Vadzsrajána

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A vadzsrajána buddhizmus (Dévanágari írással: वज्रयान; szanszkrit: mennykő- vagy gyémánt jármű, mongolul: Очирт хөлгөн, ocsirt hölgön; más néven: tantrikus buddhizmus, tantrajána, mantrajána, titkos mantra vagy ezoterikus buddhizmus) a mahájána buddhizmus tantrikus változata, egy összetett és sokarcú buddhista gondolati és gyakorlati rendszer, amely néhány évszázad alatt alakult ki, sok következetlenséget és eltérő nézeteket tartalmaz.[1] Követői a mahájána szútra-formájának, a szútrajána magasabb szintjének tartják a vadzsrajánát, amennyiben a létforgatagból (szanszára) történő megszabadulás (móksa) gyorsabban érhető el segítségével. A köznyelvben tantrikus vonatkozásai miatt tévesen a tibeti buddhizmust is szokás vadzsrajánának nevezni, azonban az mindhárom utat (mahájána, hínajána, vadzsrajána) tanítja. Filozófiájában a mahájánát követi, a gyakorlata azonban attól eltérő.[2]

Fő írásaikat tantráknak nevezik.[1] A vadzsrajána buddhizmus egyik megkülönböztető eleme a rituálé, amelyet alternatív módszerként használnak a korábbi absztrakt meditációk helyett.[3][4]

Az indiai vadzsrajána buddhizmust az indiai buddhizmus ötödik[5] vagy legutolsó[1] időszakának tekintik. Annak ellenére, hogy az első tantrikus buddhista szövegek Indiában jelentek meg a 3. századtól egészen a 12. századig,[6] a tudósok (pl. Hirakawa Akira) szerint csak a 6-7. században jött létre.[5] A vadzsrajána kifejezést pedig csupán a 8. században használták először.[1]

A vadzsrajána szövegek szerint a vadzsrajána kifejezés a megvilágosodáshoz vezető három út egyikére utal. A másik kettő a hínajána és a mahájána. A vadzsrajánát, vagy tantrikus buddhizmust „gyors út”-nak is nevezik, mivel hívői szerint a buddhaság eléréséhez ez az út vezet el a leggyorsabban. A cél, vagyis az újjászületésektől való megszabadulás (móksa) nem öncélú, az iskola tanítása szerint minél hamarabb éri el a tanítvány a megszabadulást, annál hamarabb lehet embertársai segítségére.

A 8. században vezették be Tibetbe a mahájána és tantrajána (vagy vadzsrajána) hagyományait az észak-indiai buddhizmus híres mesterei. Innen terjedt tovább Bhutánba és Mongóliába, ahol a mai napig fennmaradtak szinte teljes körűen a tantrikus tanítások a Kandzsúr és a Tandzsúr kanonizált szövegeinek köszönhetően. A tibeti hagyomány megtalálható a himalájai Ladakh tartományban (Északnyugat-India ), Szikkimben (Északkelet-India) és Nepálban. A Mongóliában fennmaradt vadzasrajána gyakorlatilag megegyezik a tibeti hagyománnyal. Kínában és néhány távolabbi országban, mint Korea és Japán, már csak a vadzsrajána maradványai találhatók.[7]

A vadzsrajána főbb jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddhista ceremónia Ladakhban.

A hagyományok közötti eltérés nem mindig merev. Például a tibeti buddhista kánonban szereplő szövegek tantra szakaszait más hagyományok nem tekintik tantrikusnak. Ilyen például a Szív szútra[8] vagy akár a páli kánonban található anyagok bizonyos verziói is.[9][10]

Rituálé[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadzsrajána buddhizmus egyik megkülönböztető jellemzője a rituálé, amelyet alternatív módszerként használnak a korábbi absztrakt meditációk helyett.[3][4]

Cél és motiváció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A spirituális gyakorlatok célja a mahájána és vadzsrajána hagyományoknál az, hogy elérjék a buddhaság szintjét (pl. elérni a teljes megvilágosodást). Ezzel szemben a théraváda gyakorlat kifejezett célja elérni az ú.n. arhat szintet, ami egy nagyon magas spirituális szint (pl. elérni a megvilágosodást és a nirvána megszabadulását). A mahájána hagyománynál a motiváció rendkívül fontos összetevője a vadzsrajána gyakorlatnál, amely szerint minden gyakorlatot azzal az erőfeszítéssel kell végezni, hogy az ember minden érző lény javára elérje a buddhaiságot (Buddha állapotot).

Két igazság doktrína[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadzsrajána a két igazság doktrínáját követi. Az egyik a konvencionális igazság (józan ész), a másik a legvégső igazság, ahogy azt egy megvilágosodott elme látja. A legvégső igazság megtapasztalása a célja a számos vadzsrajána tantrikus technikának.

Eskü és magaviselet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általában a vadzsrajána gyakorlói különféle esküket tesznek a jövőbeni viselkedésükkel kapcsolatosan.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Macmillan Encyclopedia of Buddhism, 2004, 875-876. oldal
  2. szerk.: Görföl Tibor, Máté Tóth András: Világvallások – Akadémiai lexikon. Budapest: Akadémiai, 964. o. ISBN 978-963-05-8708-2 (2009) 
  3. ^ a b Indian Buddhism, A.K.Warder, 1999, p.466
  4. ^ a b Hawkins, Bradley K. Buddhism, p. 24. Routledge, 1999. ISBN 0-415-21162-X
  5. ^ a b History of Indian Buddhism - Hirakawa Akira (fordította és szerkezstette Paul Groner) - Motilal Banarsidass Publishers, Delhi, 1993, p. 9
  6. Buddhist Thought: A complete introduction to the Indian tradition by Paul Williams with Anthony Tribe. Routledge, 2000. ISBN 0-203-18593-5 pg 194
  7. THE THREE VEHICLES. viewonbuddhism.org. (Hozzáférés: 2013. november 23.)
  8. Conze, The Prajnaparamita Literature
  9. Skilling, Mahasutras, I. kötet, 1. és 2. részek, 1997, Pali Text Society, 78. oldal
  10. Peter Skilling, Mahasutras, I. kötet, 1994, Pali Text Society[1], Lancaster, 24. oldal.

Források angol nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]