Polübiosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Polübiosz
Stele des Polybios.jpg
Életrajzi adatok
Született Kr. e. 200 körül
Megalopolis
Elhunyt Kr. e. 118
Görögország
Ismeretes mint történetíró
Nemzetiség görög
Pályafutása
Szakterület történettudomány
Jelentős munkái Történelem (Hisztoriai)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Polübiosz témájú médiaállományokat.

Polübiosz (ógörögül: Πολύβιος, latinul: Polybios), (Megalopolisz, i. e. 200 körül – i. e. 118) i. e. 2. századi görög történetíró, politikus. Fő művében, a Történetben vagy Történelemben (Hisztoriai) azt igyekszik bemutatni, hogyan hódította meg Róma a Földközi-tenger keleti és nyugati medencéjét. Magyarul Polübiosz történeti könyvei címmel olvasható.

Élete[szerkesztés]

Polübiosz i. e. 200 körül született az arkadiai szövetséghez tartozó Megalopoliszban. Apja, Lükortasz előkelő származású volt. Erre utal, hogy Philopoiménnel, az arkadiai szövetség Spárta-ellenes politikusával (253-183) tartott szoros barátságot valamint az, hogy többször betöltötte a szövetséget vezető sztratégoszi hivatalt. Családi kapcsolatai miatt Polübiosz kapta azt a feladatot, hogy Philopoimén hamvait visszakísérje hazájába. 181-ben diplomáciai megbízással küldték Alexandriába, 169-ben rábízták az akháj szövetség második legfontosabb hivatalát, a hipparkhosz tisztét, azaz a lovasság vezetése lett a feladata.

168-ban Püdnánál a III. makedón-római háborúban a makedónok vereséget szenvedtek a római Aemilius Paullusszal szemben. Megalopoliszban a Róma-barát párt Polübioszt Róma-ellenes magatartással vádolta meg és túszként, ezer előkelővel együtt Italiába deportálta. Polübiosznak sikerült Rómában felkelteni maga iránt a senatusi arisztokrácia egyes tagjainak figyelmét. Barátságot kötött Aemilius Paullus akkor tizennyolc éves fiával, Scipióval, aki később a római arisztokrácia hellénbarát irányzatának a feje lett.150-ben hazatérhetett, de már 149-ben Scipio oldalán vesz részt a Karthágó elleni, ún. III. pun háborúban. Részt vett Karthágó ostromában is, majd ezután Scipio megbízásából egy felfedező expedíciót vezetett Afrika partjai mentén. 146-ban visszatért Akhaiába, és tagja lett annak a tízes bizottságnak, amelynek feladata a Korinthosz által vezetett Róma-ellenes felkelés utáni zavaros görög helyzet rendezése volt. 133-ban elkísérte Scipiót a Numantia elleni háborúba, majd a város eleste után körutat tett Nyugat-Európában: beutazta Hispania déli és nyugati partjait, Dél-Galliát, és átkelt az Alpokon átvezető hágón is. 118-ban, nyolcvankétéves korában érte a halál, amikor leesett a lováról.

Írói tevékenysége[szerkesztés]

Nagy történeti művén kívül írásai jórészt elvesztek

  • Írt egy három könyvből álló életrajzot Philopoiménról
  • Hadtudományi munkája a Feljegyzések a taktikáról címet viselte
  • Földrajztudományi műve Az egyenlítői övezet lakhatósága – ezt részben felhasználta történeti művének XXXIV. könyvében
  • Írt egy monográfiát a Numantiai háború címmel.
  • Főműve a 40 könyvet kitevő Történelem (Hisztoriai)

A Történelem[szerkesztés]

Elvei[szerkesztés]

Saját bevallása szerint világtörténelmet ír:

célunk ... nem egyes történeti korszakok, hanem az egész világtörténelem ábrázolása. Így sokkal átfogóbb mű megalkotására vállalkozunk, mint bármelyik előttünk alkotó történetíró elődünk...
– (V. 33)

Eredetileg az volt a célja, hogy bemutassa a második pun háborútól (i. e. 220) a Makedón Birodalom összeomlásáig (a püdnai csatában, 168-ban) tartó időszakot, amikor is Róma az akkor ismert világ ura lett. Polübiosz szerint minden esemény valós időben és valós térben történik, ezért hangsúlyozza a földrajznak történeti segédtudományi szerepét. A különböző területek története a római hódítás során

egyetlen dráma, amelynek lényege annak kifejtése, hogy mikor és milyen okok következtében került az egész ismert világ a rómaiak uralma alá.
– (III. 1).

Amíg azonban tervének megvalósításával foglalkozott, mind Keleten, mind Nyugaton új események mentek végbe: a rómaiak a harmadik pun háború eredményeképpen 149-ben lerombolták Karthágót, és 146-ban lerombolták Korinthoszt is. Az író ezért az eredetileg 29 könyvre tervezett művét további tizenegy könyvvel toldotta meg. Így végül 144-ig jutott az események bemutatásában.

A történelem alakításában Polübiosz szerint a Sorsnak, a Tükhének is szerepe van, de nagy hangsúlyt fektetett az emberi tényezőre is. Az emberek részben egyénként gyakorolhatnak nagy befolyást a történelem alakulására - így kerülnek be a „nagy emberek” pl. Philopoimén, Hannibal, a két Scipio vagy V. Philipposz életrajzainak részletei a műbe. Másrészről külön hely illeti meg az emberek csoportjait is. Emiatt bemutatja a római polgárok közötti viszonyt rendező római alkotmányt is. A római alkotmányt elemző VI. könyvből kiderül, hogy Polübiosz vallotta az Arisztotelész óta divatos elvet az alkotmányok körforgásszerű változásáról. Másrészt pedig ő is elfogadta a kevert alkotmánynak (ún. mikté politeia) a teóriáját, mely ideális módon a római alkotmányban valósul meg. A római "alkotmány": a consuloknak, a szenátusnak és a népnek a hatalomban való részesedése révén egyaránt tartalmaz monarchikus, arisztokratikus és demokratikus elemeket. Így minden társadalmi réteg érdekeltté válik az állam fenntartásában, és a belső viszályok intézményes keretek között tartásában.

A legtöbben azok közül, akik módszeresen igyekeznek tárgyalni ezt a kérdést, az államok három fajtáját sorolják fel. Az egyiket királyságnak nevezik, a másikat arisztokráciának, a harmadikat pedig demokráciának. Azt hiszem azonban, joggal megkérdezhetjük tőlük, vajon mint egyedül létező államformákat mutatják-e be nekünk ezeket, vagy, Zeusra, mint eszményi államformákat. Attól tartok ugyanis, hogy kiderül a tudatlanságuk, akár ezt válaszolják, akár azt. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a legjobb államrendnek azt kell tartanunk, amelyik egyesíti magában a felsoroltak valamennyi sajátos vonását.
Görög-római szöveggyűjtemény, 124. fejezet

Művének leghíresebb epizódjában elbeszéli Karthágó elestekor Scipió híres elmélkedését a Sors forgandóságáról, illetve arról, hogy hogyan származott át a hatalom egyik népről a másikra (latinul ezt translatio imperiinek nevezik):

Scipio hirtelen felém fordult, megfogta a karomat és így szólt: „Dicső pillanat ez, Polübioszom! De az a balsejtelem gyötör, hogy egy napon majd az én hazámra is ugyanezt az ítéletet mondják ki." Nehéz lenne államférfihoz jobban illő és mélyebb kijelentést idézni. Hiszen aki a legnagyobb diadal és az ellenfél tragédiájának pillanatában képes a saját helyzetével és a körülmények esetleges forgandóságával szembenézni, illetve általában a szerencse időszakában Tükhé forgandóságára gondolni, az nagy és rettenthetetlen férfiú, azaz olyan ember, aki megérdemli, hogy megőrizzük emlékezetünkben. Amint a város a lángok martalékává vált, Scipio könnyekben tört ki és hosszasan állt ott, töprengve a városok, népek, dinasztiák elkerülhetetlen végzetén, mely mindegyiket utoléri. Arra gondolt, hogy ez történt a hajdan hatalmas Ilionnal, az asszír, a méd és a perzsa birodalommal, és nemrég az oly virágzó Makedóniával is. Majd akár szándékosan, akár véletlenül a következő sort kezdte szavalni:

Eljön a nap, mikoron megszentelt Ílion elvész
és Priamosz, meg népe a jógerelyes Priamosznak.

És mikor Polübiosz, aki a nevelője volt, nyíltan megkérdezte tőle, mit ért ezalatt, nem titkolózott, hanem nyíltan a hazáját, Rómát nevezte meg, mivel az emberi sors forgandóságát látva, féltette azt. [...] Én saját magam jegyeztem fel a szavait. [...]

– (XXXVIII. könyv 21-22.)

Érdekesség, hogy művében leírt egy titkosírásra használt ókor módszert, az ún. Polübiosz-négyzetet.

Hagyományozódás[szerkesztés]

Teljesen csak az első öt könyv maradt ránk. Kivonatokból ismerjünk a VI-XVI. könyveket, valamint a XVIII. könyvet. A kivonatolók közül kiemelkedik VII. Konsztantinosz Porphürogennétosz bizánci császár (Kr. u. 913–959), aki megbízást adott, hogy Polübiosz művéből tematikus kivonatgyűjteményt állítsanak össze. Semmit sem ismerünk a XVII., XIX., XXXVII. és XL. könyvből.

Források[szerkesztés]

  • Polübiosz Történeti könyvei 1-2. (Attraktor Kiadó, Gödöllő, 2002) Fordította: Muraközy Gyula et alii. Az utószót Tegyey Imre írta. ISBN 963-202-617-9
  • Ernst Breisach: Historiográfia (Osiris, 2004) ISBN 9633894956
  • Castiglione László: Az ókor nagyjai (Akadémiai, 1978) ISBN 963-05-1500-8
  • Az államformák változásának elmélete és a kevert államforma. In: Német György (Szerk.): Görög-római szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó, Budapest, 2011. Online változat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap