Az ókori Izrael törzsei

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Izráel törzsei, vagyis a 12 törzs az Ószövetségben, Mózes könyveinek leírása alapján Jákob 12 fiának leszármazottaiból formálódtak.

A 12 törzs: Rúben  · Simeon  · Lévi  · Júda  · Dán  · Gád  · Naftali  · Áser  · Izsakhár  · Zebulon  · József  · Benjámin

Miután Lévi leszármazottai, az úgynevezett léviták a papi szolgálatokat látták el és az izraeliták honfoglalása idején nem kaptak külön földterületet - de hogy a törzsi létszám 12 maradjon - József két fiának leszármazottai: Manassze (Manassé) és Efraim emelkedhettek törzsi rangra.

Az Ószövetségben említett héber "ezer" szó jelentését sokan vitatják, és ez magyarázatot adhat a Mózes könyveinek szokatlanul magas népszámlálási számadataira.[1]

A honfoglalás után a 12 törzs területe

Rúben[szerkesztés]

Az izraeliták honfoglalása idején a Holt-tenger északi felétől keletre kapott területet - a mai Jordánia területén - Gád törzsétől délre.[2] Mielőtt az izraeliták elfoglalták Kánaánt, ez a törzs Gáddal együtt azt kérte, hogy a Jordán folyótól keletre kaphasson területet a nagy nyájaikra való tekintettel. Meg is kapták azt - Szihon és Óg királyainak legyőzése után - de segíteniük kellett a többi törzsnek Kánaán meghódításában.[3]

Rúben törzsének Izráel későbbi történetében nem volt nagy szerepe.

Simeon[szerkesztés]

A honfoglaláskor Kánaán déli részén kaptak területet letelepedésre, Beér-Seva régiójában. Olyan területet kaptak, amely beékelődött Júda örökségébe.

Az 1. népszámláláskor, amelyet nem sokkal az Egyiptomból való kivonulás után tartottak, ebben a törzsben 59 300 hadra fogható férfi volt.[4] Közel 40 évvel később tartott népszámláláskor Simeon törzsében már csak 22 200 férfi volt.

Bár az Ószövetség említi őket a királyság ideje alatt is,[5] úgy tűnik, egyre inkább beleolvadtak Júda törzsébe.[6] Ezékiás király ideje alatt 500 simeonita van említve, akik legyőzték az amálekiták egy részét és a földjükön telepedtek le.[7]

Lévi[szerkesztés]

A léviták Lévinek az utódai. Ők lettek az Isten előtti szolgálatokra elhívatva, ők voltak megbízva a szent sátor körüli munkákra, közülük kerültek ki a papok is. Mózes és Áron, akik kivezették a zsidókat Egyiptomból, Lévi fiának, Kehátnak az unokái volt.[8] A léviták a többi törzzsel ellentétben nem kaptak saját területet Kánaán elfoglalása után. Speciális vallási és politikai feladataik voltak, amik aztán a salamoni templom, majd a második templom idején végzett szakrális tevékenységekre terjedtek ki. Ezért cserébe tizedet kaptak a többi törzstől. A második templom pusztulása után a rabbinikus judaizmus kialakulása eljelentéktelenítette őket.

Júda[szerkesztés]

Jákob az elsőszülött fiúnak járó áldást Rúben helyett Júdára adta, és leszármazottai is már a kezdetektől vezető szerepet játszottak az izraeliták között.

Ez a törzs alkotta Izrael 12 törzsének legnagyobbikát, Kánaán meghódítása előtt szám szerint 76 500 férfit.[9] Ők vezették a kánaániták elleni harcot.[10]

A kánaáni honfoglalás után Palesztina déli részét, a Holt-tengertől nyugatra eső vidéket kapták, Jeruzsálemtől délre. Északon Benjámin törzse, délen a Negev (amely ma sivatag), nyugaton a filiszteusok földje határolta a területét.

Ők vezették a Benjámin törzse elleni büntető hadjáratot is.[11] Később Júda törzse alkotta a Déli (Júdai) Királyság lakóinak nagy részét.

Ebből a törzsből származott Dávid király, Dániel próféta és Jézus nevelőapja.[12]

Dán[szerkesztés]

Mózes 4. könyvében Dán utódai az egyik legnagyobb törzsként jelennek meg, szám szerint 62 700 férfi.[13]

Az izraeliták kánaáni honfoglalása után Dán törzse a tengerpart közelében, a mai Tel-Aviv környező régiójában kapott örökséget. Nem nagy terület volt ez, de annál termékenyebb. Ezzel egyben az izraeliták legerősebb ellenségével, a filiszteusokkal kerültek szomszédságba. Ebben az időben itt feküdt Jaffa, a kikötőváros. Sokan itt aztán hajóépítésből és hajózásból éltek. Debóra éneke is említi a törzs férfiainak elmaradását az izraelita harcoktól: "Hát Dán miért időzik hajóinál?" [14] Dán utódainak jellegzetességei lettek a tengeri hajóutak, ami szokatlan volt az izraelita törzsekre nézve. A szó, hogy Dan és a belőle eredő más szavak aztán elszórva az egész Földközi-tenger térségében megjelentek.[15] John Cox Gawler történész szerint a dániták egész a Brit-szigetekig eljutottak,[16] illetve Thomas Moore szerint még azon túl is.[17]

Dán törzséből származott az erejéről híressé vált Sámson is.

Később Dán törzse (vagy annak egy bizonyos része) a távoli északra került. Kémeket küldtek ki a Genezáreti tótól északra fekvő Jordán forrásvidékére, majd 600 fegyveres ember odamasírozott és elfoglalták Lajis (Lais) városát a szidóniaktól. Ezt a meghódított települést aztán átkeresztelték Dánra és a törzs központja lett.[18]

A zsidó írók a továbbiakban gyakran említették Izráelt a következő kifejezéssel: Dántól Beérsebáig ( a legészakibbtól a legdélebbi izraelita településig), amely mintegy 230 km távnak felelt meg.

Amikor az asszírok meghódították az Izraeli Királyságot (Kr. e. 8. század), Dán törzse további sorsának is nyoma veszett.

Naftáli[szerkesztés]

A honfoglalás előtt a hadra fogható férfiainak száma 45 400 fő volt.[19] A törzs a galileai-hegység keleti részén kapott területet, a Genezáreti tótól és a Jordán folyó felső völgyétől nyugatra. A területén 19 jelentősebb kánaánita település volt[20] és a honfoglaláskor többől nem tudták elűzni az őslakosokat (pl. Bét Semes, Bét Anát), de később ezeket is elfoglalták.[21] Öröksége hegyvidékes, de termékeny terület volt.

Pekah uralkodása idején III. Tiglát-Pilészer igázta le az északi királyságot és Naftali törzsét is száműzetésbe vitte Asszíriába.[22]

Gád[szerkesztés]

Gád törzse a Jordántól keletre telepedett le (a mai Jordánia területén), a Jabbókk és az Arnon folyók között. Területe felölelte a Jordán keleti partjának nagy részén az alföldeket, délen majdnem a Holt-tengerig ért.[23] Gileád nagyrészt Gád területére esett.[24] Gádot északon Manassze, délen pedig Rúben törzse határolta.[25]

A törzs férfiai folytatták őseik foglalkozását, mint állattenyésztők.[26] Ezért is kérték a honfoglalás idején, hogy a Jordántól keletre eső legelőket jelöljék ki a területüknek. Rúben és Manassze fél törzsével együtt meg is kapták azt; mely törzseknek szintén sok jószáguk volt. Gád területét azelőtt az amoriták lakták, akiket az izraeliták itt még Mózes vezetésével legyőztek.[27] Kánaán meghódítása után Józsué részt adott a zsákmányból Gád törzsének, majd hazaküldte a harcoló férfiakat.

Dibon települése, ahol a Kr. e. 9. századból származó híres moábita követ (Mésa-sztélé) találták, azok közé a városok közé tartozott, amelyeket Gád törzse újjáépített, miután elfoglalta a területet.[28]

Áser[szerkesztés]

A honfoglalás előtt hadviselő férfiainak száma 53 400 fő volt.[29] Területet a galileai-hegység nyugati lejtőjén kapott. Délen a Kármel-hegység, északon Szidón vonala határolta. Itt volt Izráel legtermékenyebb vidékeinek egyike.

A törzs további története ismeretlen.

Izsakhár[szerkesztés]

A honfoglalás előtt 64 300 fő férfi van említve ebből a törzsből.[30]

Izsakhár (Issakár) törzse a sorsolás után Jezréel-völgyében és annak környékén kapott letelepedésre területet.

A törzsből származott Baása, aki Kr. e. 909 körül megölte Nádábot, az Izraeli Királyság gonosz uralkodóját és maga lépett a trónra. Valószínűleg Omri (Szamária alapítója) is ebből a törzsből származott.[31]

Manassze[szerkesztés]

A Manassze (Manassé) törzsi férfiak a honfoglalás előtt 52 700-an voltak.[32] Ők és családjaik a Jordán folyó két partján kaptak birtokot. Nagy területet kaptak, de a honfoglaláskor sok kánaánita várost még nem tudtak bevenni, erre csak később került sor.[33]

E törzsből származott a bírák közül Gedeon, aki megszabadította az izraelitákat a midiániták sanyargatásától.[34]

Manassze területén feküdt Tirca (az ország kettészakadása után az Izraeli Királyság egyik székhelye), majd Szamária, a későbbi főváros is.

