A kereszténység és a hinduizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kereszténység és a hinduizmus összehasonlítása.

India autentikus ősi vallását hinduizmusnak (vagy másképp brahmanizmusnak) nevezzük. A hinduizmus nehezen definiálható, a történelem során dinamikusan fejlődő vallási rendszer, amely napjainkban is alakul, formálódik. A kereszténység és az iszlám után a harmadik legnépesebb vallási formáció, a világon több mint 900 millió ember világnézetét képezi.

A hinduizmus - híveinek véleménye szerint - az emberek örök, időtlen ősvallása, de nem nevezik vallásnak azt. A hinduizmusban különböző vallásos hitek, az imádat, a szertartások és hagyományok különböző fajtái foglalnak helyet egymás mellett. Különféle vallások laza szövetsége ez, ahol fenséges és visszataszító, primitív és kifinomult közvetlenül egymás mellett megtalálható. A hívei alapján a hinduizmusnak nincs alapítója, hanem öröktől fogva, a világ kezdete óta létezik. A hinduizmus a szent iratukon, a Védákon alapszik, amely az univerzum ezoterikus bölcsessége és ember feletti eredetűek.

A hinduizmus – a Brahman- és Ísvara-tannal – földünk legrégebbi, ismert monoteista vallása.[1] A Brahman minden létező ősoka, transzcendens létező. Tér és idő fölé emelkedett, kezdet és vég nélküli, felfoghatatlan, megismerhetetlen, semmiféle tulajdonsággal nem jellemezhető. A Rigvéda X. 121-es himnuszának címe: Az ismeretlen Isten. Gyakran világléleknek nevezik. Nem azonos a világtörvénnyel (dharma), hanem a dharma székhelyének és alkotójának nevezik.

  • lásd még: Hindu panteon (Isten és istenségek a hinduizmusban)

A hinduizmus nem alakított ki olyan dogmatikai rendszert, amelyet a többi világvallással párhuzamba lehetne állítani. Ez a vallás valamennyi közül a legegyetemesebb, amely más világvallások értékeit is megbecsüli és mindazt, amit a többiben igaznak lát, bekebelezi. Nézetük alapján az összes vallás - ellentmondó tanításai ellenére - ugyanahhoz az igazsághoz vezet. A többi vallás szent embereit a saját szentjeivel egyforma módon nagyra értékeli és isteni inkarnációkként (megtestesülésként) tiszteli azokat. Nézetük alapján ilyen inkarnációként (avatára) lépett fel a világban Ráma, Krisna, Buddha vagy Jézus, vagy jelent meg Mohamed, mint próféta, hogy az isteni törvényt helyreállítsa a földön.[2] Indiában gyakran találni gyakorlati példát arra, hogy egy hindu keresztény vagy esetleg muszlim szenteket tisztel, anélkül, hogy a kereszténységre vagy az iszlámra való áttérésre gondolna.

A hinduizmus mindenben toleráns, mindenben engedékeny, mindent befogadó, mindent elnyelő, és a szektásság nem játszik benne jelentős szerepet. Ezzel szemben a kereszténység egy exkluzív vallás, amely türelmetlen mindenfajta "tévelygéssel szemben, amely megfosztja Istent a tisztelettől és az embert az üdvösségtől".[3] A keresztény irányzatok kifejezetten hamis nézetnek tartják azt, hogy az ember bármelyik más vallás tisztelete révén megtalálhatja az örök üdvösséghez vezető utat, és eljuthat Istenhez.

A hinduizmusban mindenki megtalálja a neki valót: a spirituálisan fejlettek a misztikus Védántában, a gyakorlatiasabb beállítottságúak a személyes Isten iránti szeretetteljes odaadás (bhakti) vallásának valamelyik irányzatában, az egyszerű emberek pedig a mitológia és az azzal kapcsolatos népszerű szertartások színes világának szintjén.

A hinduizmus ágainak központi tantételei a karma, a dharma és a lélekvándorlás (szanszára). Ezen alaptételeket illetően a hinduizmus szigorú és hajthatatlan.

A hinduizmus hitében (a többi keleti valláshoz hasonlóan) a világban egy olyan természeti és erkölcsi világtörvény van (dharma), amely a kezdet és a vég nélküli kozmikus folyamatot irányítja, és az élőlények a szanszára kereke - a születés és a halál - örök körforgásában vannak.

A keresztény hit középpontjában Isten áll, aki a világot a semmiből teremtette, és a Bibliában a Föld teremtése és vége közötti idő foglalja magában az emberi történelmet. A lélek halandó és az ember földi léte során tanúsított erkölcsi magatartása határozza meg további sorsát, amely a világvége után a következő egész örökkévalóságban vár rá.

A hinduizmus minden különbözősége ellenére is sok hasonlóságot mutat a kereszténységgel. A felebaráti szeretet, az erőszakmentesség, az igazmondás, a megbocsátás, a mások iránti szánalom, együttérzés és segítség, az anyagiakról való lemondás, az egyszerű, szerény élet, az önmegtagadás és az Isten (Ísvara) iránti teljes odaadás tanítása mindkét vallásban megtalálható.

"Megbocsátás, igazmondás, az érzékek szabályozása, az elme szabályozása, erőszakmentesség, kiegyensúlyozottság, elégedettség, vezeklés, adományozás – Tőlem származnak. " [4] "Egyszerűség, önfegyelmezés, mentesség a haragtól, (a világról) lemondás, békesség, idegenkedés (a másokban való) hibakereséstől, könyörületesség minden élőlény iránt, mentesség a mohóságtól, kedvesség, szerénység, elszántság, kitartás, megbocsátás, tisztaság, mentesség az irigységtől és a becsvágytól – az isteni természettel megáldott ember jellemzői.  (Bhagavad Gítá)[5]

A két vallás etikai alapjainak összehasonlítása a szent irataik alapján:

Hinduizmus Kereszténység
szatja = igazmondás, igazság, igazságosság A hazug beszédtől távol tartsd magad[6]
Minden igazságtalanság bűn[7]
kszamá = megbocsátás Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.[8]
dána = adakozás, nagylelkűség Adjatok és nektek is adatik[9]
Aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti[10]
bhakti = az Úr iránti odaadás, feltétlen szeretet Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat[11]
tapasz = önfegyelem, önmegtagadás Aki nem veszi fel a keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám[12]
ahimszá = erőszakmentesség minden élővel szemben Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.[13]
dajá = könyörületesség, irgalmasság Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.[14]
Irgalom nélkül sújtja a végítélet azt, aki nem gyakorolt irgalmasságot[15]
asztéja = a tulajdon tisztelete, "nem-lopni" Ne lopj! [16] Sem tolvajok, sem kapzsik.. nem részesülnek Isten országában[17]
aparigraha = birtoklásmentesség, nincstelenség
szannjásza = a "világról" való lemondás
Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és gyere és kövess engem! [18]
Ha ennivalónk és ruhánk van, elégedjünk meg vele! [19]
mentesség a haragtól[5] A nap le ne menjen a ti haragotokon! [20]
tartózkodás a másikban való hibakereséstől[5] Hogyan mondhatod felebarátodnak: testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – holott tulajdon szemedben nem látod meg a gerendát. Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát és csak aztán törődjél azzal, hogy kivedd a szálkát felebarátod szeméből.[21]
másokkal, minden élővel szembeni szembeni barátság, barátságosság (maitrah), kedvesség (karunah)[22] A (Szent) lélek gyümölcsei: öröm, békesség, türelem, kedvesség[23]
mitáhára = mértékletesség a táplálkozásban[24]
juktáhára = a táplálkozás szabályozása[25]
saucsa = tisztaság (külső/belső)
A testnek kívánságát véghez ne vigyétek! [26]
A múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban éltetek[27]
Megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre[28]
Alázatosság, büszkeségnélküliség, erőszaknélküliség, béketűrés, egyszerűség,
egy hiteles lelki tanítómester elfogadása, tisztaság, kitartás, önfegyelem,
az érzékkielégítés tárgyairól való lemondás, mentesség a hamis egotól ..
nem kötődés a gyermekekhez, feleséghez, otthonhoz és a többi dologhoz..
az Irántam érzett állandó és tiszta odaadás .. elkülönülés az emberek általános tömegétől,
az önmegvalósítás fontosságának felismerése és az Abszolút Igazság utáni filozófiai kutatás
- ezt mind tudásnak nyilvánítom, az ezzel ellenkezőt pedig tudatlanságnak
.[29]
Legyetek mindnyájan egyetértők, együtt-érzők, testvériesek, legyetek irgalmasok, alázatosak! [30]
Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem! [31]
Mindenki, aki elhagyta házát, fivéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét énérettem, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.[32]
Menjetek be a szoros kapun, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik arra járnak. De milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják azt! [33]

A hinduk hisznek abban, hogy egy magas szellemi tudású, önmagára ébredt mester (guru, szatguru) segítsége is szükséges lehet az örök lényeg (üdvözülés) megismeréséhez és abban, hogy ezen az úton szükségünk van önfegyelemre, helyes cselekedetekre, megtisztulásra, áldozatokra, szerénységre és elmélyülésre.

A jóga nem csupán torna és légzőgyakorlatok összessége - mint ahogy nyugaton elterjedt. Az igazi jóga egy fegyelmezett élet- és gondolkodásmód, a belső spirituális élet nyelve. A valódi jóga Istennel való közvetlen, meghitt "beszélgetés", mely úton az első két lépés az erkölcsi tisztaság és a spirituális törekvés.[34][35]

Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz - írja Jakab apostol a levelében.[36] A hinduizmusban úgy lehetünk Isten barátai, ha legyőzzük karmánk bűneit és ördögeit, melyek mindegyre e világ májá káprázatának elfogadására késztetnek. A karma vastörvényének ismerete arra serkenti a buzgó keresőt, hogy kivívja a végső szabadulást kötelékeiből. Mivel karmikus rabságunk a májától elhomályosított elménk vágyaiban gyökerezik, a jógi dolga mindenekelőtt elméje megzabolázása. A jóga gyakorlása sorra vetteti le velünk a karmikus tudatlanság palástjait, s végül csak a velünk született lényeget látjuk.[37]

A hindu iratok alapján, ahhoz hogy valaki eggyé váljon az Istenivel, szakítania kell az anyagias világgal, és az Úrhoz kell kötődnie.[38] Pál apostol ezt úgy fogalmazta meg, hogy: élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.[39]

A Bhagavad-gíta tanítása alapján, ha valaki feladja minden e világhoz kötő vágyát és teljes menedéket keres a Legfelsőbb Úrnál, számára nincs veszteség vagy elbukás semmilyen értelemben. Hasonló gondolatot tanított Jézus is: Keressétek először Isten országát, s annak igazságát, és a többi dolgot is mind megkapjátok.[40]

Hasonlóság van a Gangesz "szent" vizében történő, bűnöktől megtisztuló rituális fürdés és a keresztény keresztség újjászületést szimbolizáló fürdője között is. A különbség, hogy a keresztség egyszeri alkalom, a hinduk gyakorlata egy mindhalálig tartó, ismétlődő feladat.

Kapcsolatba szokták hozni a hinduk isteni hármasságát (Trimúrti) a keresztény Szentháromsággal is. Ez lényegében véve jogosult is, de csak ha a Szentháromság értelmezésének arra a változatára gondolunk, amelyet modalizmusnak neveznek, s amely szerint az Atya, a Fiú és a Szentlélek csak megnyilvánulási módjai az egyetlen Istennek. Ezt a felfogást azonban, mint eretnekséget már az ókori egyház elvetette.

Hasonlóság van a két vallás üdvözülést hirdető tanítása között is. A hinduizmusban a születés és a halál örök körforgásából (reinkarnáció), a földi szenvedésekből csak az önmegvalósításon (móksa) át juthat az ember a lelki gyönyörű világba, vagyis ha lemond az anyagi és érzéki önző vágyairól. Jézus tanítása szerint csak úgy üdvözülhetünk, ha jellemben hasonlókká válunk hozzá, azaz szent életűvé már e földön.[42][43]

Egyes hindu panenteisták a megváltást az Istenbe való bejutásként határozzák meg. A teopantisták szerint a megváltás az abszolúttal alkotott egység helyreállítása, amely egység valójában kezdettől fogva létezett.[44] A hinduista rendszer panenteizmusát a keresztény világ Isten lealacsonyításának tekinti, mivel Isten oly magasan áll az általa teremtettvilág felett, hogy az utóbbit nem szabad az ő szubsztanciája átalakulásának vagy belőle származó emanációnak felfogni.

A hindukat gyakran bálványimádóként emlegetik. Képkultuszuk, rituális gyakorlataik és szokásaik egyaránt idegenek a keresztények számára. A vaisnavizmus követőinek hite szerint Isten nem csak inkarnációkban, hanem képmásaikban is megjelenik. A hívők itt az Úr ikon-inkarnációjának tekintik a múrtit (az istenné átlényegült szobrot). Sok keresztény meghökkentőnek és visszataszítónak tekinti a múrti-imádatot.

A keresztény (és muszlim) hívők utálattal fordulnak el a hindu szexuális mítoszoktól és rítusoktól. Ez érthető és egyesesetekben jogos, az absztrakt-átszellemített tanítások hívői azonban a maguk szempontjából nézve erkölcstelennek és obszcénnak látnak olyasmit is, ami egy hindu ember számára csupán az isteni erő jelképe, és ami semmiféle obszcén asszociációt nem ébreszt benne. Ugyanakkor a nyugati világban sok félreértés, asszociációs tévedés alakult ki a hindu kultúrát nem vagy csak alig ismerők körében (lásd például a Siva-lingam).

A kereszténység az abszolút vallás igényével lép fel. Abszolút voltát elsősorban azzal indokolja, hogy Krisztusban Isten lett emberré, és az isteni kegyelemnek ez az egyszeri történelmi eseménye az emberiség fejlődésének nem csupán egyik állomása, hanem fordulópontja. Krisztusban az Isten lelke oly tökéletesen jelent meg, ahogyan a földön térben és időben egyáltalán megjelenhetett.

A hinduizmus elveti a keresztény történelemszemléletet. Hiszen hogyan is lehetne az idő kezdet és vég nélküli folyamatában egy adott momentumot az egész jövőre nézve irányadónak tekinteni. Miért csak a Bibliában sugalmazott szövegek volnának páratlan jelentőségűek az emberiség üdvössége szempontjából, és miért kellene a többi nagy vallásos alak megjelenésének és a többi hit szent könyveinek csak múló értéket tulajdonítani? Nézetük alapján bölcsebb azt feltételezni, hogy Isten az összes nagy mesterben, a világ valamennyi részén és minden korban újból és újból megnyilatkozott. A hinduk ezért elismerik Krisztust Isten megtestesülésének (avatára), és a Bibliát a kinyilatkoztatási iratok egyikének; de korlátolt és kicsinyes dolognak tartják viszont a keresztények részéről, hogy azok a bráhmana szenteket és a hindu vallási iratokat nem hajlandók isteni eredetűnek elismerni.

A hinduk elsősorban az evangéliumokat tartják egyenrangúnak saját szent könyveikkel. A Hegyi Beszédről mondta Gandhi:

  • Egészen bizonyos, hogy nincs semmi különbség a Bhagavad-gítában kifejezésre jutó hinduizmus és Krisztus kinyilatkoztatása között. Mindkét hitvallásnak ugyanabból a forrásból kell származnia.

Az ördögről szóló sok történet és a hitetlenekre szórt átkozódások sok ázsiai szemében természetesen csorbítják ezt a hatást. Az ortodox hinduk álláspontjáról nézve a keresztény vallás elmarad a sajátjuk mögött, mivel megengedi hívőinek a marhahús evését, részegítő italok ivását és a különböző származású (rangú) személyek közötti házasságkötést.

A hinduk azt is logikátlannak tartják, hogy a léleknek van kezdete, de - egyes keresztény tanítások szerint - nincsen vége, és hogy a rövid időtartamú földi jó vagy rossz cselekedetek örökké tartó jutalmat vagy esetleg örökké tartó büntetést kapnak. A karma és az újramegtestesülés tanának elutasításával, a hinduk véleménye szerint, a keresztények lemondtak annak minden lehetőségéről is, hogy megmagyarázzák a különböző élőlények jellemének és sorsának különbözőségét. Ha egy lény élethelyzete és szerencséje vagy szerencsétlensége nem korábbi létezésének karmájától függ, akkor csak egyetlen kivezető út marad: vagy a véletlent, vagy Istent tenni felelőssé a képességek és sorsok igazságtalan elosztásáért.
Azok a bibliai helyek, amelyeken állatok és növények rossz bánásmódban részesülnek, felháborodást váltanak ki belőlük, így pl. Jézus történetében a gonosz szellemeknek az ártatlan disznókba küldése[45] és a fügefa megátkozása.[46] Elsősorban azonban emberi felfuvalkodottságot látnak abban, ha valaki azt hiszi, hogy az állatok létezésének egyedüli célja az, hogy az emberek elfogják, és levágják őket,[47] Isten Noénak és utódainak tett ígéretének megfelelően: „És féljen, és rettegjen tőletek a földnek minden állata és az égnek minden madara: minden, ami nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott.[48] A hinduk hisznek abban, hogy minden élet szakrális, minden élőt szeretni és óvni kell, gyakorolva az áhimszá (nem-ártás) törvényét.[49]

A lélek nyugalmának megvalósulását és a legmagasabb rendű ismeretek megszerzését az indiaiaknál a meditáció szolgálja. A transzcendens világ-felettiben való elmerülés gyakran azt a helyet foglalja el náluk, amit a kereszténységben az imádkozás.

