény tanítótól.

A sivatagi tartózkodás Jeromos saját írásaiban a testi kísértések, a bűnbánat, a magány és a Szentírás felé fordulás drámai időszakaként jelenik meg. Fontos különbséget tenni Jeromos retorikusan megformált önvallomásai, a későbbi hagiografikus hagyomány és a történetileg valószínűsíthető aszketikus gyakorlat között. A sivatagban szerzett tapasztalat azonban kétségkívül meghatározta későbbi aszketikus írásait, bibliai érdeklődését és önértelmezését.

Antiochia és Konstantinápoly

Antiochiában Jeromos kapcsolatba került a város teológiai és egyházi vitáival. Paulinus antiochiai püspök 378 vagy 379 körül pappá szentelte. Paulinushoz való kötődése Jeromost az antiochiai egyházszakadás egyik oldalához kapcsolta. A városban Paulinus és Meletiosz hívei egyaránt a nikaiai hit örököseinek tekintették magukat, de eltérően viszonyultak a „három hüposztaszisz” formulához és az ariánus válság utáni egyházi megbékéléshez. Jeromos Paulinus köréhez állt közel; Meletioszról egyik levelében élesen elutasítóan nyilatkozott. Jeromos a pappá szentelést úgy fogadta el, hogy megőrizhesse szerzetesi és tudományos életformáját, és ne legyen egy meghatározott helyi lelkipásztori szolgálathoz kötve. Papi identitását elsősorban aszketikus, tanítói és tudományos hivatásán keresztül értelmezte.

Antiochiában hallgatta Laodiceai Apollinaris előadásait is. Apollinaris későbbi tanítását az egyház elutasította, de Jeromos számára ekkor fontos biblikus és exegetikai tanítóként jelent meg. A késő antik teológiai világban nem volt ritka, hogy egy szerző tanult olyan mesterektől, akiknek egyes nézeteit később eretnekségnek minősítették.

379 vagy 380 körül Jeromos Konstantinápolyba ment, ahol Nazianzi Szent Gergely tanítását hallgatta. Később a De viris illustribus című művében Gergelyt saját tanítójaként említette, akitől a Szentírás magyarázatát tanulta. Ez Jeromost a 4. század végi keleti nikaiai teológia, különösen a kappadókiai teológusok világához kapcsolja. Konstantinápolyban mélyült el Órigenész műveinek tanulmányozásában is; Órigenész exegetikai módszere és hatalmas bibliai műveltsége kezdetben nagy hatással volt rá. Bár az első konstantinápolyi zsinat idején Jeromos a városban tartózkodhatott, írásai nem adnak részletes beszámolót a zsinatról, amely a niceai hitet megerősítette és a Szentlélek istenségének egyházi megfogalmazásában is döntő jelentőségű volt.

Római évei Damáz pápa mellett

382-ben Jeromos Rómába érkezett, ahol I. Damáz pápa környezetébe került. Görög és latin műveltsége, keleti tapasztalata és bibliai felkészültsége miatt hamar fontos tanácsadóvá vált. Damáz több szentírási kérdésben is hozzá fordult, és megbízta az evangéliumok régi latin szövegének revíziójával.

Damáz konkrét megbízása az evangéliumok latin szövegének javítására vonatkozott. Jeromos nem teljesen új evangéliumfordítást készített, hanem a korábbi latin szöveget vetette össze görög kéziratokkal. A későbbi zsoltár- és ószövetségi fordításai már saját, fokozatosan kibontakozó tudományos programjához tartoztak.

Rómában Jeromos kapcsolatba került előkelő keresztény nők aszketikus körével. Marcella, Paula, Eustochium, Blesilla, Lea, Fabiola és más római arisztokrata nők tőle kértek bibliai, lelki és aszketikus tanácsokat. Leveleiben gyakran foglalkozott a Szentírás tanulmányozásával, a szüzesség, az özvegység, a böjt, a vagyonról való lemondás és az aszketikus élet kérdéseivel.

Damáz halála után Jeromos római helyzete gyorsan meggyengült. Éles hangú kritikái a római klérus és arisztokrácia egyes köreivel szemben, szigorú aszketikus tanácsai, valamint a női aszketikus körökkel való kapcsolata ellenérzést váltottak ki. Blesilla korai halála után ellenfelei azt is felrótták neki, hogy túlzott aszketikus gyakorlatokra ösztönözte. A kiéleződő légkörben 385-ben elhagyta Rómát.

Betlehemi évei

Caravaggio: Szent Jeromos ír

Rómából való távozása után Jeromos Keletre utazott. Antiochián, a Szentföldön és Egyiptomon át jutott Betlehembe. Paula és Eustochium később követték, és Paula jelentős anyagi támogatásával Betlehemben férfi és női aszketikus közösségek, valamint zarándokok számára szolgáló vendégház jött létre.

386-tól Jeromos élete végéig Betlehemben működött. Itt alakította ki tudós-aszketikus központját: héber tanulmányokat folytatott, bibliai kommentárokat írt, görög műveket fordított latinra, kiterjedt levelezést tartott fenn, és elkészítette ószövetségi fordításainak legfontosabb részét. Betlehemben a szerzetesi élet, a könyvtári munka, a fordítás, a tanítás és a zarándokok fogadása szorosan összekapcsolódott.

Paula 404-ben halt meg. Halála súlyos veszteség volt Jeromos és a betlehemi közösség számára, de Eustochium és más tanítványok tovább vitték a közösség életét. Jeromos betlehemi évei voltak irodalmi szempontból a legtermékenyebbek: ekkor készült el több bibliai kommentárja, polemikus műve és legfontosabb fordítói munkáinak nagy része.

Utolsó évei és halála

Jeromos utolsó éveit teológiai viták, a Római Birodalom nyugati részének válsága és személyes veszteségek terhelték. 410-ben Róma kifosztása megrendítette a keresztény világot, és Jeromos írásaiban is erős visszhangot kapott. A pelagiánus viták idején a kegyelem, a szabad akarat és az aszketikus élet kérdéseiben a korabeli nyugati egyházi álláspont egyik jelentős latin képviselője lett.

416 körül a pelagiánusokhoz köthető csoportok megtámadták a betlehemi kolostorokat; a közösségek súlyos károkat szenvedtek. Jeromos élete végén betegségekkel, tanítványai elvesztésével és a közösség meggyengülésével szembesült. 419-ben vagy 420-ban, szeptember 30-án halt meg Betlehemben.

Bibliafordítói és egzegetikai munkássága

Az evangéliumok latin revíziója

Jeromos bibliafordítói munkássága több egymástól különböző vállalkozásból állt. Rómában Damáz pápa kérésére az evangéliumok ólatin szövegét revideálta görög kéziratok alapján. A revízió célja az volt, hogy a sokféle, egymással eltérő latin evangéliumszöveg helyett megbízhatóbb és egységesebb szöveg álljon rendelkezésre a latin egyház használatában.

A Damázhoz írt előszóban Jeromos maga is érzékelteti a feladat nehézségét: a latin kéziratok eltérései miatt a javítás könnyen váltott ki ellenállást, mert az olvasók a megszokott szöveget tekintették természetesnek. Jeromos azonban a görög kéziratokra támaszkodva vállalta a régi latin szöveg javítását.

A zsoltárok latin változatai

Jeromos több zsoltárszöveggel is kapcsolatba került. A római hagyományban ismert Psalterium Romanum egy korábbi ólatin zsoltárszöveg revíziójához kapcsolódik, amely Róma liturgikus használatában maradt jelentős. A később Psalterium Gallicanum néven ismert szöveg a Septuaginta és Órigenész Hexaplája alapján készült javított latin változat volt; ez vált a középkori latin egyház meghatározó zsoltárszövegévé.

Jeromos később héberből is lefordította a zsoltárokat. Ez a héber alapú zsoltárfordítás filológiai szempontból fontos volt, de liturgikusan nem szorította ki a gallikán zsoltárt. A zsoltárszövegek története jól mutatja, hogy Jeromos munkái és a későbbi Vulgata-korpusz nem egyetlen egységes fordítói döntés eredményei voltak, hanem több rétegű szöveghagyományhoz tartoztak.

Az Ószövetség héberből készült fordítása

Jeromos fordítói munkásságának legjelentősebb újítása a később hebraica veritas, vagyis „héber igazság” néven emlegetett elv volt. Eszerint az Ószövetség magyarázatában és fordításában a héber szövegnek különleges tanúértéke van. Ez a megközelítés a 4. századi latin kereszténységben újszerűnek számított, mivel a korábbi latin ószövetségi fordítások rendszerint a görög Septuagintára épültek.

Betlehemben Jeromos az Ószövetség nagy részét héberből fordította latinra. A munka fő szakasza 390 és 405/406 közé tehető, bár egyes előmunkák korábban kezdődhettek. Jeromos zsidó tanítóktól is segítséget kért, és gyakran használt héber, görög és latin forrásokat egymás mellett. Módszere egyszerre volt filológiai, teológiai és egyházi jellegű: a szöveg eredeti nyelvi formáját kereste, de fordításait a keresztény olvasás és az egyházi használat szolgálatába állította.

A deuterokanonikus könyvek helyzete összetettebb volt. Jeromos Tóbiás és Judit könyvét saját beszámolója szerint arámi vagy káldeus közvetítéssel fordította latinra. Más könyvek és kiegészítések, például a Bölcsesség könyve, Sirák fia könyve, Báruk könyve és a Makkabeusok könyvei korábbi latin hagyományból kerültek a Vulgata-korpuszba. Ezért a Vulgata nem azonos egyszerűen Jeromos összes fordításával.

A Vulgata kialakulása

A Gutenberg-biblia egy példánya; a nyomtatott könyvkultúra egyik első nagy alkotása latin Vulgata-szöveget közölt

A később Vulgata néven ismert latin Biblia nem Jeromos életében, egyetlen szerkesztői aktussal jött létre. Jeromos evangéliumrevíziói, héberből készült ószövetségi fordításai, zsoltárváltozatai, valamint korábbi ólatin szövegek és ismeretlen revizorok munkái fokozatosan alkották azt a latin bibliai korpuszt, amely a középkori Nyugaton meghatározóvá vált.

Az 5–6. században még többféle latin szövegváltozat élt egymás mellett. A Vulgata-korpusz különösen a 7–8. századtól vált a latin Nyugat meghatározó bibliai szövegévé, bár egyes régiókban már korábban is elterjedt. A Karoling-kor szövegrevíziói, majd a középkori egyetemek Biblia-használata tovább erősítették tekintélyét.

A tridenti zsinat 1546-ban a régi latin Vulgata-kiadást a latin egyház nyilvános használatára „autentikusnak” nyilvánította. Ez a határozat nem a szövegkritikai tökéletességet jelentette, hanem a hit és erkölcs dolgában való megbízhatóságot, valamint az egyházi használat biztonságát. A zsinat nem nyilvánította Jeromos összes fordítói döntését szövegkritikai értelemben is hibátlannak.

A második vatikáni zsinat után a Szentszék a Vulgata-hagyomány modern revíziójaként adta ki a Nova Vulgata szövegét. II. János Pál pápa 1979-ben a Scripturarum thesaurus apostoli konstitúcióval tette közzé a Nova Vulgatát mint a latin liturgia hivatalos bibliai szövegét. Ez a kiadás a latin hagyományt a modern héber, arámi és görög kritikai szövegek eredményeivel hangolta össze.

Ágoston és Jeromos fordításvitája

Jeromos héberből készült fordításai már kortársai között is vitát váltottak ki. Hippói Szent Ágoston különösen attól tartott, hogy a Septuagintától és az abból származó régi latin liturgikus szövegektől eltérő fordítások zavart okozhatnak az egyházi közösségekben. Jeromos viszont a héber szöveg filológiai jelentőségét hangsúlyozta.

A legismertebb példa Jónás könyvének növénye. A Septuaginta és a régi latin hagyomány szerint Jónás feje fölé tök vagy lopótök jellegű növény nőtt (kolokýnthē, ill. cucurbita); Jeromos viszont a héber szöveg (qîqāyôn) alapján más latin megoldást, a hedera, vagyis borostyán/repkény szót használta. A héber qîqāyôn pontos botanikai azonosítása maga is vitatott; gyakran ricinushoz vagy ricinusszerű növényhez kötik. A vita nem pusztán botanikai részletkérdés volt, hanem a héber szöveg, a Septuaginta, a régi latin liturgikus hagyomány és az egyházi használat tekintélyének viszonyát érintette.

Ágoston és Jeromos levelezése kezdetben feszült volt, később azonban kölcsönös tisztelettel folytatódott. Ágoston nem egyszerűen „elutasította” Jeromos fordításait, hanem lelkipásztori és egyházi óvatosságból tartott a hirtelen szövegváltás következményeitől.

Szentírás-felfogása, fordításelmélete és egzegetikai módszere

Jeromos bibliaértelmezői munkássága abban a 4. századi teológiai közegben bontakozott ki, amelyben a Szentírás értelmezése közvetlenül összefonódott a krisztológiai és szentháromságtani vitákkal; az ariánus vitában a felek egyaránt a Szentírásra hivatkoztak, de a bibliai nyelv értelmezéséhez egyre pontosabb dogmatikai fogalmakra volt szükség. A Szentírást isteni eredetű, sugalmazott írásnak tekintette, ugyanakkor komolyan vette az emberi szerzők nyelvét, műveltségét és történeti közegét is. A bibliai könyvek magyarázatában fontosnak tartotta a szó szerinti és történeti értelmet, de nem vetette el a lelki, allegorikus és erkölcsi értelmezést sem. Korai műveiben erősebben érvényesült az órigenészi allegorikus egzegézis hatása, későbbi munkáiban azonban egyre nagyobb szerepet kapott a héber szöveg, a történeti háttér és a filológiai elemzés.

Fordításelméletének egyik legismertebb elve szerint általában nem szóról szóra, hanem értelem szerint kell fordítani. Ezt különösen az 57. levelében, a De optimo genere interpretandi, vagyis „A fordítás legjobb módjáról” című írásban fejtette ki. A Szentírás fordításánál azonban különös óvatosságot követelt, mert a bibliai szöveg formájának, szerkezetének és részleteinek is teológiai jelentősége lehet. Fordítói gyakorlatában ezért egyszerre jelent meg a filológiai pontosság, a latin nyelvi érthetőség és a szent szöveg iránti tisztelet.

Albrecht Dürer metszete Szent Jeromosról. A dolgozószobában ábrázolt Jeromos a humanista és tudós szent késő középkori-reneszánsz típusát képviseli.

Jeromos gyakran hangsúlyozta, hogy a Szentírás tanulmányozása nem pusztán tudományos munka, hanem lelki út is. Az Izajás-kommentár előszavához kapcsolt híres mondata szerint „a Szentírás nem ismerése Krisztus nem ismerése”. Ferenc pápa a Scripturae Sacrae affectus apostoli levelében ezt Jeromos örökségének központi gondolataként emelte ki: Jeromos számára az Írás szeretete, a tanulás, a fordítás, az imádság és az aszketikus élet nem különálló területek voltak, hanem egyetlen keresztény hivatás részei.

Bár Jeromos nagy jelentőséget tulajdonított a héber és görög szöveg filológiai vizsgálatának, önmagát nem független vallási újítóként, hanem az Egyház tanításához kötődő íróként értette. Leveleiben és vitairataiban gyakran hangsúlyozta, hogy a Szentírást az apostoli hit, az egyházi hagyomány és az egyházi közösség keretében kell magyarázni.

Aszkézis, szexualitásfelfogás és modern értelmezések

Jeromos szexualitásról vallott felfogása szorosan összefüggött aszketikus lelkiségével. Írásaiban a testi vágyat gyakran a libido, luxuria, desideria és hasonló latin fogalmakkal írta le, míg a keresztény önfegyelem, szüzesség és tisztaság eszményét a castitas, pudicitia és virginitas kifejezésekkel kapcsolta össze. A házasságot nem tagadta és nem tekintette önmagában rossznak, de a késő antik aszketikus teológia keretében a szüzességet és az önmegtartóztató életformát magasabb rendű hivatásnak tartotta.

A testi vágy elleni küzdelemről leghíresebben az Eustochiumhoz írt 22. levelében beszélt. A sivatagi magányban szerzett tapasztalatait erősen retorikus, bűnbánati hangon írta le: saepe choris intereram puellarum, vagyis gyakran úgy érezte, mintha fiatal nők tánckarai között volna, vagyis erotikus kísértésképekre utal. Ugyanebben a részben szerepel a mens desideriis aestuabat és a libidinum incendia kifejezés is, amelyek a vágytól hevülő elme és a fellobbanó testi kívánság retorikai képei.

Ezek a szövegek nem egyszerű önéletrajzi jegyzetek, hanem aszketikus célú irodalmi önértelmezések. Jeromos fiatalkorának szexuális tapasztalatairól csak töredékes és későbbi, bűnbánati-retorikai keretben megfogalmazott utalások maradtak fenn. A modern szakirodalom ezért óvatosan kezeli ezeket: Antti Arjava szerint Jeromos római ifjúkorának utalásai nőkkel való intim kapcsolatokra engednek következtetni, de a részletek bizonytalanok; Johanna C. Lamprecht pedig a 22. levelet a szüzesség, az aszketikus önfegyelem és a testi vágy retorikájának összefüggésében értelmezi.

Egyes modern, főként internetes értelmezések Jeromos ifjúkori „kicsapongásait” azonos nemű kapcsolatokként mutatták be. Ennek azonban nincs biztos elsődleges forrásalapja, és a mérvadó Jeromos-életrajzok sem állítanak ilyet. A fennmaradt jeromosi szövegek általános szexuális bűntudatról, aszketikus küzdelemről és több helyen kifejezetten nőkhöz (puella, vagyis „lány”, „hajadon”, „fiatal nő”) kapcsolódó kísértésképekről szólnak. A kérdést ezért nem modern szexuális identitáskategóriák visszavetítésével, hanem a késő antik keresztény aszkézis, retorika és önéletrajzi önformálás összefüggésében érdemes értelmezni.

Vitái és teológiai állásfoglalásai

Helvidius, Jovinianus és Vigilantius

Jeromos számos vitairatot írt. A Helvidius ellen című művében Mária örök szüzességét védte Helvidius álláspontjával szemben. A Jovinianus ellen című írásban a szüzesség és az aszketikus életforma magasabb rendűségét védte. A Vigilantius ellen című vitairatban a szentek tisztelete, az ereklyetisztelet, a szerzetesi élet és a papi önmegtartóztatás kérdései kerültek elő.

Ezek az írások nem egyszerűen magánviták voltak, hanem a 4–5. század fordulójának tágabb egyházi vitáihoz kapcsolódtak: a szüzesség és a házasság viszonya, a szerzetesi élet tekintélye, a szentek tisztelete, valamint a klérus életformája mind olyan kérdések voltak, amelyekben a késő antik latin kereszténységben élénk vita folyt.

A luciferiánusok és az egyházi egység

Korai vitairata, a 379 körül íródott Dialogus contra Luciferianos – más címváltozatban Altercatio Luciferiani et Orthodoxi – a luciferiánusokkal foglalkozik. A név nem a mai értelemben vett „luciferizmushoz” kapcsolódik, hanem Lucifer calaritani püspök követőire utal. A vita hátterében az a kérdés állt, hogyan lehet kezelni azokat a püspököket és klerikusokat, akik az ariánus válság idején engedményeket tettek, majd vissza kívántak térni az egyházi közösségbe. Jeromos a műben nem elsősorban Lucifer személyét támadta: óvatosan beszélt róla, és inkább a luciferiánus irányzat szigorú, megbékélést elutasító egyházfegyelmi álláspontjával vitatkozott.

A mű legismertebb mondata az ariminumi zsinat utólagos értelmezéséhez kapcsolódik: Ingemuit totus orbis, et Arianum se esse miratus est, vagyis „felnyögött az egész világ, és megdöbbenve vette észre, hogy ariánus lett”. Jeromos ezzel nem azt állította, hogy az egész egyház meggyőződéses ariánussá vált volna, hanem az 359-es ariminumi kompromisszum drámai hatását írta le: szerinte sok püspök csak utólag ismerte fel, hogy olyan formulát fogadott el, amely a nikaiai hit rovására az ariánus vagy homoiosziánus értelmezésnek kedvezett. A mondat a luciferiánus vita szempontjából azért fontos, mert Jeromos azokat védte, akik megtévesztésből vagy nyomás alatt írtak alá, majd készek voltak visszatérni a nikaiai hitvalláshoz.

Órigenész, Rufinus és az origenista vita

Jeromos kezdetben nagyra értékelte Órigenész bibliai kommentárjait és fordította is egyes műveit. Később azonban az origenista viták során fokozatosan elhatárolódott Órigenész vitatott tanításaitól. Ebben szerepet játszott Szalamiszi Epiphaniosz fellépése is, aki erőteljesen bírálta az origenista nézeteket, és Jeromossal együtt is részt vett az origenizmus elleni kampányban.

A vita súlyos konfliktushoz vezetett Jeromos és korábbi barátja, Tyrannius Rufinus között. Rufinus Órigenész egyes műveinek latin fordítójaként és védelmezőjeként jelent meg, Jeromos pedig több írásban igyekezett tisztázni saját ortodoxiáját és elhatárolódását Órigenész vitatott tanaitól. A vita személyes hangvétele és élessége Jeromos polemikus temperamentumának egyik legismertebb példája.

Pelagianizmus

Élete végén Jeromos a pelagiánus nézetekkel is szembefordult. Nem volt olyan rendszeres kegyelemtani gondolkodó, mint Ágoston, de a pelagiánus nézetekkel szemben a korabeli nyugati egyházi álláspont egyik fontos latin képviselője lett. 416 körül pelagiánus ellenfelek támadást intéztek a betlehemi kolostori közösségek ellen, ami Jeromos utolsó éveit különösen nehézzé tette.

Róma és az egyházi közösség kérdése

Az antiochiai egyházszakadás idején Jeromos Damáz pápához fordult eligazításért. Leveleiben erősen hangsúlyozta a római egyházzal való közösség jelentőségét. Ez a mozzanat a későbbi katolikus egyháztörténet-írásban fontos hivatkozási pont lett a római püspök primátusának értelmezésében, bár Jeromos korának megfogalmazásait nem szabad későbbi középkori vagy újkori egyházjogi kategóriák egyszerű visszavetítéseként olvasni.

Művei

Bibliafordítások és revíziók

Jeromos bibliai munkái közé tartozik az evangéliumok latin revíziója, több zsoltárváltozat, valamint az Ószövetség nagy részének héberből készült fordítása. A későbbi Vulgata-hagyomány szempontjából ezek alkotják életművének legismertebb részét, de a Vulgata-korpusz nem azonos teljes egészében Jeromos saját fordításaival.

Bibliai kommentárok

Jeromos számos bibliai könyvhöz írt kommentárt. Magyarázta többek között a kisprófétákat, Izajás, Jeremiás, Ezékiel és Dániel könyvét, Máté evangéliumát, valamint több páli levelet. Kommentárjai egyenetlenek: egyes részeik gyorsan készültek és erősen függenek korábbi görög forrásoktól, különösen Órigenésztől, mégis a latin nyugati egzegézis történetében úttörő jelentőségűek.

Fordítások görögből latinra

Jeromos lefordította vagy latinra dolgozta át Kaiszareiai Euszebiosz több művét. Euszebiosz Khronikon című kronológiai művét latinra fordította és 378-ig folytatta; ezzel a művel a nyugati középkori világkrónikák egyik fontos előzményét teremtette meg. Lefordította Euszebiosz Onomasztikonját is, amely a bibliai helynevek magyarázatát tartalmazza.

Fordított továbbá Órigenész-homíliákat, valamint más görög egyházi szerzők műveit. Ezek a fordítások hozzájárultak ahhoz, hogy a görög keresztény teológia és egzegézis eredményei a latin nyelvű kereszténységben is hozzáférhetővé váljanak.

Történeti és életrajzi művek

Jeromos 392 körül Betlehemben írta De viris illustribus („A kiváló férfiakról”) című művét. Ez keresztény szerzők rövid életrajzait és műveinek jegyzékét közli, részben Euszebiosz egyháztörténeti és irodalomtörténeti mintáit követve. A mű a latin keresztény irodalomtörténet egyik korai alapműve.

Hagiografikus művei közé tartozik Remete Szent Pál élete, Hilarion élete és Malchus élete. Ezek nem modern értelemben vett kritikai életrajzok, hanem aszketikus példázatok, amelyekben a történeti elemek hagiografikus és tanító célú mozzanatokkal keverednek.

Vitairatok

Vitairatai közé tartozik a luciferiánusokkal folytatott párbeszéd, a Helvidius ellen, a Jovinianus ellen, a Vigilantius ellen, a Rufinus ellen írt apológiák, valamint a pelagiánusok elleni írások. Ezekben Jeromos a korabeli egyházi tanítás, az aszketikus életforma és a latin keresztény hagyomány védelmében lépett fel.

Levelek

Jeromos levelei életművének legfontosabb részei közé tartoznak. A levelekben lelki tanácsadás, bibliai magyarázat, fordításelmélet, vitairat, gyászbeszéd, aszketikus útmutatás és személyes önértelmezés egyaránt megjelenik. A gyűjteményben nem minden levél Jeromos saját műve, de a hagyományosan hitelesnek tekintett levelek száma így is jelentős.

Különösen fontos a 22. levél Eustochiumhoz a szüzességről, az 52. levél Nepotianushoz a papi életről, az 57. levél a fordítás módszeréről, valamint Ágostonnal folytatott levelezése a héber szöveg és a Septuaginta viszonyáról.

Lelkisége és egyházi jelentősége

Jeromos lelkiségének középpontjában a Szentírás állt. A klasszikus műveltség, a nyelvtanulás, a kéziratok összevetése és a bibliai kommentárok írása nála nem puszta tudományos tevékenység volt, hanem Krisztus megismerésének és az Egyház szolgálatának eszköze. Ferenc pápa a Scripturae Sacrae affectus levélben ezért Jeromost nemcsak tudósként, hanem olyan keresztényként mutatta be, aki egész életét Krisztusnak és az isteni Ige kutatásának szentelte.

XV. Benedek pápa 1920-ban, Jeromos halálának 1500. évfordulóján Spiritus Paraclitus kezdetű enciklikájában Jeromost a Szentírás magyarázatának kiemelkedő tanítójaként méltatta. XII. Piusz pápa 1943-as Divino afflante Spiritu enciklikája pedig a katolikus biblikus tudomány fejlődésében is hivatkozási pontként használta Jeromos örökségét, különösen az eredeti nyelvek és a történeti-filológiai módszer jelentősége miatt.

A négy nagy nyugati egyháztanító — Ambrus, Ágoston, Jeromos és [[I. Gergely pápa|Nagy Szent Gergely] — kiemelt liturgikus tiszteletét VIII. Bonifác pápa 1298-as rendelkezése is megerősítette. Ez nem azt jelenti, hogy Jeromos tisztelete ekkor kezdődött, hanem azt, hogy a már korábban kialakult nyugati tisztelet liturgikus és egyházi formában is megerősítést nyert.

Jeromos személyisége heves és gyakran vitázó volt. Ellenfeleivel szemben sokszor kíméletlenül fogalmazott, barátságai és konfliktusai pedig a késő antik egyházi értelmiség világának feszültségeit tükrözik. Az enciklopédikus értékelésben ezért egyaránt helye van szellemi nagyságának, aszketikus szigorának, bibliai tudományának és polemikus temperamentumának.

Magyarországi tisztelete és recepciója

Szent Jeromos tisztelete Magyarországon különösen a pálos hagyományban kapott jelentőséget. A pálosok számára fontos volt, hogy Jeromos remeteéletet élt, és megírta Remete Szent Pál életrajzát, akit a rend szellemi ősének tekintettek. A magyar és pálos hagyomány Szent Jeromos tiszteletét a muraközi Stridon-azonosításokkal is összekapcsolta; e hagyomány körébe tartozik a csáktornyai Szent Jeromos-tisztelet is.

A magyarországi középkori művészetben Jeromos a négy nyugati egyházatya egyikeként, remeteként vagy tudósként is megjelent. A pálos hagyományban különösen fontos volt a remeteélet és a Szentírás-tanulmányozás összekapcsolása.

Jeromos fordítói öröksége közvetetten a magyar bibliafordítások történetében is jelentős. Káldi György 1626-ban megjelent katolikus bibliafordítása a Vulgata alapján készült, míg a későbbi katolikus bibliafordításokban fokozatosan megjelent az eredeti héber és görög szövegek figyelembevétele is. A 20. századi katolikus kiadások gyakran a Vulgata-hagyomány és az eredeti nyelvek együttes mérlegelésére törekedtek.

A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat nevében is Jeromos bibliafordítói és biblikus tudósi örökségére utal. A társulat gondozásában megjelent magyar katolikus szentíráskiadások a Káldi-féle hagyományt és a Neovulgáta szövegét is figyelembe vették.

Ikonográfiája

El Greco: Szent Jeromos

Szent Jeromos a nyugati művészet egyik leggyakrabban ábrázolt egyházatyája. Két fő ikonográfiai típusa alakult ki: a tudós Jeromos, aki dolgozószobában könyvek és íróeszközök között látható, valamint a remete Jeromos, aki barlangban vagy pusztai környezetben imádkozik, vezekel vagy a Szentírást tanulmányozza.

Gyakori attribútumai a könyv, a toll, a feszület, a koponya, a kő, az oroszlán és a bíborosi kalap. A bíborosi kalap történetileg anakronisztikus: Jeromos nem volt bíboros a későbbi értelemben, a bíborosi intézmény középkori fejlődés eredménye. Az ábrázolás inkább Damáz pápa környezetében betöltött római szerepére, egyházi tekintélyére és a Vulgata-hagyományban elfoglalt kiemelkedő helyére utal.

Az oroszlán a középkori legendahagyomány nyomán vált Jeromos jellegzetes attribútumává. A történet szerint Jeromos egy sebesült oroszlán mancsából tövist húzott ki, mire az állat megszelídült és kísérőjévé vált. A történet nem történeti forrásokon, hanem későbbi hagiografikus hagyományon, különösen a Legenda aurea típusú szentéletrajzi irodalmon keresztül terjedt el.

• Szent Jeromos ábrázolásai
• 
  Domenico Ghirlandaio: Szent Jeromos dolgozószobájában
• 
  Albrecht Dürer: Szent Jeromos dolgozószobájában
• 
  Caravaggio: Szent Jeromos ír
• 
  Antonello da Messina: Szent Jeromos dolgozószobájában
• 
  El Greco: Szent Jeromos
• 
  Francisco de Zurbarán: Szent Jeromos
• 
  Peter Paul Rubens: Szent Jeromos
• 
  Bartolomé Esteban Murillo: Szent Jeromos olvas
• 
  Idősebb Lucas Cranach: Jeromos alakjában ábrázolt Albrecht bíboros
• 
  Jacques Blanchard: Szent Jeromos

Ereklyéi

Jeromost a hagyomány szerint Betlehemben temették el. Későbbi hagyományok szerint ereklyéinek egy részét Rómába, a Santa Maria Maggiore-bazilikába vitték. Az ereklyetörténet részletei több ponton hagiografikus hagyományhoz tartoznak, ezért történeti bizonyossággal csak óvatosan kezelhetők.

Nyugaton több helyen is őriztek vagy tiszteltek Jeromosnak tulajdonított ereklyéket. Az ilyen hagyományok a középkori szenttisztelet és zarándoklat világába tartoznak, és nem mindig különíthetők el biztonsággal a történeti forrásokkal igazolható adatoktól.

Művei magyarul

A régebbi magyar kiadványok egy része Jeromos hiteles műveinek fordítása, más része Jeromosnak tulajdonított vagy Jeromos nyomán készült áhítati, hagiografikus szöveg.

