Hahn István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hahn István
Életrajzi adatok
Született 1913. március 28.
Budapest
Elhunyt 1984. július 26. (71 évesen)
Budapest
Nemzetiség magyar
Iskolái
Pályafutása
Szakterület történettudomány
Jelentős munkái Az időszámítás története, Istenek és népek
Szakmai kitüntetések
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hahn István témájú médiaállományokat.

Hahn István (Budapest, 1913. március 28. – Budapest, 1984. július 26.) magyar ókortörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (1982).

Életpályája, munkássága[szerkesztés]

Budapesten 1935-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin-görög-történelem szakos középiskolai tanári és bölcsészdoktori oklevelet, 1937-ben az Országos Rabbiképző Intézetben rabbioklevelet szerzett. 1953-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem esti tagozatán elvégezte az orosz szakot. 1937-től 1942-ig a Pesti Izraelita Hitközség oktatási osztályán beosztott tanár. 1942-től az Országos Rabbiképző Intézet Gimnáziumának tanára, 1948-tól a budapesti VIII. ker. Állami Goldziher Ignác Gimnázium megbízott igazgatója. 1949-től 1951-ig a VIII. kerületi Állami Fazekas Gimnázium igazgatóhelyettese. 1951-től a Zalka Máté Szakérettségis Kollégium tanára. 1952–55-ben a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola adjunktusa, majd docense. 1955–57-ben az Egri Pedagógiai Főiskola Történelem Tanszékének vezetője.

1957-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem görög-római történeti tanszékén adjunktus, 1959-től docens, 1963-tól tanszékvezető egyetemi tanár 1983. évi nyugdíjazásáig.[1] Ezzel egy időben 1959–1962 között félállásban vezette a szegedi JATE Ókori Történeti Tanszékét és oktatta az ókori Kelet, Hellasz és a Római Birodalom történetét. Szoros szakmai kapcsolatot tartott Horváth István Károllyal, aki mint a szegedi JATE Klasszika-Filológiai Tanszékének adjunktusa görög-római irodalmat oktatott. Feltehetően a vallási néprajz tárgyában Bálint Sándorral is voltak szakmai megbeszélései. 1958-ban a történelemtudomány kandidátusa, 1962-ben doktora lett. Docensi kinevezést 1959. szeptember 1-jén, egyetemi tanárit 1962. február 1-jén kapott. 1979-ben választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1982-ben pedig rendes tagjának.

Az ókori Kelet és görög-római történelem és vallástörténet számos területével, köztük az ókori városi kultúra, azaz poliszok, az ókori hadtudomány, a mükénéi és a homéroszi kor, az athéni demokrácia, azaz Periklész kora, a görög és római mitológiával is foglalkozott. Bemutatta az ókori birodalmakat a születésüktől a bukásukig, ehhez szívesen idézett ókori történetírókat, a görög Hérodotoszt és Thuküdidész-t, vagy a római Appianosz-t, a klasszikus ókortörténet számos vonatkozásban került általa új megvilágításba. Kutatói és oktatói portréjának fő jellemzői: széles körű nyelvismeret (huszonhat nyelven olvasott, és ezek közül sok nyelven írt és beszélt is[2]), kiváló memória, lényegkidomborító képesség, szemléletes előadásmód és nagy munkabírás.[3] A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Róma, Diana istennő temploma

Főbb munkái[szerkesztés]

  • A világteremtés az iszlám legendáiban (Bp., 1935);
  • A felavatott ifjú könyve (Fisch Adolffal, Bp., 1938);
  • Zsidó ünnepek és népszokások (Bp., 1940, 1995, 1997, 2004);
  • A fény ünnepe (Chanukka) (Bp., 1941);
  • A zsidó nép története a babiloni fogságtól napjainkig (Bp., 1947, 1995, 1996, 1998, 2004);
  • Történelem. A középiskolai általános továbbképzés és oktatókáderképzés tananyaga. Ősközösség, ókor, korai középkor (Bp., 1953);
  • Az időszámítás története (Bp., 1960);
  • Az ókor története (Az idő sodrában, I. Bp., 1967);
  • Istenek és népek (Bp., 1968; 2. átdolg., bőv. kiad., Bp., 1980; németül is: Götter und Völker, Bp., 1977);
  • Karthago (Máté Györggyel, Bp., 1972);
  • Világtörténet képekben (I, Kulcsár Zsuzsannával és Szabó Miklóssal, Bp., 1972);
  • Róma istenei (összeáll., bev., jegyz., Bp., 1975);
  • Oikumené Studia ad historiam antiquam classicam et orientalem spectantia. 1-4. köt. szerk. Hahn István, Kákosy László. (Bp. 1976, 1978, 1982, 1983)
  • Hitvilág és történelem. Tanulmányok az ókori vallások köréből (Bp., 1982);
  • Világtörténet évszámokban 1789-ig/ összeáll. Engel Pál, lektorálta Hahn István, Hanák Péter, Komoróczy Géza (Bp. 1982). ISBN 9632810546
  • Naptári rendszerek és az időszámítás (Bp., 1983; 1998);
  • Álomfejtés és társadalmi valóság. Artemidorus Daldianus mint társadalomtörténeti forrás (Bp., 1985).
  • A próféták forradalma (Bp. 1998) ISBN 9638569786
  • Keresztények, zsidók az ókori Rómában (História, 2004/5. sz.)

Szervezeti tagság[szerkesztés]

Urnafülkéje a Farkasréti temetőben
  • Ókortörténeti Bizottság elnöke
  • Az Ókortudományi Társaság társelnöke (1979-től)

Díjak[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

2008-ban Hahn István emlékére volt tanszéke, az ELTE BTK Ókortudományi Tanszék és a Non Omnis Moriar Alapítvány tudományos elismerést alapított az egykori professzor szakterületein jelentős életművet létrehozott tudósok elismerésére.

2013 március 22-23-án Hahn István születésének 100. évfordulója tiszteletére az ELTE BTK, az MTA II. osztálya és a Non Omnis Moriar Alapítvány vallástörténeti konferenciát szervezett.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 25. o. ISBN 9635474148  
  2. Beszélgetés dr. Németh Györggyel (haszehem, T. Szabó Csaba blogja; innen: Szabadság, 2010. január 9.)
  3. Szádeczky-Kardoss Samu, Berend T. Iván és Hahn tanítványainak véleménye nyomán
  4. Hahn István - 100. Vallástörténet konferencia, írta Németh György, Szombat, 2013. március 13.

Források[szerkesztés]

  • Berend T. Iván: Hahn István. = Magyar Tudomány, 1984. 12. sz.
  • Szegedi egyetemi almanach /JATE Szeged, 1996. 1. köt. 559 o. ISBN 9634820379 Hahn István szócikkét ld. 126. o.
  • A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene : 1921-1998 = Past and present of Szeged University. /JATE. Szeged : Officina Ny., 1999. 517 o. Szádeczky-Kardos Samu méltatja Hahn István oktatói és kutatói munkáját ld. 209. o.
  • Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 25–26. o. ISBN 9635474148  

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]