Könyv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
19. századi, keményfedeles, bőrkötéses könyv

A könyv az ókortól a 20. század közepéig a legfontosabb és legelterjedtebb információhordozó médium. Megjelenési formája változatos, leginkább összefűzött vagy -kötött papírlapokból áll. A papírlapokra felvitt jelek hordozzák az információt. A hagyományosan valamilyen nyelven, írásban, szövegként rögzített információt az olvasás művelete segítségével kapjuk vissza. Képi információt is tartalmazhat.

Használatának megkönnyítésére a lapok oldalait számozzák, a tartalom részei közötti eligazodást a tagolás és a tipográfia mellett külön tartalomjegyzék, tárgymutató vagy névmutató is segítheti.

A könyv manapság nyomdaipari sokszorosítással előállított tömegtermék.

A könyv fejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A könyv előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görög nyelvű kézirat töredéke a 2. századból

Az ókori sumer, egyiptomi, görög vagy éppen latin könyveket ma inkább agyagtábláknak, illetve tekercseknek mondanánk (a mai elnevezés a fentebb leírt formájú könyvekre érvényes), a latin liber, illetve görög byblion/byblos szavakat azonban összefüggő szövegük és mai könyv alakú reprezentációjuk miatt mégis könyvnek mondjuk (pl: Epigrammatum Libri).

A középkori kéziratos könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Középkori kéziratos szöveg a 13. század végéről

A könyv közvetlen elődjének a legtöbbször pergamenre kézzel írt, összefüggő szöveget alkotó kéziratos könyvet tekinthetjük. A középkori Európa egyre fejlődő tudományos élete jelentős számú szöveg másolását tette szükségessé.

Az ókortól a kora középkorig a leggyakoribb kéziratos könyv a kódex volt, amely küllemében a mai könyvre emlékeztetett, mivel az elhasználódástól védő borítója, gerince volt, és lapjait összefűzték.

A kéziratos könyv a mai könyvtől eltérő olvasótábor igényeit elégítette ki, és készítésének technikai lehetőségei miatt jelentősen eltért attól. A kéziratos könyvet elsősorban a papság, a királyi közigazgatás, a feudális főurak és az egyetemek polgárai használták. Elvileg minden kéziratos könyv egyedi darab volt, ezért a ma szokásos könyvazonosítási módszerek nem voltak használhatók: a lapokat nem számozták, a szövegeket fejezetekre és bekezdésekre tagolták, és ezeket látták el számokkal. A könyvnek nem volt címlapja, kolofonja, a másoló nevét nem rögzítették. Néhány jelentős művet a középkorban rendszeresen használtak és másoltak, ezek idézésmódja a kéziratos könyvekből maradt ránk (például Biblia, illetve a Corpus Iuris Civilis könyvei).

A kéziratos könyvek egy része luxuskivitelben készült, gazdag illusztrációval, kiváló minőségű pergamenre festve. A könyv kalligráfiája, kézírásának képe művészi kivitelű volt. Ilyen kivitelben főleg vallási művek, illetve törvénykönyvek, kódexek készültek. Az egyetemi polgárság számára jóval egyszerűbb kivitelű és a késő középkorban már gyakran papírra írt kéziratos könyvek készültek. A szegényebb diákok egyetemi éveik alatt maguk készítették el kéziratos könyvtárukat.

A könyvek egyházon kívüli olvasása, az írni–olvasni tudás, az ezzel járó kulturáltság nem mindig érdemelt ki tiszteletet a köznép körében. Könyves Kálmán király olvasott ember volt, „könyves” neve viszont akkoriban nem dicsérő, hanem inkább gúnyolódó jelző volt: ma a „könyvmoly” szót használnánk helyette.

