Nagy Szent Vazul

Nagy Szent Vazul
Nagy Szent Vazul a kijevi Szent Szófia-székesegyház mozaikján
püspök, egyházatya, egyháztanító
Születése
329/330 Caesarea, Kappadókia (ma Kayseri, Törökország)
Halála
379. január 1. Caesarea, Kappadókia
Tisztelete
Egyháza	ókereszténység
Tisztelik	katolikus egyház, ortodox kereszténység, ókeleti ortodox egyházak, anglikán közösség, egyes evangélikus egyházak
Szentté avatása	formális kanonizáció előtti szenttisztelet
Ünnepnapja	Keleten január 1. Nyugaton január 2. A bizánci hagyományban a három szent főpap közös ünnepe: január 30.
Jelképei	püspöki öltözet, omofórion, evangéliumos könyv, könyvtekercs
Védőszentje ennek	Kappadókia, kórházak és betegápoló intézmények, bazilita szerzetesek
Irodalmi munkássága
Fő művei	A Szentlélekről, Eunomiosz ellen, Hexaemeron, Életszabályok, levelek
[https://www.catholic-hierarchy.org/bishop/bcaes.html caes.html Nagy Szent Vazul a Catholic Hierarchy-n]
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy Szent Vazul témájú médiaállományokat.

Nagy Szent Vazul, más névalakokkal Cézáreai Bazil, Cézáreai Baszileiosz vagy Nagy Szent Baszileiosz (ógörögül: Βασίλειος ὁ Μέγας, Baszileiosz ho Megasz; latinul: Basilius Magnus; Caesarea, Kappadókia, 329/330 – ugyanott, 379. január 1.) a 4. század egyik legjelentősebb keresztény püspöke, teológusa, egyházi írója és szerzetesi szabályalkotója volt. Nüsszai Szent Gergely testvéreként és Nazianzi Szent Gergely barátjaként a kappadókiai atyák közé tartozik.

Caesarea püspökeként 370-től haláláig Kappadókia metropolitája volt, és a kis-ázsiai egyházpolitika egyik legtekintélyesebb szereplőjeként működött. A niceai zsinat hitének keleti védelmében, a Szentháromság tanának pontosabb megfogalmazásában és a Szentlélek istenségének védelmében különösen fontos szerepet játszott. A Szentlélekről című írása a pneumatológia, vagyis a Szentlélekről szóló teológiai tanítás egyik legfontosabb 4. századi műve.

Jelentősége nem merül ki dogmatikai írásaiban. A keleti közösségi szerzetesség egyik legfontosabb formálója volt; szabályai a keleti szerzetesi élet alapjává váltak, és közvetett hatást gyakoroltak a nyugati szerzetességre is. Püspökként nagyszabású karitatív intézményegyüttest hozott létre Caesarea mellett, amelyet az utókor Baszileiasz néven ismert. A katolikus egyházban egyháztanító, az ortodox és keleti katolikus hagyományban Aranyszájú Szent Jánossal és Nazianzi Szent Gergelyel együtt a három nagy főpap egyikeként tisztelik.

Nevei és megnevezései

A magyar egyházi hagyományban leggyakrabban a Nagy Szent Vazul névalak használatos. A görög Βασίλειος név magyar megfelelőjeként az egyházi hagyományban a Vazul, a latinosabb használatban a Bazil, a tudományos átírásban pedig a Baszileiosz forma terjedt el. A „nagy” jelző nem világi rangot, hanem teológiai, lelkipásztori és aszketikus tekintélyét fejezi ki.

A latin egyházi irodalomban Basilius Magnus néven szerepel. A bizánci liturgikus hagyományban az egyetemes egyházi tanítók és főpapok egyikeként tisztelik, különösen a január 30-i közös ünnepen, amelyen Aranyszájú Szent Jánossal és Nazianzi Szent Gergellyel együtt emlékeznek meg róla.

Források életéhez

Vazul életének kutatásában különösen fontosak saját levelei, amelyek egyházi, teológiai, politikai és személyes vonatkozásban is elsőrangú források. A levelekben önéletrajzi megjegyzések is találhatók, különösen megtéréséről, aszketikus fordulatáról, egészségi állapotáról, püspöki gondjairól és egyházpolitikai terveiről.

A kortárs források közül kiemelkedik Nazianzi Szent Gergely Vazulról mondott gyászbeszéde, amely retorikus és dicsőítő jellegű, mégis nélkülözhetetlen a családra, az athéni tanulmányokra, barátságukra és Vazul jellemére nézve. Nüsszai Szent Gergely Makrina élete című műve a család vallási légköréről, ifjabb Makrina szerepéről, valamint Vazul testvéreiről közöl értékes adatokat. Nüsszai Gergely Vazulról szóló beszéde szintén fontos, de műfaja miatt történeti használata körültekintést igényel.

Ezek a szövegek nem modern értelemben vett életrajzok. Céljuk részben a szent püspök emlékének dicsőítése, ezért történeti adataikat a műfaj retorikai szabályainak figyelembevételével kell értékelni. Ugyanez vonatkozik a későbbi hagiográfiai elbeszélésekre is: ezek sokszor fontosak a tisztelet története szempontjából, de nem minden részletük kezelhető egyszerű történeti adatként.

A későbbi egyháztörténeti források közé tartozik Szókratész Szkholasztikosz, Szózomenosz, Theodorétosz és Rufinus egyháztörténeti munkája. Ezek a szerzők többek között a Valens császárral való konfliktusról, az arianizmus elleni küzdelemről és Vazul egyházi tekintélyéről tudósítanak. Szent Jeromos De viris illustribus című műve röviden megemlékezik Vazulról és írásairól. A Vazulnak tulajdonított, Amphilokhiosz neve alatt fennmaradt késői Vita Basilii történeti forrásként csak nagy óvatossággal használható; a modern kutatás általában nem tekinti hiteles kortárs életrajznak.

Élete

Családja és származása

Vazul Kappadókia jelentős városában, Caesareában született 329 vagy 330 körül. Születési helyeként a hagyomány és a legtöbb összefoglaló Caesareát adja meg; egyes kutatók azonban Neokaiszareia lehetőségét is felvetették, mivel Vazul több helyen szoros családi és érzelmi kapcsolatot jelez a pontoszi térséggel. Caesarea a 4. században fontos közigazgatási, kulturális és egyházi központ volt; iskolái, rétorai és városi intézményei a késő antik műveltség egyik kis-ázsiai központjává tették.

Családja a kappadókiai és pontoszi keresztény arisztokráciához tartozott. Apja, idősebb Baszileiosz rétor és jogász volt, anyja, Emmeleia vagy Emília pedig előkelő keresztény családból származott. A családi hagyományban fontos szerepet játszott az üldözések emlékezete: apai nagyszülei a 4. század eleji üldözések idején hitvallóként szenvedtek, anyai nagyapját pedig a hagyomány vértanúként tartotta számon.

Vazul vallási neveltetésében különösen jelentős volt apai nagyanyja, idősebb Makrina. A források szerint ő őrizte és közvetítette Csodatévő Szent Gergely neokaiszareiai püspök hagyományát. Ez pontosabb megfogalmazás, mint az az állítás, hogy Vazul apja lett volna közvetlenül Csodatévő Szent Gergely tanítványa. A család keresztény műveltsége és a klasszikus oktatás így már gyermekkorában összekapcsolódott.

Testvérei közül több is jelentős egyházi szereplő lett. Idősebb nővére, ifjabb Makrina a család aszketikus életének meghatározó alakja volt; nem fiatalabb, hanem idősebb nővére volt Vazulnak. Öccse, Nüsszai Szent Gergely, a későbbi nagy teológus, szintén a kappadókiai atyák közé tartozik. Másik testvére, Péter, később Szebaszte püspöke lett. A családhoz tartozott Naukratiosz is, aki fiatalon visszavonult aszketikus életet élt, majd korán meghalt; halála a családi hagyomány szerint mély hatást gyakorolt hozzátartozóira.

Tanulmányai és klasszikus műveltsége

Vazul alapműveltségét részben családi körben, részben Caesarea iskoláiban szerezte. Tanulmányai során a késő antik görög műveltség szokásos tárgyaiban képezték: nyelvtanban, retorikában, irodalomban, filozófiában és a szónoki képzéshez tartozó egyéb tárgyakban. A források szerint apja is részt vett oktatásában.

Tanulmányait Konstantinápolyban folytatta, majd Athénben fejezte be. Athén ekkor már nem politikai, hanem elsősorban kulturális tekintélye miatt volt fontos: retorikai és filozófiai iskolái a birodalom több részéről vonzották a hallgatókat. Vazul itt került közeli barátságba Nazianzi Szent Gergelyel. A hagyomány szerint ugyanebben a környezetben tanult a későbbi Julianus császár is, aki keresztény neveltetése ellenére később a pogány kultuszok helyreállítására törekedett.

Klasszikus műveltsége későbbi írásaiban is megmutatkozik. Vazul nem a pogány görög irodalom teljes elutasítását hirdette, hanem annak keresztény szempontú, válogató olvasását. A fiatalokhoz arról, hogyan olvassák a pogány szerzőket című írásában azt tanácsolta, hogy a keresztény olvasó a méhekhez hasonlóan válogassa ki a hasznosat, és hagyja el azt, ami ártalmas. Ez a mű jól mutatja, hogy Vazul egyszerre volt aszketikus keresztény püspök és magas szintű hellén műveltséggel rendelkező késő antik értelmiségi.

Megkeresztelkedése és aszketikus fordulata

Tanulmányai befejezése után Vazul visszatért Caesareába, ahol rövid ideig retorikát tanított. A világi pálya, a városi hírnév és a szónoki karrier lehetősége nyitva állt előtte, de életében hamarosan fordulat következett be. Saját későbbi visszaemlékezése szerint úgy érezte, mintha „mély álomból” ébredt volna rá az evangélium igazságára; e kép a 223. levelében szereplő önértelmezés egyik legismertebb eleme.

A fordulatban nagy szerepet tulajdonítanak nővérének, Makrinának, valamint a család pontoszi birtokán kialakuló aszketikus közösség példájának. Vazul megkeresztelkedett, lemondott a világi karrier lehetőségéről, és az aszketikus élet felé fordult. A késő antik keresztény világban nem volt szokatlan, hogy a keresztséget felnőttkorban vették fel; Vazul döntése ezért nem pusztán formális vallási aktus, hanem életirányának tudatos megváltoztatása volt.

