Athéni Szent Athénagorasz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Athéni Szent Athénagorasz
apologéta
Születése
133 körül
Athén (?)
Halála
190 körül
Athén (?)
Tisztelete
Egyháza Görög ortodox egyház
Tisztelik Ortodox kereszténység
Ünnepnapja augusztus 6.
Ortodox kereszténység
Irodalmi munkássága
Fő művei Apológia
A feltámadásról

Athéni Szent Athénagorasz (kb. 133 – kb. 190) athéni keresztény filozófus, apologéta. Két műve maradt fenn.

Művei[szerkesztés]

Apológia[szerkesztés]

177-180 között íródhatott, a keresztények elleni vádak cáfolataként, illetve a keresztény hit védelmére. Az iratot kérvényként terjesztette be az uralkodók elé, melyben azt kérvényezi, hogy a keresztények is kapják meg ugyanazokat a jogokat vallásuk gyakorlásához, amelyeket a Római Birodalom többi népei is élveznek. A műben visszautasítja a keresztények ellen felhozott vádakat (ateizmus, thüesztikus lakomák, oidiposzi fajtalanság), és kifejti a keresztény hit lényegét. A pogány vallások és a kereszténység közötti fő különbséget az egyistenhitben látja. Tanítása szerint Isten a világ teremtője, aki nem keletkezett, hanem létező és mindent a tőle származó Logosz által alkotott. A keresztények által vallott Isten tanúi a próféták, akik a Lélek erejében szóltak Istenről. Részletezi a keresztények életmódját, említi az örök életbe és a feltámadásba vetett hitetüket. Athénagorasz a helyes istenfogalom tanúiként idézi Homérosz-t, Euripidész-t, Szophoklész-t. Isten kezdetnélküliségének és világfelettiségének hangsúlyozásában Szent Jusztinusz követője.

A feltámadásról[szerkesztés]

Egyesek - belső érvek alapján - Pszeudo-Athénagorasznak tulajdonítják a művet.[1] Mindenképpen az első jelentős keresztény mű a kérdéssel kapcsolatban. A kérdés igen kritikus volt a pogányok számára. A lélek halhatatlansága és a test halála természetesnek – és logikusnak – tűnt. Miért nem halhatatlan a test is? Miért kell akkor a feltámadás?

Mi a célja az embernek? Miért jön létre az élet? - kérdezi Athénagorasz. Válasza: a fajfenntartás, ami egyfajta törekvés a halhatatlanságra. Az ember nem halhatatlan, de a halhatatlanságra irányul. A cél vonatkozásában pedig kijelenti, hogy Isten sem a saját hasznára, sem mások céljára nem alkotta az embert, hanem hogy az Ő teremtő jóságát és bölcsességét szemlélje. A megmaradás a feltámadás által is lehetséges, az a legvégső átalakulás az ember számára.

Az emberi természetről gondolkodva megállapítja, hogy az ember testből és lélekből áll, s ha nincs feltámadás, elvész az emberi természet. Ez alapvető megállapítása a platonizmussal és a reinkarnációval szemben.

Elsőként kívánta bizonyítja észérvekkel Isten létét, egyetlenségét, az Atya Fiúval és a Lélekkel való egységét. Megállapította, hogy az Ige az Atya kiáradása, nem teremtmény, nincs kezdete.

Foglalkozott a sugalmazás kérdésével is, valamint védelmébe vette a magzat jogait.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma I. Az első három század. Jel Kiadó, 2007. Ötödik, javított kiadás.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]