Mopszuesztiai Szent Theodórosz

Mopszuesztiai Theodórosz
püspök, teológus, bibliamagyarázó
Születése
350 körül, más keltezés szerint 352/355 körül Antiokheia
Halála
428, ritkábban 428/429 Mopszuesztia
Tisztelete
Egyháza	késő antik görög nyelvű egyház; keleti szír hagyomány
Tisztelik	elsősorban a keleti szír kereszténység hagyományában, különösen az Asszír keleti egyházban
Viták	személyét és írásait a második konstantinápolyi zsinat 553-ban elítélte a háromcikkely-vita keretében
Irodalmi munkássága
Fő művei	Kommentárok a bibliai könyvekhez; A megtestesülésről; Kateketikai homíliák; Azok ellen, akik azt mondják, hogy az emberek természetük szerint, nem pedig akaratukból vétkeznek

Mopszuesztiai Theodórosz vagy Mopszvesztiai Theodórosz, a keleti szír hagyományban Mar Theodórosz (görögül: Θεόδωρος Μοψουεστίας, latinul: Theodorus Mopsuestenus; Antiokheia, 350 körül – Mopszuesztia]], 428) késő antik keresztény püspök, görög nyelvű teológus, bibliamagyarázó és egyházi író. 392-től haláláig a kilikiai Mopszuesztia püspöke volt. Az antiochiai iskola egyik legjelentősebb alakjaként különösen bibliai kommentárjairól, történeti-grammatikai értelmezési módszeréről és krisztológiai tanításáról ismert.

Életében Theodóroszt széles körben tekintélyes és ortodox tanítónak tartották. Halála után azonban, különösen Nesztoriosz elítélése és az 5–6. századi krisztológiai viták nyomán, tanítása vitatottá vált. Az 553-as második konstantinápolyi zsinat a háromcikkely-vita keretében személyét és írásait elítélte, mivel bennük a zsinat atyái a nesztoriánus krisztológia előzményét látták. Ezzel szemben az Asszír keleti egyház és a tágabb keleti szír hagyomány „a Magyarázóként” vagy „az Értelmezőként” tisztelte, és bibliai kommentárjai évszázadokon át meghatározó tekintélynek számítottak.

A modern patrisztikai kutatás Theodóroszt nem egyszerűen „eretnek előfutárként”, hanem összetett és nagy hatású antiochiai teológusként vizsgálja. A 20. században több szír fordításban fennmaradt művének felfedezése vagy újrakiadása lehetővé tette, hogy krisztológiáját, exegézisét, szentségtanát és a bűnről alkotott nézeteit árnyaltabban értékeljék.

Neve és megítélése

A magyar szócikk címében szereplő „Szent” jelző nem általános, minden keresztény hagyományban elfogadott cím, hanem elsősorban a keleti szír recepció felől érthető. Theodóroszt a keleti szír egyházi hagyományban „Mar Theodórosz”-ként, vagyis tiszteleti címmel emlegették, és különösen mint bibliamagyarázót becsülték. A khalkédóni, bizánci és latin zsinati recepcióban ugyanakkor személye vitatottá vált, mivel az 553-as második konstantinápolyi zsinat elítélte őt és írásait.

A szakirodalomban ezért gyakran egyszerűen Mopszuesztiai Theodórosz néven szerepel. A „Mopszuesztiai” jelző püspöki székhelyére, a kilikiai Mopszuesztiára utal; születési helye alapján előfordul a Antiokheiai Theodórosz vagy latinul Theodorus Antiochenus megnevezés is.

A megítélés kettőssége Theodórosz egész recepcióját meghatározza. A keleti szír hagyományban tekintélyes egyházi tanító és exegeta, a bizánci zsinati hagyományban viszont a három fejezet egyik elítélt alakja. A modern kutatás e két értékelés között nem egyszerűen választani próbál, hanem azt vizsgálja, hogyan alakult ki a különbség Theodórosz saját művei, ellenfeleinek idézetei, a későbbi zsinati határozatok és a szír fordítások alapján.

Élete

Származása és képzése

Theodórosz Antiokheiában született, valószínűleg 350 körül, jómódú és társadalmilag tekintélyes családban. Testvére, Polükhroniosz, később Apameia püspöke lett. Fiatalon klasszikus képzésben részesült; a hagyomány szerint Aranyszájú Jánossal együtt hallgatta a híres pogány rétor, Libaniosz előadásait. A késő antik Antiokheia egyszerre volt görög műveltségi központ, keresztény teológiai műhely és sokféle vallási irányzat találkozóhelye. Ez a környezet Theodórosz későbbi gondolkodását is meghatározta: műveiben a retorikai képzettség, a filozófiai fogalmak használata és a bibliai szöveg pontos elemzésének igénye együtt jelenik meg.

A keresztény teológiai képzésben legfontosabb mestere Tarzoszi Diodórosz volt, aki az antiochiai iskola egyik meghatározó alakjaként a Szentírás történeti és nyelvtani értelmezését, valamint Krisztus teljes emberségének hangsúlyozását képviselte. Theodórosz fiatalon szerzetesi vagy aszketikus közösséghez kapcsolódott. Egy ideig eltávolodott ettől az életformától, és világi pálya vagy házasság felé fordult, de Aranyszájú János hozzá intézett levelei szerint visszatért az aszketikus élethez.

Pap és püspök

Theodóroszt 383 körül pappá szentelték Antiokheiában. A következő években tanítóként és igehirdetőként működött, miközben teológiai és exegetikai munkássága is kibontakozott. 392-ben Mopszuesztia püspökévé választották. A város Kilikia területén feküdt, fontos közlekedési és kereskedelmi útvonalak közelében.

Püspöki szolgálata mintegy harminchat évig tartott. Életében nem ítélték el, sőt tekintélyét a keleti egyházban széles körben elismerték. Halálának éve általában 428, ritkábban 428/429. Ez az időpont különösen fontos, mert ugyanebben az időszakban lett Nesztoriosz Konstantinápoly pátriárkája. Theodórosz tehát a nesztoriánus vita kirobbanása előtt halt meg, és saját életében nem vált olyan egyházpolitikai támadások középpontjává, mint később írásai.

Rövid időrend

Év	Esemény
350 körül	Theodórosz születése Antiokheiában.
360-as–370-es évek	Klasszikus retorikai képzés, kapcsolat Libaniosz, Aranyszájú Szent János és Tarzoszi Diodórosz körével.
383 körül	Pappá szentelése Antiokheiában.
392	Mopszuesztia püspökévé választják.
392–428	Püspöki szolgálat, bibliai kommentárok és dogmatikai művek írása.
428	Halála Mopszuesztiában.
431	Az epheszoszi zsinat elítéli Nesztorioszt; Theodórosz ekkor már nem él.
553	A második konstantinápolyi zsinat elítéli Theodórosz személyét és írásait a háromcikkely-vita keretében.
1932–1933	Alphonse Mingana kiadja a szír kéziratban fennmaradt kateketikai homíliák jelentős részét.

Művei

Theodórosz rendkívül termékeny szerző volt. Műveinek nagy része elveszett, részben az 553-as zsinati elítélés és az azt követő bizánci recepció miatt. Sok írása csak töredékesen, szír vagy latin fordításban, illetve ellenfelei idézeteiben maradt fenn. Életművének rekonstrukciója ezért nehéz: a kutatónak el kell különítenie a hiteles szövegeket, a későbbi kivonatokat, a polemikus idézeteket és az esetleges fordítási torzulásokat.

Bibliai kommentárok

Theodórosz legnagyobb hatású műfaja a bibliai kommentár volt. A hagyomány szerint a Biblia jelentős részéhez írt magyarázatot: a Teremtés könyvéhez, a Zsoltárokhoz, a kisprófétákhoz, Jób könyvéhez, az evangéliumokhoz, az Apostolok cselekedeteihez és Pál apostol leveleihez. Nem minden mű maradt fenn teljesen.

Fontosabb fennmaradt vagy részben fennmaradt kommentárjai:

• a Zsoltárokhoz írt kommentár, amely jelentős részben görög töredékekből és latin fordításból ismert;
• a kisprófétákhoz írt kommentár, amely görögül maradt fenn;
• a János evangéliumához írt kommentár, amely teljesebben szír fordításban ismert;
• Pál több leveléhez írt kommentárjai, amelyek részben latin fordításban maradtak fenn;
• töredékek a Rómaiakhoz írt levél, a Korinthosziakhoz írt első levél, a Korinthosziakhoz írt második levél és a Zsidókhoz írt levél magyarázataiból.

Exegézisére jellemző a szöveg történeti-grammatikai értelmének keresése. Ez nem azonos a modern történetkritikai módszerrel, de Theodórosz következetesen óvakodott attól, hogy az allegorikus értelmezés elszakadjon a bibliai szöveg konkrét nyelvi és történeti jelentésétől. Emiatt az antiochiai iskola későbbi képviselői és a keleti szír szerzők számára mintaszerű magyarázónak számított.

Theodórosz ószövetségi értelmezésének egyik jól ismert sajátossága, hogy több zsoltárt nem közvetlen messiási próféciaként, hanem először saját történeti környezetében értelmezett. Ez a megközelítés az antiochiai iskola történeti érzékét mutatja, ugyanakkor vitát váltott ki azokkal a hagyományokkal, amelyek az Ószövetség több részletét közvetlenebbül Krisztusra vonatkoztatták. A modern kutatás kiemeli történeti érzékét és az önkényes allegorézis kritikáját, de arra is rámutat, hogy héber nyelvismerete korlátozott volt, és többnyire a görög bibliai hagyományból, különösen a Septuagintából dolgozott.

Kateketikai homíliák

Theodórosz egyik legfontosabb fennmaradt műcsoportja a Kateketikai homíliák gyűjteménye. Ezeket 1932-ben szír kéziratban fedezték fel, és Alphonse Mingana publikálta. A gyűjtemény tizenhat homíliából áll: az első tíz a hitvallást magyarázza, a továbbiak a Miatyánkot, a keresztségi liturgiát és az eucharisztiát tárgyalják.

E homíliák különösen fontosak, mert nem csupán Theodórosz dogmatikai nézeteit tükrözik, hanem azt is, hogyan tanította a keresztény hitet a keresztségre készülőknek. A hitvallás magyarázatában részletesen tárgyalja a Szentháromságot, a megtestesülést, a Szentlelket, az egyházat, a bűnbocsánatot, a test feltámadását és az örök élet reményét. A liturgikus homíliák a késő antik szír és görög keresztény beavatási gyakorlat kutatásához is alapvető források.

A hitvallást magyarázó homíliákban Theodórosz a Szentháromság tanát és Krisztus megtestesülését a beavatási katekézis összefüggésébe helyezi. A keresztségről és eucharisztiáról szóló homíliák pedig azt mutatják, hogy számára a dogmatikai tanítás és a liturgikus élet nem két külön terület, hanem ugyanannak a keresztény bevezetésnek két oldala.

Dogmatikai és vitairatok

Theodórosz legfontosabb dogmatikai műve A megtestesülésről volt. A művet a szakirodalom általában tizenöt könyvből álló, elsősorban Apollinarisz tanítása ellen irányuló traktátusként tartja számon. Teljes szövege nem maradt fenn, de töredékekből, idézetekből és későbbi tanúságokból részben rekonstruálható. Krisztológiájának megítélésében ez az elveszett mű központi jelentőségű, mert ellenfelei és védelmezői egyaránt erre hivatkoztak.

Egy másik jelentős, ma csak töredékekből ismert műve az Azok ellen, akik azt mondják, hogy az emberek természetük szerint, nem pedig akaratukból vétkeznek. A művet Phótiosz is ismertette a Bibliothéké 177. kódexében. A későbbi kutatás ezt a traktátust a nyugati pelagiánus vita keleti recepciójával hozza kapcsolatba. Giulio Malavasi elemzése szerint Theodórosz valószínűleg nem közvetlenül Jeromos Dialogus adversus Pelagianos című művére válaszolt, hanem a vitáról Itáliából keletre menekült pelagiánus körök, különösen Eclanumi Julianus közvetítésével értesülhetett.

Ez a mű azért fontos, mert Theodórosz erősen hangsúlyozta az emberi akarat szerepét, a bűn személyes felelősségét és a manicheus determinizmus elutasítását. Ugyanakkor nem azonosítható egyszerűen a nyugati pelagianizmussal: a modern kutatás több ponton különbséget tesz Theodórosz, Pelagius és Julianus álláspontja között.

Írásmagyarázata

Theodórosz az antiochiai írásmagyarázat klasszikus képviselője. Módszerének középpontjában az állt, hogy a bibliamagyarázónak először a szöveg saját jelentését, történeti helyzetét, szerkezetét és nyelvi összefüggését kell megértenie. Kritikusan viszonyult ahhoz az allegorikus magyarázathoz, amely a szöveg nyelvi értelmét figyelmen kívül hagyva tetszőleges lelki jelentéseket tulajdonított a bibliai részleteknek.

Ez a módszer különösen az ószövetségi szövegek krisztológiai értelmezésében volt jelentős. Theodórosz nem tagadta, hogy az Ószövetség a keresztény hitben Krisztus felől olvasható, de sok esetben óvatosabb volt a közvetlen messiási azonosításokkal, mint az alexandriai hagyomány képviselői. Számára az értelmezésben fontos volt a történeti sorrend: a prófétai vagy zsoltárszöveg először saját korának eseményeire és szereplőire vonatkozik, és csak ezután merülhet fel tágabb teológiai alkalmazása.

A modern kutatásban Theodórosz módszerét egyszerre értékelik nagyra és bírálják. Érdeme, hogy tudatosan kereste a szöveg történeti értelmét és kerülte az önkényes allegóriát. Korlátja, hogy olykor túlságosan leszűkítette a tipológiai és krisztológiai olvasat lehetőségét, és nem mindig számolt a bibliai szöveg későbbi kánoni vagy liturgikus recepciójával.

Aryeh Kofsky és Serge Ruzer szerint Theodórosz hermeneutikája nem pusztán technikai exegézis, hanem válasz is a 4. századi teológiai válságokra: az ariánus és apollinarista viták után olyan értelmezési keretet keresett, amely egyszerre őrzi meg az Ige istenségét, Krisztus valóságos emberségét és a bibliai szöveg történeti értelmét.

Krisztológiája

Theodórosz teológiájának legvitatottabb része krisztológiája, vagyis Krisztus személyéről és természetéről szóló tanítása. Az antiochiai hagyományhoz kapcsolódva erősen hangsúlyozta Krisztus teljes emberségét. Úgy vélte, hogy a megváltás szempontjából döntő jelentőségű: Krisztus nem látszólagos ember, hanem valóságos emberi testtel, lélekkel, akarattal és cselekvéssel rendelkező ember. Ugyanakkor vallotta az isteni Ige változhatatlanságát és örökkévalóságát is.

Krisztológiai nyelvében fontos szerepet játszott a proszópon fogalma, amelyet gyakran „személynek”, „arc”-nak, „megjelenési formának” vagy „egységes alanyiságnak” fordítanak. Theodórosz szerint Krisztusban az isteni Ige és a felvett emberi valóság szoros, tartós és üdvtörténeti egységben van. Ellenfelei azonban úgy ítélték meg, hogy ez az egység nem elég erős, és megfogalmazásai két alanyra vagy két fiúra látszanak osztani Krisztust.

A vita egyik példája Mária Theotokosz címének értelmezése. Theodórosz nem egyszerűen a kifejezés liturgikus használatának ellenfeleként értelmezendő, de krisztológiai nyelve óvatosan különbséget tett az isteni Ige örökkévalósága és a Máriától született emberi valóság között. Ellenfelei szerint ez a különbségtétel veszélyesen korlátozta az „Istenszülő” cím teljes értelmét; védelmezői szerint viszont Theodórosz ezzel az isteni természet változhatatlanságát és Krisztus valódi emberségét akarta megóvni.

A 20–21. századi kutatás árnyaltabban fogalmaz. Francis A. Sullivan és mások szerint Theodórosz krisztológiája valóban tartalmaz olyan elemeket, amelyek később nesztoriánus irányba vezethettek. Frederick G. McLeod viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy Theodórosz Krisztus emberségét nem önálló, elszigetelt emberi személynek tekintette, hanem az Ige képmásaként és eszközeként értelmezte, amelyben a Logosz valóságosan feltárul.

A vitában kulcsszerepe van annak, hogy a 4–5. században a „természet” (görögül: φύσις, physis), a „személy” vagy „alany” (ὑπόστασις, hypostasis), illetve a „megjelenő személy” vagy „arc” (πρόσωπον, prosopon) jelentése még nem volt minden teológiai iskolában azonosan rögzítve. Theodórosz saját fogalomrendszerét ezért nem lehet egyszerűen a későbbi khalkédóni vagy posztkhalkédóni terminológia alapján visszavetítve értelmezni. A modern kutatás egyik fő tanulsága éppen az, hogy Theodórosz szövegeit saját 4–5. századi nyelvi és vitatörténeti környezetükben kell olvasni.

Kapcsolata Nesztoriosszal és a nesztorianizmus kérdése

Theodóroszt gyakran nevezték a „nesztorianizmus atyjának”, de ez az elnevezés történetileg leegyszerűsítő. Nesztoriosz teológiája valóban az antiochiai hagyományból merített, és Theodórosz hatása kimutatható benne. Ugyanakkor Theodórosz 428-ban meghalt, vagyis a Nesztoriosz körüli vita és a 431-es epheszoszi zsinat előtt. Nem vett részt a vitában, és életében nem ítélték el.

A későbbi elítélés logikája az volt, hogy ha Nesztoriosz tanítása téves, akkor meg kell vizsgálni azokat a korábbi antiochiai szerzőket is, akiknek nyelvezete vagy fogalmi világa előkészíthette ezt a tévedést. A második konstantinápolyi zsinat ezért Theodórosz személyét és írásait is elítélte. A modern történetírás azonban különbséget tesz Theodórosz saját teológiája, Nesztoriosz tanítása, az ellenfelek polemikus olvasatai és a későbbi zsinati recepció között.

A pelagiánus vita keleti recepciójában

Theodórosz különleges helyet foglal el a pelagiánus vita történetében, mert az ismert források alapján ő volt az egyetlen keleti püspök, aki külön traktátust írt az emberi bűn, a természet és az akarat kérdéséről a pelagiánus vita összefüggésében.

A mű címe – Azok ellen, akik azt mondják, hogy az emberek természetük szerint, nem pedig akaratukból vétkeznek – arra utal, hogy Theodórosz elutasította azt a gondolatot, miszerint a bűn az emberi természet lényegéből fakadna. Ezzel összefüggésben az emberi szabadságot és felelősséget hangsúlyozta. Phótiosz szerint a mű Jeromos ellen irányult, de Malavasi kutatása szerint valószínűbb, hogy Theodórosz a vitáról nem közvetlenül Jeromos szövegéből, hanem Julianus és más nyugati száműzöttek közvetítésével értesült.

E témában különösen fontos az óvatosság. Theodórosz nem egyszerűen „pelagiánus” szerző abban az értelemben, ahogyan a nyugati latin vitában Pelagius vagy Julianus szerepel. A keleti antiochiai hagyomány más előfeltevésekből indult ki: erősen antimanicheus volt, óvakodott attól, hogy a rosszat a természet szükségszerűségének tulajdonítsa, és a bűnt inkább az akarat, a nevelés, a halandóság és a rossz szokások összefüggésében magyarázta.

Liturgikus és szentségtani tanítása

Theodórosz kateketikai homíliái fontos forrást jelentenek a 4–5. századi keresztény beavatási liturgia megértéséhez. A keresztségről, az eucharisztiáról és az Úr imádságáról szóló homíliák azt mutatják, hogy a hitvallás magyarázata szorosan összefüggött a liturgikus élettel. A keresztség nála nem pusztán jelképes cselekmény, hanem az új élet kezdete, amelyben a hívő Krisztushoz kapcsolódik és a jövendő feltámadás reményét kapja.

Az eucharisztiáról szóló magyarázatai a keleti szír liturgikus hagyomány szempontjából különösen értékesek. Theodórosz a liturgiát nem elszigetelt rítusként, hanem a megváltástörténetben való részesedésként értelmezi. A katekézis célja ezért nem csupán tanítás, hanem a hívő bevezetése az egyház imádságos és szentségi életébe.

Elítélése az 553-as zsinaton

Theodórosz halála után több mint száz évvel, 553-ban a második konstantinápolyi zsinat elítélte személyét és írásait. Ez a háromcikkely-vita része volt, amelyben Justinianus császár és a zsinat három antiochiai eredetű ügyet ítélt el: Theodórosz személyét és írásait, Küroszi Theodorétosz bizonyos Kürillosz-ellenes műveit, valamint Edesszai Ibasz Marishoz írt levelét.

Az elítélés célja az volt, hogy a khalkédóni egyház elhatárolódjon mindattól, amit az antikhalkédóni ellenfelek nesztoriánusnak tartottak. A zsinat Theodóroszt úgy látta, mint aki Krisztusban túl erősen különböztette meg az isteni Igét és a felvett embert. A nyugati püspökök egy része azonban vitatta az eljárás helyességét, részben azért, mert Theodórosz egyházi közösségben halt meg, részben pedig azért, mert halott személyek utólagos anathematizálását veszélyes precedensnek tartották.

Az 553-as elítélés nagy hatással volt Theodórosz műveinek fennmaradására. Görög nyelvű életművének jelentős része elveszett, míg a keleti szír egyházban fordításokban, kivonatokban és liturgikus-teológiai recepcióban tovább élt.

Recepciója

Keleti szír hagyomány

A keleti szír kereszténységben Theodórosz kiemelkedő tekintély maradt. A hagyomány „a Magyarázóként” tisztelte, és művei az Asszír keleti egyház teológiai és exegetikai identitásának alapvető részévé váltak. A szír fordítások nem csupán megőriztek több olyan szöveget, amely görögül elveszett, hanem a későbbi keleti szír kommentárhagyományt is formálták.

A keleti szír recepcióban Theodórosz nem eretnek előzményként, hanem az apostoli hit és a Szentírás helyes értelmezőjeként jelent meg. Ez magyarázza, hogy neve a mai napig tiszteleti környezetben fordul elő azokban az egyházakban, amelyek e hagyomány örököseinek tekintik magukat.

Bizánci és latin hagyomány

A bizánci hagyományban az 553-as zsinat után Theodórosz neve többnyire negatív összefüggésben szerepelt. Írásainak használata gyanússá vált, és nagy részük nem hagyományozódott tovább görögül. A latin nyugaton Theodórosz kevésbé volt közvetlenül ismert, de a háromcikkely-vita miatt neve fontos szerepet játszott a zsinati és kánonjogi vitákban.

A nyugati ellenállók, például Hermianei Facundus, nem feltétlenül Theodórosz minden tanítását védték, hanem azt kifogásolták, hogy egy életében el nem ítélt, egyházi közösségben elhunyt püspököt utólagosan anathematizálnak. Így Theodórosz ügye nemcsak krisztológiai, hanem egyházjogi és történeti precedenskérdéssé is vált.

Modern kutatás

A modern kutatás Theodórosz megítélésében több irányt különböztet meg. Egyes kutatók, például Francis A. Sullivan, úgy vélték, hogy Theodórosz krisztológiája valóban elégtelenül fejezi ki Krisztus személyes egységét. Mások, köztük Paul Galtier, Rowan Greer, Richard A. Norris és Frederick G. McLeod, árnyaltabb képet rajzoltak, és hangsúlyozták, hogy Theodórosz saját teológiai szándéka nem Krisztus megosztása, hanem teljes emberségének és a megváltás valóságának biztosítása volt.

A kutatás egyik alapvető módszertani kérdése, hogy mennyiben lehet megbízhatóan használni azokat a töredékeket, amelyeket Theodórosz ellenfelei idéztek. A 20. század közepétől a legtöbb kutató elfogadja, hogy sok zsinati és polemikus töredék hiteles, de értelmezésükhöz szükség van a tágabb kontextusra, a szír fordításokra és Theodórosz kateketikai műveire is.

A 20. századi szír szövegfelfedezések különösen fontosak voltak. A kateketikai homíliák megismerése után Theodórosz nemcsak vitatott krisztológusként, hanem lelkipásztori és liturgikus tanítóként is vizsgálhatóvá vált. Ez a forrásanyag árnyalta azt a képet, amely korábban főként zsinati elítélő töredékekre és polemikus idézetekre épült.

Jelentősége

Theodórosz jelentősége három területen különösen nagy.

Először, az antiochiai bibliaértelmezés egyik legfontosabb képviselője volt. Módszere a szöveg történeti, nyelvtani és retorikai szerkezetére figyelt, és tartózkodott az önkényes allegorézistől.

Másodszor, krisztológiája a 4–6. századi viták egyik központi hivatkozási pontjává vált. Tanítása nélkül nehezen érthető a Nesztoriosz körüli vita, a khalkédóni zsinat utáni feszültség és a háromcikkely-vita.

Harmadszor, a keleti szír kereszténységben Theodórosz olyan alapvető teológiai tekintéllyé vált, akinek kommentárjai és fogalomhasználata évszázadokon át meghatározták a Szentírás értelmezését és a krisztológiai gondolkodást.

Főbb művei

• Kommentár a Zsoltárokhoz – részben görög töredékekben és latin fordításban maradt fenn.
• Kommentár a kisprófétákhoz – görögül fennmaradt.
• Kommentár János evangéliumához – teljesebben szír fordításban ismert.
• Kommentárok Pál leveleihez – részben latin fordításban és töredékekben maradtak fenn.
• A megtestesülésről – tizenöt könyves, Apollinarisz ellen irányuló dogmatikai főmű; teljes szövege elveszett, töredékekből ismert.
• Kateketikai homíliák – szír fordításban fennmaradt homíliák a hitvallásról, a Miatyánkról, a keresztségről és az eucharisztiáról.
• Azok ellen, akik azt mondják, hogy az emberek természetük szerint, nem pedig akaratukból vétkeznek – a pelagiánus vita keleti recepciójához kapcsolódó, töredékesen ismert mű.
• Vitairatok ariánusok, apollinaristák, eunomiánusok és más irányzatok ellen – többnyire elvesztek vagy töredékesen ismertek.

Források

Elsődleges források és szövegkiadások

• Mingana, Alphonse (2009) [1932]. Commentary of Theodore of Mopsuestia on the Nicene Creed. Woodbrooke Studies. Vol. 5. Piscataway: Gorgias Press. doi:10.31826/9781463214234. ISBN 9781463214234.
• Mingana, Alphonse (2009) [1933]. Commentary of Theodore of Mopsuestia on the Lord's Prayer and on the Sacraments of Baptism and the Eucharist. Woodbrooke Studies. Vol. 6. Piscataway: Gorgias Press. doi:10.31826/9781463214258. ISBN 9781463214258.
• Photius (9. század). "Codex 177: Theodore of Antioch, Against Those Who Say that Men Sin by Nature and not by Intention". Bibliotheca. {{cite book}}: Check date values in: |year= (súgó)CS1 karbantartás: year (link)
• Price, Richard (2009). The Acts of the Council of Constantinople of 553 with Related Texts on the Three Chapters Controversy. Translated Texts for Historians. Vol. 51. Liverpool: Liverpool University Press. ISBN 9781846311789.

