Koiné görög nyelv

koiné görög ἡ κοινὴ διάλεκτος, ἡ κοινὴ Ἑλληνική
Terület	Földközi-tenger keleti medencéje, hellenisztikus királyságok, Római Birodalom keleti tartományai
Beszélők száma	nincs élő anyanyelvi beszélője fő
Írásrendszer	görög ábécé
Nyelvkódok
ISO 639-2	grc
ISO 639-3	grc

A görög nyelv és kultúra elterjedése a hellenisztikus korban. A térkép a görög nyelvű többségi, illetve erősen hellenizálódott területeket szemlélteti.

Görög nyelvű magánlevél az egyiptomi Oxürhünkhoszból, Kr. u. 2. század. A papiruszok a nem irodalmi koiné egyik legfontosabb forráscsoportját alkotják.

A koiné görög vagy hellenisztikus görög (ógörögül κοινὴ διάλεκτος, „közös nyelvjárás”, illetve κοινὴ Ἑλληνική, „közös görög”) a görög nyelvnek az a posztklasszikus, hellenisztikus és római kori nyelvállapota, amely a klasszikus kori görög dialektusok kiegyenlítődéséből és az attikai–ión nyelvi norma széles körű elterjedéséből jött létre. Nem egyetlen, mindenütt azonos dialektus volt, hanem földrajzilag, társadalmilag, műfajilag és regiszter szerint tagolt közvetítőnyelv, amelyet a hellenisztikus államokban, majd a Római Birodalom keleti tartományaiban a közigazgatásban, kereskedelemben, oktatásban, hadseregben, vallási irodalomban és mindennapi írásbeliségben is használtak.

Nyelvtörténetileg a koiné a klasszikus ógörög és a bizánci görög közötti átmeneti korszak egyik legfontosabb állomása. Főbb jellemzői közé tartozik a dialektusok közötti nivelláció, a magánhangzórendszer fokozatos átalakulása, az iotacizmus több szakasza, a zenei hangsúlyról a nyomatéki hangsúly felé tartó hosszú átmenet, valamint az analitikusabb alaktani és mondattani szerkezetek megerősödése.

A koiné kialakulása szorosan összefügg Nagy Sándor hódításaival, a hellenisztikus királyságok létrejöttével és a görög nyelv keleti mediterrán, egyiptomi, szíriai, kis-ázsiai és közel-keleti elterjedésével. Időhatárai a szakirodalomban nem teljesen azonosak: szűkebb értelemben a Kr. e. 4. század végétől a Kr. u. 4. századig, tágabb értelemben a Kr. u. 5–6. századig tartó görög nyelvállapotot jelöli.

A „bibliai görög” vagy „újszövetségi görög” nem önálló nyelvet jelent, hanem a koiné görögnek a Septuaginta, az Újszövetség és a korai keresztény irodalom szövegeiben megfigyelhető használati formáit. Ezekben a szövegekben a köznyelvi görög, a zsidó-görög fordítási hagyomány, a Septuaginta stílusa, a szerzői műveltség, valamint a héber és arámi nyelvi háttér különböző arányban érvényesül.

Elnevezése és helye a görög nyelvtörténetben

A görög κοινή szó jelentése „közös”, „általános”. A κοινὴ διάλεκτος kifejezés eredetileg arra utalt, hogy a korábbi helyi görög nyelvjárások egy szélesebb körben használható köznyelvi normában egyenlítődtek ki. A modern nyelvészet ezt a folyamatot gyakran koineizációnak nevezi: több rokon nyelvváltozat érintkezéséből, keveredéséből, majd a markáns regionális formák visszaszorulásából kialakuló új köznyelvi rendszernek.

A koiné tehát nem egyszerűen „ötödik görög dialektus”, hanem közös nyelvállapot vagy koinizált nyelvváltozat. A középkori és kora újkori grammatikai hagyomány olykor az attikai, ión, dór és aiol nyelvjárás mellett külön dialektusként említette. A modern kutatás ezzel szemben az attikai–ión alapú, de regionálisan és társadalmilag tagolt posztklasszikus görögként tárgyalja.

A görög nyelv történeti korszakolásában a koiné a klasszikus dialektusok kora és a bizánci görög között helyezkedik el. A klasszikus korban az irodalmi nyelvhasználat erősen kötődött a műfajokhoz: az epikus költészet homéroszi nyelve, a líra dór és aiol hagyományai, a történetírás ión és attikai formái, valamint az attikai próza egymás mellett éltek. A koiné ezzel szemben nagyobb földrajzi térben használható, kevésbé lokális és kevésbé műfajhoz kötött kommunikációs normát hozott létre.

Periodizálás

A koiné nem homogén korszak. A hangtani, alaktani és mondattani változások eltérő ütemben jelentek meg a különböző régiókban és regiszterekben. A következő periodizálás elsősorban nyelvtörténeti, nem politikai korszakolás:

Időszak	Megnevezés	Fő nyelvtörténeti jellemzők	Jellemző források	Fő forrás
Kr. e. 4–2. század	korai koiné	attikai–ión alapú köznyelv kialakulása; dialektusnivelláció; a hellenisztikus adminisztráció és hadsereg nyelve	feliratok, korai ptolemaioszi papiruszok, hellenisztikus próza
Kr. e. 1. század – Kr. u. 2. század	középső koiné	a római kori keleti mediterrán közvetítőnyelv megszilárdulása; iotacizmus egyes elemeinek erősödése; bibliai és zsidó-görög szövegek	római kori papiruszok, feliratok, Újszövetség, Philón, Josephus
Kr. u. 3–6. század	késő koiné	átmenet a bizánci görög felé; magánhangzó-összeolvadások előrehaladása; dativus és infinitivus hosszú távú visszaszorulása; perifrastikus és véges mellékmondatos szerkezetek erősödése	késő antik papiruszok, keresztény irodalom, jogi és egyházi szövegek

Kialakulása és elterjedése

A koiné közvetlen előzménye az attikai nyelvjárás politikai és kulturális tekintélyének növekedése volt. Athén a Kr. e. 5–4. században a görög filozófia, történetírás, retorika, dráma és oktatás egyik meghatározó központja lett. Az attikai próza ezért a klasszikus korszak végére mintaszerű irodalmi nyelvvé vált. A makedón uralom, majd Nagy Sándor hódításai után az attikai alapú görög köznyelv olyan területekre is eljutott, ahol korábban nem, vagy csak korlátozottan volt jelen görög nyelvű népesség.

A hellenisztikus királyságokban a görög a hadsereg, a városalapítások, a kereskedelem, az oktatás, a diplomácia és az adminisztráció nyelveként működött. Ez különösen fontos volt Egyiptom, Szíria, Kis-Ázsia, Mezopotámia, Baktria és a Földközi-tenger keleti kikötővárosainak többnyelvű környezetében. A nyelv terjedése nem jelentette azt, hogy a helyi nyelvek eltűntek volna: a görög sok helyen második nyelvként, városi és hivatali kommunikációs nyelvként, illetve presztízsnyelvként működött.

