Aiszóposz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aiszóposz elképzelt alakja egy 15. századi metszeten
Aiszóposz egyik meséjének illusztrációja egy 273-ból származó ravennai templomi padlómozaikon
Aiszóposz mesefigurái, Perugia, 1275
A tücsök és a hangya, Milo Winter illusztrációja (1919)

Aiszóposz (ógörög: Αἴσωπος; Aísōpos, latin: Aesopus, magyaros formában Ezopusz) híres ókori görög meseköltő, i. e. 600 körül élt. Európa számára ő a meseirodalom alapítója, neve és számos meséje önállóan is fogalommá vált. Született: i.e. 620 Amorium Törökország. Meghalt: i.e. 564. Élt: 56 évet.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hérodotosz és Arisztotelész szerint az i. e. 6. század első felében élt Szamosz szigetén, Xanthosz, majd Iadmon rabszolgájaként, aki végül felszabadította. Kortársa volt Szapphó is. Hérakleidész Lembosz szerint thrák volt.[1]

Mesemondó tehetségével nagy népszerűségre tett szert, és hamarosan bekapcsolódott a kor politikai életébe is. A hagyomány szerint eljutott Kroiszosz lüd király udvarába, aki diplomáciai feladatokkal különböző utakra küldte. Így jutott el Delphoiba, ott azonban – amint arról Arisztophanész tudósít – összeütközésbe került a helyi papokkal, akik istenkáromlás miatt megölték i. e. 564-ben.

A delphoiak később jóvátétel gyanánt vérdíjat fizettek, amit volt gazdájának unokája, a hasonló nevű Iadmon kapott meg.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állatmese (fabula) műfaja ősidők óta általánosan ismert volt a nép körében. Az addig csak szájhagyomány útján terjedő és fennmaradó mesék megjelennek már Hésziodosz, Arkhilokhosz, Szimónidész műveiben is, de Aiszóposz foglalta írásba az akkor és abban a kultúrkörben ismert mesekincs – valószínűleg – legnagyobb részét. A mesélők ajkán minden bizonnyal sokkal hosszabb történeteket Aiszóposz tömör prózában rögzítette.

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Élettörténete a századok során számtalan legendával bővült (például az alvilágot is meglátogatta és visszatért onnan), és a középkorban önálló regénnyé vált (Aiszóposz-regény).

Az általa gyűjtött és rögzített mesék az európai kultúrkör mesevilágának alapját képezik, kissé eltérve például a sumér mesevilágnak ezekkel csak távoli hasonlóságot mutató történeteitől. Az indiai Pancsatantra mesegyűjteménnyel, ami a perzsa és arab mesevilág alapját képezi, Aiszóposz történetei közül csak kettő hozható összefüggésbe.

Meséit a középkorban a kolostori iskolákban gyakran olvasták erkölcsi tartalmai miatt.

A könyvnyomtatás feltalálása után hamarosan számos kiadásban jelent meg. Kiemelkedően szép volt az 1476-ban Ulmban megjelent munka, gyönyörű fametszetei miatt.

A 17. és 18. századokban Jean de La Fontaine (1621–1695) és Gotthold Ephraim Lessing (1729–1781) írták újra korszerű formában Aiszóposz meséit.

Magyarra is sokszor lefordították:

  • Heltai Gáspár sajátos keresztény formában át is dolgozta. (Heltai Gáspár: A bölcs Esopusnak és másoknak fabulái).
  • Pesti Gábor: Esopus fabulái, mellyeket mastan újonnan magyar nyelvre fordított Pesti Gábriel (1536?). [1]
  • stb.

A mai európai nyelvekben, így a magyarban is számos olyan fordulat él, ami közvetlenül Aiszóposztól származik (egy fecske nem csinál nyarat, más tollával ékeskedik és sok más).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Államéletrajzok: Németh György (szerk.): Államéletrajzok. Budapest: Osiris Kiadó. 1998. ISBN 963379367X  
  • Falus Róbert: Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp. 1982.
  • Falus Róbert: Az ókori görög irodalom története, Gondolat, Bp. 1964.
  • Világirodalmi lexikon I. (A–Cal). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1970. 116-118. o.
  • Reinhard Dithmar: Existenz- und Gesellschaftskritik in der Fabel von Äsop bis Brecht, in: Die Schulwarte, 1/1971. (németül)
  • Klaus Grubmüller: Meister Esopus. Untersuchungen zu Geschichte und Funktion der Fabel im Mittelalter. Zürich und München 1977. (németül)
  • August Hausrath: Aesopische Fabeln. Reihe Tusculum. Leipzig 1970. Griechisch-Deutsch. (németül)
  • Kindlers Literaturlexikon, Band V, Zürich 1985. (németül)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Államéletrajzok Héraklidész Lembosz, 65. o.