Nehémiás könyve

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Nehémiás könyve az Ószövetség egyik könyve a Bibliában. Egy emlékirat, mely a Jeruzsálem újjáépítésének és történéseit jegyzi fel körülbelül Kr. e. 450-ig.

A szerző[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerző bemutatkozik Hakalja fiaként, és rögtön elkezdi beszámolóját, hogyan kapott hírt Jeruzsálem romjairól, és vette szívügyének[1] Jeruzsálem sorsát. A fogságban élő igazi hazafi, és sokat imádkozó Nehémiás sohasem látta Jeruzsálemet. I. Artakhsaszjá perzsa király (I. Artaxerxész) királynál volt pohárnok. Sirák fia könyvében is megemlékeznek róla, mint Jeruzsálem újjáépítőjéről. Makkabeusok második könyvében meg arról olvashatunk, hogy ő volt, aki számos könyvet összegyűjtve könyvtárat alapított. II. Kurus perzsa király ugyan rendeletet adott ki Kr. e. 536-ban a jeruzsálemi templom újjáépítésére. Nehémiás kieszközölte, hogy újjáépítse Jeruzsálemet. Kr. e. 445 március 14-én megkapta a rendeletet, és elindult hazájába.

Mondanivalója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Esdrás és Nehémiás a fogságból visszatért nép megújítói, úttörői. Számadás Jeruzsálem és a nép megújulásáról. Nehémiás Isten küldetésének látja Jeruzsálem újjáépítését, vallásos küldetésében számot ad a könyvben a külső és belső ellenségeskedésekről, nehézségekről. A várost mégis sikerül felépíteni romjaiból. A könyv teológiai példa, hogy Isten az alázatos szívűeket felmagasztalja.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Zsoltárok 137, mely a fogságban íródott: "Ha megfeledkezem rólad Jeruzsálem bénuljon meg a jobb kezem. Nyelvem tapadjon az ínyemhez, ha nem emlékezem rád, ha nem Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek."