A Péter evangéliuma, vagy a Péter szerint evangélium (ógörögül: κατά Πέτρον ευαγγέλιον) egy újszövetségi apokrif irat.
A mű – melynek keletkezési idejét a 2. század végére teszik – ugyan ismert volt a korai egyházatyák előtt, de később elveszett.[1] Létezését igazolja, hogy az 1886–1887-es[2] ásatásoknál jelentéktelen töredékei előkerültek.[1] A mű a szenvedéstörténetet meséli el Pilátus kézmosásától Jézus feltámadásáig. A temetést a zsidó formaságokra ügyelve, nagy részletességgel írja le. A feltámadás a Péter evangéliuma szerint Jézus ellenségei előtt történt óriási eseményként. A műből zsidóellenes vélekedések olvashatóak ki, a szerző feltehetően a görög világot kívánta meggyőzni igazáról.[2]
Töredékek a Péter evangéliumából I.–II. (ford. Vanyó László) IN: Apokrifek (szerk. Vanyó László), Bp., Szent István Társulat, 1980, ISBN 963-360-110-x, 262–268. o.
A protestáns szóhasználatban apokrifeknek azokat a könyveket nevezik, amelyek bizonyos népek, illetve korszakok Bibliájában ugyan helyet kaptak, de amelyeket a mai protestáns kánon nem fogad el szent iratoknak, és ezért a protestáns Bibliában nem szerepelnek. A katolikus Bibliában található ún. deuterokanonikus könyvek például a protestáns Bibliából hiányoznak, és ezeket a protestánsok az apokrif könyvek közé sorolják. Ugyanakkor azon iratokat, amelyeket minden korszak és minden egyház egyöntetűen hamisítványoknak tartott, a protestánsok gyakran nem apokrifeknek, hanem pszeudoepigráf könyveknek nevezik. (Pszeudepigrapha = „hamisítványok”.) – A katolikus szóhasználat nem tesz ilyen megkülönböztetést, hanem valamennyi hamisnak tartott és a katolikus kánonból kizárt iratot az apokrif kifejezéssel jelöli.