Gutenberg és a nyomda feltalálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A könyvnyomtatás feltalálását Európában a legtöbben Johannes Gutenberg nevéhez kötik, aki a mozgatható betűnyomás legvalószínűbb feltalálója. Gutenberg az aranyműves társaival, illetve több más mester tőle függetlenül már az 1430-as években kísérletezett egy olyan mechanikus sokszorosítási eljárással, amivel szövegeket lehet reprodukálni. Azzal a technikával, amit könyvnyomtatásnak nevezhetünk, vélhetőleg ő tudott először az 1440-es évek végén kisebb füzetet, majd három év munkájával egy teljes Bibliát kinyomtatni.

Gutenberg találmányának lényege az önállóan használható, a szedés során újrarendezhető betű nyomóformák (karakterek) használata egy olyan egyszerű sajtó segítségével, amivel egy teljes papír- vagy pergamenívet tele lehetett nyomtatni, majd az íveket lapok szerint rendezve könyv alakba lehetett fűzni.

A könyvnyomtatás technikája lehetővé tette a drága pergamen helyett az egyre jobb minőségű és egyre olcsóbban elérhető papír használatát. Ugyan a betűmetszés és betűöntés kezdetben fáradságos és drága művelet volt, a mechanikus sokszorosítás és kéziratoknál ritkán használt papír egyre nagyobb kínálata összességében olcsóbb és megbízhatóbb terméket eredményezett a kódexeknél és másolt kéziratoknál. Már Gutenberg első, kezdetleges technikával, és nagy műgonddal készült 42 soros Bibliája is fele akkora költséggel készült, mint egy kézírásos Biblia.

Az első könyvek vagy ősnyomatok a középkori kéziratos könyvek és a mai könyvek közötti átmenetet képeztek. Az első nyomdászok a kéziratok írásképét, szerkesztési módját igyekeztek másolni, és gyakran kézzel illusztrálták, vagy festett iniciálékkal látták el műveiket. A könyvek illusztrálására használt fametszet a rendszeres olvasásban még gyakorlatlan új vásárlói kör számára könnyítette a szöveg megértését.

A ma létező legnagyobb könyv a tervek szerint 2008 végére készül el a Borsod megyei Arnóton: lapjai 3,5 × 4 méteresek lesznek, terjedelme pedig eléri majd a 320 oldalt. A kötet a Törékeny természet címet kapja majd, és a gömör-tornai karsztvidéket, illetve a határokon átnyúló természeti értékeket fogja bemutatni számos fotóval.[1]

A modern könyv kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Íves nyomdagép

A Gutenberg-féle eljárás helyét fokozatosan átvették a különböző rotációs technikák, ahol a nyomóforma nem sík, hanem henger alakú, így nyomtatás folyamatosan történik.

A következő lényeges lépés az offset gépek elterjedése volt, amikor a nyomóhenger sík, és különböző bevonatok biztosítják, hogy a festék a szükséges helyeken megtapadjon, máshol ne.

A könyvek jövője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szócikk a témában: Gutenberg-galaxis

Könyvnyomtatás Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon Mátyás király uralkodása alatt jelentek meg először nyomtatványok. Ezt a kort az ipar és kereskedelem fejlődése jellemezte, amivel párhuzamosan együtt növekedett az olvasni tudó polgárok száma is. Több könyvre lett szükség, mint amennyit a könyvmásoló irodák képesek voltak előállítani, így ez a szükséglet kifejlesztette a sokszorosítás új módszerét, a nyomtatást. A kézi másolatokhoz drágán lehetett hozzájutni, kevés volt belőlük, ráadásul nem voltak ritkák az értelemzavaró másolási hibák és félreértéseket okozó rövidítések sem. A sokszorosítás technikai feltételei hosszas kísérletezés eredményeként valósultak meg, de végül lehetségessé vált az új, gyorsabb módszer, mellyel már olcsóbban, egyszerre sok példányt lehetett előállítani. Mátyás ifjú korában jelent meg az első nagy nyomtatott könyv, a Gutenberg biblia, s 20 év sem telt el, már a király székhelyén, Budán is működött nyomda. A magyar nyomdászat meghonosítása tehát az ő nevéhez kapcsolódik, az első magyarországi nyomtatvány, a Chronica Hungarorum, 1473-ban jelent meg. A nyomdász a záró sorokban (az ún. kolofonban) Andreas Hessnek nevezte magát.