A babiloni fogság után sok Manassze törzsbeli család lakott Jeruzsálemben.[35]

Efraim[szerkesztés]

A honfoglalás előtt 32 500 férfi tartozott ehhez a törzshöz.[36]

Efraim utódai Kánaán középső részén kaptak birtokot. Hegy- és dombvidékes táj ez, de a földje termékeny volt és akkor még erdős területek borították.[37] Északon Manassze határolta, délen Benjámin törzse.[38] A vallási központ, Siló az ő területükre került. Efraimhoz tartozott Szikhem (Sikhem) is, mint menedékváros.[39]

Józsué (az izraeliták vezetője Kánaán meghódítása idején) és I. Jeroboám (az Északi Izraeli Királyság első királya) is Efraim törzséből származott. A lévita Sámuel próféta Rámában, az itteni hegyvidékén született, és később is itt élt.[40]

Benjámin[szerkesztés]

Az izraeliták kánaáni honfoglalásakor, a Jordántól nyugatra, Júda ás Efraim törzseinek területe közötti részt kapták, a kánaáni jebuzi nép területét, Jeruzsálem környékén.[41] Jeruzsálemen túl a Benjámin törzsének kijelölt fontosabb kánaáni városok között Jerikó, Béthel, Gibeon, Gibea volt, ebből Béthel végül Efraim törzséé lett.

A honfoglalás után, a bírák korában ez a törzs megtagadta, hogy kiadja a Gibea városában történt bűntett elkövetőit. Ezért háború tört ki közte és a többi izraelita törzs között, és azok majdnem kiirtották Benjámin törzsét.[42]

Izrael első királya, Saul, továbbá Pál apostol[43] is ebből a törzsből származott.

Salamon király halála után Benjámin törzse Júdával együtt alkotta meg a Júdai Királyságot.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Scolar: Kézikönyv a Bibliához, 2014
  2. Józs 15,6; Józs 18,17
  3. 4Móz 32:1–38; Józs 1:12–18; 4:12, 13; 12:6; 13. rész
  4. 4Móz 1:1–3, 22, 23
  5. 1.Krón. 4:24–31; 12:23, 25; 27:16 , 2.Krón. 15:8, 9 , 2.Krón. 34:1–3, 6, 7
  6. Stuttgarti bibliai kislexikon, 1974
  7. 1Krón. 4:42 És ötszáz ember Simeon fiai közül elment tőlük a Szeir-hegyre Isi fiainak, Pelátiának, Neárjának, Refájának és Uzzielnek a vezetésével. Levágták Amálek elmenekült maradékát, és még ma is ott laknak.
  8. II. Mózes 6:16-20
  9. 4.Móz. 26:22
  10. 4. Móz 13:6, 30; 14:6–10, 38; Józs 14:6–14; 15:13–20; Bír. 1:1–20; vö.: 5. Móz 33:7
  11. Bír. 20:18
  12. Máté 1. rész
  13. Móz IV. 1, 39
  14. Bírák 5,17
  15. Mediterranean archaeology, Volume 16. University of Sydney. Dept. of Archaeology. 2003. p. 117
  16. J. C. Gawler, Dan Pioneer of Israel, 30-31. pages
  17. History of Ireland I., 59. page
  18. Bírák 18, 1-31
  19. 4.Móz. 26:50
  20. Józs 19:35–39
  21. Bír 1:33
  22. 2Kir 15:29
  23. Szám 32,31-36
  24. 5Móz 3:12, 13
  25. Józs 13:24–28
  26. 1Móz. 46:32
  27. 4Mó 32:33; 5Mó 2:31–36; 3:8–20
  28. 4Mó 32:1–5, 34, 35
  29. 4Móz. 26:47
  30. 4Móz. 26:23–25
  31. "A History of Ancient Israel and Judah". James Maxwell Miller, John Haralson Hayes. 2006.
  32. 4. Móz. 26:28–34, 37
  33. Józs. 17, 12-13
  34. Bírák 6:11–16, 33–35; 7:23; 8:22
  35. 1.Krón 9:1–3
  36. 4Móz. 26: 37
  37. Józs 17:15, 17, 18
  38. Józs 16:1–9
  39. Józs 21:20–22
  40. 1Sám. 1:1, 2, 19, 20; 7:15–17
  41. Józsué 18. rész
  42. Bírák 19–21. rész
  43. Róma 11:1

Forrás[szerkesztés]

  • Stuttgarti bibliai kislexikon, 1974

Külső hivatkozás[szerkesztés]