Seneca és Pál levelezése alatt egy újszövetségi apokrif iratot értenek, mely Lucius Annaeus Seneca római filozófus és Pál apostol állítólagos levelezését tartalmazza. A mű 8 Senecától való, és 6 Páltól való levelet tartalmaz. A levelekben Seneca méltányolja Pál tanításait, de kifogásolja azok formáját; emellett beszámol az apostolnak arról, hogy Nero római császár tetszéssel fogadta Pál tanításait.
Seneca beszámol a 64-es római tűzvészről, felháborodva azon, hogy a császár által előidézett esemény miatt a keresztényeket vonták felelősségre.
A művet többen nem fogadják el hitelesnek, és keletkezési idejét az 1. századról a 3. század végére teszik.
A protestáns szóhasználatban apokrifeknek azokat a könyveket nevezik, amelyek bizonyos népek, illetve korszakok Bibliájában ugyan helyet kaptak, de amelyeket a mai protestáns kánon nem fogad el szent iratoknak, és ezért a protestáns Bibliában nem szerepelnek. A katolikus Bibliában található ún. deuterokanonikus könyvek például a protestáns Bibliából hiányoznak, és ezeket a protestánsok az apokrif könyvek közé sorolják. Ugyanakkor azon iratokat, amelyeket minden korszak és minden egyház egyöntetűen hamisítványoknak tartott, a protestánsok gyakran nem apokrifeknek, hanem pszeudoepigráf könyveknek nevezik. (Pszeudepigrapha = „hamisítványok”.) – A katolikus szóhasználat nem tesz ilyen megkülönböztetést, hanem valamennyi hamisnak tartott és a katolikus kánonból kizárt iratot az apokrif kifejezéssel jelöli.