Patricius

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A patriciusok az ókori Róma elit kasztja. A kései Római Birodalomban a patriciusi rangot magas rangú vezetőknek adományozták.

A 12. századtól kezdve Nyugat-Európában a középkori városi vezető réteg. A magyarországi patríciusok német földről érkeztek a 14. században, akik pár generáció alatt elszegényedtek vagy beolvadtak a nemesek közé.

A patricius (gyakori írásmódja patrícius) szó a latin patrēs (jelentése atyák) szóból származik.

A patricius kaszt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Római Köztársaság kezdetén a patriciusok az állam irányító csoportját képezték. Patriciusnak születni kellett, család szerint öröklődött. A patriciusok állításuk szerint családfájukat egészen Ancus Martiusig vissza tudták vezetni, és szoros kötelék füzte őket a szenátus tagjaihoz is. Minden elöljáró patricius származású volt, egyikük sem kerülhetett ki plebejus családból. A házasság patriciusok és plebeiusok között tilos volt, a kereskedelem úgyszintén.

Idővel az ellentét a két osztály között egyre jobban elmélyült és a patriciusok a hatalmuk feladására kényszerültek. I. e. 494-ben létrehozták a néptribunusi hivatalt a plebejusok érdekeinek védelmére, patricius nem tölthette be ezt a tisztséget. I. e. 320-ban minden elöljárói pozíció nyitva állt a plebejusok számára is és a különbség a patriciusok és a plebeiusok között kezdett elhalványulni. Emellett, mivel a patriciusi cím öröklődött és egyre kevesebb új patricius család alakult ki, a patricius családok száma egyre csökkent.

A Római Köztársaság vége felé, a i. e. 1. században a gazdag plebejus családok lassan integrálódtak a római elitbe és a patriciusi cím csupán presztízs értékűvé vált. Ez akkor vált teljesen nyivánvalóvá, amikor i. e. 59-ben a patricius származású Publius Clodius Pulchert egy (nála csupán 1 évvel fiatalabb) plebejus adoptálta, hogy a tribunusi hivatalra pályázhasson. Egy a néhány csupán patriciusok számára feltartott hivatal a Rex Sacrorum volt, amely elméletileg a legmagasabb beosztású pap, aki a régi római királyok vallásos feladatait voltak hivatottak ellátni. Gyakorlatban azonban e hivatal fölött állt a Pontifex Maximus, aki nem feltétlenül volt patricius származású.

A patricius rang[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Római Birodalom korában a patriciusi rang, ahogyan az a Köztársaság korában értelmezve volt, megszűnt létezni. Constantine császár újra bevezetette ezt a fogalmat, patriciusi címet adományozott azoknak akik hűségüket bizonyították a birodalomért. Általában csupán néhány patricius létezett a birodalomban egy adott időben és előfordult, hogy csak egyetlenegy. Az 5. században nyugaton ez a titulus azt illette meg, aki segített az imperiális trón hatalmát megtartani, általában a római csapatok főparancsnokát. Ezen kor patriciusai Stilicho, III. Constantius, Aëtius, Boniface és Ricimer. A patricius megnevezést a Római Birodalom hanyatlása után Nyugat – Európában is használták, például a pápa III. Pipin frank uralkódónak adományozta ezt a címet. Keleten, ahol a császárok megtartották hatalmukat ezt a titulus a megbecsülés kinyilvánítására használták, egészen addig amíg a görög fel nem váltotta a latint mint hivatalos nyelv.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alföldy Géza: Római társadalomtörténet (Osiris Kiadó, Budapest 2000) ISBN 963-379-669-5