Védák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Védák
„Tudás, ismeret”
egy oldal az Atharvavédából (Codex Cashmiriensis)
egy oldal az Atharvavédából (Codex Cashmiriensis)

Eredeti cím वेद
Megírásának időpontja bizonytalan,
talán Kr. e. 1000 – Kr. u. 500 között
Nyelv szanszkrit
Témakör ókori indiai vallási szövegek gyűjteménye
Műfaj vallásos iratok
Részei 4 rész (szamhitaRigvéda, Jadzsurvéda, Számavéda, Atharvavéda
Kiadás
Magyar kiadás válogatás INː Baktay Ervin. India Bölcsessége – Szanátana Dharma (Reprint). KönyvFakasztó, 245-248. o. ISBN ISBN 963-9302-45-7 (1943) 
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Védák témájú médiaállományokat.

A Védák (szanszkrit: वेद) vagy védikus irodalom India legrégibb irodalmi emlékei, a hagyomány alapján az univerzum ezoterikus bölcsessége. A véda szó tudást vagy szent ismeretet jelent. Sok hindu úgy hiszi, hogy a Védák öröktől fogva léteztek. A vallásos hagyományok egy része Brahmához köti, aki a világ teremtésekor nyilatkoztatta ki e szent szöveget.

A Védák keletkezését több tudós Kr. e. 6000–4000 közötti időpontra tette, azonban ma már elfogadottabb álláspont Max Mülleré, aki a legrégibb Véda-részek megírását (!) Kr. e. 1000 körüli időpontra datálja,[1] legnagyobb része azonban nem tehető az i. e. 1. évezred közepénél előbbre. A Védák régi datálása a 19. századi történettudomány feltevéseit tükrözi, amelyhez sem akkor, sem azóta nem tudtak meggyőző alátámasztással szolgálni.

A Védák részét képezi többek közt a Mahábhárata (amelynek egy része a Bhagavad-gíta), a Rámájana és a Bhágavatam is.

Az iratok[szerkesztés]

A Rigvéda szanszkritul, 19. századi kézirat

Korai-védikus kor[szerkesztés]

Szamhita-gyűjtemény

A Védák mai formájukban négy fő részből (gyűjteményből /szamhita/) állnak. A Rigvéda-szamhita himnuszokat, a Jadzsurvéda áldozóigéket, a Számavéda ősi dallamokat, míg az Atharvavéda főként varázsigéket foglal magába. Legősibb közülük az 1028 himnuszból álló Rigvéda, amely valószínűleg a Kr. e. 1000–800 közötti időszakban keletkezett. Ősi memorizációs technikákra (vikriti[2]) támaszkodva e szövegek évszázadokon keresztül szájhagyomány útján terjedtek. Sőt, mivel rituális értéke csak az apáról-fiúra, mesterről-tanítványra élőszóban áthagyományozott szövegnek volt, azért még az írás megjelenése után is, egészen a legutóbbi időkig (azaz majdnem háromezer éven keresztül), szinte kizárólag szájról szájra őrződtek meg e szövegek.

A himnuszok és imák az istenekhez szólnak, többek között az ősi Áditjákhoz (Varunához, Mitrához és Arjamanhoz), Agnihoz, Indrához, az Éghez (Djausz) és a Földhöz (Prithivi), a Naphoz (Szúrja), a Szélhez s még számos istenhez. A himnuszok körülbelül negyedét Indra istennek szentelték.

Ezek alkotják a Védák tényleges magját:

Későbbi kor[szerkesztés]

A szamhita-gyűjteményekhez később a papok további részeket, úgynevezett áranjaka-, brahmana- és upanisad-szövegeket csatoltak.

Bráhmana-gyűjtemény

Kb. Kr. e. 1000-től Kr. 600-ig a Bráhmanák (rituális szövegek, értelmezések).

Áranjaka-gyűjtemény
Áranjakák („erdei szövegek“):
Upanisádok-gyűjtemény

A következő réteget (kb. Kr. e. 700-tól Kr. u. 500-ig) az Upanisádok (filozófiai, misztikus tanítások) alkotják.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Baktay India bölcsessége, i. m. 219. old.
  2. forizslaaszlo.com: A Vikriti

Források[szerkesztés]

Idegen nyelven:

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Védák témájú médiaállományokat.
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap