Francisco Suárez

Francisco Suárez
Született	1548. január 5. Granada, Spanyolország
Elhunyt	1617. szeptember 25. Lisszabon, Portugália
Állampolgársága	spanyol
Nemzetisége	spanyol
Foglalkozása	filozófus, teológus, jogtudós, jezsuita szerzetes és pap
Iskolái	Salamancai Egyetem
A katolikus tudományos hagyományban Doctor eximius et pius néven ismert
A Wikimédia Commons tartalmaz Francisco Suárez témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Francisco Suárez SJ, teljes nevén Francisco Suárez de Toledo Vázquez de Utiel (Granada, 1548. január 5. – Lisszabon, 1617. szeptember 25.) spanyol jezsuita teológus, filozófus és jogtudós, a kora újkori katolikus skolasztikus filozófia egyik legnagyobb hatású alakja. A második skolasztika, a jezsuita iskolateológia és a salamancai szellemi hagyomány egyik fő rendszerezőjeként tartják számon. Katolikus tudományos mellékneve Doctor eximius et pius, azaz „kiváló és jámbor doktor”.

Suárez munkássága a teológia, a metafizika, a természetes teológia, az erkölcstan, a törvénytan, az egyházjog, a politikai filozófia és a természetjog területére terjedt ki. Fő művei közé tartozik a Disputationes metaphysicae (1597), a De legibus ac Deo legislatore (1612), valamint a Defensio fidei catholicae adversus anglicanae sectae errores (1613). A modern szakirodalom a középkori skolasztikus hagyomány és a kora újkori filozófiai gondolkodás egyik legfontosabb közvetítőjeként értelmezi; hatása katolikus és protestáns egyetemeken egyaránt kimutatható volt.

Élete

Családja és tanulmányai

Suárez Granadában született 1548. január 5-én. Családja a város előkelőbb rétegéhez tartozott; apja Gaspar Suárez de Toledo, anyja Antonia Vázquez de Utiel volt. 1561-ben a Salamancai Egyetemen kezdett tanulni. A korai életrajzi hagyomány szerint kezdetben nem számított különösen ígéretes tanulónak, és a Jézus Társaságába való felvételénél is fenntartások merültek fel egészsége és tanulmányi képességei miatt. Későbbi pályája azonban ezt a korai megítélést teljesen felülírta.

1564. június 16-án belépett a Jézus Társaságába Salamancában. Filozófiai és teológiai tanulmányait a jezsuita kollégiumban, illetve a salamancai egyetemi környezetben végezte; teológiát 1566 és 1570 között tanult. 1572-ben pappá szentelték.

Tanári pályája

Suárez tanári pályája a jezsuita oktatási hálózat több jelentős központjához kapcsolódott. Először Segoviában és Ávilában tanított filozófiát, majd teológiát oktatott Valladolidban, Ávilában és Segoviában. 1580 és 1585 között a római Collegium Romanumban működött, ahol Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae című művét magyarázta.

Rómából egészségi okokból tért vissza Spanyolországba. 1585 és 1592 között Alcalában, 1592 és 1597 között Salamancában, 1597-től 1616-ig pedig Coimbrában tanított. Coimbrai működését II. Fülöp spanyol király támogatása is segítette, aki a portugál egyetem tekintélyének növelésére küldte oda. A coimbrai időszakban születtek vagy jelentek meg jogfilozófiai és politikai teológiai szempontból is legfontosabb művei.

Utolsó évei és halála

Suárez 1616-ban visszavonult a rendszeres tanítástól. 1617. szeptember 25-én halt meg Lisszabonban. Katolikus életrajzírói nemcsak tudósként, hanem szerzetesi életében is példamutató személyiségként ábrázolták: munkaszeretetét, szerénységét és imádságos lelkületét különösen hangsúlyozták.

A korabeli és későbbi katolikus hagyomány Doctor eximius et pius néven emlegette. A cím arra utal, hogy Suárezt a 16–17. századi katolikus tudományosság egyik kiemelkedő teológusának és filozófusának tekintették. A kortárs elismerés jele volt, hogy XIII. Gergely pápa részt vett egyik első római előadásán, V. Pál pápa pedig felkérte az angol király katolikusellenes érveinek teológiai cáfolatára.

Teológiai munkássága

Suárez mint Aquinói Szent Tamás kommentátora

Suárez teológiai munkássága szorosan kapcsolódott Aquinói Szent Tamás rendszeréhez, különösen a Summa Theologiae egyetemi magyarázatához. A jezsuita oktatás a 16. század végétől egyre inkább Tamás művét használta teológiai alapszövegként. Suárez művei ennek a kommentátori és vitateológiai hagyománynak a keretében születtek, de nem egyszerűen kommentárok: gyakran önálló, nagy terjedelmű disputációkban dolgozták fel a kérdéseket.

A halála utáni jezsuita kiadói munka jelentős része arra irányult, hogy Suárez teológiai kézirataiból és előadásaiból önálló, átfogó Tamás-kommentár álljon rendelkezésre. Poncela González szerint a jezsuita vállalkozás célja egy olyan teológiai korpusz létrehozása volt, amely a Summa Theologiae kommentálásán keresztül önálló suárezi rendszert is nyújtott.

Krisztológia, szentháromságtan és szentségtan

Suárez teológiai művei a katolikus dogmatika klasszikus területeit tárgyalták. Írt a Szentháromságról, Isten egységéről és attribútumairól, Krisztus megtestesüléséről, az Eucharisztiáról, a szentségekről, valamint a hit, remény és szeretet teológiai erényeiről. A De Deo Incarnato és a De Deo uno et trino a katolikus dogmatika központi kérdéseit dolgozta fel, a De sacramentis és a kapcsolódó értekezések pedig a szentségi teológia körébe tartoznak.

A katolikus szentségtani hagyományban Suárez különösen az Eucharisztia, a transzszubsztanciáció és a szentségi áldozat kérdéseiben játszott jelentős szerepet. A későbbi suarista összefoglalások egyik jellegzetes tétele szerint az Eucharisztia áldozati jellege szorosan összefügg Krisztus testének és vérének szentségi jelenvalóvá válásával.

Kegyelemtan, molinizmus és kongruizmus

Suárez a 16. század végi kegyelemtani vitákban a jezsuita iskola egyik legfontosabb alakja volt. A viták középpontjában Isten előretudása, az isteni kegyelem hatékonysága és az emberi szabadság viszonya állt. Suárez a Luis de Molina nevéhez kötött molinizmushoz kapcsolódott, de saját, kongruizmusnak nevezett változatot dolgozott ki.

A molinista hagyomány egyik kulcsfogalma a scientia media, vagyis Isten „köztes tudása”. Ez azt jelenti, hogy Isten tudja, a szabad teremtmények milyen feltételek között miként cselekednének, anélkül hogy szabadságukat megszüntetné. Suárez a kongruizmusban azt hangsúlyozta, hogy Isten a kegyelmet olyan körülmények között adja, amelyek „kongruensek”, vagyis alkalmasak arra, hogy a szabad emberi válasz ténylegesen létrejöjjön.

A De vera intelligentia auxilii efficacis című, 1605 körül megírt, de csak 1655-ben megjelent művét a suárezi kongruizmus egyik klasszikus megfogalmazásaként tartják számon.

Filozófiája

A második skolasztika képviselője

Suárez a második skolasztika egyik legnagyobb rendszerezője volt. Ez a 16–17. századi katolikus filozófiai és teológiai megújulás a középkori skolasztika módszerét és fogalmait alkalmazta új egyetemi, jogi, politikai és teológiai kérdésekre. Suárez egyszerre kötődött Aquinói Szent Tamáshoz, Arisztotelészhez, Duns Scotushoz, a nominalista hagyományhoz és a jezsuita teológiai iskolához.

Módszere nem puszta hagyományismétlés volt. Műveiben rendszerint előbb bemutatta a különböző skolasztikus álláspontokat, majd mérlegelte érveiket, és vagy valamelyik mellett döntött, vagy saját közvetítő megoldást fogalmazott meg. Ezt a módszert a modern szakirodalom Suárez filozófiai nagyságának egyik fő okaként tartja számon.

Disputationes metaphysicae

Suárez legismertebb filozófiai műve az 1597-ben megjelent Disputationes metaphysicae. A mű a metafizikát nem egyszerűen Arisztotelész Metafizikájának kommentárjaként tárgyalja, hanem önálló, tematikusan rendezett disputációs formában. Ezzel jelentős újítást hozott a skolasztikus metafizika történetében.

A Disputationes metaphysicae ötvennégy disputációban tárgyalja a lét, az okok, az egység, az igazság, a jóság, az anyag, a forma, a szubsztancia, az akcidensek, a véges és végtelen lét, valamint a természetes teológia kérdéseit. A 19. századi párizsi Opera omnia 25. kötete a mű első részét tartalmazza, és címlapja szerint a metafizikai disputációk „a teljes természetes teológiát rendezett módon adják elő, és Arisztotelész tizenkét metafizikai könyvéhez kapcsolódó kérdéseket pontos disputációkban tárgyalnak”.

A mű előszavában Suárez hangsúlyozta, hogy a tökéletes teológusnak biztos metafizikai alapokra van szüksége. A metafizikát a keresztény teológia szolgálatában álló, de saját rendje szerint működő filozófiai tudománynak tekintette.

Lét, lényeg és egyediség

Suárez metafizikájának egyik fontos sajátossága, hogy a valós létezőt mint valós létezőt állítja a metafizika tárgyává. Az általános fogalmak szerinte nem önállóan létező egyetemes dolgok, hanem az értelem munkájának eredményei, amelyek az egyedi létezők hasonlóságaira és közös mozzanataira épülnek.

Az egyedítés kérdésében Suárez eltért több tomista megoldástól. Nem fogadta el, hogy az anyag mennyiséggel megjelölt volta önmagában lenne az egyediség végső alapja; inkább a konkrét létező saját entitását tekintette az egyediség alapjának. Az esszencia és az egzisztencia viszonyában sem a klasszikus tomista reális különbséget vallotta, hanem az értelem által megalapozott, a valóságban alapot találó megkülönböztetést.

Ezek a tételek a későbbi „suarizmus” jellegzetes pontjai közé tartoztak. Suárez filozófiája ezért egyszerre maradt a skolasztikus metafizika keretein belül, és alakított ki önálló iskolát.

Természetes teológia és okságtan

A Disputationes metaphysicae jelentős része az okság különböző formáit tárgyalja. Suárez részletesen vizsgálta a ható okot, a formális okot, a célokot és az anyagi okot. A célokság kérdésében különösen fontos szerepet tulajdonított a rendnek és a jónak, amelyek nélkül a természet és az emberi cselekvés értelmezhetetlen volna.

A természetes teológia Suárez számára a metafizika része: az emberi értelem a teremtett létezőkből kiindulva képes Isten létének és bizonyos isteni attribútumoknak filozófiai vizsgálatára. Ez a megközelítés összhangban állt a katolikus skolasztikus hagyománnyal, de Suárez saját módszere a korábbi kommentárformáknál rendszerezettebb tárgyalást adott.

A suarizmus

A későbbi kézikönyvek „suarizmus” néven foglalták össze Suárez iskolájának jellegzetes tanításait. Ezek közé tartozott:

• az egyediség alapjának a konkrét létező saját entitásában való keresése;
• az esszencia és egzisztencia közötti nem tomista értelemben vett reális különbség elutasítása;
• az egyedi létező közvetlen értelmi megismerhetőségének hangsúlyozása;
• a molinizmus módosított, kongruista értelmezése;
• a természetjog és a politikai közösség szerepének részletes kidolgozása;
• az isteni és emberi törvények kapcsolatának rendszerezett tárgyalása.

A suarizmus nem önálló egyházilag kötelező rendszer volt, hanem a katolikus skolasztikus gondolkodáson belüli teológiai-filozófiai iskola. A 17. században katolikus és protestáns egyetemi közegben is ismert és vitatott irányzatként hatott.

Jog- és politikai filozófiája

De legibus ac Deo legislatore

Suárez jogfilozófiai főműve a De legibus ac Deo legislatore, amely 1612-ben jelent meg Coimbrában. A mű címlapja szerint tíz könyvre osztott törvénytraktátus, amelynek szerzője „Franciscus Suarez Granatensis e Societate Iesu”, a coimbrai akadémia teológiai professzora volt.

A mű a törvény fogalmát, az örök törvényt, a természetjogot, az emberi törvényt, az egyházi törvényt, a népek jogát és a politikai hatalom kérdését tárgyalja. A 2023-ban megjelent jezsuita jogtörténeti tanulmány Suárezt a kánonjog és a jezsuita jogi gondolkodás egyik központi alakjaként értelmezi, különösen a De legibus negyedik könyve alapján.

Természetjog és gyakorlati ész

Suárez természetjogi elméletében a törvény nem puszta akaratnyilvánítás, hanem az értelem rendjéhez kapcsolódik. A természetes törvény az emberi cselekvés értelmes rendjét fejezi ki, és az ember természetéből, valamint végső célra rendeltségéből érthető meg.

A modern szakirodalom szerint Suárez számára a gyakorlati ész saját első elvekkel rendelkezik, és a természetjog olyan értelmi norma, amely az emberi cselekedeteket irányítja. Sebastián Contreras elemzése szerint Suárez a gyakorlati észt nem pusztán a spekulatív ész alkalmazásának tekintette, hanem saját elvekkel rendelkező irányító képességként tárgyalta.

A politikai hatalom eredete

Suárez politikai filozófiájában a hatalom végső forrása Isten, de a politikai hatalom közvetlen hordozója a politikai közösség. A közösség a közjó érdekében ruházhatja át a hatalmat egy uralkodóra vagy kormányzati formára. Ez a tanítás nem azonos a későbbi liberális társadalmi szerződés-elméletekkel, de történetileg fontos előzménye a népszuverenitásról, a hatalomátruházásról és a kormányzati hatalom korlátairól szóló kora újkori vitáknak.

Suárez szerint a politikai közösség természetes emberi közösség, nem pusztán mesterséges megállapodás. Az ember társas lény, ezért a politikai rend a közjóra irányuló természetes társas életből nő ki. A hatalom nem öncélú, hanem a közjó szolgálatára rendelt tekintély.

Ius gentium és korlátozott hatalom

Suárez a ius gentium, vagyis a népek joga kérdését is tárgyalta. Ezt nem egyszerűen a természetjoggal azonosította, hanem olyan jogrendként értelmezte, amely az emberi közösségek között kialakuló, széles körben elfogadott jogi és erkölcsi normákhoz kapcsolódik. A modern nemzetközi jog történetében ezért Suárezt gyakran Grotius előzményei között említik.

A 2024-es szakirodalom szerint Suárez politikai gondolkodása nem írható le egyszerűen sem abszolutista, sem modern demokratikus kategóriákkal. A ius gentium, valamint a lelki és világi hatalom hierarchikus rendje nála elméleti korlátot jelent a politikai hatalom számára.

A Defensio fidei és az angol vita

Suárez egyik legismertebb és legvitatottabb műve az 1613-ban megjelent Defensio fidei catholicae adversus anglicanae sectae errores. A mű közvetlen történeti háttere I. Jakab angol király hűségeskü-politikája és az angol katolikusok helyzete volt. Az angol korona a reformáció után olyan esküformákat írt elő, amelyek nem csupán politikai hűséget, hanem egyházi természetű állításokat is tartalmaztak. A katolikus teológusok szerint ez a lelkiismeret és az egyházi hűség kérdését is érintette.

A Defensio fidei nem általános forradalmi irat volt, hanem katolikus hitvédelmi és politikai teológiai válasz egy konkrét angol konfliktusra. Suárez benne az egyházi és világi hatalom viszonyát, a pápa közvetett hatalmának kérdését, a királyi hatalom határait, valamint a zsarnokság problémáját tárgyalta.

A mű komoly politikai botrányt váltott ki. Londonban királyi parancsra nyilvánosan elégették, és Párizsban is tiltást kapott, mivel egyes tételeit a szuverén uralkodói hatalomra nézve veszélyesnek ítélték.

A zsarnokság és az ellenállás kérdésében Suárez álláspontját történeti kontextus nélkül félrevezető „királygyilkosság-elméletként” leírni. A szöveg a késő skolasztikus politikai teológia keretében különböztetett legitim uralkodó, zsarnokká váló uralkodó, közösségi ítélet, közjó és lelki hatalom között. Ezért a művet a kora újkori államelméleti és egyházpolitikai viták összefüggésében kell értelmezni.