A koineizáció mint nyelvi folyamat

A koiné kialakulása több egymással összefüggő nyelvi folyamat eredménye volt. A következő kategóriák a modern szociolingvisztikából származó fogalmak, amelyeket a kutatás analóg módon alkalmaz az ókori nyelvi folyamatok leírására.

Folyamat	Meghatározás	Koiné görög példa	Fő forrás
Keveredés	Több rokon dialektus beszélőinek tartós érintkezése.	attikai alapú köznyelv ión és más dialektuselemekkel
Nivelláció	Erősen regionális vagy ritka formák visszaszorulása.	dór és aiol helyi sajátosságok fokozatos eltűnése a köznyelvi írásbeliségben
Paradigmakiegyenlítődés	Ragozási minták átláthatóbbá és egységesebbé válása.	ritkább igealakok helyett produktívabb alakok terjedése
Reallokáció	Megmaradt változatok új regiszterbeli vagy stiláris funkciót kapnak.	attikai formák klasszicizáló irodalmi stílusjelölővé válása
Analitikusabb tendenciák	Kifejtettebb, elöljárós vagy véges mellékmondatos szerkezetek erősödése.	ἵνα + kötőmód terjedése egyes főnévi igenévi funkciók rovására

Idővonal

Időszak	Nyelvtörténeti jelentőség	Jellemző források
Kr. e. 5–4. század	Az attikai próza és az athéni kulturális norma megerősödése	attikai irodalom, feliratok, filozófiai és történeti próza
Kr. e. 336–323	Nagy Sándor hadjáratai; a görög nyelv keleti terjedésének felgyorsulása	makedón és hellenisztikus történeti források
Kr. e. 3–1. század	A hellenisztikus királyságok koinéjának kialakulása; papiruszok és hivatalos iratok tömeges megjelenése	ptolemaioszi egyiptomi papiruszok, feliratok, Septuaginta
Kr. u. 1–3. század	A római kori koiné; a görög mint keleti közvetítőnyelv; az Újszövetség és a korai keresztény irodalom kora	Újszövetség, papiruszok, feliratok, irodalmi próza
Kr. u. 4–6. század	Átmenet a késő ókori és bizánci görög felé; a keresztény irodalom és az egyházi nyelvhasználat megerősödése	egyházatyák, jogi szövegek, késő ókori kéziratok

Változatai

A koiné nem volt mindenütt azonos. A modern kutatás nem elsősorban „magas”, „közép” és „vulgáris” koiné merev hármasában írja le, hanem regiszterek, műfajok, földrajzi területek, írásbeliségi szintek és beszélői háttér szerint. Ugyanaz a beszélő vagy szerző más nyelvváltozatot használhatott hivatalos iratban, magánlevélben, irodalmi műben vagy vallási szövegben.

Földrajzi változatok

Régió	Jellemző nyelvi helyzet	Források és megjegyzések	Fő forrás
Egyiptomi koiné	A görög az államigazgatás, adózás, kereskedelem és városi élet fontos nyelve volt; az egyiptomi, démotikus, majd kopt nyelvi környezettel érintkezett.	A papiruszok különösen gazdag adatanyagot adnak. A helyesírási ingadozások jól jelzik a magánhangzó-összeolvadások és az iotacizmus terjedését, de nem minden írásbeli eltérés értelmezhető közvetlenül kiejtési adatként.
Szíriai és palesztinai koiné	A görög arámi, héber, latin és helyi nyelvekkel érintkezett; városi, kereskedelmi és közigazgatási funkciói mellett zsidó és keresztény irodalmi közegben is jelen volt.	A Septuaginta, Josephus, Philón recepciója, az Újszövetség és a korai keresztény szövegek szempontjából fontos. A szemita hatás mértéke műfajonként és szerzőnként változó.
Kis-ázsiai koiné	Régi görög városok, hellenisztikus alapítások és helyi anatóliai nyelvek érintkezési terepe; sok helyen erős volt a görög városi kultúra folytonossága.	Feliratok, városi rendeletek, dedikációk, sírfeliratok és keresztény közösségi szövegek tanúsítják.
Balkáni és makedóniai koiné	A makedón politikai háttér és az attikai alapú köznyelv találkozása; a régebbi dialektuselemek fokozatos visszaszorulása.	Feliratok és történeti források alapján vizsgálható.
Diaszpórazsidó görög	Zsidó közösségek görög nyelvhasználata, különösen Alexandriában és más nagyvárosokban.	A Septuaginta, Philón, Josephus és zsidó feliratok fontosak. A héber és arámi hatás főként fordítási, vallási és stiláris szinten jelenik meg.

Szociolingvisztikai helyzet

A koiné egyszerre volt presztízsnyelv, közvetítőnyelv és sok beszélő számára második nyelv. Használói közé tartoztak anyanyelvi görögök, hellenizált városi lakosok, katonák, kereskedők, írnokok, hivatalnokok, rabszolgák, zsidó diaszpóraközösségek tagjai, valamint olyan helyi nyelveket beszélő személyek is, akik a görögöt adminisztratív, gazdasági vagy kulturális okokból sajátították el.

A hellenisztikus és római kelet nyelvi helyzete sok helyen kétnyelvű vagy többnyelvű volt. A görög presztízsnyelvként és írott közvetítőnyelvként működött, miközben a helyi nyelvek a családi, falusi, vallási vagy regionális kommunikációban tovább élhettek. A késő ókorban az attikizáló írott norma, a koiné eredetű művelt írásbeliség és a beszélt vernakuláris közötti viszony nem egyszerű kétnyelvűségként, hanem inkább több szinten elrendeződő diaglossziaként írható le.

Regiszterek és írott nyelvi szintek

Regiszter	Jellemző	Példák	Fő forrás
Nem irodalmi mindennapi írásbeliség	Levelek, számlák, szerződések, kérvények; gyakran közvetlenebbül tükrözi a beszélt nyelvi tendenciákat.	egyiptomi papiruszok, ostrakonok
Hivatali és jogi koiné	Formuláris, gyakran konzervatívabb és sablonosabb nyelvhasználat; a hellenisztikus és római adminisztráció fontos regisztere.	királyi rendeletek, adóügyi iratok, városi feliratok, petíciók
Katonai koiné	A hadseregben és a katonai adminisztrációban használt, többnyelvű közegben működő közvetítőnyelv.	katonai levelek, zsold- és ellátmányjegyzékek, latin eredetű katonai terminusok
Irodalmi koiné	A köznyelvi alapot művelt prózai és retorikai hagyomány alakítja.	Polübiosz, Diodórosz Szikulosz, Sztrabón, Alexandriai Philón, Iosephus Flavius
Attikizáló irodalmi nyelv	Tudatos visszanyúlás a klasszikus attikai normákhoz; különösen a római császárkorban és a második szofisztika idején fontos.	Dionüsziosz Halikarnasszeusz, Ailiosz Ariszteidész, Lukianosz
Zsidó-görög és korai keresztény koiné	Köznyelvi, fordítási, liturgikus és intertextuális elemek együttese; nem önálló nyelv, hanem műfaji és vallási regisztercsoport.	Septuaginta, Újszövetség, apostoli atyák

Atticizmus és második szofisztika

A római császárkorban megerősödött az atticizmus, vagyis az a művelt irodalmi és retorikai irányzat, amely a klasszikus attikai próza nyelvét tekintette követendő mintának. A második szofisztika szerzői gyakran tudatosan kerülték a beszélt vagy nem irodalmi koiné formáit, és olyan szókincset, mondatszerkezetet és stílust használtak, amely klasszikus műveltséget jelzett. Ailiosz Ariszteidész és Lukianosz nyelve ezért nem a mindennapi beszélt koiné közvetlen lenyomata, hanem erősen stilizált, irodalmi regiszter.