A könyvek nyilvántartása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A könyveket a 16. század óta hagyományosan címük, szerzőjük, kiadójuk és kiadásuk városa szerint tartjuk nyilván. A 20. században a globális kiadóvállalatok megjelenésével a kiadás városának jelentősége elhalványult.

A jelenleg legáltalánosabban használt könyvnyilvántartó rendszer az ISBN Társaság számkódjaira épül. Az ISBN-jelzés elő kódcsoportja a könyv származási országára vagy nyelvére, a második kódcsoport a Társasághoz társult könyvkiadók kódszámából, a következő kódcsoport a könyv azonosítására, az utolsó számjegy pedig az ellenőrzésre szolgál. Az ISBN számokhoz automatikusan hozzárendelhető a hasonlóan szabványos, gépek által leolvasható vonalkód is. A könyvekre való hivatkozásnál a Wikipédia is az ISBN számokat támogatja, a hivatkozott ISBN számok alapján a Könyvforrások speciális oldalon keresztül megkereshetők (lásd: ISBN 963-389-831-5).

A Google felmérése szerint nagyjából 130 millió különböző témájú kötetre tehető a világ könyvkincse.[2]

A könyvekről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A könyv tárolási helye a könyvtár vagy a könyvespolc.

A kínai selyemtekercset jelölő csüan 卷 a magyar nyelvbe vándorszóként került 'könyv' szavunk egyik lehetséges legrégebbi forrása. A kínaiul régen k'üannak hangzó szó elkerült szerte a világba. Így például előzménye lehet a koreai kwen 'könyv', az ujgur küin 'könyvtekercs', de az oszét kinugae 'könyv' és az örmény kuik 'tábla, levél' szavaknak is. A magyarba a török vagy a szláv nyelvek közvetítésével kerülhetett.[3]

A könyv fogalma kitüntetett helyet foglal el a magyar közgondolkodásban, ezt tükrözik az olyan szólások, mint a „hol van az megírva”, illetve a „meg van írva a nagy könyvben”. Ide kapcsolódik még a „hazudik, mintha könyvből olvasná”.

A könyv fogalma a törvény fogalmával is összeköthető. A törvényeket időről időre kódexekben, aztán könyvekben foglalták össze. Ezt a mai napig kodifikációnak hívják a jogtudományban. A legismertebb magyar törvénykönyv Werbőczy Hármaskönyve.

Érdekesség, hogy a legtöbb európai nyelvben a könyv fogalmával etimológiai rokonságban álló gazdasági kifejezések sora származik abból, hogy a vállalkozások vagyonát, eszközeit és adósságait könyvekben vezették a könyvelésnek nevezett nyilvántartással. Noha a mai főkönyv általában egy adatbázis, és a könyvelés sem ölt könyv alakot, a kifejezések (könyv szerinti érték, könyvelő, a könyvekben) tovább élnek a közgazdaságtan nyelvében.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A világ legnagyobb könyve Borsodban
  2. Csaknem 130 millió könyv van a világonIndex, 2010. augusztus 6.
  3. A Magyar Nyelv Történeti Etimológiai Szótára, 2. kötet, 614. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Febvre, Lucien – Martin, Henri-Jean (2005): A könyv születése, Osiris (ISBN 963-389-831-5).
  • Funke, Fritz (2005): Könyvismeret, Osiris (ISBN 96338896428).
  • Madan, Falconer (1920): Books in manuscript; a short introduction to their study and use, Keagan Paul, Trench, Trubner & Co, (Letöltés).
  • Thiollet, Jean-Pierre (2005) : Je m'appelle Byblos, H & D (ISBN 2-914266-04-9)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Könyv témájú médiaállományokat.