Luther Márton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Luther szócikkből átirányítva)
Luther Márton
Martin Luther (id. Lucas Cranach festménye, 1529)
Martin Luther (id. Lucas Cranach festménye, 1529)
Életrajzi adatok
Születési név Martin Luder
Cím Ágoston-rendi szerzetes, teológus-professzor, reformátor
Született 1483. november 10.
Lutherstadt Eisleben
Nemzetiség német
Elhunyt 1546. február 18. (62 évesen)
Lutherstadt Eisleben
Sírhely Wittenbergi vártemplom
Szülei Margarethe Luther
Hans Luther
Házastársa Katharina von Bora
gyermekei
Iskolái Erfurti Tudományegyetem
Munkássága
Vallás kereszténység
Felekezet evangélikus

aláírása
aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Luther Márton témájú médiaállományokat.
A Luther-rózsa, az evangélikus egyház jelképe

Martin Luther (magyarosan: Luther Márton, németül eredetileg Martin Luder) (Eisleben (ma Lutherstadt Eisleben), 1483. november 10. – Eisleben, 1546. február 18.) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára. A szükséges reformokat sokáig az egységes (a. m. katolikus) egyház keretében szerette volna elérni. Nyelvi és írói adottságai és karizmatikus személyisége széles visszhangot váltottak ki, ami véget vetett a katolicizmus középkori európai egyeduralmának. Az általa lefordított Luther-Biblia (németül Lutherbibel) a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb Biblia-fordítás.

Élete[szerkesztés]

Ifjúkora és tanulmányai[szerkesztés]

Szülei Hans Luder bányász, később városi tanácsos és felesége Margarethe Lindemann voltak.[1] Luther kilenc gyermek közül nyolcadikként született. A következő Márton-napon (1483. november 11-én) keresztelték a szent patrónus védelme alá ajánlva.[2] A szomszédos Mansfeldben nőtt fel, ahol apja kohómesterként egy rézbányában szerény vagyonra tett szert. Luther az akkoriban szokásos szigorú, de szeretetteljes apai nevelésben részesült;[1][2] az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezt a szigorúságot afféle germános kegyetlenségnek minősíti.[3]

1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt és utána egy évig a magdeburgi dómiskolát látogatta, ahol a közös élet testvérei, a késő középkori újjászületési mozgalom hívei tanítottak.[1] 1498-ban szülei az eisenachi ferencesekhez küldték, ahol zenei-költői nevelésben részesült. Jó énekes hírében állt.

Az 1501 és 1505 közötti években Türingiában, az Erfurti Egyetemen tanult és elnyerte a „Magister Artium” címet a bölcsészettudományi karon.[3] Tanulmányai a latin nyelv és nyelvtan, retorika, logika, fizika és metafizika,[2] illetve a zene, matematika, geometria és csillagászat tárgyakra terjedtek ki.[4] Alaposan megismerte Arisztotelész tanításait. Ezek Aquinói Tamás óta uralták a középkori skolasztikát, azonban Erfurtban a nominalizmus szempontjából bírálták őket.

Apja kívánságára Luther jogi tanulmányokba kezdett.[2][3] 1505 nyarán, hazaúton, Stotternheim mellett nagy vihar lepte meg, és halálfélelmében a bányászok védőszentjéhez könyörgött: Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek.”[3][5] Ezen fogadalmának megfelelően, apja akarata ellenére, július 17-én belépett az erfurti Ágoston-rendi remeték soraiba.[1][3] Ott a rend előírásait olyan példaszerű szigorral követte, hogy már 1507-ben pappá szentelték.[3][6]

A wittenbergi egyetem a 19. században

A mindennapi vezeklés ellenére Luther nagy lelki válságot élt át.[1][2][3] Ennek oka - Luther saját bevallása szerint, aminek a legtöbb forrás hitelt ad – az utolsó ítélettől való félelem, illetve a saját üdvözülésében való kételkedés volt;[2][7][8] az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezzel szemben azt állítja, hogy a válság inkább pszichopatológiai, semmint teológiai jellegű volt.[3] Gyóntatóatyja, Johann von Staupitz, a kongregáció főnöke, a hittudomány tanulmányozását ajánlotta neki és 1508-ban áthelyeztette, Wittenbergbe.[1][2][9] Az ottani kolostoriskolában ismerte meg William Ockham teológiáját, ami az isteni szabadságot és az emberi szabad akaratot hirdette, valamint az egyházatyákat, elsősorban Hippói Szent Ágostont tanulmányozta. Egy évre rá baccalareus biblicus (a biblia professzora) lett. Az ógörög, a héber és az erkölcsfilozófia mellett egyéb bibliai tantárgyakat oktatott.[1][2][10]

Luther, 1510-ben a rend megbízásából Rómába utazott, egyes források szerint Staupitz tervezett egyházszervezési reformjainak támogatására,[2][7][11] más források szerint az utazás célja nem ismert.[1][3] Meggyónt és hason csúszott fel a Laterán „szent lépcsőin”, hogy bűnbocsánatot szerezzen magának és szeretteinek.[2][7] Ekkor még nem vonta kétségbe a katolikus hitgyakorlatot, de már felháborította a komolytalanság és az erkölcsi hanyatlás, amivel Rómában találkozott.[2]

1511-ben Staupitz visszahívta őt Wittenbergbe, ahol 1512 októberében a teológia doktora lett.[1][7] A következő években rengeteget dolgozott: az egyetemen tartott teológiai előadások mellett a wittenbergi kolostor területi vikáriusaként tizenegy kolostort kellett felügyelnie, és prédikált a városi plébániatemplomban is.[3][12] Ebben az időben fokozatosan elszakadt a hagyományos exegézistől és a Szentírást nyelvi és történelmi megfontolásokkal értelmezte, a szavak köznapi jelentéséből kiindulva.[2] Noha még elkötelezett volt a katolikus egyház iránt, már eljutott azokra a következtetésekre, amelyek később az attól való szakítását eredményezték.[1]

A reformáció kezdete[szerkesztés]

Luther tonzúrával (id. Lucas Cranach rajza, 1520)

A Luther-kutatás vitatott kérdése, hogy mikor fogalmazta Luther első ízben a sola gratia (kizárólag kegyelemből) elvét. Luther saját maga egy visszaemlékezésében ezt a fordulatot váratlan megvilágosodásként írja le, amely a wittenbergi kolostorban érte.[7][13] Miközben a Pál apostol rómaiakhoz írt levele első részének 17. versén elmélkedett, hirtelen felismerte, amit sok éven át hasztalanul keresett:

Most kezdtem megérteni, hogy ennek az igének: az evangéliumban Isten igazsága jelentetik ki, az az értelme, hogy ti. ez az igazság elfogadott (passzív) igazság, mellyel minket a kegyelmes Isten igazzá tesz a hit által, amint megíratott: "Az igaz ember hitből él".[7]

Ez a bibliai ige vezetett Luther új írásértelmezéséhez: Isten örök igazságossága tisztán kegyelmi ajándék, amelyet az ember a Jézus Krisztusba vetett hit által kap meg. Ezt az ajándékot semmilyen egyéni teljesítménnyel nem lehet kiérdemelni. Ettől fogva kritikusan szemlélte az egyházat, amely úgy tüntette fel magát, mint aki Isten kegyelmét egyedül közvetíti az emberek felé.[1]

Az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezt a felismerést úgy tekinti, hogy a „feszült és neurotikus fizikai állapotban” levő Luther, aki labilis lelkivilágából adódóan először túl nagy jelentőséget tulajdonított saját erőfeszítéseinek a megigazulás irányába, teljesen átbillent az ellenkező oldalra.[3]

1516-17-ben Albert mainzi érsek búcsúcédulák segítségével próbálta összegyűjteni a szükséges források ráeső részét a római Szent Péter-bazilika felépítéséhez, illetve saját adósságai kifizetéséhez.[2][3][7][14] 1517. október 31-én Luther levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen.[15] A levélhez csatolta a búcsúcédulák erejét és hatékonyságát kétségbe vonó vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Ekkor még nem állt szándékában szakítani a római katolikus egyházzal.[1][7] (Philipp Melanchthon 1546-os írása keltette azt a hamis legendát,[16] hogy Luther ugyanazon a napon ki is szegezte a 95 tétel másolatát a wittenbergi vártemplom kapujára. Nem is lett volna sok értelme, hiszen a köznép jórészt még olvasni se tudott, pláne latinul!) Ezt a dátumot tekintik a reformáció kezdetének és ünneplik minden év október 31-én, a reformáció napjaként.[2]

A 95 tételt latinról hamarosan németre fordították, kinyomtatták és széles körben elterjedt, s két hét alatt ismertté vált Németországban,[1][7] majd rövidesen egész Európában.[7]

Albert püspök megvizsgáltatta a mainzi egyetemmel a tételeket és értesítette róluk X. Leó pápát is.[3][17] A pápa először nem tartotta fontosnak a vitairatot, és Luthert részeg németnek nevezte, aki meg fogja gondolni magát.[2] 1518-ban azonban már bizottságot állított fel a tanult Silvester Mazzolini (más néven Prierias) vezetésével, hogy vizsgálják meg Luther állításait. Prierias arra a következtetésre jutott, hogy Luther tudatlan, istenkáromló eretnek, és latin nyelvű dialógust írt a tételek ellen.[2] Vitába szállt Lutherrel Johann Eck is; Luther mindegyiküknek külön megfelelt, de a legkimerítőbb válaszát ebben a tárgyban az 1518-ban írt Resolutiones disputationum de indulgentiarum virtute című írása tartalmazza.[1] A vitának az lett az eredménye, hogy a pápa Rómába idézte Luthert, az eretnekek fölött ítélkező pápai bíróság a Szent inkvizíció elé,[1][7] III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem közbelépésére azonban a meghallgatást áthelyezték Augsburgba, ahol a birodalmi gyűlésen Tommaso Cajetan De Vio bíboros is jelen volt.[1] A meghallgatáson utóbbi felszólította Luthert, hogy vonja vissza tanait, de érdemi vitába nem bocsátkozott vele.[2][7] Luther még ekkor is a „rosszul értesült pápától a jól értesítendő pápához” fordult igaza védelmében, azonban a következő évben egy lipcsei hitvitában már a pápai joghatóságot is vitatta.[1][18]

Luther egyre tovább ment azon az úton, hogy a Biblia alapján szembefordul a katolikus egyház egyes tanításaival. Megerősödött benne az a vélemény, hogy a pápai trónon az Antikrisztus ül; erre vonatkozó gondolatait „A német nemzet keresztyén nemességéhez” című 1520-as írásában tette közzé.[7]

1520. június 15-én X. Leó pápa az Exsurge Domine (Kelj föl, Uram) kezdetű pápai bullájában megparancsolta, hogy Luther hatvan napon belül vonja vissza 95 pontjából a pápa által hibásnak minősített 41-et.[3]

A bullát több német városban is kihirdették, Luther pedig december 10-én nyilvánosan elégette Wittenberg főterén. Ezek után Leó pápa 1521. január 3-án kiközösítette az egyházból, és levélben kérte fel V. Károly német-római császárt, hogy tegyen határozott lépéseket a lutheri eretnek tanok visszaszorítása érdekében.

Száműzetése[szerkesztés]

1521. május 4-én Bölcs Frigyes választófejedelem parancsára Luthert elrabolták, amikor a wormsi birodalmi gyűlésről hazafelé tartott. A fejedelem abban reménykedett, hogy így Luthert megóvhatja a birodalmi átok következményeitől.

Luther Wartburg várában álnéven élt, Junker Jörgnek (azaz György lovagnak) nevezte magát és szakállat viselt.

Házassága, családja[szerkesztés]

Id. Lucas Cranach: Katharina von Bora, 1526 körül

Katharina von Bora nyolc más apácatársával együtt, 1523 áprilisában, a húsvétot a ciszterci Nimbschen-kolostortól távol, Wittenbergben töltötte.[19] Ott összeismerkedtek, a lányt elbűvölte Márton egyénisége, őt pedig annak szépsége és okossága. Egymásba szerettek, 1525. június 13-án eljegyezték egymást, majd június 27-én összeházasodtak. Ez megfelelt Luther azon tanításának, amely szerint a házasság nem szentség. Sőt, elutasította a cölibátust és követelte a kolostorok feloszlatását. Katharina a professzor személyes gondjainak megoldásában annak nagy segítségére volt; szállást adott a diákoknak, Luther számos beszédét megírta, ellátta a ház körüli feladatokat. Hat gyermekük született:

  1. Johannes, * 1526. június 7., Wittenberg, † 1575. október 27., Königsberg (Poroszország)
  2. Elisabeth, * 1527. december 10., Wittenberg, † 1528. augusztus 3., Wittenberg. Csecsemőként meghalt.
  3. Magdalena, * 1529. május 4., Wittenberg, † 1542. szeptember 20., Wittenberg. Fiatalon meghalt.
  4. Martin, * 1531. november 7., Wittenberg, † 1565. március 4., Wittenberg
  5. Paul (híres orvos lett), * 1533. január 28., Wittenberg, † 1593. március 8., Lipcse
  6. Margareta, * 1534. december 17., Wittenberg, † 1570., Mühlhausen, Kelet-Poroszország (ma Gvardejskoje (Oroszország, Kalinyingrádi kerület)).