Írásrendszer és helyesírási gyakorlat

A koiné görögöt a görög ábécével írták. A klasszikus korban rögzült ión–attikai ábécé a hellenisztikus időszakra általános normává vált. A korai kéziratok és feliratok írásképe jelentősen eltért a modern nyomtatott görög szövegekétől: a szóközök, központozás, ékezetek és hehezetjelek használata sokáig nem volt egységes.

Az ékezetek, hehezetjelek és más diakritikus jelek rendszere a hellenisztikus filológiai hagyományban, különösen az alexandriai grammatikusok munkájában alakult ki. Ezek eredetileg az olvasást, kiejtést és értelmezést segítő tudós jelölések voltak, majd a kéziratos hagyományban fokozatosan terjedtek el. A késői koinéban és a bizánci korban több jel már inkább ortográfiai hagyományt őrzött, nem feltétlenül élő kiejtési különbséget.

A papiruszok helyesírási ingadozásai különösen fontos hangtani bizonyítékok, de forráskritikailag óvatosan kell őket kezelni. Egy ει és ι, αι és ε, vagy η és ι közötti váltakozás utalhat hangváltozásra, de okozhatja írnoki képzettség, hiperkorrekció, másolási hiba, regionális helyesírási szokás vagy a beszélő másodiknyelvi háttere is.

Hangtan

A koiné hangtanának rekonstrukciója több forráscsoporton alapul: papiruszok és feliratok helyesírási ingadozásain, görög szavak latin, kopt és más nyelvi átírásain, ókori grammatikusok megjegyzésein, valamint a későbbi bizánci és újgörög állapot összevetésén. A változások nem minden régióban, társadalmi rétegben és regiszterben egyszerre mentek végbe, ezért a koiné kiejtéséről csak időben és térben differenciáltan lehet beszélni.

Hangváltozások kronológiája

Időszak	Fő változások	Bizonyítéktípus	Megjegyzés	Fő forrás
Kr. e. 300–100	ει [i]-szerű ejtésének megerősödése; αι [e]-szerű monoftongizációja több régióban; a magánhangzó-hosszúság funkcionális gyengülésének kezdete	feliratok, korai papiruszok, ortográfiai keveredések	A változások regionálisan eltérő üteműek; Egyiptom különösen jól dokumentált.
Kr. e. 100 – Kr. u. 200	η [i]-szerű irányú elmozdulása egyes változatokban; οι és υ kerekített elülső hangértékének instabilitása; hehezet gyengülése; hangsúlyrendszer átalakulásának erősödése	papiruszok, latin átírások, grammatikusi megjegyzések	Teodorsson korábbra datál több egyiptomi változást, míg Gignac óvatosabb kronológiát alkalmaz.
Kr. u. 200–600	több magánhangzó [i]-szerű konvergenciája; aspiráták spirantizációjának előrehaladása; zöngés zárhangok réshangosodása; nyomatéki hangsúly általánosulása	késő antik papiruszok, feliratok, kopt és latin átírások, bizánci folytatás	A késő koiné már több ponton a bizánci görög hangrendszer felé mutat.

Hangváltozások szemléltető idővonala

Az alábbi táblázat Gantt-diagramként, leegyszerűsített formában mutatja a főbb hangtani folyamatok relatív kronológiáját. A színezés a bizonyosság hozzávetőleges fokát jelöli: erősen adatolt, valószínű, vitatott vagy regionálisan változó.

Hangváltozás	Kr. e. 300–200	Kr. e. 200–100	Kr. e. 100–1	Kr. u. 1–100	Kr. u. 100–200	Kr. u. 200–400	Kr. u. 400–600	Megjegyzés
ει → [i]								korai és viszonylag jól adatolt folyamat
αι → [e]								egyiptomi papiruszokban különösen jól megfigyelhető
η → [i] irány								datálása régiónként és kutatónként eltér
οι → [y] → [i]								összetett, többfázisú folyamat
υ → [i] irány								a kerekített elülső hangérték sokáig fennmaradhatott
φ θ χ → [f θ x]								a spirantizáció fokozatosan terjedt
zenei hangsúly → nyomatéki hangsúly								több évszázados, regiszterenként eltérő folyamat

Tudományos vita
Az egyiptomi papiruszok alapján Teodorsson több hangtani változást viszonylag koránra datál, míg Gignac óvatosabb kronológiát alkalmaz, és nagyobb hangsúlyt helyez arra, hogy az ortográfiai ingadozás nem mindig közvetlen kiejtési bizonyíték. A modern összefoglalások ezért rendszerint regionálisan és forrástípus szerint differenciált képet adnak a koiné hangtanáról.

IPA-összehasonlító táblázat

Az alábbi táblázat erősen leegyszerűsített áttekintés. Az értékek rekonstruktívak, regionálisan és kronológiailag eltérhetnek.

Íráskép	Klasszikus attikai	Korai koiné	Késői koiné	Bizánci / újgörög irány	Fő forrás
ει	[eː] vagy [iː]	[iː] / [i]	[i]	[i]
αι	[ai̯]	[e]	[e]	[e]
η	[ɛː]	[ɛː] ~ [eː]	[i]-szerű érték felé	[i]
οι	[oi̯]	[y] / [ø]-szerű köztes értékek	[y] ~ [i]	[i]
υ	[y] / [yː]	[y]	[y] ~ [i]	[i]
ω	[ɔː]	[o]	[o]	[o]
φ θ χ	[pʰ tʰ kʰ]	[pʰ tʰ kʰ] ~ [f θ x]	[f θ x] irány	[f θ x]
β γ δ	[b g d]	[b g d], egyes helyzetekben átmeneti értékek	[β ɣ ð] irány	[v ɣ ð]
hehezet /h/	[h] több klasszikus változatban	gyengülő vagy ingadozó	több területen eltűnő	ortográfiai hagyomány

Iotacizmus

Az iotacizmus modern nyelvtörténeti terminus; az ókori grammatikusok nem ebben az értelemben használták. A jelenség nem egyetlen hangváltozás, hanem több különböző eredetű magánhangzó és diftongus [i]-szerű ejtésbe való fokozatos konvergenciája. Ide tartozik többek között a ει, η, ι, később a οι és υ hangértékének közeledése.

Graféma	Klasszikus előzmény	Koiné kori irány	Példatípus	Fő forrás
ει	hosszú zártabb magánhangzó vagy diftongikus eredet	korán [i]-szerű ejtés	ει / ι keveredése papiruszokban
η	hosszú nyíltabb magánhangzó	későbbi [i]-szerű érték felé	η / ι váltakozás
αι	diftongus	[e]-szerű ejtés	αι / ε keveredése
οι	diftongus, majd kerekített elülső magánhangzó	később [i]-szerű ejtés	οι / ι váltakozás későbbi adatokban
υ	kerekített elülső magánhangzó	később [i]-szerű ejtés	υ / ι váltakozás későbbi adatokban

Hangsúly és ritmus

A klasszikus görög hangsúly alapvetően hangmagassági, azaz zenei jellegű volt. A koiné és a későbbi görög fejlődésében a hangsúly fokozatosan nyomatéki jellegűvé vált. Ez nem hirtelen változás volt, hanem több évszázados folyamat, amely összefüggött a magánhangzó-hosszúság fonológiai jelentőségének gyengülésével és a szóritmus átalakulásával.

A folyamat fokozatosságát az is jelzi, hogy a művelt írott hagyomány, a metrikai gyakorlat és a kéziratok diakritikus jelölése nem azonos ütemben változott. A klasszikus mennyiségi verselés és a későbbi, hangsúlyosabb ritmikai érzékelés hosszú ideig egymás mellett létezhetett, különösen a késő ókori és bizánci vallási költészetben.

Alaktan

A koiné alaktani fejlődését a dialektusnivelláció, a paradigmakiegyenlítődés és az analitikusabb kifejezésmód erősödése jellemzi. Ezek a folyamatok nem értékelhetők „romlásként”: a nyelvészet értékítélet helyett funkcionális és rendszerszerű változásokról beszél.

Színjelölés: visszaszoruló jelenség, terjedő jelenség, átalakuló vagy regiszterfüggő jelenség.

Jelenség	Klasszikus attikai	Koiné tendencia	Szemléltető példa	Irány	Forrás / korpusztípus
Kettős szám	A névszóknál és igéknél még létezett.	Gyorsan visszaszorult, szerepét a többes szám vette át.	τὼ ἄνδρε helyett οἱ δύο ἄνδρες vagy δύο ἄνδρες	visszaszorul	irodalmi és feliratos adatok;
Dativus	Számos vonzati, határozói és eszközhatározói funkcióban használták.	Még élő eset, de a későbbi görög felé haladva nő az elöljárós és genitivusos helyettesítés szerepe.	πολλῇ σπουδῇ mellett ἐν πολλῇ σπουδῇ	átrendeződik	papiruszok;
Optativus	Önálló és alárendelt mondatokban is fontos szerepe volt.	Használata visszaszorult, különösen nem klasszicizáló regiszterekben.	célhatározói szerkezetben gyakoribbá válik a ἵνα + kötőmód	visszaszorul	Újszövetség, papiruszok;
Aoristos	Több régi második aoristoszi alak megőrződött.	Egyes igéknél terjedtek az analóg és produktívabb alakok.	εἶπον mellett εἶπαν típusú alakok	kiegyenlítődik	papiruszok és köznyelvi adatok;
-μι igék	A -μι ragozás jobban elkülönül.	Egyes alakokban az -ω igék mintái felé mozdulás figyelhető meg.	analóg ragozási formák megjelenése	kiegyenlítődik	papiruszok;
Perfektum	Erős aspektuális és állapotjelölő funkció.	Funkciói részben átrendeződnek; perifrastikus és aoristoszi megoldások szerepe nőhet.	γεγραμμένον ἐστίν típusú szerkezetek	átalakul	irodalmi és bibliai szövegek;
Névelő	Már a klasszikus korban is fejlett.	Főnéviesítő, visszautaló és diskurzusfunkciói tovább bővülnek.	τὸ λέγειν, ὁ πιστεύων	bővül	Újszövetség, irodalmi koiné;

Igerendszer és aspektus

A görög igerendszer megértésében a koiné esetében is alapvető az aspektus. A jelen tő rendszerint folyamatosságot, ismétlődést vagy belső szemléletet, az aorisztosz tő lezárt vagy egészében szemlélt eseményt, a perfektum pedig eredményállapotot vagy fennálló következményt jelölhet. A modern grammatikák ezért az igeidőket nem pusztán időbeli kategóriaként írják le.

A koinéban az aspektuális rendszer továbbra is működőképes, de egyes kategóriák használati köre változik. Az optativus ritkulása, a perfektum funkcionális átrendeződése, valamint a perifrastikus szerkezetek gyakoribbá válása mind a posztklasszikus görög fejlődés része. Az ilyen változásokat korpusz, műfaj és időszak szerint kell vizsgálni; egyetlen, minden koiné szövegre érvényes gyakorisági arány nem adható meg megbízhatóan.

Mondattan

A koiné mondattanában a klasszikus attikai göröghöz képest erősebb a kifejtettebb, analitikusabb szerkesztés tendenciája. A klasszikus prózára jellemző bonyolult, erősen alárendelt periódusok továbbra is előfordulnak irodalmi és attikizáló szerzőknél, de a nem irodalmi papiruszokban, levelekben és több bibliai szövegben gyakoribbak a rövidebb tagmondatok, az ismétlések, a mellérendelés és a világosabb kötőszói jelölés.

Jelenség	Klasszikus attikai tendencia	Koiné tendencia	Szemléltető példa	Irány	Fő forrás
Célhatározói mellékmondat	Változatos rendszer: ἵνα, ὅπως, optativus múlt idejű főmondat után.	A ἵνα + kötőmód használata megerősödik.	ἵνα γράψῃ „hogy írjon”	terjed
Függő kijelentés	Főnévi igenév és ὅτι / ὡς egyaránt gyakori.	A véges mellékmondatok szerepe erősödik.	λέγει ὅτι ἔρχεται „azt mondja, hogy jön”	terjed
Elöljárós szerkezetek	Az esetvégződések önálló határozói funkciói erősebbek.	Az elöljárós szerkezetek terjednek.	ἐν, εἰς, ἀπό, μετά gyakoribb és kifejtettebb használata	terjed
Participium	Nagyon fejlett alárendelő és körülményhatározói rendszer.	Tovább él, de sok regiszterben véges mellékmondatokkal váltakozik.	λέγων mellett καὶ λέγει típusú mellérendelés	regiszterfüggő
Genitivus absolutus	Gyakori és produktív szerkezet.	Megmarad, de regiszterfüggő; irodalmi nyelvben gyakoribb.	τοῦ ἀνδρὸς ἐλθόντος „amikor a férfi megérkezett”	regiszterfüggő
Kötőszók és partikulák	Gazdag partikulakészlet: μέν, δέ, γάρ, οὖν stb.	Egyes klasszikus partikulasorok ritkulnak; a καί, δέ, γάρ, οὖν továbbra is fontos.	narratív mellérendelés καί kötőszóval	átrendeződik

A mondattani változások értékelésénél különbséget kell tenni nyelvtani rendszer, stílus és fordítási technika között. Egy bibliai vagy papiruszszöveg egyszerűbb, mellérendelő szerkezete nem feltétlenül „hibás” görög, hanem adott műfajhoz, regiszterhez, szerzői háttérhez vagy forrásnyelvi mintához kötődő nyelvhasználat.

