Jean de La Fontaine

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean de La Fontaine
Jean de La Fontaine.jpg
Született 1621. július 8.[1][2][3][4][5]
Château-Thierry
Elhunyt 1695. április 13. (73 évesen)[1][6][7][3][4][5]
Párizs[8]
Állampolgársága francia
Szülei Françoise Pidoux
Charles de La Fontaine
Foglalkozása
Sírhely Lua-hiba: Az érték típusa globecoordinate : kell direction=latitude vagy longitude.

Jean de La Fontaine aláírása
Jean de La Fontaine aláírása

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean de La Fontaine témájú médiaállományokat.

Jean de La Fontaine (Château-Thierry, 1621. július 8.Párizs, 1695. április 13.) francia író és költő.

Életrajza[szerkesztés]

Reimsben papnak készült, de nem találván kedvét a teológiában, víg életet folytatott, mellette irodalommal is foglalkozott (Horatiust és Terentiust fordítgatta). Később szülei kívánságára hazament, hivatalnoki pályára lépett és meg is nősült. Csakhamar azonban otthagyta hivatalát és feleségét, s Párizsba menve, ismét mulatós életmódra adta magát. Pártfogójának, Fouquet miniszternek bukása után szükségbe jutott és kénytelen volt hazatérni. Otthon megismerkedett Bouillon (leánynevén Mancini) hercegnővel és kastélyában mindennapi vendég lett. A hercegnő számára frivol hangú verses elbeszéléseket és novellákat írt, és 1664-ben ismét elkísérte Párizsba, ahol aztán magas pártfogóinak (Condé és Conti, Vendôme és Burgund hercegeknek, az orléans-i hercegnőnek és másoknak) kegyéből élt. Racine megismertette Boileau-val és Molière-rel, akik irodalmi munkásságra buzdították. Az udvarba nem volt bejáratos, mert a mindenható XIV. Lajos haragudott rá és az akadémiába is csak nagy nehezen engedte őt beválasztatni (1684). Öregkorában megbánta könnyelmű életmódját és hogy irodalmi léhaságait jóvátegye, néhány zsoltárt franciára fordított.

Munkássága[szerkesztés]

Írt elégiákat, színműveket is, de népszerűségét állatmeséinek (fabuláinak) köszönheti. Fabulái 12 könyvben jelentek meg, az első hatot az ifjú trónörökösnek írta, ezekhez Phaedrus ismert állatmeséit verses formában lefordította franciára. A következő hat már nem annyira gyermekeknek, inkább felnőtt olvasóknak szól. A mesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat, XIV. Lajos és a spanyol király között lévő vetélkedést. Elemzői szerint az utolsó állatmesék írásának idején La Fontaine már azzal a szándékkal alkotott, hogy az állatok javára ítéljen az emberek felett.[9] Leghíresebb állatmeséi közül való: A holló és a róka, A tücsök és a hangya.

Fabuláit később a francia grafikus, festő és szobrász, Gustave Doré illusztrálta. 1922-ben összes meséje megjelent magyarul Vikár Béla fordításában és Haranghy Jenő illusztrációival az egykori Dante Kiadó gondozásában.[10]

Emlékezete[szerkesztés]

1891-ben Auteuil-ben szobrot emeltek neki.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. Jean de la Fontaine
  3. ^ a b Find a Grave, 2017. október 9., 594, Jean de La Fontaine
  4. ^ a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ^ a b Enciclopédia Itaú Cultural, pessoa536130/la-fontaine, La Fontaine, 2017. október 9.
  6. data.bnf.fr. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  7. SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2015. augusztus 12.)
  9. Ebben szerepet játszhatott, hogy ekkoriban fejtette ki Descartes azt az elméletét, hogy az állat puszta gép.
  10. A kiadáshoz készült bevezető tanulmányt Vikár Béla írta.

Források[szerkesztés]