Johannes Scotus Erigena

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Johannes Scotus Erigena
Frank Birodalom
középkori filozófia
Erigena ábrázolása egy 12. századi kéziratban
Erigena ábrázolása egy 12. századi kéziratban
Élete
Született 810 körül
Írország
Elhunyt 877 körül (kb. 60–70 évesen)
Párizs
Pályafutása
Iskola/Irányzat újplatonizmus
Fontosabb művei De divisione naturae
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Johannes Scotus Erigena témájú médiaállományokat.

Johannes Scotus Erigena, vagy Eriugena, Ierugena, Jerugena (Írország, 810 körül – Párizs, 877 körül) középkori ír filozófus, egyházi író. Újplatonikus emanációs tanokat vallott, melyet az egyház többször is elítélt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erigena Johannes (János) néven született 810 körül minden valószinűség szerint Írországban, amelyet akkor Scotia major (nagyobb Skócia)-nak mondtak. A kéziratokban hol Scotusnak (Skóciából való), hol Jerugenának (írországi) nevezik. Megtanult görögül és latinul, illetve ismerte Platón és Arisztotelész néhány művét.[1] Még 847 előtt a Nyugati Frank Királyságba, a párizsi palotaiskolába ment Kopasz Károly király kérésére filozófiát és teológiát tanítani. 851-ben megtámadta Orbais-i Gottschalk predesztináció tanát. 855-ben a valence-i, 859-ben a langres-i zsinat viszont Erigenát ítélte el. 877 körül hunyt el.[2]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erigena latin nyelvre fordította Pszeudo-Dionüsziosz műveit, Hitvalló Szent Maximosz Ambigua, és Nüsszai Szent Gergely Az ember teremtéséről című írásait. Saját filozófiai nézeteit a De divisione naturae-ban fejtette ki. Tanítását a több pápa – IX. Leó 1050-ben és III. Honoriusz 1225-ben – elítélte. Utóbbi Erigena fő művének példányait igyekezett felkutatni és elégetni, mint egyházellenes írást.[1] Később is elutasították nézeteit a római katolikus egyházon belül, így 1910-ben és 1925-ben is (DS 320).[2] Erigena műveit a Patrologia Latina 122. kötete tartalmazza.[3]

Filozófiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdet kezdete a teremtő teremtetlen természet (nature creans non creata): Isten. Az ő tudásának köszönheti létét az ideák világa: a teremtett és teremtő természet (natura creata creans). A teremtett – bár örök – ideák a dolgok létének elsőrendű okai (causae primordiales). A lét harmadik fokozata a teremtett és nem teremtő természet (natura creata non creans). Benne látható a láthatatlan, felfogható a felfoghatatlan, s ezért dicsőítik az értelmes teremtmények. Az utolsó fokozat a létezők visszatérése a kezdethez (natura non crans non creata). Eriugena az igazi filozófiát azonosítja a vallással, mivel a hit és a tudás között nem lehet áthidalhatatlan ellentmondás. Az emberi tekintéllyel szemben azonban az értelem pártját fogja: „auctoritas ex vera ratione processit, ratio vera nequaquam ex auctoriate” (De divisione nature, I. 69). A hatalommal szemben a tudáson alapuló hozzáértés tekintélyét fogadja el, „mivel gyönge lábakon áll az olyan tekintély, amelyet nem támaszt alá érdemi belátás, míg valódi értelmi belátáson nyugvó észszerűség ereje megdönthetetlen”.[forrás?]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Pallas, i. h.
  2. ^ a b Katolikus lexikon, Eriugena
  3. https://books.google.hu/books?id=q2mQHvy4_usC&redir_esc=y

Művei magyar nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Johannes Scotus Eriugena: Magyarázatok Szt. Dionysius Égi hierarchiájáról (ford. Horváth Judit) IN: Az égi és a földi szépről – Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez (közreadja Redl Károly), Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1988, ISBN 963-281-843-1, 245–246. o.
  • Johannes Scotus Eriugena: Szentbeszéd János Szt. Evangéliumának prológusához (ford. Horváth Judit) IN: Az égi és a földi szépről, 246–247. o.
  • Johannes Scotus Eriugena: Kommentár János Szt. Evangéliumához (ford. Horváth Judit) IN: Az égi és a földi szépről, 247. o.
  • Johannes Scotus Eriugena: A természet felosztásáról (ford. Horváth Judit) IN: Az égi és a földi szépről, 247–267. o.
  • Johannes Scotus Eriugena: A természetekről (ford. Vassányi Miklós). Budapest, 2015. Szent István Társulat. Online részletek

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]