Az ókori Izrael törzsei
Izráel törzsei, vagyis a 12 törzs az Ószövetségben, Mózes könyveinek leírása alapján Jákob 12 fiának leszármazottaiból formálódtak.
A 12 törzs: Rúben · Simeon · Lévi · Júda · Dán · Gád · Naftali · Áser · Izsakhár · Zebulon · József · Benjámin
Miután Lévi leszármazottai, az úgynevezett léviták a papi szolgálatokat látták el és az izraelita honfoglalás idején nem kaptak külön földterületet - de hogy a törzsi létszám 12 maradjon - József két fiának leszármazottai: Manassze (Manassé) és Efraim emelkedhettek törzsi rangra.
Az Ószövetségben említett héber "ezer" szó jelentését sokan vitatják, és ez magyarázatot adhat a Mózes könyveinek szokatlanul magas népszámlálási számadataira.[1]
Rúben[szerkesztés]
Az izraeliták honfoglalása idején a Holt-tenger északi felétől keletre kapott területet - a mai Jordánia területén - Gád törzsétől délre.[2] Mielőtt az izraeliták elfoglalták Kánaánt, ez a törzs Gáddal együtt azt kérte, hogy a Jordán folyótól keletre kaphasson területet a nagy nyájaikra való tekintettel. Meg is kapták azt - Szihon és Óg királyainak legyőzése után - de segíteniük kellett a többi törzsnek Kánaán meghódításában.[3]
Rúben törzsének Izráel későbbi történetében nem volt nagy szerepe.
Simeon[szerkesztés]
A honfoglaláskor Kánaán déli részén kaptak területet letelepedésre, Beér-Seva régiójában. Olyan területet kaptak, amely beékelődött Júda örökségébe.
Az 1. népszámláláskor, amelyet nem sokkal az Egyiptomból való kivonulás után tartottak, ebben a törzsben 59 300 hadra fogható férfi volt.[4] Közel 40 évvel később tartott népszámláláskor Simeon törzsében már csak 22 200 férfi volt.
Bár az Ószövetség említi őket a királyság ideje alatt is,[5] úgy tűnik, egyre inkább beleolvadtak Júda törzsébe.[6] Ezékiás király ideje alatt 500 simeonita van említve, akik legyőzték az amálekiták egy részét és a földjükön telepedtek le.[7]
Lévi[szerkesztés]
A léviták Lévinek az utódai. Ők lettek az Isten előtti szolgálatokra elhívatva, ők voltak megbízva a szent sátor körüli munkákra, közülük kerültek ki a papok is. A Biblia alapján Mózes és Áron, akik kivezették a zsidókat Egyiptomból, Lévi fiának, Kehátnak az unokái volt.[8] A léviták a többi törzzsel ellentétben nem kaptak saját területet Kánaán elfoglalása után. Speciális vallási és politikai feladataik voltak, amik aztán a salamoni templom, majd a második templom idején végzett szakrális tevékenységekre terjedtek ki. Ezért cserébe tizedet kaptak a többi törzstől. A második templom pusztulása után a rabbinikus judaizmus kialakulása eljelentéktelenítette őket.
Júda[szerkesztés]
Jákob az elsőszülött fiúnak járó áldást Rúben helyett Júdára adta, és leszármazottai is már a kezdetektől vezető szerepet játszottak az izraeliták között.
Ez a törzs alkotta Izrael 12 törzsének legnagyobbikát, Kánaán meghódítása előtt szám szerint 76 500 férfit.[9] Ők vezették a kánaániták elleni harcot.[10]
A kánaáni honfoglalás után Palesztina déli részét, a Holt-tengertől nyugatra eső vidéket kapták, Jeruzsálemtől délre. Északon Benjámin törzse, délen a Negev (amely ma sivatag), nyugaton a filiszteusok földje határolta a területét.
Ők vezették a Benjámin törzse elleni büntető hadjáratot is.[11] Később Júda törzse alkotta a Déli (Júdai) Királyság lakóinak nagy részét.
Ebből a törzsből származott Dávid király, Dániel próféta és Jézus nevelőapja.[12]
Dán[szerkesztés]
Mózes 4. könyvében Dán utódai az egyik legnagyobb törzsként jelennek meg, szám szerint 62 700 férfi.[13]
Az izraeliták kánaáni honfoglalása után Dán törzse a tengerpart közelében, a mai Tel-Aviv környező régiójában kapott örökséget. Nem nagy terület volt ez, de annál termékenyebb. Ezzel egyben az izraeliták legerősebb ellenségével, a filiszteusokkal kerültek szomszédságba. Ebben az időben itt feküdt Jaffa, a kikötőváros. Sokan itt aztán hajóépítésből és hajózásból éltek. Debóra éneke is említi a törzs férfiainak elmaradását az izraelita harcoktól: "Hát Dán miért időzik hajóinál?" [14] Dán utódainak jellegzetességei lettek a tengeri hajóutak, ami szokatlan volt az izraelita törzsekre nézve. A szó, hogy Dan és a belőle eredő más szavak aztán elszórva az egész Földközi-tenger térségében megjelentek.[15] John Cox Gawler történész szerint a dániták egész a Brit-szigetekig eljutottak,[16] illetve Thomas Moore szerint még azon túl is.[17]
Dán törzséből származott az erejéről híressé vált Sámson is.
Később Dán törzse (vagy annak egy bizonyos része) a távoli északra került. Kémeket küldtek ki a Kineret-tótól északra fekvő Jordán forrásvidékére, majd 600 fegyveres ember odamasírozott és elfoglalták Lajis (Lais) városát a szidóniaktól. Ezt a meghódított települést aztán átkeresztelték Dánra és a törzs központja lett.[18]
A zsidó írók a továbbiakban gyakran említették Izráelt a következő kifejezéssel: Dántól Beérsebáig ( a legészakibbtól a legdélebbi izraelita településig), amely mintegy 230 km távnak felelt meg.
Amikor az asszírok meghódították az Izraeli Királyságot (Kr. e. 8. század), Dán törzse további sorsának is nyoma veszett.
Naftáli[szerkesztés]
A honfoglalás előtt a hadra fogható férfiainak száma 45 400 fő volt.[19] A törzs a galileai-hegység keleti részén kapott területet, a Kineret-tótól és a Jordán folyó felső völgyétől nyugatra. A területén 19 jelentősebb kánaánita település volt[20] és a honfoglaláskor többől nem tudták elűzni az őslakosokat (pl. Bét Semes, Bét Anát), de később ezeket is elfoglalták.[21] Öröksége hegyvidékes, de termékeny terület volt.
Pekah uralkodása idején III. Tiglát-Pilészer igázta le az északi királyságot és Naftali törzsét is száműzetésbe vitte Asszíriába.[22]
Gád[szerkesztés]
Gád törzse a Jordántól keletre telepedett le (a mai Jordánia területén), a Jabbókk és az Arnon folyók között. Területe felölelte a Jordán keleti partjának nagy részén az alföldeket, délen majdnem a Holt-tengerig ért.[23] Gileád nagyrészt Gád területére esett.[24] Gádot északon Manassze, délen pedig Rúben törzse határolta.[25]
A törzs férfiai folytatták őseik foglalkozását, mint állattenyésztők.[26] Ezért is kérték a honfoglalás idején, hogy a Jordántól keletre eső legelőket jelöljék ki a területüknek. Rúben és Manassze fél törzsével együtt meg is kapták azt; mely törzseknek szintén sok jószáguk volt. Gád területét azelőtt az amoriták lakták, akiket az izraeliták itt még Mózes vezetésével legyőztek.[27] Kánaán meghódítása után Józsué részt adott a zsákmányból Gád törzsének, majd hazaküldte a harcoló férfiakat.
Dibon települése, ahol a Kr. e. 9. századból származó híres moábita követ (Mésa-sztélé) találták, azok közé a városok közé tartozott, amelyeket Gád törzse újjáépített, miután elfoglalta a területet.[28]
Áser[szerkesztés]
A honfoglalás előtt hadviselő férfiainak száma 53 400 fő volt.[29] Területet a galileai-hegység nyugati lejtőjén kapott. Délen a Kármel-hegység, északon Szidón vonala határolta. Itt volt Izráel legtermékenyebb vidékeinek egyike.
A törzs további története ismeretlen.
Izsakhár[szerkesztés]
A honfoglalás előtt 64 300 fő férfi van említve ebből a törzsből.[30]
Izsakhár (Issakár) törzse a sorsolás után Jezréel-völgyében és annak környékén kapott letelepedésre területet.
A törzsből származott Baása, aki Kr. e. 909 körül megölte Nádábot, az Izraeli Királyság gonosz uralkodóját és maga lépett a trónra. Valószínűleg Omri (Szamária alapítója) is ebből a törzsből származott.[31]
Manassze[szerkesztés]
A Manassze (Manassé) törzsi férfiak a honfoglalás előtt 52 700-an voltak.[32] Ők és családjaik a Jordán folyó két partján kaptak birtokot. Nagy területet kaptak, de a honfoglaláskor sok kánaánita várost még nem tudtak bevenni, erre csak később került sor.[33]
E törzsből származott a bírák közül Gedeon, aki megszabadította az izraelitákat a midiániták sanyargatásától.[34]
Manassze területén feküdt Tirca (az ország kettészakadása után az Izraeli Királyság egyik székhelye), majd Szamária, a későbbi főváros is.
A babiloni fogság után sok Manassze törzsbeli család lakott Jeruzsálemben.[35]
Efraim[szerkesztés]
A honfoglalás előtt 32 500 férfi tartozott ehhez a törzshöz.[36]
Efraim utódai Kánaán középső részén kaptak birtokot. Hegy- és dombvidékes táj ez, de a földje termékeny volt és akkor még erdős területek borították.[37] Északon Manassze határolta, délen Benjámin törzse.[38] A vallási központ, Siló az ő területükre került. Efraimhoz tartozott Szikhem (Sikhem) is, mint menedékváros.[39]
Józsué (az izraeliták vezetője Kánaán meghódítása idején) és I. Jeroboám (az Északi Izraeli Királyság első királya) is Efraim törzséből származott. A lévita Sámuel próféta Rámában, az itteni hegyvidékén született, és később is itt élt.[40]
Benjámin[szerkesztés]
Az izraeliták kánaáni honfoglalásakor, a Jordántól nyugatra, Júda és Efraim törzseinek területe közötti részt kapták, a kánaáni jebuzi nép területét, Jeruzsálem környékén.[41] Jeruzsálemen túl a Benjámin törzsének kijelölt fontosabb kánaáni városok között Jerikó, Béthel, Gibeon, Gibea volt, ebből Béthel végül Efraim törzséé lett.
A honfoglalás után, a bírák korában ez a törzs megtagadta, hogy kiadja a Gibea városában történt bűntett elkövetőit. Ezért háború tört ki közte és a többi izraelita törzs között, és azok majdnem kiirtották Benjámin törzsét.[42]
Izrael első királya, Saul, továbbá Pál apostol[43] is ebből a törzsből származott.
Salamon király halála után Benjámin törzse Júdával együtt alkotta meg a Júdai Királyságot.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Scolar: Kézikönyv a Bibliához, 2014
- ↑ Józs 15,6; Józs 18,17
- ↑ 4Móz 32:1–38; Józs 1:12–18; 4:12, 13; 12:6; 13. rész
- ↑ 4Móz 1:1–3, 22, 23
- ↑ 1.Krón. 4:24–31; 12:23, 25; 27:16 , 2.Krón. 15:8, 9 , 2.Krón. 34:1–3, 6, 7
- ↑ Stuttgarti bibliai kislexikon, 1974
- ↑ 1Krón. 4:42 És ötszáz ember Simeon fiai közül elment tőlük a Szeir-hegyre Isi fiainak, Pelátiának, Neárjának, Refájának és Uzzielnek a vezetésével. Levágták Amálek elmenekült maradékát, és még ma is ott laknak.
- ↑ II. Mózes 6:16-20
- ↑ 4.Móz. 26:22
- ↑ 4. Móz 13:6, 30; 14:6–10, 38; Józs 14:6–14; 15:13–20; Bír. 1:1–20; vö.: 5. Móz 33:7
- ↑ Bír. 20:18
- ↑ Máté 1. rész
- ↑ Móz IV. 1, 39
- ↑ Bírák 5,17
- ↑ Mediterranean archaeology, Volume 16. University of Sydney. Dept. of Archaeology. 2003. p. 117
- ↑ J. C. Gawler, Dan Pioneer of Israel, 30-31. pages
- ↑ History of Ireland I., 59. page
- ↑ Bírák 18, 1-31
- ↑ 4.Móz. 26:50
- ↑ Józs 19:35–39
- ↑ Bír 1:33
- ↑ 2Kir 15:29
- ↑ Szám 32,31-36
- ↑ 5Móz 3:12, 13
- ↑ Józs 13:24–28
- ↑ 1Móz. 46:32
- ↑ 4Mó 32:33; 5Mó 2:31–36; 3:8–20
- ↑ 4Mó 32:1–5, 34, 35
- ↑ 4Móz. 26:47
- ↑ 4Móz. 26:23–25
- ↑ "A History of Ancient Israel and Judah". James Maxwell Miller, John Haralson Hayes. 2006.
- ↑ 4. Móz. 26:28–34, 37
- ↑ Józs. 17, 12-13
- ↑ Bírák 6:11–16, 33–35; 7:23; 8:22
- ↑ 1.Krón 9:1–3
- ↑ 4Móz. 26: 37
- ↑ Józs 17:15, 17, 18
- ↑ Józs 16:1–9
- ↑ Józs 21:20–22
- ↑ 1Sám. 1:1, 2, 19, 20; 7:15–17
- ↑ Józsué 18. rész
- ↑ Bírák 19–21. rész
- ↑ Róma 11:1
Források[szerkesztés]
- Stuttgarti bibliai kislexikon, 1974