Szakirodalom

• Devreesse, Robert (1948). Essai sur Théodore de Mopsueste. Vatican City: Biblioteca Apostolica Vaticana.
• Greer, Rowan A. (1961). Theodore of Mopsuestia: Exegete and Theologian. London: Faith Press.
• Grillmeier, Aloys (1975). Christ in Christian Tradition. Volume 1: From the Apostolic Age to Chalcedon (451). Atlanta: John Knox Press. ISBN 9780664223014.
• Jansen, Torben (2009). Theodor von Mopsuestia: De incarnatione. Überlieferung und Christologie der griechischen und lateinischen Fragmente einschließlich Textausgabe. Berlin: De Gruyter. ISBN 9783110210569.
• Kofsky, Aryeh; Ruzer, Serge (2014). "Theodore of Mopsuestia's Hermeneutics: Transformed Theology in Response to Fourth Century Crises". Vox Patrum. 34 (61): 221–246.
• Malavasi, Giulio (2014). "The Involvement of Theodore of Mopsuestia in the Pelagian Controversy: A Study of Theodore's Treatise Against Those Who Say That Men Sin by Nature and Not by Will". Augustiniana. 64 (1–4): 227–260. doi:10.2143/AUG.64.1.3080613.
• McLeod, Frederick G. (2009). Theodore of Mopsuestia. The Early Church Fathers. London–New York: Routledge. ISBN 9780415434089.
• McLeod, Frederick G. (2000). "Theodore of Mopsuestia Revisited". Theological Studies. 61 (3): 447–480. doi:10.1177/004056390006100303.
• Norris, Richard A. (1963). Manhood and Christ: A Study in the Christology of Theodore of Mopsuestia. Oxford: Clarendon Press.
• O’Keefe, John J. (2000). "A Letter that Killeth: Toward a Reassessment of Antiochene Exegesis, or Diodore, Theodore, and Theodoret on the Psalms". Journal of Early Christian Studies. 8 (1): 83–104. doi:10.1353/earl.2000.0019.
• Pavouris, Raphael (2001). The Condemnation of the Christology of the Three Chapters in its Historical and Doctrinal Context: The Assessment and Judgement of Emperor Justinian and the Fifth Ecumenical Council (553). Glasgow: University of Glasgow.
• Schwartz, Daniel L. (2013). Paideia and Cult: Christian Initiation in Theodore of Mopsuestia. Hellenic Studies Series. Vol. 57. Cambridge, MA: Harvard University, Center for Hellenic Studies.
• Sullivan, Francis A. (1956). The Christology of Theodore of Mopsuestia. Analecta Gregoriana. Vol. 82. Rome: Gregorian University.
• Tyng, Dudley (1931). "Theodore of Mopsuestia as an Interpreter of the Old Testament". Journal of Biblical Literature. 50: 298–303.

Kapcsolódó szócikkek

• Antiochiai iskola
• Tarzoszi Diodórosz
• Aranyszájú Szent János
• Nesztoriosz
• Alexandriai Kürillosz
• Epheszoszi zsinat
• Khalkédóni zsinat
• Második konstantinápolyi zsinat
• Háromcikkely-vita
• Asszír keleti egyház
• Ókeresztény irodalom

Külső hivatkozások

• Theodore of Mopsuestia: Commentary on the Nicene Creed – angol fordítás
• Theodore of Mopsuestia: Commentary on the Lord’s Prayer, Baptism and the Eucharist – angol fordítás
• Phótiosz: Bibliotheca, codex 177 – francia fordítás