Atharvavéda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Védák
és a hozzájuk kapcsolódó iratok

A sorozat témája
Hinduizmus
Hindu források
Vallási élet
Összehasonlítása
más világvallásokkal
Kapcsolódó fogalmak
Szanszkrit szavak
Sablon:Hinduizmus

Atharvavéda (Dévanágari: अथर्ववेद) a hinduizmus szent iratai közé tartozik, a védák része. Varázsénekeket tartalmaz, ezek a jadnyához, az áldozathoz kevésbé kötődő varázsigék. Feltételezett lejegyzési ideje i. e. I. évezred, védikus szanszkrit nyelven íródott.[1] A sruti irodalom része, kinyilatkoztatás, hallomás útján megismert tudás, amelyekről a legendák szerint a risik szereztek tudomást, és az idők folyamán hallomás útján adódott tovább.[2]

A hinduizmus minden ortodox irányzata a védákat öröknek és tévedhetetlennek tartja. A védák szövegéhez a különböző irányzatok különböző értelmezéseket fűznek, ez a hinduizmusban máig tartó természetes folyamat. A védák jelentősége a védikus áldozat, a jadnya elvégzéséhez adott útmutatás, illetve annak alapvető része. A jadnyától, illetve a védáktól az ősi indiaiak szerint minden függ, a világ teremtése is.[3]

A védikus gyűjteményeket (szamhitákat) mantráknak is nevezik, amelyek akkor is kifejtik hatásukat, ha a szöveget annak előadója nem is érti. Himnuszokat tartalmaznak, a rendkívül bonyolult áldozati szertartások során alkalmazzák őket. A legősibb a Rigvéda. A máig fennmaradt gyűjtemény a Sákala Védaiskola szövege, 1028 himnuszt tartalmaz. Az Atharvavéda sok, már a Rigvédában is szereplő himnuszt tartalmaz.[4]

Az Atharvavédában ráolvasások, igéző formulák, varázsigék vannak. A felépítése olyan, mintha a másik három védára épülne, mindháromból tartalmaz részleteket. Ennek a szamhitának a darabjai nem szerepeltek az áldozati szertartások folyamán, ott inkább ellenőrző, hibát megelőző szerepük volt. Az Atharvavéda az egyetlen a védák közül, amely nem csak a szertartások során felhasználandó varázsigéket tartalmaz, megtalálható benne például szerelmi igézet is.

Kialakulása[szerkesztés]

A hindu mitológia szerint az ősidőkben, az aranykorban (Szatja-juga, az „igazság kora”) és az ezüstkorban (Tréta-juga) még egy, egységes véda létezett, a bronzkorban, a Dvápara-jugában vált négy részre, ún. szamhitákra. Ettől az időtől fogva tekinthető önálló műnek a Jadzsurvéda is.[5]

A védák kialakulásának vizsgálatát nehezíti, hogy a történeteknél, leírásoknál nem lényegi kérdés, hogy azok mikor történtek, a szövegrészek, himnuszok csoportosítása a jadnya, az áldozat elvégzésénél betöltött szerepük alapján történt. A védák nyelvének és tartalmának vizsgálatából az a következtetés vonható le, hogy keletkezésére nem egy időpontra tehető, hanem egy több évezredes folyamat során, későbbi betétek megjelenésével alakult ki. A Rigvédában szereplő csillagászati, éghajlati megfigyelések alapján keletkezése az i. e. 3. évezredre tehető, írásba foglalása kétezer évvel később történt. Az Atharvavéda lejegyzése ez után következett.[4][6] Az Atharvavéda kapcsolódott a védákhoz utoljára.[3]

Az áldozati szertartás, varázsigék[szerkesztés]

A szertartások levezetése négy pap feladata. Az első, a hótar a Rigvéda himnuszaiból énekelve hívja az isteneket a szertartásra, a második, az udgátar a Számavéda dallamai közül a szertartásnak éppen megfelelőt énekli. A harmadik, az adhvarju, végzi a szertartás mozzanatait a Jadzsurvéda leírása alapján, az odatartozó varázsigéket mondva, a negyedik, a brahman, az Atharvavéda verseiből idéz, vigyáz a szertartás pontosságára. Az Atharvavéda varázsigéinek célja, hogy megelőzze a hibákat, vagy ha mégis hibázik valamelyik pap, annak ártó hatását semlegesítse.[4]

Az Atharvavédában a szertartások során felhasználandó varázsigék mellett megtalálható például szerelmi igézet is:

„

Ahogy a Nap az Eget és a Földet körbekeríti,
Úgy kerítem én is körbe a te lelked,
ó asszony, hogy engem szeress,
hogy tőlem el ne fordulj![1]

 ”

– )

Helye az indiai szent iratok között[szerkesztés]

A hinduizmus legrégibb, legalapvetőbb szent iratai a Védák. Ez szűkebb értelemben a négy szamhitát, gyűjteményt jelenti, a Rigvédát, a Számavédát, a Jadzsurvédát és az Atharvavédát[7] Tágabb értelemben a Véda irodalomhoz tartoznak még a brahmanák és a szútrák. A brahmanák, a bölcseleti művek a védák értelmezésével foglalkoznak, a brahmanákhoz kapcsolódnak az áranjakák és az upanisadok is. A szútrák a különféle ismeretek tankönyvei. A szútra szó jelentése fonál, melyet követve lehet eljutni a tudásig. Jellegzetes kifejezés módja a tömörség.[8]

Az Atharvavédához egy brahmana (Gópatha) és két fontosabb upanisad (Prasna, Mundaka) tartozik.[9]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Tenigl-Takács László India története, i. m. 29-30. o.
  2. ↑ Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 27. o.
  3. ↑ a b Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 29. o.
  4. ↑ a b c dr. Baktay Ervin India bölcsessége, i. m. 217-228. o.
  5. ↑ Rácz Géza "Idő vagyok, világok pusztítója", i. m. 
  6. ↑ Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 27-29. o.
  7. ↑ Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 29. o.
  8. ↑ dr. Baktay Ervin India bölcsessége, i. m. 188-192. o.
  9. ↑ Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 30. o.

Források[szerkesztés]

  • A hinduizmus szent iratai. In Klaus K. Klostermaier: Bevezetés a Hinduizmusba. Budapest: Akkord. 2001. 27–29. o. ISBN 9637803866  
  • XIX. A hinduizmus vallásos irodalma. In dr. Baktay Ervin: India bölcsessége: Szanátana Dharma : Az Örök Törvény. (hely nélkül): KönyvFakasztó. 2003. 215–253. o. ISBN 9639302457  
  • A védikus hitvilág. In Tenigl-Takács László: India története. Budapest: Medicina-A tan kapuja buddhista főiskola. 1977. 33–38. o. ISBN 9632438248  
  • Rácz Géza. „"Idő vagyok, világok pusztítója"”. Vallástudományi szemle 1 (2006), Kiadó: Zsigmond Király Főiskola.  

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Atharvavéda&oldid=26627837”