A hinduizmus (és a keleti vallások) a fejlődés olyan fokáig nyúlik vissza, amelyet a kereszténység – ami a hivatalos képviselőket illeti – mint rég túlhaladott „pogányságot” elutasít.

A hinduizmus (és a keleti vallások) ellentétben a Bibliával (és a Koránnal), nagymértékben filozofikus jellegű.

Hinduizmus Kereszténység
Védikus kreacionizmus A teremtés a Bibliában
Brahman - maga a lét, mindennek oka és forrása,
minden emberben immanensen benne rejlő
örök lélek[50]
Isten - minden élőlény csak általa létezik
sok avatára (isteni megtestesülés) Jézus
dévák angyalok
aszurák démonok
májá (illúzió) Sátán megtévesztése
a lélek (átman, purusa) halhatatlan
szanszára (lélekvándorlás)
a lélek halandó
feltámadás
az ok-okozat törvénye: karma-tan a tett-okozat: végítélet
móksa (megszabadulás, üdvösség) üdvözülés
nirvána mennyország, új Föld - 2. teremtés

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kozma András: A hindu istenalakok szimbólumai, 2001.
  2. Radha Krisnan : The heart of Hindustan
  3. F. J. Stahl - idézi: Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás
  4. Bhagavad Gítá 10, 4-5
  5. ^ a b c Bhagavad Gítá 16, 1-3
  6. 2. Móz 23, 7
  7. 1. Ján 5, 17
  8. Mt 6,12-15
  9. Luk 6, 38
  10. 2Kor 9, 6-7
  11. Márk 12,30
  12. Máté 10, 38
  13. 1.Pét 3,9 online: http://szentiras.hu/UF/1Pt3
  14. Mt 5,7
  15. Jakab 2,13
  16. 2. Móz 20,15
  17. 1. Kor. 6,10
  18. Luk 18,22
  19. Tim 6,8
  20. Ef. 4,26
  21. Luk 6, 42
  22. Bhagavad Gítá 12, 13-14
  23. Gal. 5,22
  24. Nem lehet jógi az, aki túl sokat eszik Bhagavad Gítá 6,16
  25. Akik személyes érzéki élvezetükre készítenek ételt, bizony csak bűnt esznek. Bhagavad Gítá 3, 13
  26. Gal 5,16
  27. 1. Pét 4,3
  28. 1. Kor 9,27
  29. Bhagavad Gítá 13, 8-12 , online: http://mek.oszk.hu/00100/00159/00159.pdf
  30. 1. Pét 3, 8 online: http://szentiras.hu/KNB/1P%C3%A9t3
  31. Márk 8, 34 http://szentiras.hu/KNB/Mk%208,34
  32. Mt. 19, 29 http://szentiras.hu/Mt%2019
  33. Mt 7, 13 http://szentiras.hu/Mt%207
  34. Swami Sivananda: Utak a boldogsághoz
  35. http://srichinmoyjoga.hu/a-joga-isten-nyelve/
  36. Jak 4,4
  37. Paramahansa Yogananda: Egy jógi önéletrajza
  38. Szvámi Ráma: Élet a Himalája Mestereivel
  39. Gal. 2,2
  40. Máté 6,33
  41. Bhagavad-gíta 9,29
  42. Így szól ugyanis az Írás: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok 1. Pét. 1,16
  43. Jel 21, 27
  44. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás
  45. Máté 8, 30
  46. Máté 21, 19
  47. 2 Péter 12
  48. 1 Mózes 9,2
  49. Kozma András: A hindu istenalakok szimbólumai, 2001
  50. Bede Griffiths: Kelet és Nyugat házassága

Forrás[szerkesztés]

  • Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 1977
  • Liptay Lothar: Kis találkozó a vallásokkal, 2005
  • Kozma András: A hindu istenalakok szimbólumai, 2001