Remete (vallás)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Remete (ógörögül: ἐρημίτης <sivataglakó>, latinul: eremita) magányosan, a világtól elvonultan élő személy.

A világtól elvonult ember, aki vezeklés vagy vallásos elmélkedés céljából pusztai (sivatagi) vagy erdei, hegyvidéki (barlang, sziklatető) magányban él. Csendes magányában nemcsak lelkileg, hanem testileg is igyekszik Isten jelenlétébe helyezni magát (teljes önátadás). Később közösségekbe tömörültek, így jöttek létre a szerzetesrendek.

Az első keresztény remeték, az anakhóréták a III-IV. században az egyiptomi sivatagban éltek a szerzetesekéhez hasonló, de lazább közösségben (Remete Szent Antal, Remete Szent Pál). Az aszkézis különféle nemeit gyakorolták.

Oszlopos Szent Simeon szerzetes harminc évig élt egy oszlop tetején.

Más vallásokban (főleg a buddhizmusban és a hinduizmusban) is találunk hasonló jelenséget.

Átvitt értelemben mondjuk remetének az elvonultan élő, magányt kedvelő embert is. Rousseau-t az ermenonville-i remeteként, az idős Kossuthot turini remeteként emlegették.

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Remete. meszotar.hu. (Hozzáférés: 2013. december 5.)