Sirák fia könyve

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jörg Breu: Jézus Sirák, a Geheimes Ehrenbuch der Fugger című mű illusztrációja

Sirák fia könyve a deuterokanonikus könyvek egyike. A katolikus egyház a tridenti zsinaton (1545-63) ünnepélyesen kanonikusnak nyilvánította. A protestáns keresztény irányzatok a deuterokanonikus könyveket apokrifeknek nevezik.[1]

A szerző[szerkesztés]

Sirák így nevezi magát, a görög nyelven írt szövegben: "Jézus, Sirák fia, Eleazár unokája, Jeruzsálemből". A könyv eredetileg héber nyelven keletkezett, a szerző unokája fordította görögre

Az eredeti mű és a fordítások: Szent Jeromos ismerte a héber eredetit, de nem fordította le, hanem a Vetus Latina szövege került a Vulgatába. Ismeretes volt még szír nyelvű fordítás is, hosszú ideig a keresztények csak ezeket használták. Végül 1896-ban a kairói karaita zsinagógában megtalálják az eredeti héber szöveg kétharmadát Kr. u. 11. és 12. századi kéziratokban. A katolikus egyház a görög nyelvűt kanonizálta, mert az a teljes írás. A szaktudósok viszont a héber töredék szövegből indulnak ki és azt egészítik ki a görögből.

A könyv nevei[szerkesztés]

A könyv a zsidó hagyományban Ben Szira néven ismert. A latin nyelven beszélő keresztény egyházakban az Ecclesiasticus (Egyházi könyv) nevet adták. Modern szóhasználatban Ben Szirának, vagy a görög Szirák után Sziracidának nevezik.

A könyv tartalma[szerkesztés]

  • Előszó, bemutatkozás.[2]
Haragja a gonoszt nem teszi igazzá, inkább földre rántja haragjának súlya. A türelmes kitart egy ideig, s ha az eltelt, örömben lesz része. Hallgat, amíg el nem jön a beszéd ideje, bölcsességét aztán sok száj magasztalja
– Sir 1,22-24
  • Tanítás főként a családról és házasságról
  • Tanítás a társadalmi életről
  • Hálaadás Istennek, a bölcsesség keresése[3]

jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az ószövetségi kánon keletkezése és az apokrifek,ujexodus.hu
  2. Jézusnak, Sirák fiának könyve, szentiras.hu
  3. A szócikk részben vagy egészében a Bibliában található: Bevezetés Sirák Fia könyvéhez fejezet segítségével készült, Szent István Társulat 2007.

Források[szerkesztés]