Diskurzusnyelvészeti megközelítés

A 20. század végén és a 21. században a koiné, különösen az újszövetségi görög kutatásában egyre fontosabbá vált a diskurzusnyelvészet. Ez nem csupán mondatszinten vizsgálja a nyelvet, hanem azt is, hogyan jelölik a szerzők a témaváltást, fókuszt, háttér- és előtér-információt, következtetést, kontrasztot vagy narratív előrehaladást. A görög szórend, névelőhasználat, névmási rendszer, partikularendszer és kötőszóhasználat jelentős része ilyen diskurzusfunkciókban is értelmezhető.

Párhuzamos szemléltető példa

A következő táblázat nem konkrét ókori idézeteket, hanem didaktikus, rekonstruált példákat ad ugyanazon jelentés eltérő regiszterű és korszakú megfogalmazására.

Regiszter / korszak	Példaszöveg	Jelentés	Nyelvi jellemző
Klasszikus attikai	ὁ πατὴρ ἐπέστειλε τῷ υἱῷ	„az apa írt / üzent a fiának”	dativus, választékosabb összetett ige
Korai vagy középső koiné	ὁ πατὴρ ἔγραψε τῷ υἱῷ	„az apa írt a fiának”	köznyelvibb ige, dativus még élő
Késő koiné / bizánci irány	ὁ πατὴρ ἔγραψεν εἰς τὸν υἱόν	„az apa írt a fiának”	elöljárós szerkezet a dativus funkciójának közelében
Késő koiné / bizánci irány, másik típus	ἵνα γράψῃ τῷ υἱῷ / később véges mellékmondatos körülírás	„hogy írjon a fiának”	az infinitivus rovására terjedő véges mellékmondatos szerkesztés

Szókincs

A koiné szókincse az attikai–ión örökségre épült, de a hellenisztikus világ társadalmi, politikai és vallási változásai jelentős lexikai bővüléssel jártak. A kereskedelem, pénzügy, hadsereg, jog, közigazgatás, filozófia, orvostudomány és vallási élet területén számos szó új jelentésárnyalatot kapott vagy új összetételben jelent meg.

Kölcsönszavak és érintkezés

A római korban latin eredetű szavak különösen a katonai, közigazgatási és pénzügyi szókincsben jelennek meg.

Görög forma	Eredet / háttér	Jelentés	Regiszter
κεντυρίων	latin centurio	százados	katonai
λεγεών	latin legio	légió	katonai
δηνάριον	latin denarius	dénár	pénzügyi
πραιτώριον	latin praetorium	helytartói palota, katonai főhadiszállás	közigazgatási / katonai
σπεκουλάτωρ	latin speculator	őr, futár, kivégzőkatona	katonai

A keleti mediterrán térségben a görög érintkezett arámi, héber, egyiptomi, kopt, latin, fríg, líd, perzsa és más nyelvekkel. A nyelvi érintkezés nemcsak kölcsönszavakban, hanem tükörfordításokban, frazeológiában és jelentésváltozásokban is megfigyelhető. A Septuagintában például több héber szerkezet görög megfelelője fordítási hagyománnyá vált, és később a keresztény görög nyelvhasználatra is hatott.

Szemantikai változások

A koiné korszakban számos klasszikus görög szó új vallási, társadalmi vagy technikai jelentést kapott. Ezek a jelentésváltozások nem mindig kizárólag keresztény vagy zsidó eredetűek; gyakran a hellenisztikus társadalmi környezet, a fordításirodalom és a vallási regiszterek együtt alakították őket.

Szó	Klasszikus / általános jelentés	Koiné kori és vallási jelentésárnyalat	Megjegyzés	Fő forrás
ἐκκλησία	gyűlés, népgyűlés	vallási közösség, gyülekezet	A politikai jelentés nem tűnik el, de zsidó és keresztény kontextusban közösségi-vallási értelme megerősödik.
χάρις	kedvesség, jóindulat, kegy	kegyelem, isteni jóindulat, hála	Poliszém szó; jelentése szövegkörnyezettől függ.
πίστις	bizalom, hűség, megbízhatóság	hit, bizalom, hűség	A „hit” és „hűség” jelentésárnyalatok sok szövegben egymás mellett értelmezhetők.
δικαιοσύνη	igazságosság, jogszerűség	igazságosság, megigazulás, Istennel való helyes viszony	A görög, zsidó és keresztény jelentéstartományok átfedhetnek.
σωτηρία	megmentés, megmenekülés	üdvösség, megváltás, szabadítás	Politikai, orvosi, vallási és keresztény jelentéstartományai is lehetnek.

Szóképzés és deriváció

A hellenisztikus és római kori görögben igen produktív maradt a szóképzés. Az igeképzők és főnévképzők új fogalmak, intézmények és vallási kifejezések megalkotását is lehetővé tették.

Típus	Képző / elem	Funkció	Példa jellegű megjegyzés
igeképzés	-εύω	foglalkozás, tevékenység vagy állapot kifejezése	köznyelvi és technikai szókincsben is produktív
igeképzés	-ίζω	cselekvés, viselkedés, valamivé tétel vagy valamilyen módon való eljárás	etnikai, vallási és kulturális jelentésekben is gyakori
igeképzés	-όω	okozó vagy állapotba hozó jelentések	teológiai és filozófiai regiszterben is előfordul
főnévképzés	-μα	eredmény, tárgy vagy cselekvés produktuma	γράμμα típusú képzések
főnévképzés	-μός	folyamat, állapot vagy intézményes jelenség	vallási és filozófiai terminológiában is használt
főnévképzés	-σις	cselekvés vagy folyamat	absztrakt főnevek képzésében produktív
igekötős összetételek	συν-, κατα-, ἀνα-, ἐπι-	aspektuális, iránybeli vagy intenzív jelentésárnyalatok	Septuaginta- és keresztény szövegekben is gyakoriak

Forrásai

A koiné kutatásának forrásai sokfélék. A klasszikus görög leírása hosszú ideig főként irodalmi szerzőkre épült, míg a koiné esetében a nem irodalmi papiruszok, ostrakonok, feliratok és fordítási szövegek is alapvető jelentőségűek.

Forrástípus	Mit mutat?	Korlátai	Fő forrás
Papiruszok	Mindennapi levelezés, hivatalos iratok, szerződések, gazdasági dokumentumok; különösen fontosak a beszélt nyelvi tendenciák közvetett megfigyelésére.	Főleg Egyiptomból maradtak fenn, ezért nem képviselik egyformán az egész görög nyelvterületet.
Ostrakonok	Rövid hétköznapi, gazdasági vagy adminisztratív feljegyzések.	Töredékesek és gyakran erősen formulárisak.
Feliratok	Földrajzilag széles adatanyag; hivatalos, városi, vallási és magánhasználatú szövegek.	Sok felirat konzervatív vagy formuláris nyelvet használ.
Irodalmi művek	Művelt koiné, történetírás, földrajz, filozófia, vallási próza.	Gyakran klasszicizáló vagy műfaji normákhoz igazodik.
Bibliai és zsidó-görög szövegek	Fordítási koiné, diaszpórazsidó görög, korai keresztény nyelvhasználat.	A forrásnyelvek és vallási hagyományok erősen befolyásolhatják a stílust.
Grammatikusok és lexikográfusok	Ókori és bizánci nyelvi reflexió, normatív megjegyzések.	Gyakran preskriptív, attikizáló nézőpontból írnak.

Papiruszok és ostrakonok

Az egyiptomi papiruszleletek döntően hozzájárultak a koiné modern kutatásához. Magánlevelek, kérvények, nyugták, szerződések, adóügyi iratok és iskolai gyakorlatok olyan nyelvhasználatot őriznek, amely közelebb áll a hétköznapi írásbeliséghez, mint a magas irodalmi próza. A 19–20. századi papiruszfelfedezések nyomán vált világossá, hogy sok korábban „biblikusnak” vagy kizárólag szemita hatásúnak tartott szó és szerkezet a kor általános görög nyelvhasználatában is előfordult.

Feliratok

A feliratok földrajzilag szélesebb képet adnak, mint a papiruszok. Városi rendeletek, sírfeliratok, dedikációk, tiszteleti feliratok, vallási szövegek és hivatalos dokumentumok alapján vizsgálható, hogyan szorította vissza a koiné a korábbi helyi dialektusokat, illetve hol maradtak fenn regionális sajátosságok. A feliratok különösen fontosak a kis-ázsiai, balkáni, szíriai és görögországi területek összehasonlításában.

Irodalmi szövegek

A hellenisztikus és római kori irodalmi koiné fontos szerzői közé tartozik Polübiosz, Diodórosz Szikulosz, Sztrabón, Plutarkhosz, Epiktétosz, Alexandriai Philón és Iosephus Flavius. Nyelvük nem azonos a papiruszok hétköznapi nyelvével, de nem is minden esetben tisztán klasszicizáló attikai. Az irodalmi koiné a művelt köznyelv és az irodalmi hagyomány közötti átmeneti regiszterként értelmezhető.

Digitális korpuszok és kutatási eszközök

A 21. századi koiné-kutatás nagymértékben támaszkodik digitalizált korpuszokra. A Thesaurus Linguae Graecae a görög irodalmi szövegek nagy részét teszi kereshetővé; a Papyri.info és a Papyrological Navigator a papiruszok, ostrakonok és kapcsolódó dokumentumok kutatásában alapvető; az Open Greek and Latin nyílt digitális szövegkorpuszokat és eszközöket fejleszt; az SBL Greek New Testament pedig kritikailag szerkesztett, digitálisan is hozzáférhető újszövetségi görög szöveget biztosít. Ezek az eszközök lehetővé teszik a regiszterfüggő gyakoriságelemzést, a morfológiai annotációt, a stilometriai vizsgálatokat és a regionális változatok összehasonlítását.

Bibliai görög

A koiné görög különösen ismert a bibliai és korai keresztény szövegek miatt. A bibliai görög azonban nem külön nyelv, hanem a koiné egyik sajátos, több forrásból táplálkozó használati területe. Leírásában figyelembe kell venni a szerzői stílust, a műfajt, a fordítási technikát, a Septuaginta hatását, a zsidó vallási nyelvet és a görög köznyelvi hátteret.

A „bibliai görög” mint kutatási konstrukció

A 19. századi teológiai grammatikák gyakran elkülönítették az Újszövetség nyelvét a profán görög nyelvhasználattól. A 20. század eleji papyrológiai kutatás, különösen Deissmann, Moulton és Robertson munkái nyomán világossá vált, hogy az újszövetségi görög számos szava és szerkezete párhuzamba állítható a kor nem irodalmi koiné dokumentumaival. A mai kutatás ezért a „bibliai görögöt” nem önálló nyelvnek, hanem több regiszter és hagyomány találkozási pontjának tekinti.

Tudományosan célszerű megkülönböztetni a következő kategóriákat:

Kategória	Meghatározás	Példa
zsidó-görög	Görög nyelvhasználat zsidó közösségi, vallási és irodalmi kontextusban.	Septuaginta, Philón, Josephus
fordításgörög	Olyan görög, amelynek szerkezetét jelentősen befolyásolja a forrásnyelv.	Septuaginta egyes könyvei
újszövetségi görög	Az Újszövetség könyveinek koiné görög nyelve, szerzőnként és műfajonként eltérő regiszterrel.	Pál levelei, evangéliumok, Apostolok cselekedetei
korai keresztény koiné	A keresztény közösségek görög nyelvű irodalmi, liturgikus és teológiai nyelvhasználata.	apostoli atyák, apologéták, egyházatyák

Septuaginta

A Septuaginta a héber és arámi bibliai könyvek görög fordításainak, illetve görög nyelvű zsidó iratainak gyűjtőneve. Legkorábbi része, a Tóra görög fordítása hagyományosan a Kr. e. 3. századi alexandriai zsidó közösséghez kapcsolódik. A Septuaginta nyelve könyvenként eltérő: egyes részek erősen szó szerinti fordításnyelvet mutatnak, mások idiomatikusabb görögséggel íródtak.

A Septuaginta jelentősége nemcsak vallástörténeti, hanem nyelvtörténeti is. Megmutatja, hogyan alkalmazkodott a görög nyelv a héber vallási fogalmak, képek és mondatszerkezetek közvetítéséhez. Több kifejezés és fordulat a későbbi zsidó-görög és keresztény görög nyelvhasználatban is továbbélt.

Újszövetség

Az Újszövetség könyvei koiné görögül maradtak fenn. Nyelvük nem egységes: Lukács evangéliuma és Az apostolok cselekedetei egyes részei, valamint a Zsidókhoz írt levél irodalmibb görögséget mutatnak; Márk evangéliuma egyszerűbb, narratívabb stílusú; Jelenések könyve pedig több szokatlan, nem klasszikus szerkezetet tartalmaz. Pál apostol levelei retorikailag és mondattanilag változatosak, és a zsidó írásmagyarázati, hellenisztikus retorikai és köznyelvi elemek együttélését mutatják.

Az Újszövetség nyelvét a modern kutatás a posztklasszikus görög nyelv részeként vizsgálja. Ez nem zárja ki a héber vagy arámi hatást, különösen fordított vagy szemita gondolkodásmódot tükröző szövegekben, de az újszövetségi görög sajátosságait nem lehet pusztán „héberes görögként” magyarázni. A papiruszok és feliratok tanúsága szerint számos újszövetségi fordulat a kor általános koiné nyelvhasználatában is jelen volt.

Szemita hatás és módszertani kérdések

A szemita hatás a bibliai görögben több szinten jelenhet meg, de nem minden nem klasszikus szerkezet magyarázható héber vagy arámi interferenciával. Különbséget kell tenni valódi nyelvi transzfer, fordítási stratégia, intertextuális Septuaginta-hatás, liturgikus stílus és általános koiné fejlemény között.

Szint	Jelenség	Értelmezési óvatosság
Szókincs	Héber vagy arámi vallási fogalmak görög visszaadása.	Nem minden vallási jelentés új; sok szó korábbi görög jelentéstartományokra épül.
Frazeológia	Héberes vagy arámias fordulatok görög megfogalmazása.	Lehet valódi transzfer, de lehet tudatos bibliai stílusimitáció is.
Mondattan	Forrásnyelvi szerkezetek hatása fordításokban.	A mellérendelés vagy ismétlés önmagában nem bizonyít szemita hatást.
Névadás és átírás	Szemita személy- és helynevek görög betűs rögzítése.	Az átírás gyakran regionális és kézirati hagyományt is tükröz.
Stílus	Septuaginta-hagyomány utánzása görög nyelven.	A későbbi keresztény szövegekben ez gyakran intertextuális presztízsnyelv, nem élő kétnyelvű interferencia.

Kutatástörténet

A koiné és különösen az újszövetségi görög megítélése a tudománytörténetben jelentősen változott. A reneszánsz és humanista filológia a klasszikus attikai normát tekintette mércének, ezért a hellenisztikus és bibliai görögöt gyakran kevésbé szabályosnak vagy kevésbé tisztának tartotta. A későbbi kutatás fokozatosan elmozdult ettől a normatív szemlélettől, és a koinét saját történeti nyelvállapotként kezdte vizsgálni.

A 19. században Georg Benedikt Winer újszövetségi görög nyelvtana fontos lépés volt a történeti leírás felé, mert az Újszövetség nyelvét nem egyszerűen klasszikus attikai mércével tárgyalta. A 19. század végén és a 20. század elején a papiruszok és feliratok tanulmányozása új alapokra helyezte a koiné kutatását. Adolf Deissmann, James Hope Moulton és A. T. Robertson munkái nyomán világossá vált, hogy az Újszövetség szókincsének és szerkezeteinek jelentős része párhuzamba állítható a kor profán görög dokumentumaival.

Kutatási irány	Fő kérdés	Jellegzetes szerzők / művek
Papyrológiai grammatika	Mit mutatnak a nem irodalmi papiruszok a hangtanról, alaktanról és nyelvhasználatról?	Gignac
Szociolingvisztika	Hogyan működött a görög többnyelvű hellenisztikus és római társadalmakban?	Bubenik, Horrocks
Posztklasszikus görög kutatása	Hogyan írható le a klasszikus utáni görög változatossága a hellenisztikus kortól Bizáncig?	Rafiyenko–Seržant
Nyelvtörténeti szintézis	Hogyan kapcsolódik a koiné a klasszikus, bizánci és újgörög fejlődéshez?	Horrocks, Bakker szerkesztett kötete
Újszövetségi szintaxis és aspektus	Hogyan értelmezhetők az igeidők, módok, esetek és mondatszerkezetek?	Porter, Wallace, Campbell
Diskurzusnyelvészet	Hogyan működik a szórend, kötőszórendszer, téma, fókusz és kohézió?	Levinsohn, Runge
Fonológia és kiejtéstörténet	Mikor és hogyan mentek végbe a magánhangzó- és mássalhangzó-változások?	Allen, Gignac, Teodorsson, Caragounis
Digitális bölcsészet	Hogyan használhatók nagy kereshető korpuszok, morfológiai annotációk és stilometriai módszerek?	TLG, Papyri.info, Open Greek and Latin, SBLGNT, Perseus

A modern kutatás egyik alapelve, hogy a koiné nem egységes, minden szövegben azonos nyelv. A papiruszok, feliratok, irodalmi szövegek, bibliai könyvek és attikizáló művek eltérő regisztereket képviselnek. A nyelvtani jelenségek értékelése ezért korpuszfüggő: más következtetés vonható le egy egyiptomi magánlevélből, mint egy attikizáló szónoklatból vagy egy bibliai fordításszövegből.

Utóélete

A koiné a középkori görög és az újgörög egyik közvetlen előzménye, de az újgörög nem közvetlenül, köztes szakasz nélkül a koinéból alakult ki. A késő ókori és bizánci görög közvetítő szerepe döntő: ebben a korszakban párhuzamosan élt a beszélt vernakuláris, a koiné eredetű művelt írásbeliség és az attikizáló norma.

A késő koiné és a bizánci görög átmenetének főbb jelenségei közé tartozik a dativus visszaszorulásának előrehaladása, az infinitivus funkcióinak csökkenése, a véges mellékmondatos szerkezetek terjedése, a ἵνα + kötőmód funkcióbővülése, a perifrastikus igealakok gyakoribbá válása, valamint a hangtani rendszer újgörög felé mutató átalakulása.

Az újgörög egyes szerkezeti sajátosságainak előzményei már a késő koinéban és a korai bizánci görögben megfigyelhetők. Ilyen a főnévi igenév fokozatos háttérbe szorulása és a véges mellékmondatok térnyerése, a ἵνα szerkezetek funkcióbővülése, valamint a későbbi να partikula előzményeinek kialakulása. A jövő idő kifejezése is átalakulóban volt: a későbbi újgörög θα partikula előzményei hosszabb körülíró szerkezetekre vezethetők vissza.

Ez a kettősség a görög nyelv történetének egyik tartós jelensége: a beszélt nyelv és a magas presztízsű írott norma között jelentős távolság alakulhatott ki. A bizánci korban a klasszikus attikaihoz igazodó írott stílus, a koiné eredetű egyházi és adminisztratív nyelv, valamint a mindennapi beszélt görög közötti viszony a diglosszia vagy diaglosszia történeti előzményeként értelmezhető.

A koiné jelentős része a keresztény liturgikus és bibliai hagyományban is továbbélt. A görög nyelvű keresztény közösségekben a Septuaginta, az Újszövetség és a görög egyházatyák nyelve a liturgia, teológia és oktatás alapvető rétege maradt. A nyugati kereszténységben a latin vált meghatározó egyházi és tudományos nyelvvé, de a görög bibliai szövegek ismerete a reneszánsz filológia, a humanizmus, a reformáció kori bibliafordítások és az újszövetségi szövegkritika számára is alapvető jelentőségű volt.

Jelentősége

A koiné görög jelentősége több területen kiemelkedő. Nyelvtörténeti szempontból a görög első valóban nemzetközi korszaka: egy regionális dialektusokból kinövő köznyelv nagy földrajzi térben vált a mindennapi és művelt kommunikáció eszközévé. Történeti szempontból a hellenisztikus királyságok, a római Kelet és a korai bizánci világ megértéséhez nélkülözhetetlen. Filológiai szempontból a papiruszok, feliratok, hellenisztikus próza, Septuaginta, Újszövetség és korai keresztény irodalom alapnyelve. Vallás- és kultúrtörténeti szempontból pedig a zsidó diaszpóra, a korai kereszténység és a görög egyházi hagyomány egyik legfontosabb közvetítőnyelve.

A koiné tanulmányozása ezért egyszerre tartozik a klasszika-filológia, a papyrológia, az epigráfia, az ókortörténet, a biblikus tudományok, a patrológia, a nyelvészet, a szociolingvisztika és a digitális bölcsészet területéhez.

Források és szakirodalom

• Allen, W. Sidney (1987). Vox Graeca: A Guide to the Pronunciation of Classical Greek (3rd ed.). Cambridge: Cambridge University Press. ISBN 0-521-33555-8. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Babbitt, Frank Cole (1902). A Grammar of Attic and Ionic Greek. New York, Cincinnati, Chicago: American Book Company. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Bakker, Egbert J., ed. (2010). A Companion to the Ancient Greek Language. Chichester / Malden, MA: Wiley-Blackwell. doi:10.1002/9781444317398. ISBN 978-1-4051-5326-3. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Bentein, Klaas (2016). Verbal Periphrasis in Ancient Greek: Have- and Be- Constructions. Oxford: Oxford University Press. ISBN 978-0-19-874709-3. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Blass, Friedrich; Debrunner, Albert; Rehkopf, Friedrich (2020) [1976]. Grammatik des neutestamentlichen Griechisch (19. Auflage ed.). Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht. ISBN 978-3-666-50179-1. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Browning, Robert (1983). Medieval and Modern Greek (2nd ed.). Cambridge: Cambridge University Press. ISBN 0-521-29978-0. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Bubenik, Vit (1989). Hellenistic and Roman Greece as a Sociolinguistic Area. Current Issues in Linguistic Theory. Vol. 57. Amsterdam / Philadelphia: John Benjamins. ISBN 978-90-272-3551-0. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Campbell, Constantine R. (2015). Advances in the Study of Greek: New Insights for Reading the New Testament. Grand Rapids: Zondervan Academic. ISBN 978-0-310-51595-1. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Caragounis, Chrys C. (2004). The Development of Greek and the New Testament: Morphology, Syntax, Phonology, and Textual Transmission. Wissenschaftliche Untersuchungen zum Neuen Testament. Vol. 167. Tübingen: Mohr Siebeck. ISBN 978-3-16-148290-8. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Cooper, Guy L. (1998). Attic Greek Prose Syntax. Ann Arbor: University of Michigan Press. ISBN 0-472-10844-1. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Dana, H. E.; Mantey, Julius R. (1928). A Manual Grammar of the Greek New Testament. London: Society for Promoting Christian Knowledge. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Gignac, Francis T. (1976). A Grammar of the Greek Papyri of the Roman and Byzantine Periods. Volume I: Phonology. Milan: Cisalpino-La Goliardica. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Gignac, Francis T. (1981). A Grammar of the Greek Papyri of the Roman and Byzantine Periods. Volume II: Morphology. Milan: Istituto Editoriale Cisalpino. ISBN 978-88-205-0247-8. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Goodwin, William W. (1898). Greek Grammar (Revised and enlarged ed.). Boston: Ginn & Company. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Harrington, J. Matthew (2016). Synopsis of Ancient Greek Grammar (Version 3.0 ed.). Tufts University, Department of Classics. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Horrocks, Geoffrey C. (2010). Greek: A History of the Language and its Speakers (2nd ed.). Chichester / Malden, MA: Wiley-Blackwell. ISBN 978-1-4051-3415-6. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Joseph, Brian D.; Philippaki-Warburton, Irene (1987). Modern Greek. London: Croom Helm. ISBN 978-0-7099-1452-5. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Kerswill, Paul (2002). "Koineization and accommodation". In Chambers, J. K.; Trudgill, Peter; Schilling-Estes, Natalie (eds.). The Handbook of Language Variation and Change. Oxford: Blackwell. 669–702. o. ISBN 978-0-631-21803-9. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó); Invalid |ref=harv (súgó)
• Kühner, Raphael; Blass, Friedrich (1890). Ausführliche Grammatik der griechischen Sprache. Erster Teil: Elementar- und Formenlehre (3. Auflage ed.). Hannover: Hahnsche Buchhandlung. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Kühner, Raphael; Gerth, Bernhard (1904). Ausführliche Grammatik der griechischen Sprache. Zweiter Teil: Satzlehre (3. Auflage ed.). Hannover und Leipzig: Hahnsche Buchhandlung. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Levinsohn, Stephen H. (2000). Discourse Features of New Testament Greek: A Coursebook on the Information Structure of New Testament Greek (2nd ed.). Dallas: SIL International. ISBN 978-1-55671-093-3. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Moulton, James Hope (1908). A Grammar of New Testament Greek. Vol. I: Prolegomena (3rd ed.). Edinburgh: T. & T. Clark. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Peek, Philip S. (2021). Ancient Greek I: A 21st-Century Approach. Cambridge: Open Book Publishers. doi:10.11647/OBP.0264. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link)
• Porter, Stanley E. (1994). Idioms of the Greek New Testament (2nd ed.). Sheffield: Sheffield Academic Press. ISBN 978-1-85075-379-7. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Rafiyenko, Dariya; Seržant, Ilja A. (2020). Postclassical Greek: Contemporary Approaches to Philology and Linguistics. Trends in Linguistics. Studies and Monographs. Vol. 335. Berlin / Boston: De Gruyter Mouton. doi:10.1515/9783110677522. ISBN 978-3-11-067672-3. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Rijksbaron, Albert (2006) [2002]. The Syntax and Semantics of the Verb in Classical Greek: An Introduction (3rd ed.). Chicago: University of Chicago Press. ISBN 978-0-226-71858-3. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Robertson, A. T. (1919). A Grammar of the Greek New Testament in the Light of Historical Research (3rd ed.). London: Hodder & Stoughton. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Runge, Steven E. (2010). Discourse Grammar of the Greek New Testament: A Practical Introduction for Teaching and Exegesis. Peabody, MA: Hendrickson. ISBN 978-1-59856-583-6. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Sevillai Izidor (1911). Lindsay, W. M. (ed.). Etymologiae. Oxford: Oxford University Press. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Smyth, Herbert Weir (1956) [1920]. Messing, Gordon M. (ed.). Greek Grammar. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Stolk, Joanne Vera (2015). "Dative by Genitive Replacement in the Greek Language of the Papyri: A Diachronic Account of Case Semantics". Journal of Greek Linguistics. 15 (1): 91–121. doi:10.1163/15699846-01501001. {{cite journal}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Teodorsson, Sven-Tage (1977). The Phonology of Ptolemaic Koine. Studia Graeca et Latina Gothoburgensia. Vol. 36. Göteborg: Acta Universitatis Gothoburgensis. ISBN 978-91-7346-035-4. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Trudgill, Peter (1986). Dialects in Contact. Oxford: Blackwell. ISBN 0-631-13987-1. {{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó); Invalid |ref=harv (súgó)
• Wallace, Daniel B. (1996). Greek Grammar Beyond the Basics: An Exegetical Syntax of the New Testament. Grand Rapids: Zondervan. ISBN 0-310-21895-0. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Wallace, Daniel B. (2000). The Basics of New Testament Syntax: An Intermediate Greek Grammar. Grand Rapids: Zondervan. ISBN 0-310-23229-5. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)
• Winer, Georg Benedikt; Schmiedel, Paul Wilhelm (1894). Grammatik des neutestamentlichen Sprachidioms (8. Auflage ed.). Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht. {{cite book}}: Invalid |ref=harv (súgó)

Kapcsolódó szócikkek

• Ógörög nyelv
• Görög nyelv
• Újgörög nyelv
• Hellenisztikus civilizáció
• Septuaginta
• Újszövetség
• Epigráfia
• Diglosszia

Külső hivatkozások

• Thesaurus Linguae Graecae
• Papyri.info
• Open Greek and Latin
• SBL Greek New Testament
• Logeion
• Perseus Digital Library