Korai buddhista iskolák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pipal.jpg
Korai
buddhizmus
Szövegek

Gandhárai szövegek
Ágamák
Páli kánon

Tanácskozások

1. tanácskozás
2. tanácskozás
3. tanácskozás
4. tanácskozás

Iskolák

Első szangha
 Mahászánghika
 ├ Ekavjávahárika
 ├ Lokottaraváda
 ├ Bahusrutíja
 ├ Pradzsnaptiváda
 └ Csaitika
 Szthaviraváda
 ├ Mahísászaka
 ├ Dharmaguptaka
 ├ Kásjapíja
 ├ Szarvásztiváda
 └ Vibhadzsjaváda
  └ Théraváda

.

A korai buddhista iskolák azok az iskolák, amelyekre feloszlott a buddhista szangha - a szerzetesekre (bhikkhuk és bhikkhunik) vonatkozó fegyelmi szabályzat (vinaja) és a tanok különböző nézőpontjai miatt.

Az eredeti szangha Gautama Buddha halála után sok évvel oszlott két iskolára: a szthaviraváda és a mahászánghika. Collett Cox szerint a legtöbb tudós egyetért abban, hogy az legelső elismert csoportok gyökere Asóka előtt is már létezett, azonban a tényleges szétválás csak a halála után történt.[1] Később ezek további iskolákra bomlottak - összesen 18-20 iskolát különböztetnek meg a különböző források. A szakadások néha, amiatt történtek, mert nem egyezett a nézőpontjuk a Szutta-pitaka valódi értelmezésén vagy a vinaja pontos szabályait illetően. A saját ideológiáikat az abhidhammák és egyéb magyarázószövegek tartalmazzák. A különböző szekták szutta-pitákáinak összehasonlítása olykor bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy az abhidhammákban szereplő ideológiák felbukkannak a szutta-pitakákban is, mintegy alátámasztandó az abhidhammákban szereplő állításokat.

Az iskolák kialakulásai[szerkesztés]

Az első tanácskozás[szerkesztés]

Az írások szerint (Csullavagga XI.1 ff), Gautama Buddha parinirvánája után három hónappal tartották az első buddhista tanácskozást Rádzsgírban. A tanácskozáson Buddha tanítványai vettek részt, akik mind elérték az arhat tudatszintet. A théraváda nézőpont szerint ekkor egységesek voltak az álláspontok. Buddha minden tanítását egy idősebb szerzetes emlékezetére és tanítványaira bízták.

Az iskolák különbözőképpen számolnak be az első tanácskozásról és egyes tudósok kétségbe vonják az első buddhista tanácskozás létezését is.[2][3]

A második tanácskozás[szerkesztés]

A második buddhista tanácskozás Gautama Buddha halála után mintegy száz évvel történt. Szinte minden tudós egyetért abban, hogy ez a tanácskozás történelmi tény.[4] Az egyes hagyományok tanácskozással kapcsolatos beszámolói ellentmondásosak, de egyetértenek abban, hogy ekkor történt a szangha nagy szétválása szthaviraváda és a mahászanghika iskolákra. Az okokat illetően nincs egyetértés[5]

Harmadik tanácskozás Asóka idején[szerkesztés]

A hagyomány szerint a buddhizmus 18 iskolára szakadt, de a különböző források más listákat adnak meg, ezért a tudósok úgy vélik, hogy ez a szám csak konvencionális.

A théraváda források szerint az i. e. 3. században, Asóka idején ült össze a harmadik buddhista tanácskozás. Más források azonban nem említik ezt a tanácskozást.[6] Néhány tudós valószerűtlennek tartja a théraváda forrásokat, mások úgy tartják, hogy ezen a tanácskozáson csak théraváda-Vibhadzsjaváda iskolák találkoztak. Asóka idején a szthavira iskola három iskolára bomlott szét a tant illetően, de gyakorlatilag csak később váltak külön a szerzetesrendjeik.

A théraváda írások szerint a tanácskozást azért tartották, hogy egységesítsék a hivatalos (egyház) közösséget. A tanácskozáson megvitatták a vinaja (magaviseleti szabályzat) és a tanok egyes részeit is. A tanács elnöke, Moggaliputta Tissza könyvet írt az eseményről Kathá-vatthu címmel. A tanácskozást követően Asóka király is hivatalosan felvette a buddhizmust. Páli nyelven ezt a gondolati iskolát nevezték Vibhadzsjavádának, amelynek szó szerinti fordítása „azok elmélete, akik megkülönböztetnek”.

A jelenségek létezésének megkülönböztetéséről volt szó - a múlt, a jövő és a jelen dammáiról. A harmadik tanácskozás idején született írásokat - köztük a Vinaja-pitaka, a Szutta-pitaka és az Abhidhamma-pitaka - gyűjtőnéven „Tipitaka”) Asóka fia, Mahinda elvitte Srí Lankára, amelyet ott lefordítottak páli nyelvre. A mai napig a páli kánon a legteljesebben fennmaradt nikája-gyűjtemény, jóllehet a szarvásztiváda kánon többsége is fennmaradt kínai és tibeti fordításban, valamint szanszkrit nyelven is léteznek kéziratok.

A harmadik tanácskozás után[szerkesztés]

Asóka után újabb buddhista irányzatok alakultak ki és további iskolák születtek. A nikája buddhizmus összes korai iskoláját a későbbi forrásokban úgy nevezték, hogy a "tizennyolc iskola". A théraváda kivételével sajnos egyik korai iskola sem élte túl a középkort, bár némely iskolából fennmaradtak kanonikus irodalmak - első sorban kínai fordításban.

Az i. e. 1. század és az i. sz. 1. század között először használták a „mahájána” és a „hínajána” fogalmakat - például a Lótusz szútrában.

Mahájána tagok[szerkesztés]

Annak ellenére, hogy ma a korai buddhista iskolákat szimplán „hínajánának” nevezik, ez nem fedi tökéletesen a valóságot. Jan Nattier szerint a mahájána sosem vonatkozott a buddhizmus egy külön iskolájára (szanszkrit: nikāya), hanem a bodhiszattváknak szánt tanok és ideák gyűjtőfogalmát jelentette.[7] Paul Williams úgy véli, hogy a mahájána hagyományban sohasem kívántak megteremteni egy külön vinaját vagy szerzetesrendet, emiatt minden egyes mahájána rendbe belépő bhikkhu és bhikkhuni egy korai iskolához tartozik.

Ilyen értelemben a kelet-ázsiai dharmaguptaka iskolák és a tibeti múlaszarvásztiváda iskolák is a korai iskolákhoz tartoznak és a mahájána sohasem számított külön, rivális szektának a korai iskolákon belül.[8] Paul Harrison magyarázata szerint minden mahájána tag a korai iskola tagja, de nem minden korai iskola tagja volt mahájána.[9]

Ji-csing kínai buddhista utazó Indiai utazásával kapcsolatban azt írja, hogy négy fő (korai) buddhista iskolát talált: mahászánghika, szthavira, múlaszarvásztiváda és szammitíja.[10] Arról nem ír, hogy melyik volt mahájána vagy hínajána.[11]

A tizennyolc iskola[szerkesztés]

Az általános nézet szerint ebben a korban 18 buddhista iskola létezett. Jóllehet ekkor még nem léteztek külön intézmények, az esetlegesen külön irányzatot képviselő szerzetesek egymás mellett éltek és ugyanazokat az előadásokat hallgatták. Csak más könyvekből tanultak.[12] A listán szereplő iskolák a forrásoktól függően eltérhetnek.

A Dipavamsza szerinti lista[szerkesztés]

Ez a lista srí lankai krónikákból való (Dípavamsza és Mahávamsza).

Ezen felül a Dípavamsza a következő hat iskolát is felsorolja:

  • Hemavatika (szanszkrit: Haimavata)
  • Radzsagiríja
  • Sziddhatthaka
  • Pubbaszelíja
  • Aparaszelíja (szanszkrit: Aparasaila)
  • Apararadzsagirika

A Vaszumitra szerinti lista[szerkesztés]

Ez a lista a Szamajabhedo Paracsana Csakrából való, szerzője Vaszumitra szerzetes.

A Vinitadeva szerinti lista[szerkesztés]

Vinitadeva (645-715 körül) múlaszarvásztiváda szerzetes volt.

A Sáriputrapariprccsá szerinti lista[szerkesztés]

A mahájána kínai nyelvű lista szerint[szerkesztés]

Szthaviraváda (上座部) 11 szektára vált szét. Ezek: Szarvásztiváda (説一切有部), Haimavata (雪山部), Pudgalaváda (犢子部), Dharmottara (法上部), Bhadrajáníja (賢冑部), Szammitíja (正量部), Csannagirika (密林山部), Mahísászaka (化地部), Dharmaguptaka (法蔵部), Kásjapíja (飲光部), Szautrántika (経量部).

Mahászánghika (大衆部) 9 szektára vált szét. Ezek: Ekavjávahárika (一説部), Lokottaraváda (説出世部), Kukkutika (鶏胤部), Bahusrutíja (多聞部), Pradzsnaptiváda (説仮部), Csaitika (制多山部), Apara Saila (西山住部) és Uttara Saila (北山住部).

Elméleti egyesített lista[szerkesztés]

Örökségek[szerkesztés]

Srí Lanka, Burma és Thaiföld théraváda iskolái a szthaviraváda, illetve még pontosabban a vibhadzsjaváda iskola utódai. Kétszer ment át névváltozáson. Valamikor a 4. század környékén vették fel a „théraváda” nevet.

Idővonal: Buddhista hagyományok fejlődése és terjedése (i.e. 450 körül – i.sz. 1300 körül)

  i. e. 450 i.e. 250 100 500 700 800 1200

 

India

Korai
szangha

 

 

 

Korai buddhista iskolák Mahájána Vadzsrajána

 

 

 

 

 

Srí Lanka és
Délkelet-Ázsia

 

 

 

 

Théraváda buddhizmus

 

 

 

 

Tibet

 

Nyingma

 

Kadam
Kagyü

 

Dagpo
Szakja
  Dzsonang

 

Kelet-Ázsia

 

Korai buddhista iskolák
és a Mahájána
( a selyemúton keresztül
Kínába, óceáni
kapcsolattal Indiába
és egészen Vietnamig)

Tangmi / Han-csuan Mi-cung

Nara

Singon

Csan

 

Thiền, Szon
  Zen
Tientaj

 

Tendai

 

 

Nicsiren

 

Dzsódo

 

Közép-Ázsia és Tarim-medence

 

Gréko-buddhizmus

 

 

A buddhizmus terjedése a selyemúton

 

  i.e. 450 i.e. 250 100 500 700 800 1200
  Magyarázat:   = Théraváda   = Mahájána   = Vadzsrajána   = Vegyes / szinkretikus


A korai iskolák hagyományai megőrzésre kerültek több mahájána iskolában is. A tibeti buddhizmus összes iskolája a múlaszarvásztiváda-féle vinaját használja és a szarvásztiváda abhidharmát gyakorolja, amelyeket kiegészítettek mahájána és vadzsrajána szövegekkel. A kínai iskolák a dharmaguptaka iskola vinajáját használják főleg.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Disputed Dharmas: Early Buddhist Theories on Existence. by Collett Cox. The Institute for Buddhist Studies. Tokyo: 1995. ISBN 490626736X pg 23
  2. Hoiberg, Dale; Indu Ramchandani. "Early Buddhist schools" entry in Students' Britannica India, p. 264. Popular Prakashan, 2000. ISBN 0852297602.
  3. Williams, Mahayana Buddhism, Routledge, 1989, page 6
  4. "Buddhist council." Encyclopædia Britannica. Ultimate Reference Suite. Chicago: Encyclopædia Britannica, 2008.
  5. Skilton, Andrew. A Concise History of Buddhism. 2004. p. 47
  6. Macmillan Encyclopedia of Buddhism
  7. Nattier, Jan (2003), A few good men: the Bodhisattva path according to the Inquiry of Ugra: p. 193-194
  8. Williams, Paul (2008) Mahayana Buddhism: The Doctrinal Foundations: pp. 4-5
  9. Guang Xing. The Concept of the Buddha: Its Evolution from Early Buddhism to the Trikaya Theory. 2004. p. 115
  10. Walser, Joseph (2005) Nagarjuna in Context: Mahayana Buddhism and Early Indian Culture: pp. 41
  11. Walser, Joseph (2005) Nagarjuna in Context: Mahayana Buddhism and Early Indian Culture: pp. 41-42
  12. Elizabeth Cook. Light of Liberation: A History of Buddhism in India. Dharma Publishing, 1992. p. 299

Jegyzetek[szerkesztés]

  • Coogan, Michael D. (ed.). The Illustrated Guide to World Religions. Oxford University Press (2003). ISBN 1-84483-125-6 
  • Dhammananda, K. Sri. What the Buddhist Believe. Buddhist Mission Society of Malaysia (1964). ISBN 983-40071-1-6 
  • Gethin, Rupert. Foundations of Buddhism. Oxford University Press (1998). ISBN 0-19-289223-1 
  • Gunaratana, Bhante Henepola. Mindfulness in Plain English. Wisdom Publications (2002). ISBN 0-86171-321-4 
  • Lowenstein, Tom. The vision of the Buddha. Duncan Baird Publishers (1996). ISBN 1-903296-91-9 
  • Thich Nhat Hanh. The Heart of the Buddha's Teaching. Broadway Books (1974)  ISBN 0767903692.
  • Robert A. F. Thurman (fordító). Holy Teaching of Vimalakirti: Mahayana Scripture. Pennsylvania State University Press (1976). ISBN 0-271-00601-3 
  • Walpola Rahula. What the Buddha Taught. Grove Press (1974)  ISBN 0802130313.
  • Yamamoto, Kosho (fordítás), átvizsgálta és szerkesztette: Dr. Tony Page. The Mahayana Mahaparinirvana Sutra. (Nirvana Publications 1999-2000) 
  • Yin Shun, Yeung H. Wing (fordító). The Way to Buddhahood: Instructions from a Modern Chinese Master. Wisdom Publications (1998)  ISBN 0861711335.

További információk[szerkesztés]