Tiszta Föld buddhizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Amitábha Buddha és segítői: Avalókitésvara (jobbra) és Mahászthámaprápta (balra) bodhiszattvák.

A Tiszta Föld buddhizmus (kínai: 淨土宗, pinjin: Jìngtǔzōng; japán: 浄土仏教,[1] dzsódo bukkjó; koreai: 정토종, csongthodzsong; vietnami: Tịnh Độ Tông), más néven amidizmus[2][3] a mahájána buddhizmus ága, a kelet-ázsiai buddhizmus egyik legnépszerűbb hagyománya, amely Amitábha Buddha kultuszára épül.

A Tiszta Föld gyakorlatai és koncepciói szerepelnek a mahájána buddhista kozmológiában. Ezek fontos mahájána hagyományok Kínában, Japánban, Koreában, Vietnamban és Tibetben. A „Tiszta Föld buddhizmus” a Tiszta Föld mahájána szoteriológiájára („Tiszta Föld hagyományok” és „Tiszta Föld tanítások”) és a japánban kifejlődött különálló Tiszta föld irányzatra is vonatkozhat. A japán buddhizmusban a Tiszta Föld tanítások független szervezeti szektákká alakultak, mint például a dzsódo vagy a dzsódo sin iskola.

Története[szerkesztés]

Meditáló Amitábha Buddha-szobor. Borobudur, Jáva, Indonézia.
A Szukhávatívjúha-szútra hagyományos kínai lapozású könyve (japán nyelvű magyarázatokkal).
A Lu-hegy, a kínai Tiszta Föld hagyomány alapításának helyszíne.

India[szerkesztés]

A Tiszta Föld tanítások legelőször Indiában fejlődtek ki, amelyek azután népszerűvé váltak Kasmírban és Közép-Ázsiában.[4] A Tiszta Föld szútrák Gandhára területéről kerültek Kínába az i.sz. 147-ben. Ekkor kezdett Lókakséma, kusán szerzetes, buddhista szútrákat kínai nyelvre fordítani.[5] A legelső ilyen fordítások arról tanúskodnak, hogy azok gandhári nyelvről lettek fordítva, amely egy szanszkrittal rokon prakrit nyelv volt.[6] Ezekben szerepelnek kusán-kori, Gandhárában készült Amitábha Buddha képek, Avalókitésvara és Mahászthámaprápta bodhiszattvák társaságában.[7]

India buddhista hagyományaiban a Tiszta Föld tanokat és gyakorlatokat a mahájána tanítások elismert alakjai terjesztették, olyanok mint Nágárdzsuna vagy Vaszubandhu.[8] Bár a Tiszta Föld hagyomány hívei tisztelik és üdvözítik Amitábha Buddhát, ez mégis különbözött attól, ahogyan a hindu isteneket üdvözítették. A Tiszta Föld gyakorlatok a bodhiszattva buddhista ideáljában gyökereznek.[9]

A legfőbb Tiszta Föld szútrák a Rövidebb Szukhávatívjúha-szútra, a Hosszabb Szukhávatívjúha-szútra és az Amitájurdhjána-szútra. A rövidebb szútra másik neve Amitábha-szútra, a hosszabbé pedig Végtelen élet szútra. Ezek a szútrák Amitábha Buddháról és az ő boldog Tiszta Földjéről, Szukhávatí. Szintén ehhez a hagyományhoz kapcsolódik a Pratjutpanna Szamádhi-szútra, amely az Amithábha Buddha nevét kántáló meditáció gyakorlatának egy korai leírása. Ezeken felül több más mahájána szövegben is szerepel Amitábha Buddha. A 20. századi Taisó Tripitaka szöveggyűjteményben 290 ilyen művet számoltak össze.[10]

A Pratjutpanna Szamádhi-szútra nem sorolja fel az Amitábha fogadalmakat és nem is jellemzi a Szukhávatí birodalmat. Ez inkább egy rövid leírás arról, hogy hogyan kell ismételgetni Amitábha Buddha nevét és ezáltal a meditáció által hogyan lehet belépni birodalmába.[11]

Kína[szerkesztés]

A Tiszta Föld tanítások akkor váltak népszerűvé, amikor Huijüan (kínai: 慧遠) 402-ben megalapította a Lu-hegynél (kínai: 廬山) található Tunglin templomot. Ifjúként Huijüan taoizmust gyakorolt, de úgy érezte, hogy a halhatatlanságról szóló elméletek nem megbízhatóak és nem fedik a legvégső igazságot.[12] Ezért a buddhizmus felé fordult és belépett szerzetesnek. Miután a Lu-hegyen kolostort alapított, ismert tudósokat hívott, hogy ott gyakorolják a buddhizmust. Ekkor jött létre a Fehér Lótusz Társaság (kínai: 白蓮社).[13] A szútrák közül mérvadónak a Rövidebb Szukhávatívjúha-szútrát és a Hosszabb Szukhávatívjúha-szútrát választották, valamint pártolták az Amitábha Buddha nevét kántáló meditációt, hogy a Szukhávatí birodalomban születhessenek újra.[14] A Tiszta Föld hagyományban az egyik legszentebb vallási helyszínnek tekintik a Lu-hegyet,[15] amely az első Tiszta Föld gyülekezet helyszíne.[16]

A Tiszta Föld tanítások és meditációs módszerek gyorsan elterjedtek Kína szerte, amelyeket kiemelkedő szerzetes tudósok foglaltak rendszerbe (például: Tan-luan, Tao-cso, San-tao). A kínai Tiszta Föld hagyomány legfőbb tanítása az Amitábha Buddha nevének kántálása során fellépő Buddha tudatosságra (szanszkrit: buddhánuszmrti) való összpontosítás, amellyel elérhető az újjászületés a Szukhávatí birodalomban.[17]

Később a Tiszta Föld tanok elérték Japánt is és jelentős népszerűségre tettek szert. Gensin (942-1017) elfogadtatta Fudzsivara no Micsinaga (966-1028) politikussal a Tiszta Föld tanításokat. Hónen (1133–1212) megalapította Japán független Tiszta Föld szektáját, amely dzsódo néven vált ismertté.

A Tiszta Föld birodalom[szerkesztés]

A kortárs Tiszta Föld hagyományokban Amitábha saját buddha-mezejében (szanszkrit: buddhakṣetra) vagy "tiszta földjén" (kínai: 净土, jìngtǔ) terjeszti a dharmát. Ebben a birodalomban kis időre karmikus nyugalomba lehet kerülni. Szukhávatí a Hosszabb Szukhávatívjúha-szútrában úgy szerepel, mint egy szépséges föld, amely minden más birodalmat felülmúl és amelyet istenek, emberek, virágok, gyümölcsök, kívánság teljesítő fák népesítenek be.[18] A hagyomány szerint a Tiszta Föld birodalmába való belépés megegyezik a megvilágosodással, amely után Amitábha Buddha és számos bodhiszattva nyújt további tanításokat a legvégső megvilágosodásig. Ezután eldönthető, hogy valaki bodhiszattvaként visszatér a hat birodalom bármelyikébe és bármelyik korba, hogy segítsék a szamszárában keringő érző lényeket, vagy tovább marad ott és eléri a buddhaságot.

A mahájána buddhizmusban sok buddha létezik és mindegyiknek van egy tiszta földje. Amitábha tiszta földjét nevezik Szukhávatí-nak, amely nyugati irányban. De például Aksobhja tiszta földje Abhirati keletre van. A keleti Tiszta Föld buddhizmus kevésbé népszerű, mint a nyugati, jóllehet a japán singon szekta elismeri mindkettőt. Különböző tiszta föld hagyományok léteznek, amelyek közül a legnépszerűbb az Amitábha Buddhához köthető Tiszta Föld.

Meditáció[szerkesztés]

Charles Luk, egykori neves angol-kínai fordító, három olyan meditációs gyakorlatot különböztetett meg, amelyet széles körben használtak a Tiszta Föld buddhizmusban.[19]

Amitábha Buddha tudatosság[szerkesztés]

Amitábha Buddha nevének ismételgetése a Buddha tudatosság (szanszkrit: buddhānusmṛti) egyik hagyományos formája. Kínai fordítása, a nianfo, népszerű kifejezéssé vált a nyugati Tiszta Föld buddhista körökben is. A gyakorlat abból áll, hogy a gyakorlók Buddha nevének ismételgetésével megjelenítik tudatukban a Buddhát, majd figyelmüket csak rá összpontosítják (lásd: szamádhi).[20] Az ismételgetés hang nélkül, vagy kántálással szokott történni, miközben buddhista imafüzér segítségével számolják is ezeket a mantrákat. A gyakorlók gyakran tesznek fogadalmat bizonyos számú napi mantra kántálására.[20] A hagyományok szerint a második Tiszta Föld iskola pátriárkája, Sandao, ezt gyakorolta éjt nappallá téve és állítólag fényt bocsájtott ki a száján keresztül. Emiatt a Tang-dinasztia császára, Kao Cung (kínai: 高宗) elnevezte a „fény nagy mesterének” (光明大師).[21]

A kínai buddhizmusban is van egy hasonló gyakorlat, a „csan és a Tiszta Föld művelésének kettős ösvénye”, vagy más néven „az üresség és a létezés kettős ösvénye”.[22] As taught by Nan Huai-Csin 20. századi buddhista tanító szerint a kántálást lassan kell végezni és minden egyes kiejtés után ki kell üríteni a tudatot. Amikor elkalandoznak a gondolatok, akkor az újabb sor kántálás visszahozza azokat a szigorú összpontosításba. Folyamatos gyakorlással a tudat képes megmaradni a békés ürességben, amellyel elérhető a szamádhi.[22]

Tiszta Föld újjászületés dháraní[szerkesztés]

A Tiszta Föld újjászületés dháraní ismételgetése is a Tiszta Föld buddhizmus egyik módszere, amely hasonlít az Amitábha Buddha nevének kántálásához. Ennek a dháranínek a használata állítólag nagyon népszerű a hagyományos kínai buddhizmusban.[21] Úgy tartják erről szanszkrit nyelven fennmaradt dháraní-ról, hogy amint a gyakorló sikeresen eléri a kántálással az egyhegyű összpontosítást, akkor megérti annak igaz és mély jelentését.[21]

namo amitábhája tathágatája tadjathá
amrtabhave amrtaszambhave
amrtavikránte amrtavikrántagámini
gagana kírtícsare szváhá

A kínaiak ezt a szanszkrit szöveget lefordították kínai nyelvre: "Mantra a Tiszta Földön való újjászületéshez" (生淨土咒 seng csingtu cou)[23] - de többféle fordítást is használnak.