Utolsó évei[szerkesztés]

Luther a halálos ágyán
„Wir sind Bettlers. Hoc est verum.” vagyis „Koldusok vagyunk. Ez az igazság.”
– Luther Márton utolsó sorai

Luther utolsó éveit többféle betegség nehezítette. Ezenkívül igen megviselte Magdalena nevű leánya halála 1542-ben. Vallási türelme is egyre fogyott, a római katolikusok és a zsidók vallási tanításai ellen féktelen kirohanásai voltak. Korábban írta a „Hogy Jézus Krisztus is zsidónak született” című művét, amelyben a Messiás zsidó mivoltát emelte ki. Egy Keletről érkezett beszámolóban arról hallott, hogy Morvaországban a zsidók saját hitükre térítik a jóakaratú polgárokat. Luther teljesen felháborodott ezen, és megírta „A zsidókról és hazugságaikról” („Von den Jüden und ihren Lügen”) című könyvét 1543-ban. A Kúria (egyházi bíróság) elleni harcai Luthert elfárasztották. Élete vége felé egyre élesebb szavakkal támadta a pápaságot, amely nem hajlandó észrevenni saját hibáit. Luther teljesen lemondott a javítás lehetőségébe vetett hitéről, amikor 1545-ben, egy évvel a halála előtt megírta „Az Ördög alapította római pápaság ellen” („Wider das Papsttum zu Rom, vom Teufel gestiftet”) című munkáját. Ebben a pápát már Antikrisztusnak bélyegzi. A wittenbergi egyetemen való tanítást szinte élete végéig folytatta, utolsó előadását az alábbi szavakkal fejezte be: „Ich bin schwach, ich kann nicht mehr.”, vagyis „Gyenge vagyok, nem bírom tovább!” Élete utolsó útja szülőföldjére, Mansfeldbe vezetett, hogy kibékítse a hazai grófi család két ágát, ott azonban ágynak esett. Utolsó sorait kis darab papirosra írta, s ezzel a két mondattal zárta: „Wir sind Bettlers. Hoc est verum.” (Koldusok vagyunk. Ez az igazság.) Az 1546. február 17-ről 18-ra virradó éjjel hunyta le örökre szemét.

Munkássága[szerkesztés]

Teológiája[szerkesztés]

  • Ingyen kegyelem és jó cselekedetek: Luther alapvetően eltért a római katolikus tanításoktól az isteni kegyelem és a jó cselekedetek kérdésében. Teológiája szerint a kegyelem és a hit Istentől kapott ajándék; jó cselekedetekkel nem lehet érdemeket szerezni Isten színe előtt. A keresztény ember azonban mégis jót cselekszik, nem azért, hogy ezzel valamit elérjen, hanem szeretetből.[10][20]
  • Az egyház: Az igazi egyház a hívők Krisztusban való közössége, nem a látható intézmény és hierarchia a fontos. Az egyház nem tévedhetetlen, az egyetlen tévedhetetlen igazság Istenben van. A katolikus felfogással szemben, amely különbséget tesz a felszentelt papok és a gyülekezet között, Luther szerint a keresztség által minden keresztény felszentelődik és joga van igét hirdetni; ugyanakkor a gyülekezet felelős azért, hogy arra alkalmas embereket válasszon tisztségviselőknek.[3][21]
  • Egyház és állam: Isten kétféle módon uralkodik a világban az emberek által, ezért az emberek is kétfélék: van aki Isten birodalmához és van aki a Világhoz tartozik. Az egyik birodalomban a lélek uralkodik és Krisztus országába vezeti a keresztényeket, a másikban a világi hatalom féken tartja a rossz embereket. A két uralmat nem szabad összekeverni. A világi hatalom határát az ApCsel 5,29 húzza meg: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek”.[22]
  • Úrvacsora: A reformátorok általában azt hangsúlyozták, hogy a sákramentum nem foglalja magába a kegyelmet, csak a hit által lehet üdvözülni.[23] Ezen túlmenően azonban lényeges különbségek is felmerültek a reformáció különböző ágai között: míg Luther szerint Krisztus valóságosan jelen van, amikor az ige elhangzik (Realpräsenz), Zwingli álláspontja az, hogy az úrvacsora csak emlékezés Krisztus áldozatára, abban Krisztus testileg nincs jelen. Ez a véleménykülönbség a fő oka annak, hogy a lutheránus és a helvét reformáció külön irányzatként negyedfélszáz évre német földön külön utat jártak.[24]

Társadalmi szerepe[szerkesztés]

Hatása és emlékezete[szerkesztés]

Luther szobra a magdeburgi Szent János-templom előtt

Követői alapították meg az első protestáns gyülekezetet.

A második világháború alatt a német evangélikus egyház, Lutherre hivatkozva, nem állt ki Hitlerrel szemben, mondván: az egyháznak nem az a feladata, hogy világi ügyekbe beleszóljon.[25]

Luther önmagáról[szerkesztés]

Luther Márton önmagáról [26] (nyitható szakasz) >>>>>>>>>>>

Ifjúkoromban, az 1500-as évek elején senki sem olvasta a Szentírást, úgyhogy mindenki előtt ismeretlen volt. A prófétákat se nem ismerték, se nem értették. Például én húszesztendős voltam már, de Bibliát még nem is láttam. Abban a hitben éltem, hogy a vasárnapi prédikációs könyvekben megírt szentírási részeken kívül nem is létezik evangélium és epistola. Egyszer aztán a könyvtárban találtam egy Bibliát...

Az erfurti egyetem könyvtárában láttam először a Szentírást. Olvasni kezdtem Sámuel könyvénél, de megszólalt a csengő s előadásra kellett mennem. Nagy kedvem lett volna elolvasni az egész könyvet, de akkor nem volt rá alkalmam. Amikor diákkoromban a Biblia kezembe került, Sámuel anyjának történetét olvastam. Nagyon tetszett a könyv s arra gondoltam, milyen boldog leszek, ha valamikor nekem is lesz ilyen könyvem. Kevéssel utóbb egy postillás könyvet vásároltam [27]. Ezt nagyon szerettem, mert több evangéliumot tartalmazott, mint amennyit az esztendő folyamán a szószékről tanítani szoktak.

Később, amikor beléptem a szerzetesrendbe és elhagytam mindent, magam felől kétségbeesve ismét a Bibliát óhajtottam. Adtak is egyet a testvérek. Ezt szorgalmasan olvastam és emlékezetembe véstem. De csakhamar elvették tőlem és skolasztikus könyveket adtak.

Még Erfurtban, fiatal magister koromban, a Biblia olvasása közben - nagy aggodalmamra - odáig jutottam, hogy a Szentírás puszta szövege alapján a pápaság sok tévelygésére rájöttem. Ennek ellenére az erfurti könyvtárban ilyesféle gondolataim támadtak: "Mégis lám, milyen hatalmas a pápa és az egyház tekintélye! Egyedül te lennél okos? Hátha tévedsz?" Az ilyen megfontolások akadályoztak a Szentírás olvasásában.

28-ik életévemben (1512. október 19-én) avattak doktorrá. Amikor doktor lettem, még nem ismertem az evangéliumot. E szavak: "igaz" és "Isten igazsága", mint mennydörgés hatottak lelkiismeretemre. Amikor hallottam, megijedtem és azt gondoltam: "Ha Isten igaz, akkor meg fog büntetni."

Minden erőm latba vetésével törekedtem arra, hogy saját jó cselekedeteim révén nyerjem el az Isten előtti igazságot. Ezért nem ettem, nem ittam s nem aludtam. Másoknak nem volt nyugtalan a lelkiismeretük s nem gyötörték magukat ilyen borzalmasan. Én azonban rettegtem a haragvó Isten ítéletének a napjától és a kárhozattól. Azért mindenfelé segítséget kerestem, segítségül hívtam Máriát és szent Kristófot. De minél többet fáradoztam, annál inkább bálványimádóvá lettem. Krisztust nem láthattam, mert a skolasztikusok arra tanítottak, hogy bűnbocsánatot és üdvösséget egyedül saját jó cselekedeteink révén remélhetünk.