• Jeronimus: Egyedülvalóságnak ékessége az az: Tebais-beli Szent Pál pátriárkának élete és halála; ford. Orosz Ferenc; Akadémiai Nyomda, Nagyszombat, 1754
• Első remete szent Pálnak szent Hieronymus írásából, többnyire ugyan ezen szent atyának tulajdon szavaival, magyar versekbe öszve szedett élete; Engel Nyomda, Pécs, 1786
• História az utolsó ítéletről. Szent Jeromos doctor után; Tichy Alajos, Nagyvárad, 1861
• Egy szép új ének melyben Sz. Hieronymus doktor az utolsó Ítéletkor, leendő rettenetes csudákat bizonyítván, melyeket régen az Úr Isten mint kedves tanítványának megjelentett, eképpen magyarázá; Véver Oszkár, Békés, 1900
• Remete Szent Pál élete; ford. Gyéressy Ágoston; Stephaneum Nyomda, Budapest, 1939
• Rajeczky Benjamin: A szüzességről. Olymposi Szt. Methodios, Szt. Ambrus, Szt. Jeromos, Szt. Ágoston műveiből; Szent István Társulat, Budapest, 1944
• A kiváló férfiakról; in: Apostoli atyák, Szent István Társulat, Budapest, 1980, ISBN 9633603714, 16–91. o.
• „Nehéz az emberi léleknek nem szeretni”. A keresztény életről, irodalomról és tudományról; ford., jegyz., utószó Adamik Tamás; Helikon, Budapest, 1991, ISBN 9632080726
• Levelek, 1–2.; szerk. Takács László, ford. Adamik Tamás, Puskely Mária, Takács László; Szenzár, Budapest, 2005, ISBN 9789637014031
• Az igaz hit védelmében; ford. Adamik Tamás, Takács László, Tuhári Attila; előszó, bev., jegyz. Takács László; Szent István Társulat, Budapest, 2021, Ókori keresztény írók

Irodalom

• Kelly, J. N. D..szerk.: Heidl György: Szent Jeromos élete, írásai és vitái ford.: Nemes Krisztina:. Paulus Hungarus–Kairosz (2003). ISBN 9639406201 
• Fürst, Alfons. Hieronymus: Askese und Wissenschaft in der Spätantike. Herder (2016). ISBN 9783451311444 
• Rebenich, Stefan. Jerome. Routledge (2002). ISBN 9780415199063 
• Williams, Megan Hale. The Monk and the Book: Jerome and the Making of Christian Scholarship. University of Chicago Press (2006). ISBN 9780226899008 
• Cain, Andrew. The Letters of Jerome: Asceticism, Biblical Exegesis, and the Construction of Christian Authority in Late Antiquity. Oxford University Press (2009). ISBN 9780199563555 
• Houghton, H. A. G.. The Latin New Testament: A Guide to its Early History, Texts, and Manuscripts. Oxford University Press (2016). ISBN 9780198744733 
• Takács, László (2019). „Szent Jeromos és Szent Ágoston vitája a fordításról”. Antikvitás & Reneszánsz (3), 51–62. o. DOI:10.14232/antikren.2019.3.51-62. 
• Zsengellér, József. A Septuaginta és a Vulgata keletkezéstörténetének párhuzamai, A nagy zarándok végleg célhoz ért: Tanulmányok Xeravits Géza emlékére 50. születésnapja alkalmából. Magyar Hebraisztikai Társaság – L'Harmattan, 159–172. o. (2021). ISBN 9789634148340 
• Székely, Tibor. A magyar bibliafordítások történetéből 1500–1955. Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (2003). ISBN 9789634604587 
• szerk.: Boros István: „Szeresd az Írások tudományát!” Szent Jeromos halálának 1600. évfordulója alkalmából rendezett konferencia tanulmányai. Szent István Társulat (2023) 
• Arjava, Antti (1989). „Jerome and Women”. Arctos: Acta Philologica Fennica 23, 5–18. o. 
• Lamprecht, Johanna C. (2019). „The crown of virginity, paradise regained: A study of Jerome’s ascetic exegesis in a selection of his works”. HTS Teologiese Studies / Theological Studies 75 (1). DOI:10.4102/hts.v75i1.5319. 
• Hall, James. Dictionary of Subjects and Symbols in Art. John Murray (1974). ISBN 0719531476 
• Réau, Louis. Iconographie de l'art chrétien. Presses Universitaires de France (1958) 
• Babura, László. Szent Jeromos élete. Szent István Társulat (1926) 
• Hanson, R. P. C.. The Search for the Christian Doctrine of God: The Arian Controversy, 318–381. T&T Clark (1988). ISBN 0-567-09485-5 

További információk

• Jeromos. Magyar Katolikus Lexikon. (Hozzáférés: 2026. május 10.)
• Vulgata. Magyar Katolikus Lexikon. (Hozzáférés: 2026. május 10.)
• Ferenc pápa: Scripturae Sacrae affectus. Vatican.va, 2020. szeptember 30. (Hozzáférés: 2026. május 10.)
• XV. Benedek pápa: Spiritus Paraclitus. Vatican.va, 1920. szeptember 15. (Hozzáférés: 2026. május 10.)
• XII. Piusz pápa: Divino afflante Spiritu. Vatican.va, 1943. szeptember 30. (Hozzáférés: 2026. május 10.)
• St. Jerome. Catholic Encyclopedia. New Advent. (Hozzáférés: 2026. május 10.)

Kapcsolódó szócikkek

• Vulgata
• Vetus Latina
• Septuaginta
• Egyházatya
• Egyháztanító
• Ókeresztény irodalom
• Bibliafordítás
• Tridenti zsinat
• Pálos rend