Fő művei

Suárez jelentősebb művei

Megjelenés	Cím	Tárgykör
1590	De Deo Incarnato	Krisztológia, a megtestesülés teológiája
1590-es évek	De Deo uno et trino	Isten egysége, attribútumai és a Szentháromság
1597	Disputationes metaphysicae	Metafizika, természetes teológia, okságtan, lételmélet
1600 körül	De sacramentis	Katolikus szentségtan
1605 körül; 1655-ben jelent meg	De vera intelligentia auxilii efficacis	Kegyelemtan, kongruizmus
1612	De legibus ac Deo legislatore	Törvénytan, természetjog, egyházjog, politikai filozófia
1613	Defensio fidei catholicae adversus anglicanae sectae errores	Hitvédelem, egyházpolitika, királyi hatalom, angol hűségeskü-vita
1610-es évek és posztumusz kiadások	De fide, spe et caritate	Hit, remény és szeretet teológiai erényei
posztumusz	De gratia	Kegyelem, szabadság, predestináció
posztumusz	De anima	Lélektan, értelmi megismerés, emberi képességek
1740–1757; 1856–1861	Opera omnia	Suárez műveinek gyűjteményes kiadásai, előbb velencei, majd párizsi kiadásban

A művek kiadástörténete összetett. Suárez életében több jelentős kötete megjelent, de nagy mennyiségű kéziratos anyagát halála után a portugál jezsuiták adták ki. A 18. századi velencei kiadás 23 kötetben, a 19. századi párizsi Vivès-féle Opera omnia pedig 28 kötetben jelent meg.

Hatása és recepciója

Katolikus teológiai recepció

Suárez a 17. századi jezsuita teológia egyik legjelentősebb alakja lett. Művei a jezsuita oktatási rendszerben és a katolikus iskolateológiában széles körben hatottak. A kegyelemtan, a szentségtan, a metafizika és a törvénytan területén olyan rendszeres feldolgozásokat adott, amelyek hosszú időn át hivatkozási pontok maradtak.

A suárezi iskolát a 17–18. században külön egyetemi kurzusok és tanszékek is képviselték, „Suárez-osztályokat” létesítettek több egyetemen, többek között Valladolidban, Salamancában és Alcalában. III. Károly spanyol király 1768-ban a jezsuiták elleni intézkedések részeként elrendelte e kurzusok megszüntetését és a jezsuita szerzők tanításának korlátozását.

Hatása a protestáns és kora újkori filozófiára

Suárez hatása nem korlátozódott a katolikus teológiára. A Disputationes metaphysicae a 17. században protestáns egyetemeken is használatban volt, különösen a német egyetemi környezetben. A mű a középkori skolasztikus metafizika egyik fő közvetítője lett a kora újkori filozófia felé.

A modern filozófiatörténet Leibniz, Grotius, Pufendorf, Schopenhauer és Heidegger kapcsán is említi Suárez hatását vagy recepcióját. Grotius Suárezt kivételes mélységű teológusnak és filozófusnak tartotta; a későbbi jogtörténeti irodalom pedig a természetjog és a nemzetközi jog fejlődésének egyik jelentős alakjaként értelmezte.

Latin-amerikai recepció

A spanyol és portugál birodalmi világon keresztül Suárez gondolkodása Latin-Amerikában is hatott. A 20. századi argentin filozófiatörténetben különösen a politikai hatalom eredetéről, a népszuverenitásról és a közösségi hatalomátruházásról szóló suárezi tanításokat vizsgálták. Guillermo Furlong Cardiff jezsuita történész például Suárez gondolkodását az 1810-es májusi forradalom eszmei hátterének egyik fontos, a francia felvilágosodástól megkülönböztetett forrásaként értelmezte.

A latin-amerikai recepció értelmezése vitatott terület, de azt mutatja, hogy Suárez nem kizárólag európai skolasztikus szerzőként, hanem a spanyol nyelvű politikai és filozófiai gondolkodás tágabb történetében is szerepet kapott.

Suárez és a modernitás kérdése

A modern Suárez-kutatás egyik központi kérdése, hogy miként viszonyul életműve a modernitáshoz. Egyes értelmezések a politikai hatalom közösségi eredetét, a népek jogát és a kormányzati hatalom korlátozását emelik ki. Mások szerint Suárez nem egyszerűen a modern liberalizmus előfutára, hanem a katolikus, ignáci és jezsuita szellemi keretben gondolkodó kora újkori szerző, akinek modernitása sajátos és nem azonos a későbbi szekuláris politikai modernséggel.

Ez az értelmezési irány segít elkerülni azt az anakronizmust, amely Suárezt egyszerűen modern szerzőként vagy pusztán középkori maradványként állítaná be. Munkássága a kora újkori katolikus tudományosság része, ugyanakkor olyan filozófiai és jogi kérdéseket rendszerezett, amelyek a modern gondolkodás számára is jelentősek maradtak.

