A krónikák első és második könyve

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A krónikák első és második könyve az Ószövetség egyik történeti könyve. Krónikák könyvének Szent Jeromos nevezte el. Héber elnevezése Dibré hajjamim, azaz napok történetei, évkönyv. A Szeptuaginta a kihagyott dolgok könyvének nevezte (Paraleipomenon), míg a Vulgata Libri Paralipomenon-nak.

A szerző[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Még a Makabeusok előtti korszakból keletkezhetett, közvetlen Esdrás és Nehémiás kora után (Kr. e. 300-200). Szerzője ismerte a Teremtés könyve és a Királyok könyve közötti időszak alatt keletkezett könyveket. Szoros összefüggés van az Esdrás könyve között, ugyanis a Krónika könyve azokkal a szavakkal végződik, amellyel az Esdrás könyve elkezdődik.

Mondanivalója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár sok ismétlést tartalmaz a Királyok könyvéből, szűkített változatban csak Júda, Benjamin és Lévi törzse történetét mutatja be, az északi királyságot nem. Ádámtól a Babiloni fogságig beszéli a történteket. A könyv leginkább fókuszált témája Dávid királysága. Dávid nemzetségtábláját Ádámtól vezeti le. Példaként említi a dávidi királyságot, mint Isten országának építőjét. A másik hangsúlyos téma a jeruzsálemi templom. Dávid zsidó király és Salamon zsidó király leszármazottjai, királyait kiemeli, akik különös gondját viselték a templom dolgainak, javításának stb. Az igazi király viszont Isten, akinek földi szellemében Dávid királysága áll. Ezért azt sugalmazza, hogy Dávid szellemében kell élnie a fogságból visszatérteknek. Jahve még a földi életben jutalmaz vagy büntet, de mód van bűnbánat tartására, amivel kiérdemelhető Isten kegyelme. A bűnbánat tartására jó példa Dávid király bűnbánó magatartása.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]