Megkeresztelkedése után az egyházi szolgálat alsóbb fokozataiba is bekapcsolódott; a források lektori szolgálatát is említik, mielőtt később diakónussá, majd presbiterré szentelték. A szerzetesi életformák megismerése érdekében Szíria, Palesztina, Egyiptom és Mezopotámia aszketikus közösségeit is felkereste. E tapasztalatokból nem a magányos remeteség kizárólagosságát, hanem a közösségi, egyházi keretek között élő aszkézis eszményét emelte ki.

Szerzetesi közössége Pontoszban

Visszatérése után Vazul a család pontoszi birtokán, az Írisz folyó vidékén alakított ki aszketikus közösséget. A források ezt a közösséget rendszerint a pontoszi Anneszi vagy Anneszisz környékére helyezik. A közösséghez barátja, Nazianzi Gergely is csatlakozott egy időre; kettejük nevéhez kapcsolják az Órigenész műveiből összeállított Philokalia című válogatást is.

Vazul aszketikus eszménye a közösségi életet részesítette előnyben a teljesen magányos remeteséggel szemben. Ennek alapja teológiai és gyakorlati volt: a szeretetparancsot, a testvéri szolgálatot, az engedelmességet és a különböző karizmák kölcsönös használatát közösségben lehetett szerinte leginkább megélni. A közösség életében fontos szerepe volt az imádságnak, a zsoltározásnak, a kétkezi munkának, a mértékletességnek és a Szentírás rendszeres tanulmányozásának.

A későbbi bazilita közösségek és rendek hagyományukat Vazul szabályaira vezették vissza, de történetileg pontosabb úgy fogalmazni, hogy Vazul nem a nyugati értelemben vett egységes szerzetesrendet alapított, hanem olyan aszketikus szabálygyűjteményt és közösségi modellt hagyott hátra, amely a keleti szerzetesség egyik alapszövegévé vált.

Egyházi szolgálata presbiterként

Vazul a 360-as évek elején került egyre szorosabban az egyházi szolgálatba. 360-ban részt vett a konstantinápolyi zsinat körüli eseményekben. Korai teológiai helyzetét nem lehet egyszerűen azzal jellemezni, hogy „az ariánusok híve” lett volna. Inkább arról volt szó, hogy kapcsolatban állt a szakirodalomban gyakran, bár leegyszerűsítő módon „félariánusnak” nevezett homoiusziánus irányzattal, különösen Eusztathiosz szebasztei püspök körével. Ez az irányzat elutasította Eunomiosz szélsőséges arianizmusát, de még nem azonosult teljesen a niceai homoousziosz terminológiával. Vazul később a niceai hit egyik legfontosabb keleti védelmezője lett.

A hagyomány szerint 362 körül Meletiosz antiochiai püspök diakónussá szentelte. Presbiterré viszont nem Meletiosz, hanem Euszebiosz caesareai püspök szentelte 364 vagy 365 körül. Euszebiosz jelentős lelkipásztori és kormányzati feladatokat bízott rá. A viszonyuk nem volt mindig feszültségmentes: Vazul nagy tekintélye és határozott egyénisége konfliktust okozott közte és püspöke között, de később kibékültek, és Vazul ténylegesen a caesareai egyházmegye egyik legfontosabb irányítója lett.

Ebben az időszakban mutatkozott meg először nagyobb méretekben szervezőkészsége. Éhínség idején gondoskodott a rászorulókról, felszólította a vagyonosokat készleteik megnyitására, és megszervezte az élelmiszer szétosztását. Későbbi püspöki karitatív intézményeinek előzményeit részben ezekben a tapasztalatokban szokták keresni.

Caesarea püspöke

Euszebiosz halála után, 370-ben Vazult Caesarea püspökévé választották. A választás nem volt teljesen konfliktusmentes; több helyi püspök és egyházi szereplő fenntartásokkal viseltetett vele szemben. Megválasztásában jelentős szerepet játszott idősebb Nazianzi Gergely támogatása is. Püspökként Vazul Kappadókia metropolitája lett, és olyan egyházi térségben működött, amelyben a teológiai viták, a császári beavatkozás és a tartományi közigazgatás változásai szorosan összefonódtak.

Megválasztása és egyházkormányzati helyzete

Caesarea püspöki széke nem pusztán helyi jelentőségű volt. A város püspöke Kappadókia metropolitájaként a térség több püspöki közösségére is befolyást gyakorolt. Ez magyarázza, hogy Vazul püspöki működése miért vált a kis-ázsiai és tágabb keleti egyházpolitika egyik fontos tényezőjévé.

Vazul püspökként egyszerre volt lelkipásztor, tanító, szervező és egyházi közvetítő. Levelezése azt mutatja, hogy figyelt a püspökjelöltek alkalmasságára, az egyházi fegyelemre, a szegények ellátására, a szerzetesi közösségekre, valamint a keleti és nyugati püspökök közötti kapcsolatokra.

A kappadókiai tartomány kettéosztása és a tüanai konfliktus

Valens uralkodása alatt Kappadókia közigazgatási felosztása megváltozott, és Tüana központtal új tartományi súlypont jött létre. Mivel az egyházi tartományok gyakran követték a polgári közigazgatási határokat, Anthimosz tüanai püspök igényt tartott arra, hogy az új tartományban ő gyakorolja a metropolitai jogokat. Ez csökkentette volna Caesarea és Vazul befolyását, ezért a vita egyszerre volt közigazgatási, egyházjogi és teológiai jelentőségű.

Vazul erre részben azzal válaszolt, hogy megbízható niceai érzelmű püspököket igyekezett stratégiai helyekre állítani. Ezzel függött össze, hogy testvérét, Nüsszai Gergelyt Nüssza püspökévé, barátját, Nazianzi Gergelyt pedig Szászima püspökévé szentelték. Nazianzi Gergely azonban Szászimát sohasem tekintette saját hivatásának, ami feszültséget okozott közte és Vazul között. Ez a mozzanat jól mutatja, hogy Vazul egyházpolitikai döntései még közeli barátai számára sem voltak mindig könnyen elfogadhatók.

A niceai hit védelme Valens uralma alatt

A 370-es években Valens császár a birodalom keleti részén a niceaiakkal szemben a homoiánus irányzatot támogatta. Ez az irányzat kerülte a niceai zsinat „egylényegű” kifejezését, és a Fiú és az Atya viszonyát kevésbé határozott módon írta le. Vazul ezzel szemben a niceai hit egységének megszilárdítására törekedett.

A későbbi hagiográfiai hagyomány látványos jelenetekben őrizte meg Vazul Valens császárral és tisztviselőivel való szembenállását. Ezek a történetek történeti részleteikben óvatosan kezelendők, de jól tükrözik azt az emlékezetet, amely Vazult a császári nyomással szemben is rendíthetetlen püspökként ábrázolta.

Kapcsolatai más püspökökkel

Vazul levelezett Alexandriai Szent Atanázzal, Milánói Szent Ambrussal, Meletiosszal, Amphilokhiosz ikoniumi püspökkel és más keleti, illetve nyugati főpapokkal. Nem elszigetelt helyi püspökként működött, hanem olyan egyházi szereplőként, aki a keleti kereszténység megosztottságának gyógyítását és a niceai hit körüli egység megerősítését kereste.

Kapcsolata Rómával és a nyugati püspökökkel

Vazul többször fordult a nyugati püspökökhöz és I. Damáz pápához, mert a keleti egyházak megosztottságának rendezéséhez és az arianizmus elleni összefogáshoz nyugati támogatást keresett. Különösen fontosnak tartotta az antiochiai szakadás megoldását. Antiochiában Meletiosz és Paulinosz hívei között alakult ki tartós szakadás: Vazul Meletioszt támogatta, míg Róma és Alexandria inkább Paulinoszt ismerte el.

A konfliktus hátterében nem pusztán közöny vagy személyes ellentét állt, hanem fogalmi félreértések és egyházpolitikai bizalmatlanság is. A keleti „három hüposztaszisz” formula nyugaton gyanúsnak tűnhetett, mert latinra fordítva könnyen úgy hangzott, mintha három külön isteni valóságról lenne szó. Vazul viszont attól tartott, hogy Paulinosz híveinek „egy hüposztaszisz” nyelvezete a szabellianizmus felé érthető félre. A nyugati válasz ezért visszafogott maradt, és Vazul csalódottságának több levélben is hangot adott.

Vazul csalódottsága nem a nyugati egyházakkal való közösség elutasítását jelentette; éppen ellenkezőleg, levelei azt mutatják, hogy számított Róma és a nyugati püspökök tekintélyére a keleti válság rendezésében.

Szociális és karitatív tevékenysége

Vazul püspöki működésének egyik legjelentősebb vonása a szegényekről, betegekről és idegenekről való szervezett gondoskodás volt. Már presbiterként is részt vett éhínség idején a rászorulók ellátásában; püspökként ezt tartós intézményes formába öntötte.

Caesarea mellett karitatív intézményegyüttest hozott létre, amelyet a források Baszileiasz, latinul gyakran Basileiad néven említenek. Ez nem egyszerű kórház volt, hanem betegápoló hely, vendégház, szegénygondozó intézmény, leprások és más elesettek ellátását szolgáló központ, amelyhez szerzetesi és liturgikus élet is kapcsolódott. Nazianzi Gergely később „új városként” emlékezett meg róla.

Vazul társadalmi tanítása szorosan összefüggött ezzel a gyakorlati tevékenységgel. Homíliáiban erőteljesen bírálta a kapzsiságot, az uzsorát, a javak felhalmozását és a szegények iránti közönyt. A vagyonosokat nem pusztán adakozásra, hanem a javak felelős kezelésére szólította fel: a keresztény ember javai szerinte nem öncélú birtoklásra, hanem a felebaráti szükség enyhítésére is adatnak.

Halála

Vazul egészsége már fiatalabb korától gyenge volt, és állapotát aszketikus életmódja, püspöki terhei, a viták és az állandó szervezőmunka tovább rontották. 379. január 1.-jén halt meg Caesareában, még azelőtt, hogy megérhette volna a 381-es konstantinápolyi zsinatot. Helyi és keleti tisztelete hamar kialakult; Nyugaton is a nagy görög egyházatyák között tartották számon, bár liturgikus ünnepének rögzülése hosszabb folyamat eredménye volt.

Teológiája

Szentháromságtana

Vazul szentháromságtana a 4. századi keresztény teológia egyik döntő szakaszához tartozik. A niceai zsinat kimondta, hogy a Fiú egylényegű az Atyával, de a niceai formula keleti elfogadása hosszú vitákon keresztül ment végbe. Vazul feladata az volt, hogy a niceai hitet úgy védje meg, hogy közben fogalmilag is tisztázza az Atya, a Fiú és a Szentlélek megkülönböztetését.

Az „egy isteni lényeg, három hüposztaszisz” formulája nem pusztán nyelvi kompromisszum volt. Az ouszia Vazulnál azt jelöli, ami az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben közös: az isteni lényeg vagy természet. A hüposztaszisz ezzel szemben itt nem a mai értelemben vett „egyéniséget” jelenti, hanem az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymástól való valóságos megkülönböztetését.

Ezzel a fogalmi tisztázással Vazul egyszerre akarta elkerülni a Fiú és a Szentlélek alárendelését az Atyának, valamint azt a látszatot, hogy a keresztény hit három istent vallana. Teológiáját nem szabad elszigetelt spekulációként kezelni. Célja nem a fogalmi újítás önmagáért, hanem az egyház hitének védelme, a liturgikus imádás megőrzése és a szétszakadt keleti püspöki körök kibékítése volt.

A Szentlélekről szóló tanítása

A Szentlélekről című művét Vazul Amphilokhiosz ikoniumi püspöknek ajánlotta. A mű hátterében azoknak a csoportoknak a vitája állt, amelyek a Fiú istenségének elfogadása mellett a Szentlelket nem tekintették teljes értelemben Istennek.

Vazul érvelése részben szentírási, részben az egyházi hagyományra és a liturgikus gyakorlatra támaszkodik. Nem csupán bibliai helyeket idéz, hanem azt is bemutatja, hogy az egyház imádságában és doxológiáiban a Szentlelket az Atyával és a Fiúval együtt dicsőítik. Ez a liturgikus érv különösen fontos: a keresztény imádság gyakorlata tanúskodik arról, hogy a Szentlélek nem teremtmény, hanem az isteni dicsőség részese.

Vazul óvatos nyelvet használt: nem mindig mondta ki a későbbi dogmatikai szabatossággal, hogy a Szentlélek „Isten”, de érvelésének iránya egyértelműen a Szentlélek isteni méltóságát és az Atyával és Fiúval való együttdicsőítését védi. Ez a teológia jelentősen hozzájárult a 381-es konstantinápolyi zsinat szentháromságtani megfogalmazásaihoz.

Eunomiosz és a szélsőséges arianizmus bírálata

Vazul egyik legfontosabb dogmatikai ellenfele Eunomiosz volt, az anomoiánus, vagyis szélsőséges ariánus irányzat egyik vezető teológusa. Ez az irányzat a Fiút nemcsak alárendeltnek, hanem az Atyától lényegileg különbözőnek tekintette.

Eunomiosz szerint Isten lényegét az emberi értelem kimerítő módon megismerheti, és az isteni lényeg meghatározó neve a „születetlenség”. Vazul ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy Isten megismerhető művei és kinyilatkoztatása által, de lényege nem fogható be egyetlen emberi fogalommal. A „születetlenség” szerinte nem meríti ki Isten lényegét, hanem csak negatív jelölés.

Apollinarisz és a krisztológiai viták

Vazul teológiai horizontjához nemcsak az arianizmus és a Szentlélekről szóló vita tartozott, hanem a 4. századi krisztológiai kérdések is. Apollinarisz tanítása szerint Krisztusban az emberi értelmet vagy lelket az isteni Logosz helyettesítette. Ez a felfogás veszélyeztette Krisztus teljes emberségének megvallását.

Vazul a niceai hit védelmében nemcsak a Fiú istenségét, hanem az üdvösség rendjének épségét is szem előtt tartotta. Ezért a krisztológiai vitákban is óvatosan, de határozottan törekedett arra, hogy Krisztus valóságos istensége és valóságos embersége ne váljon egymás rovására.

Egyházfegyelem és kánonjog

Vazul levelei fontos forrásai a 4. századi egyházfegyelemnek. Különösen jelentősek az Amphilokhiosz ikoniumi püspökhöz írt kánoni levelek, amelyek különféle bűnök, egyházi fegyelmi esetek, bűnbánati idők és lelkipásztori megkülönböztetések kérdéseivel foglalkoznak.

A levelek többek között a bűnbánók visszafogadásának rendjével, a házassági és erkölcsi fegyelmi ügyekkel, valamint a papság felelősségével foglalkoznak. Nem egyszerűen elvont jogi normák, hanem püspöki válaszok konkrét lelkipásztori problémákra. Vazul egyszerre őrizte a fegyelem komolyságát és a bűnbánók visszafogadásának reményét. Hatása a bizánci kánonjogi hagyományban különösen jelentős lett.

Aszketikus és szerzetesi tanítása

Vazul aszketikus tanításának középpontjában nem a látványos önsanyargatás, hanem az evangéliumi parancsok következetes megélése állt. A közösségi életet azért tartotta előnyösebbnek a magányos remeteségnél, mert a szeretet, az engedelmesség, az alázat, a testvéri figyelmeztetés és a szolgálat közösségben valósul meg legteljesebben.

Szabályai kérdés-felelet formában maradtak fenn. A Hosszabban kifejtett szabályok nagyobb elvi egységekben tárgyalják az aszketikus élet alapjait, a Rövidebben kifejtett szabályok pedig gyakorlati kérdésekre adnak választ. A szabályok hosszabb hagyományozódási folyamat eredményei; nem egyetlen alkalommal megírt rendi alkotmányról van szó.

Vazul szerzetesei számára fontos volt a Szentírás, a közös imádság, a munka, a szegények szolgálata és a közösség vezetőjének lelki felelőssége. Az elöljáró nem pusztán adminisztratív vezető, hanem lelki vezető, akinek feladata a közösség tagjainak gyógyítása és formálása.

Társadalmi tanítása

Vazul társadalmi tanítása a gazdagság, tulajdon és felebaráti szeretet kérdésében különösen erőteljes. Homíliáiban gyakran figyelmeztette a vagyonosokat, hogy javaik nem abszolút magántulajdonként, hanem Isten előtt felelősen kezelendő javakként állnak rendelkezésükre. A fölösleg felhalmozását a szegények szükségével szembeni igazságtalanságnak tekintette.

E gondolat nem modern politikai ideológiaként értendő, hanem patrisztikus keresztény erkölcstan részeként. Vazul az alamizsnát, a vendégszeretetet, az uzsora kerülését és a rászorulók tényleges gondozását a keresztény élet lényeges következményének tartotta. A Baszileiasz létrehozása azt mutatja, hogy társadalmi tanítása intézményes cselekvésben is megjelent.

A klasszikus műveltség keresztény értelmezése

Vazul a hellén műveltséget nem tekintette önmagában ellenségesnek a kereszténységgel szemben. A pogány klasszikusokat azonban nem kritikátlanul ajánlotta. A fiataloknak szóló írásában azt tanította, hogy a klasszikus irodalom erkölcsi példái, nyelvi szépsége és retorikai formái hasznosak lehetnek, ha a keresztény olvasó megőrzi ítélőképességét.

Ez a szemlélet fontos a késő antik keresztény kultúra megértéséhez. Vazul nem kultúraellenes aszkéta volt, hanem olyan keresztény püspök, aki a hellén műveltséget az evangéliumi élet szolgálatába kívánta állítani.

Művei

Vazul művei dogmatikai, aszketikus, homiletikai, exegetikai, kánonjogi és levelezési anyagot foglalnak magukban. Görög nyelven írt, stílusát a klasszikus retorikai képzettség, ugyanakkor a tömörség és fegyelmezettség jellemzi. Műveinek kritikai megítélésénél számolni kell azzal, hogy a kéziratos hagyomány több későbbi vagy kétes hitelességű írást is neki tulajdonított.

Dogmatikai művek

Legfontosabb dogmatikai művei közé tartozik az Eunomiosz ellen és A Szentlélekről. Az Eunomiosz ellen eredeti magja három könyvből állt; a hagyományban hozzá kapcsolt későbbi könyveket a kutatás általában nem tekinti hitelesen Vazul művének, hanem más szerzőhöz, gyakran Vak Didümoszhoz köti.

A Szentlélekről a keresztény pneumatológia egyik klasszikus szövege. A mű a Szentlélek méltóságát, az Atyával és Fiúval való együttdicsőítését, valamint a Szentírás és az egyházi hagyomány viszonyát tárgyalja. Különösen fontos a mű 27. fejezete, amely az írott és íratlan apostoli hagyomány kérdését érinti.

Aszketikus írások és regulák

Vazul aszketikus írásai közül kiemelkedik a Moralia, a Hosszabban kifejtett szabályok és a Rövidebben kifejtett szabályok. A Moralia az Újszövetségből vett erkölcsi szabályok gyűjteménye, amely az evangéliumi élet gyakorlati kereteit mutatja be.

A két szabálygyűjtemény a keleti szerzetesség alapvető szövege lett. Kérdés-felelet formájuk arra utal, hogy élő aszketikus közösségek konkrét problémáira adott válaszokból alakultak ki. A latin nyugaton Rufinus fordítása révén terjedtek, és a nyugati szerzetesi hagyományra is hatottak.

Homíliák és szentírásmagyarázatok

Vazul egyik legismertebb exegetikai műve a Hexaemeron, a teremtés hat napjáról mondott kilenc homília. A mű a Teremtés könyve első fejezetének teremtéstörténetét magyarázza, elsősorban a világ és az élőlények teremtésére összpontosítva. A mű már az ókorban nagy hatást gyakorolt, és korán latinra is lefordították.

Zsoltárhomíliái, erkölcsi beszédei, vértanúkról mondott panegürikoszai és társadalmi tárgyú prédikációi szintén jelentősek. A gazdagokhoz, az uzsorásokhoz, a böjtről, a keresztségről és az önmagunkra való figyelésről szóló beszédei a patrisztikus prédikációirodalom fontos darabjai.

Levelek

Vazul levelezése a 4. századi egyháztörténet egyik legfontosabb forráscsoportja. A hagyomány mintegy 365–366 levelet őriz, bár ezek között vannak kétes vagy nem hiteles darabok is. Levelei teológiai, egyházpolitikai, lelkipásztori, kánonjogi és személyes kérdéseket tárgyalnak.

A levelekből kirajzolódik püspöki tevékenységének széles köre: a püspökjelöltek kiválasztása, az egyházi fegyelem, az arianizmus elleni küzdelem, a keleti és nyugati püspökökkel való kapcsolattartás, a szegények gondozása, a szerzetesi közösségek vezetése és a saját betegségeivel való küzdelem.

Kétes vagy neki tulajdonított művek

A kéziratos hagyomány számos olyan művet is Vazul neve alatt őrzött meg, amelynek hitelessége vitatott. Ilyenek egyes homíliák, kommentárok, levelek és aszketikus írások. A modern patrisztikai kutatás ezért különbséget tesz a hiteles, a valószínűleg hiteles, a kétes és a nem hiteles művek között.

A művek hitelességének kérdése nem csökkenti Vazul jelentőségét, hanem inkább mutatja tekintélyét: a későbbi keresztény irodalomban neve olyan súllyal bírt, hogy több szöveg is az ő tekintélye alatt hagyományozódott.

Liturgikus hagyomány

Vazul nevéhez kapcsolódik a bizánci rítus egyik fontos eucharisztikus imádsága és liturgikus hagyománya. A jelenlegi liturgikus forma azonban hosszabb történeti fejlődés eredménye; nem állítható egyszerűen, hogy Vazul a ma ismert teljes szöveget változatlan formában megírta. A hozzá kapcsolódó anafora ősi magja és teológiai szemlélete viszont a kutatás szerint valóban kapcsolatban áll Vazul liturgikus örökségével.

A bizánci rítusban a Vazul nevéhez kapcsolódó liturgiát az egyházi év meghatározott alkalmain végzik. Liturgikus jelentősége összefügg szentháromságtani teológiájával is, különösen az Atya, a Fiú és a Szentlélek együttdicsőítésének hangsúlyával.

Hatása és öröksége

A keleti szerzetességre gyakorolt hatása

Vazul szabályai a keleti szerzetesi élet egyik alapjává váltak. A keleti kereszténységben a szerzetesség nem egyetlen központosított rendi szervezetben fejlődött tovább, hanem különböző kolostori hagyományokban, amelyek Vazul szellemi és fegyelmi örökségét meghatározónak tekintették.

Hatása abban állt, hogy a szerzetesi életet szoros kapcsolatban tartotta az egyházzal, a liturgiával, a Szentírás olvasásával és a felebaráti szolgálattal. A közösségi élet, a mértékletesség és a karitatív felelősség hangsúlyozása megkülönböztette szemléletét a túlzó vagy egyházon kívülre sodródó aszketikus mozgalmaktól.

Hatása a nyugati szerzetességre

Vazul hatása a nyugati szerzetességre főként Rufinus latin fordításain és a szerzetesi irodalom közvetítésén keresztül érvényesült. Nursiai Szent Benedek regulája közvetlenül nem egyszerűen Vazul szabályainak átvétele, de Benedek ismerte és ajánlotta a keleti atyák, köztük Vazul tanulmányozását. A keleti közösségi szerzetesség baziliánus modellje így közvetetten a nyugati szerzetesi gondolkodást is gazdagította.

A Baszileiasz jelentősége

A Baszileiasz a keresztény karitatív intézményrendszer egyik korai és nagy hatású példája volt. Egyes értékelések szerint a kórház, vendégház, szegényház és szerzetesi központ funkcióit egyesítette. Nem modern értelemben vett kórház volt, de a betegápolás és intézményes szegénygondozás történetében fontos állomás.

Az intézmény jelentőségét növeli, hogy Vazul nem elméleti társadalmi kritikára szorítkozott, hanem püspöki tekintélyét, kapcsolatrendszerét, szervezőkészségét és rendelkezésére álló anyagi erőforrásait is a rászorulók szolgálatába állította.

Hatása a szentháromságtan későbbi fejlődésére

Vazul nem érte meg a 381-es konstantinápolyi zsinatot, de teológiája a zsinat előkészítésében jelentős szerepet játszott. A Szentlélek istenségéről szóló tanítása, az ouszia és hüposztaszisz megkülönböztetése, valamint a niceai hit keleti elfogadtatására irányuló munkája a későbbi niceai-konstantinápolyi szentháromságtan alapvető örökségévé vált.

Barátja, Nazianzi Gergely és testvére, Nüsszai Gergely Vazul halála után továbbfejlesztette a kappadókiai teológiát. A három kappadókiai atya együttes hatása a keresztény teológiatörténet egyik döntő fejezete: munkásságuk segített olyan nyelvet kialakítani, amely egyszerre őrizte Isten egységét és az Atya, a Fiú és a Szentlélek valóságos megkülönböztetését.

Tisztelete

Ünnepnapjai

A keleti egyházak Vazult halála napján, január 1-jén ünneplik. A bizánci hagyományban január 30-án is megemlékeznek róla Aranyszájú Szent Jánossal és Nazianzi Szent Gergellyel együtt.

A nyugati egyházban ünnepe hosszabb történeti fejlődésen ment keresztül. A középkorban június 14-éhez is kapcsolódott, amelyet a hagyomány püspökké szentelésének napjaként tartott számon. A római katolikus naptár mai rendjében január 2-án ünneplik Nazianzi Szent Gergellyel együtt.