Értékelése

Suárez jelentősége abban áll, hogy a skolasztikus hagyományt a kora újkor egyetemi, teológiai és politikai problémái között új rendszerezettséggel dolgozta fel. Nem pusztán Aquinói Szent Tamás kommentátora, nem egyszerűen késői arisztoteliánus, és nem is a modern politikai filozófia egyenes vonalú előfutára. Filozófiai módszere a különböző skolasztikus iskolák álláspontjainak mérlegelésén és önálló szintézisén alapult.

Teológiai szempontból Suárez a katolikus dogmatika, különösen a kegyelemtan, a krisztológia, a szentségtan és a természetes teológia egyik jelentős kora újkori rendszerezője. Filozófiai szempontból a Disputationes metaphysicae az egyik legfontosabb korai modern metafizikai összegzés. Jogfilozófiai szempontból a De legibus a természetjog, a törvény és a politikai hatalom kérdésének egyik klasszikus skolasztikus feldolgozása.

Munkássága azért is különleges, mert egyszerre őrizte a katolikus skolasztikus teológia belső logikáját és vált a kora újkori európai filozófiai és jogi viták egyik közvetítőjévé. Suárez megértéséhez ezért egyszerre szükséges a katolikus teológiai, a skolasztikus filozófiai és a kora újkori politikai-jogi kontextus figyelembevétele.

Források

Elsődleges művek és kiadások

• Suárez, Francisco: Disputationes metaphysicae. Salamanca, 1597.
• Suárez, Francisco: Tractatus de legibus ac Deo legislatore. Coimbra, 1612.
• Suárez, Francisco: Defensio fidei catholicae adversus anglicanae sectae errores. Coimbra, 1613.
• Suárez, Francisco: Opera omnia. Velence, 1740–1757.
• Suárez, Francisco: Opera omnia. Paris, Ludovicus Vivès, 1856–1861.
• Suárez, Francisco: Selections from Three Works: A Treatise on Laws and God the Lawgiver; A Defence of the Catholic and Apostolic Faith; A Work on the Three Theological Virtues. Edited and with an Introduction by Thomas Pink. Liberty Fund, Indianapolis, 2015.

Enciklopédikus és lexikális források

• Pérez Goyena, Antonio: „Francisco Suárez”, in The Catholic Encyclopedia. Vol. 14. New York, Robert Appleton Company, 1912.
• „Suárez, Francisco”, in New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás. Gale / The Catholic University of America, Detroit–Washington, 2003.
• „Francisco Suárez”, Stanford Encyclopedia of Philosophy.
• „Francisco Suárez (1548—1617)”, Internet Encyclopedia of Philosophy.

Szakirodalom

• Barroso, Leonor Durão: „Limited from the Outside: Francisco Suárez and the External Limits of Political Power”, Religions, 15/259, 2024.
• Contreras, Sebastián: „Razón práctica y primer principio de la ley natural en Suárez”, 2017.
• Hecht, Stephan: „The Jesuits and the Law of the Church: Francisco Suárez (1548–1617) on Canon Law in His Treatise De legibus 4”, in The Jesuits and the Church in History, Institute of Jesuit Sources, 2023.
• Hubeñak, Florencio: „El Defensor Fidei de Francisco Suárez en el contexto histórico-ideológico de su época”, Universidad Católica Argentina, 2008.
• Poncela González, Ángel: „Una aproximación bibliográfica a Francisco Suárez como comentador de la Suma Teológica”, Cauriensia, VII (2012), 165–173.
• Santiago, Dulce María: „Significación del pensamiento de Francisco Suárez en el pensamiento argentino”, Sapientia, LXXV/245, 2019, 157–174.
• Senent-De Frutos, Juan Antonio: „Francisco Suárez and the Complexities of Modernity”, Journal of Jesuit Studies, 6 (2019), 559–576.
• Scorraille, Raoul de: François Suárez de la Compagnie de Jésus. Paris, 1912.

További információk

• Francisco Suárez – The Catholic Encyclopedia online kiadása
• Francisco Suárez – Stanford Encyclopedia of Philosophy
• Francisco Suárez – Internet Encyclopedia of Philosophy
• Francisco Suárez on Metaphysics as the Science of Real Beings
• Francisco Suárez: Disputationes Metaphysicae

Kapcsolódó szócikkek

• Jézus Társasága
• Skolasztikus filozófia
• Aquinói Szent Tamás
• Természetjog
• Nemzetközi jog
• Hugo Grotius