A skolasztikus hittudomány egyértelműleg azt tanítja, hogy az ember pusztán természeti erőivel is kiérdemelheti Isten kegyelmét. Az összes skolasztikusok ezt tanították: Tedd meg mindazt a jót, ami csak tőled telik! Occam is, aki okosabb volt valamennyinél és megcáfolt minden más irányzatot, kifejezetten azt írta és tanította, hogy a Szentírásban nem található meg a tanítás, mely szerint a jó cselekvéséhez szükség van a Szentlélekre. Ezeknek az embereknek kiváló tehetségük volt és sok idejük, megöregedtek az egyetemi tanári munkában, de Krisztusból semmit meg nem értettek, mert megvetették a Szentírást. A Bibliát senki sem azért olvasta, hogy elmélyedjen benne, hanem csupán azért, hogy tudományos ismereteket nyerjen belőle, mint valami történeti könyvből.

Átláthatatlanul sötét a mi korunk. A papok, ti. a világi javak felé szélesre tátott torkok manapság semmit sem tartanak oly felháborítónak, mint ha az egyház kiváltságait, az ő jogaikat, hatáskörüket és vagyonukat kikezdi valaki. Az ilyen "gonosztevőkre" azonnal rázúdítják a mindenféle átkok áradatát, eretnekeknek nyilvánítják és csodálatos vakmerőséggel Isten, az egyház, Péter és Pál apostolok ellenségeinek kiáltják ki őket. Ezzel szemben a legkisebb mértékben sem igyekeznek arra, hogy legalább ők szeressék Istent, avagy legalább ők ne legyenek gonoszabb ellenségei, mint amilyenek szerintük amazok. A hitet és Isten iránt való engedelmességet ennyire egynek veszik a földi javak megőrzésével, szaporításával és védelmezésével.

bővebben: dr. Luther Márton önmagáról

Művei[szerkesztés]

  • An den christlichen Adel deutscher Nation, Wittenberg, 1520
  • Von der Freiheit eines Christenmenschen, Wittenberg, 1520
  • De captivitate Babylonica ecclesiae, Wittenberg, 1520
  • Deutsche Messe und Ordnung des Gottesdiensts, Wittenberg, 1525
  • Catechismus minor, Wittenberg, 1529
  • Artikel der evangelischen Lehre, Wittenberg, 1537
  • Von den Jüden und Ihren Lügen, Wittenberg, 1543
  • Tischreden, Wittenberg, 1566

Magyar nyelven megjelent művei[szerkesztés]

  • Luther Márton művei. 1. rész/1. kötet, Egyházreformáló iratok Az első időszakból (1517. okt. 31. - 1520. jún. 26.) való iratok, 1904
  • Luther Márton művei. 1. rész/2. kötet, Egyházreformáló iratok Az első időszakból (1520. aug. - 1521. máj. 6.) való iratok, 1905
  • Luther Márton művei. 2. rész/3. kötet, Egyházszervező iratok A második időszakból (1521. okt. 8. - 1523. ápr.) való iratok, 1906
  • Luther Márton művei. 2. rész/4. kötet, Egyházszervező iratok A második időszakból (1523. márc. - 1526. jan.) való iratok, 1908
  • Luther Márton művei. 2. rész/5. kötet, Egyházszervező iratok A második időszakból (1526 - 1530) való iratok, 1910
  • Luther Márton művei. 2. rész/6. kötet, Egyházszervező iratok Az utolsó időszakból (1530. május - 1545) való iratok, 1914
  • Asztali beszélgetések, Helikon, 1983, ISBN 9632077709
  • Dr. Luther Márton önmagáról, Ordass Lajos Baráti Kör, 1988, ISBN 9630014912
  • Magnificat /Mária éneke/, 1989
  • Nyílt levél a fordításról, Magyarországi Luther Szövetség, 1993, ISBN 9638434023 963-8434-02-3
  • Bűnbánat ; Keresztség ; Úrvacsora : Három sermo a szentségekről, Magyarországi Luther Szövetség, 1994, ISBN 9638434031
  • Nyolc böjti prédikáció Wittenberg népének 1522. március 9-16-ig, Magyarországi Luther Szövetség, 1994, ISBN 9638434015
  • Tizennégy vigasztaló kép megfáradtaknak és megterhelteknek, Ordass Lajos Baráti Kör, 1994, ISBN 9638512849
  • Jer, örvendjünk keresztyének! Luther írásaiból mindennapi áhítatra, Luther Kiadó, 1995, ISBN 963747031X
  • Előszók a Szentírás könyveihez, Magyarországi Luther Szövetség, 1995, ISBN 963843404X
  • Mi az Evangélium? A keresztények és Mózes, Magyarországi Luther Szövetség, 1995, ISBN 9638434058
  • Luther Márton négy hitvallása, Luther Kiadó, 1996, ISBN 9637470379
  • Négy vigasztaló zsoltár Mária magyar királynéhoz, Magyarországi Luther Szövetség, 1996, ISBN 9638434082
  • Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését? Így imádkozzál!, Magyarországi Luther Szövetség, 1997, ISBN 9638434104
  • Heidelbergi disputáció, Magyarországi Luther Szövetség, 1999, ISBN 9638434120
  • Dr. Luther Márton Kis kátéja, Luther Kiadó, 2003, ISBN 9637470867 [1]
  • A római pápaságról. Egyházreformáló iratok, Aeternitas Irodalmi Műhely, 2004, ISBN 9632124758
  • Az egyház babiloni fogságáról szóló könyvecske, Aeternitas Irodalmi Műhely, 2005, ISBN 9638674008
  • A szolgai akarat 1525, Magyarországi Luther Szövetség , 2006, ISBN 9638434163

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q Schaff, Philip. New Schaff-Herzog Encyclopedia on Religious Knowledge (angol nyelven). Baker Book House (1952). Hozzáférés ideje: 2009. március 7. 
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q Schaff, Philip. History of the Christian Church (angol nyelven). Oak Harbor: WA: Logos Research Systems, Inc. (1997). Hozzáférés ideje: 2009. február 7. 
  3. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Martin Luther (angol nyelven). Catholic Encyclopedia. (Hozzáférés: 2009. március 7.)
  4. Tomlin, Graham. Luther és kora. Budapest: Scolar Kiadó, 14. o. ISBN 9639193968 , ISSN 1589-7281 (2003) 
  5. Tomlin, G. i.m. 19. oldal
  6. Tomlin, G. i.m. 25. oldal
  7. ^ a b c d e f g h i j k l m Virág, Jenő dr.. Dr. Luther Márton önmagáról. Ordass Lajos Baráti Kör (1991). ISBN 963-00-1491-2. Hozzáférés ideje: 2009. március 7. 
  8. Tomlin, G. i.m. 23. oldal
  9. Tomlin, G. i.m. 28. oldal
  10. ^ a b Horváth Pál. Keresztény teológusok és bölcselők lexikona. Hozzáférés ideje: 2009. március 7. 
  11. Tomlin, G. i.m. 30. oldal
  12. Tomlin, G. i.m. 55-56. oldal
  13. Jos Colijn. Egyetemes egyháztörténet. Iránytű Alapítvány, 129. o (2001). ISBN 963-9055-08-5 
  14. Tomlin, G. i.m. 66-67. oldal
  15. Tomlin, G. i.m. 71. oldal
  16. http://www.ferences-sze.sulinet.hu/tartalom/t_hittan/PMate/24_reformacio.htm
  17. Tomlin, G. i.m. 74. oldal
  18. Colijns, J. i.m. 131. oldal
  19. Martin Treu, a. a. O., S. 76; Volkmar Joestel, a. a. O., S. 46
  20. Colijn, Jos i.m. 140-141. oldal
  21. Colijn, Jos i.m. 141-143. oldal
  22. Colijn, Jos i.m. 143-145. oldal
  23. Luther így írt Az egyház babiloni fogságáról szóló könyvecske című vitairatában: „Mert maga a szentség evése nem elevenít meg, hiszen sokan méltatlanul esznek.”
  24. Colijn, Jos i.m. 151-152. oldal
  25. Colijn, Jos i.m. 145. oldal
  26. http://mek.niif.hu/02500/02567/html/ Virág Jenő:dr. Luther Márton önmagáról
  27. postilla = elmélkedések, prédikációk bibliai szakaszok felett

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Luther Márton témában.
Wikiforrás
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Luther Márton témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Luther Márton témájú médiaállományokat.