Index librorum prohibitorum
Az Index librorum prohibitorum (latin, jelentése: tiltott könyvek jegyzéke) azon könyvek listája volt, amelyeknek olvasásához a római katolikus egyház nem adta hozzájárulását és hívei számára kifejezetten tiltott. A lista összeállításának az volt a célja, hogy megakadályozzák a teológiailag helytelen, a katolikus hit és erkölcs szempontjából veszedelmes tanok terjedését.
Tartalomjegyzék
Az első Index és részei[szerkesztés]
A könyvtilalom a reformáció térnyerésével lett egyre nagyobb. Noha az ellenreformáció jegyében a leuven-i (1540), majd a párizsi (1544) egyetemek „katalógus” néven már adtak ki tiltójegyzékeket, a római inkvizíció az első formális indexet IV. Pál pápa uralkodása (1555–1559) idején adta ki 1559-ben. Az Index létrejöttét Carafa bíboros (a későbbi IV. Pál) 1543-as rendelete könnyítette meg, amely szerint csak olyan könyvet lehet kinyomtatni, amely rendelkezik az inkvizíció előzetes engedélyével.
Három, betűrendben szerkesztett osztálya létezett:
- azon íróknak nevei, akiknek minden művét tiltottak;
- egyes tilos művek, a szerzők megnevezésével;
- névtelen szerzők.
Ez a jegyzék tartalmazta továbbá a tilos bibliakiadásokat, valamint azon könyvkiadók neveit, amelyek eretnek könyveket nyomtattak.
Az Indexet a tridenti zsinat átdolgoztatta, s bővítette, az új listát IV. Piusz pápa 1564. március 24-én a Dominici gregis custodiae Domino kezdetű pápai bullával tette közzé. Ez a bővített változat a jegyzékek előtt közölte az indexre tétel szabályait. A könyvtilalom joga a pápát illette.
Indexkongregáció[szerkesztés]
V. Piusz pápa 1571-ben létrehozta a tiltott könyvek indexének összeállításával foglalkozó hivatalt, az Indexkongregációt (Congregatio indicis). Ez a kongregáció adta ki a tilos könyvek olvasására való egyedi engedélyeket is. A kongregáció egy bíbornok elnöklete alatt világi és szerzetesrendbeli papságból kiszemelt tanácsosokból (consultor) állt; tagja volt a pápai udvar hivatalos teológusa (Magister sacri Palatii) is. A kongregáció határozatait pápai megerősítés után Rómában (in acie campi Florae) hirdették ki.
Az Indexet VIII. Kelemen adta ki utoljára 1596-ban úgy, hogy egyes szerzők minden művét tiltotta. Ezt követően úgynevezett Opera omnia (Összes műve) dekrétumokkal tiltottak be egy-egy szerzőt. 1900-ban XIII. Leó eltörölte a korábbi listát és új szabályokat hozott az indexre tételhez. XV. Benedek pápa pedig 1917. március 25-én föloszlatta az Index Kongregációt, feladatkörét átruházta a Szent Officiumra, melynek egy részlege foglalkozott az Index szerkesztésével.
Az Index librorum prohibitorum-ot 1948-ig naprakészen tartották, rendszeresen bővítették. A lista nem egyszerű reakció eredménye volt. Előbb felszólították a szerzőket, hogy védjék meg munkáikat, melyeket korrigálhattak, újraszerkeszthettek, ha el kívánták kerülni a betiltást. Az eljárás végeredményben publikálás előtti cenzúrára bátorított.
Szerzők és művek indexen[szerkesztés]
A lista nem volt állandó, noha folyamatosan bővült, idővel lekerültek róla művek. Becslések szerint a Vatikán összesen tízezer könyvet vagy teljes életművet helyezett indexre. Az 1948 októberében felállított utolsó, 32. Index mintegy 4000 cenzúrázott címet tartalmazott, a legkülönfélébb okokból: eretnekség, erkölcstelenség, szexuális szabadosság, politikai inkorrektség stb. Olyan ismert szerzőket találhattunk a jegyzékben, mint Erazmus, Galeotto Marzio, Nostradamus, Nikolausz Kopernikusz, Voltaire, Daniel Defoe, Victor Hugo, Anatole France, Nikosz Kazantzakisz, valamint Theodor Hendrik van de Velde holland szexológus, A tökéletes házasság című szexuális kézikönyve miatt. Indexre került a Talmud, a Korán, sőt egy időben a Szent Biblia egyes (leginkább református) kiadásai is. Magyar szerzők közül indexen volt Kollár Ádám Ferenc, Bölöni Farkas Sándor, Prohászka Ottokárnak pedig három írása is szerepelt a listán.
Egyes indexre tételek mögött politikai szándékok is meghúzódhattak: Heinrich Heine német költőt például azzal vádolták, hogy veszélyes forradalmi gondolatokat terjeszt, amelyek Európa feudális társadalmi összetételét romba dönthetik, 1926-ban pedig a francia szélsőjobboldali Action Française magazin is felkerült a jegyzékre (ugyanakkor Adolf Hitler Mein Kampf-ja nem).
Az Index hatása túlmutatott a katolikus világ határain. Hosszú időn át nehéz volt tiltott könyvet találni Kanadában éppúgy, mint Lengyelországban, főként a nagyvárosokon kívül. Az Index librorum prohibitorum hivatalosan a Hittani Kongregáció 1966. június 14-i közleményével szűnt meg, eltörlésével azonban a római katolikus egyház nem tekinti megszűntnek a könyvek és a tömegtájékoztató eszközök iránti felelősségét. 1966-ban a második vatikáni zsinat az Inter mirifica kezdetű dekrétumában szólt a kérdéskörrel kapcsolatos problémákról.
Index expurgatorius[szerkesztés]
Az Index librorum prohibitorum különbözött az Index librorum expurgandorum-tól (más néven: Index expurgatorius), azon könyvek lajstromától, amelyeknek csak bizonyos, botrányosnak ítélt részeit kellett törölni a meglévő példányokban és az új kiadásokban.
Köznyelvi jelentés[szerkesztés]
Az „indexre tesz” kifejezés betiltás, cenzúrázás jelentéssel mára átment a köznyelvbe.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Bokor József (szerk.). Index librorum prohibitorum, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 26.
- Index librorum prohibitorum (1559 – fakszimile)
- Index librorum prohibitorum (1948)
- A Magyar katolikus lexikon
