Markión

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Markión
Marcion õpetamas.jpg
Életrajzi adatok
Született 85 körül
Sinop
Elhunyt 160 körül
Róma
Tisztség hitszónok, vallási vezető
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Markión témájú médiaállományokat.

Markión vagy Markion (görögül Μαρκίων Σινώπης, régiesen Marcion; 85160) kis-ázsiai gazdag kereskedőből lett, a történelmi egyházak által eretneknek nevezett hitszónok, aki gnosztikus, platonista eredetű, a későbbi manicheusok, bogumilok és katárok tanaihoz hasonló tanításaival egy több évszázadig élő egyházat alapított meg, számos hívővel az egész akkori Római Birodalom területén. Követői voltak a markioniták.

Tanításának egyik fő gondolata az a kétségtelenül helyes meglátás volt, hogy Jézus egy egész más Istent nyilvánított ki, mint a Héber Biblia Istene. Az Ószövetség gyakran úgy beszél Istenről, mint aki mindenekfelett igazságos, jutalmaz, de büntet is, jó is, de elsősorban csak a saját népéhez van szíve igazán. Továbbá sok olyan tulajdonságot meghagy benne, amelyek inkább emberiek, mint isteniek (antropomorfizmus). Ezzel szemben Jézus Krisztus Istene az abszolút jóság és a szeretet, aki jóságát nem köti feltételekhez, aki a bűnösöket éppúgy elárasztja szeretetével, mint a jókat. A két korszak határán pedig Jézus áll. Előtte a törvény uralkodik, vele pedig megkezdődik a megváltás és kegyelem korszaka. Markion még egy lépéssel tovább ment, és azt mondta, hogy a két korszaknak istene is két külön Isten. [1]

Nézete alapján a héberek Istene egy nyomorúságos világ teremtője, aki nem azonos Jézus irgalmas Atyjával. Ezért elvetette az Ószövetséget, mivel az más Istent jelentett ki, nem a Jézus Krisztus Atyját, s helyére a saját Szentírását tette, amely a Lukács evangéliumának és Pál apostol leveleinek az ő elképzelése szerinti „megtisztított” formájából állt. [2] Célja az volt hogy megreformálja a meghamisított kereszténységet a páli teológia alapján és abból minden ószövetségi illetve zsidó elemet kiiktasson. Az ő új Szentírása három részből állt. Az első részben volt az új kijelentésről szóló evangélium, a másodikban voltak Pál levelei, a harmadik pedig pedig Markión saját könyvéből, az "Antitézisek"ből (Antitheseis) állt. [1] Az Antitézisek, a kereszténység és a zsidóság közt levő ellentétek rendszeres összefoglalása volt, az evangéliumból és Pál teológiájából levont következtetések. Ismeretünk szerint Markión volt az első, aki összegyűjtötte Pál apostol leveleit és szent írásokként használta fel őket. Pált a kereszténység klasszikusának tartotta, s ugyanakkor nyilatkozatait és egész világnézetét szembeállította nemcsak a zsidó valláséval, hanem az apostolokéval is, és csak Páléhoz ragaszkodott. [1]

Szerinte a héberek istene által teremtett anyagi világ hibás és csak a szenvedések helye, így teremtője is csupán egy kontárkodó, rosszindulatú démiurgosz, azaz ördög lehetett.[forrás?] Ennek megfelelően Jézus sem a zsidók által várt Messiás volt, hiszen az egy hódítónak és politikai vezetőnek kellett volna hogy legyen, hanem Ő egy, a Teremtőnél nagyobb isten küldöttje volt, akinek a szerepe ennek, a Héber Biblia istenétől különböző jellegű, a fény és a tiszta eszme transzcendens (~tapinthatatlan) istenének kinyilatkoztatása volt. Jézus istene indulatoktól és haragtól mentes, teljesen jóindulatú. Jézus küldetése tehát az volt, hogy a hívőket az Ószövetség véges, haragos teremtőistene elnyomásából kivezesse. Hite szerint Krisztus nem volt igazából ember, és nem ténylegesen halt meg a keresztfán, hanem teste mintegy jelenésszerű, látszattest volt (doketizmus), amelyet csak egy időre, földi küldetése alatt vett fel, hogy azután ismét elhagyja.

Ezt a nézetet Tertullianus hevesen támadta a „De Carne Christi” (Krisztus testéről) írt könyvében.

Markión szembeszállt a pogány-keresztény egyházi megalkuvásokkal. Visszahelyezte jogaiba a világ végét váró reménységet, az ezzel összefüggő aszkézist; követőinek megtiltotta a házasodást, ételben-italban mértékletességet követelt meg, és a hívők kötelességé tette a vértanúságig menő hithűséget és állhatatosságot. [1]

A markionita egyház nyugaton körülbelül 200 évig állt fenn. Nagy Konstantin császár 320 körül betiltotta a vallásuk gyakorlatát. Keleten, Kis-Ázsiában meglehetősen el volt terjedve. Bár tagjaik száma alacsony volt, még több évszázadig fennmaradtak. A 692-ben tartott trallesi zsinat, továbbá a 10. század végi Fihrist is említi őket, de csak mint különcködőket. A mozgalom életerejét végül a manicheusok és az örmény paulicianusok szívták fel. [1]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e Szimonidesz Lajos: A zsidóság és kereszténység
  2. Siegfried Hermann: Bevezetés az Ószövetségbe
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap