Ernest Renan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ernest Renan
Ernest Renan 1876-84.jpg
Született
Tréguier
Elhunyt 1892. október 2. (69 évesen)[2][1]
Párizs
Állampolgársága francia
Gyermekei Ary Renan
Foglalkozása
  • filozófus
  • történész
  • író
  • professzor
  • régész
  • orientalista
  • irodalomkritikus
  • filológus
Kitüntetései
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének főtisztje (1888)
  • Volney díj (1847)
Sírhely Montmartre-i temető

Ernest Renan aláírása
Ernest Renan aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ernest Renan témájú médiaállományokat.
Renan szülőháza Tréguier-ben
Renan szobra szülővárosában

Ernest Renan [ejtsd: rönán] (Tréguier (Côtoes-du-Nord département), 1823. február 23.Párizs, 1892. október 2.) francia orientalista és teologiai író.

Élete és munkássága[szerkesztés]

A párizsi Saint-Sulpice-szemináriumban hallgatta a felsőbb teológiai kurzust, de radikális nézetei miatt 1845-ben elhagyta a teológiai pályát és a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni. 1847-ben egy értekezést írt Sur les langues sémitiques címen, amelyet később Histoire générale et systeme comparé des langues sémitiques (Párizs, 1855, 4. kiad. 1864) című művévé bővítette ki és 1848-ban egy másik értekezést Sur l'étude du grec dans l'Occident au moyen-age címmel. Mindkét értekezését az akadémia megkoszorúzta. Az Académie des Inscriptions megbizásából Renan 1850-ben Olaszországba utazott, ahol Averroes et l'Averroisme (Párizs, 1852, 3. kiad. 1869) című művéhez gyűjtött anyagot. Visszatértekor a párizsi könyvtár kézirati osztályánál nyert alkalmazást; 1860-ban Szíriába utazott és ottani kutatásainak eredményét Mission de Phénicie (9 füzet, Párizs, 1865-74) című munkájában írta meg. 1862-ben a College de France a héber nyelv tanárának hívta meg.

A következő évben jelent meg Vie de Jésus (Párizs, 1863, 23. kiad. 1893; magyarra két ízben is lefordították; először névtelenül, Bécs, 1864, másodszor fordította Sárosi Kornél, Budapest, 1893). E könyvben Renan a filozófiai radikálizmus álláspontjából kiindulva, a német teológia kritikai munkáinak felhasználásával Jézus életét az ország és a nép viszonyaiból, az akkori kultúrából és az egyén lélektani fejlődéséből konstruálja, úgy hogy Jézus egy galileai falus történet szeretetre méltó hőséül van feltüntetve. A könyv mindenütt óriási feltűnést keltett és nyomában az ellenkezőt bizonyítgató írások és könyvek egész serege fakadt. A francia püspökség is panaszt emelt Renan ellen, ezért 1863. július 22-én elmozdították tanári állásából. Renan azután Egyiptomba utazott, a kereszténység őstörténetével kezdett foglalkozni és megírta Histoire des origines du christianisme (7 kötet, Párizs, 1863-82, index hozzá 1883.) című terjedelmes művét, amelyben Jézus életét a következő könyvek által folytatja: Les apôtres (1866, magyarra fordítva Budapesten 1866. és 1883. jelent meg); Saint Paul et sa mission (1869); L'Antéchrist (1871); Les Évangiles et la seconde génération chrétienne (1877); L'église chrétienne (1879), Marc Aurele et la fin du monde antique (1882). Mindezek a könyvek és egyéb értekezései is ragyogó stílusban vannak megírva és Renan főként a kereszténység szociális elemeit domborítja ki bennük.

1871 decemberében Renan engedélyt nyert előadásai folytatására a College de France-on, 1878-ban tagja lett a Francia Akadémiának és 1883-ban a College de France adminisztrátorává nevezték ki. Művei közül még a következők említendők: Jób könyvének (Páris 1859, 3. kiad. 1865); az Énekek énekének u. o. 1860, 3. kiad. 1870, illusztrált kiadás 1885; a Prédikátorok könyvének feldolgozásai (u. o. 1882); továbbá: Études d'histoire religieuse (összegyűjtött értekezések, u. o. 1857 és más ízben); De l'origine du langage (u. o. 1858 és más ízben); Essais de morale et de critique (u. o. 1859 és más ízben); Nouvelles observations d'épigraphie hébraique (u. o. 1867); Questions contemporaines (u. o. 1876); Corpus inscriptionum semiticarum (4 kötet, u. o. 1881-89); Nouvelles études d'histoire religieuse (u. o. 1884); Discours et conférences (2 kötet, u. o. 1887); Histoire du peuple d'Israël (1-4 kötet, u. o. 1887-1883).

Számos történelmi, politikai és kultúrtörténeti esszéin kívül Renan filozófiai drámai műveket is írt: Caliban. Suite de le tempete (Párizs, 1878); L'eau de Jouvence (u. o. 1880); Le pretre de Nemi (u. o. 1885); L'abbesse de Jouarre (u. o. 1766. és 1802 (ez utóbbi Victor Hugo dicsőítése, u. o. 1886). Egy önéletrajz kezdeteit foglalja magában Souvenirs d'enfance et de jeunesse (Párizs, 1883) című műve, amelynek folytatását Feuilles détachées (u. o. 1892) című munkája teszi.

Kültagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, ahol Goldziher Ignác tartott felette emlékbeszédet (Budapesten, 1894).[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b data.bnf.fr, 2015. október 10., http://data.bnf.fr/ark:/12148/cb119214865
  2. ^ a b Integrált katalógustár, 2014. április 26.
  3. V. ö. Pons, Ernest R. et l'origine du christianisme (Páris 1882); Duff, Ernest R. In memoriam (London 1893); Vasárnapi Újság (1892-iki évf. 718, 734. oldal).

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ernest Renan témájú médiaállományokat.