Egyháztanító és nagy főpap

A római katolikus egyházban Vazult a négy nagy görög egyházatya egyikeként tartják számon; V. Piusz pápa 1568-as breviáriumreformja a görög egyháztanítók nyugati liturgikus tiszteletét is megerősítette. A keleti ortodox és keleti katolikus hagyományban Aranyszájú Szent Jánossal és Nazianzi Szent Gergellyel együtt a három nagy főpap egyikeként tisztelik.

Ikonográfiája

Az ikonográfiában Vazult rendszerint püspöki öltözetben, omofórionnal és evangéliumos könyvvel vagy tekercscsel ábrázolják. Keleti típusú képein gyakran sovány, aszketikus arcú, sötét hajú, hosszú, keskeny szakállú főpapként jelenik meg. Nyugati művészetben olykor könyvvel, galambbal vagy a szegényekre utaló attribútumokkal ábrázolják.

Magyarul megjelent művei és róla szóló kortárs szövegek

Basilii Magni Opera, 1540

• Nagy Szent Vazul intő szózata az ifjúsághoz a hellén irodalom hasznáról; ford., bev. Bódiss Jusztin; Stephaneum Nyomda, Budapest, 1911.
• A kappadókiai atyák; Szent István Társulat, Budapest, 1983, ISBN 963-360-184-3.
• Nagy Szent Bazil: Életszabályok I.; ford. Orosz László; Nyíregyháza, 1991.
• Nagy Szent Bazil: Életszabályok II.; ford. Orosz László; Nyíregyháza, 1994.
• Nagy Szent Bazil: Életszabályok III.; ford. Orosz László; Nyíregyháza, 1995.
• Nagy Szent Bazil: Zsoltárkommentárok; Nyíregyháza, 1998.
• Nagy Szent Baszileiosz művei; ford., jegyz. Vanyó László; Szent István Társulat, Budapest, 2001 (Ókeresztény írók).
• Nüsszai Szent Gergely: Testvére, Szent Gergely, Nüssza püspökének a Nagy Baszileioszról mondott magasztalása; in: Kortárs szentek, kortárs szentekről; bev., ford., jegyz. Vanyó László; Jel Kiadó, Budapest, 2003.
• Nazianzi Szent Gergely: Baszileioszról; in: Kortárs szentek, kortárs szentekről; bev., ford., jegyz. Vanyó László; Jel Kiadó, Budapest, 2003.

Források

• Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma. Szent István Társulat, Budapest, 1980.
• Vanyó László: Nagy Szent Baszileiosz művei. Szent István Társulat, Budapest, 2001.
• Világirodalmi lexikon XVI. (U–Vidz). Főszerk. Szerdahelyi István. Budapest: Akadémiai. 1994. 502–505. o. ISBN 963-05-6733-4  
• Joseph McSorley: St. Basil the Great. In: The Catholic Encyclopedia. Robert Appleton Company, New York, 1907.
• Василий Великий. In: Православная энциклопедия. T. 7, 131–191.; online változat: 2009. július 31.
• Philip Rousseau: Basil of Caesarea. University of California Press, Berkeley, 1994. ISBN 978-0520082380.
• Stephen M. Hildebrand: Basil of Caesarea. Routledge, London–New York, 2018. ISBN 978-1138853782.
• Paul J. Fedwick szerk.: Basil of Caesarea: Christian, Humanist, Ascetic. A Sixteen-Hundredth Anniversary Symposium. Pontifical Institute of Mediaeval Studies, Toronto, 1981. ISBN 978-0888444127.
• Anna M. Silvas: The Asketikon of St Basil the Great. Oxford University Press, Oxford, 2005. ISBN 978-0199273515.
• Andrew Radde-Gallwitz: Basil of Caesarea, Gregory of Nyssa, and the Transformation of Divine Simplicity. Oxford University Press, Oxford, 2009. ISBN 978-0199574117.
• Stephen M. Hildebrand: The Trinitarian Theology of Basil of Caesarea: A Synthesis of Greek Thought and Biblical Truth. Catholic University of America Press, Washington, D.C., 2007. ISBN 978-0813214733.
• Mark DelCogliano, Andrew Radde-Gallwitz: St. Basil of Caesarea: Against Eunomius. Catholic University of America Press, Washington, D.C., 2011. ISBN 978-0813201221.
• St. Basil the Great: On the Holy Spirit. Ford. Stephen M. Hildebrand. St Vladimir's Seminary Press, Yonkers, 2011. ISBN 978-0881418767.

További információk

• Szent Vazul levelei angol fordításban – New Advent
• A Szentlélekről angol fordításban – New Advent
• XVI. Benedek pápa katekézise Nagy Szent Vazulról, 2007. július 4.
• XVI. Benedek pápa katekézise Nagy Szent Vazulról, 2007. augusztus 1.
• Encyclopaedia Britannica: Saint Basil the Great
• Rusznák Miklós: A keleti egyház miséi. A mise dogmatikus, történelmi és szövegkritikai előadása Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Vazul és Dialogosz Szent Gergely miséivel; Stephaneum Nyomda, Budapest, 1915.

Kapcsolódó szócikkek

• Kappadókiai atyák
• Nüsszai Szent Gergely
• Nazianzi Szent Gergely
• Aranyszájú Szent János
• Ókeresztény irodalom
• Arianizmus
• Niceai zsinat
• Nikaia–konstantinápolyi hitvallás
• Baziliták
• Ortodox szentek listája