Vizualizációs módszer[szerkesztés]

A Tiszta Föld buddhizmusban szintén alkalmazzák a meditációs elmélyülést és Amitábha Buddha, az őt körülvevő bodhiszattvák és a Tiszta Föld vizualizációját. Ehhez szolgáltat alapot az Amitájurdhjána-szútra ("Amitábha meditáció szútra"), amelyben Gautama Buddha meséli el Vaidehi királynőnek a progresszív vizualizációs módszer tizenhárom gyakorlatát, amelyek a Tiszta Földön való újjászületéshez vezető különböző szintjeknek felelnek meg.[24] Az első a Szukhávatí birodalomban a lenyugvó nap képe.[25] Ezt további vizualizációk követnek, amelyek legvégén történik Amitábha Buddha és a bodhiszattvák képének vizualizációja.[25] Inagaki Hiszao szerint ezt a progresszív módszert használták régen is a szamádhi tudatszint kifejlesztéséhez.[9] A vizualizációnak ez a fajtája szintén népszerű a japán singon iskolában, illetve más ezoterikus buddhista irányzatban egyaránt.

Eljutni a Tiszta Földre[szerkesztés]

A tibeti festmény Amitábha Buddhát ábrázolja a Szukhávatí birodalomban.

A gyakorlók azt állítják, hogy akadnak bizonyítékok arra, hogy haldokló emberek haláluk után eljutnak a Tiszta Földre:

  • A halál időpontjának előzetes ismerete (預知時至)
  • A "három Nyugati szent" (西方三聖): Amitábha Buddha és két bodhiszattva - jobbján Avalókitésvara és bal oldalán Mahászthámaprápta - jelenik meg a haldokló előtt. Más buddhákat és bodhiszattvákat rossz szellemeknek tekintik, akik álcázták magukat és próbálják megakadályozni, hogy a haldokló a Tiszta Földre kerüljön.[26]
  • Egykor élt gyakorló Tiszta Föld buddhisták hátrahagytak ereklyéket (sarírá) hamvasztásuk után.

A holttest legutoljára kihűlő testrésze a fej búb (poszterior fontanelle). A buddhista tanításokban az a tudat, amely a Tiszta Földre távozik, a fejtetőn át hagyja el a testet. Emiatt marad tovább meleg ez a testrész.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Okkal születtél
  2. Amidizmus, Britannica Online enciklopédia
  3. Amidizmus - a Columbia enciklopédia
  4. Skilton, Andrew. A Concise History of Buddhism. 2004. p. 104
  5. The Korean Buddhist Canon: A Descriptive Catalog (T. 361)
  6. Mukherjee, Bratindra Nath. India in Early Central Asia. 1996. p. 15
  7. Gandharan Sculptural Style: The Buddha Image
  8. Inagaki, Hisao. The Three Pure Land Sutras. 2003. pp. xiii–xiv
  9. ^ a b Inagaki, Hisao. The Three Pure Land Sutras. 2003. p. xiv
  10. Inagaki, Hisao. The Three Pure Land Sutras. 2003. p. xiii
  11. Harrison, Paul. McRae, John. The Pratyutpanna Samādhi Sūtra and the Śūraṅgama Samādhi Sūtra. 1998. pp. 2-3, 19
  12. Nan, Huai-Chin. Basic Buddhism: Exploring Buddhism and Zen. 1997. p. 83
  13. Nan, Huai-Chin. Basic Buddhism: Exploring Buddhism and Zen. 1997. p. 81
  14. Nan, Huai-Chin. Basic Buddhism: Exploring Buddhism and Zen. 1997. p. 82
  15. Dumoulin, Heinrich and James W. Heisig, Paul F. Knitter. Zen Buddhism : a History: India and China. World Wisdom Inc., 67. o (2005). ISBN 0-941532-89-5 
  16. Takeuchi, Yoshinori and Jan van Bragt. Buddhist Spirituality: Indian, Southeast Asian, Tibetan, and early Chinese. Crossroad Publishing Company, original from University of Virginia, 283. o (1993). ISBN 0-8245-1277-4 
  17. Nan, Huai-Chin. Basic Buddhism: Exploring Buddhism and Zen. 1997. p. 91
  18. Birmingham Museum of Art: Guide to the Collection. London, UK: GILES, 30–31. o (2010). ISBN 978-1-904832-77-5. Hozzáférés ideje: 2011. július 8. 
  19. Luk, Charles. The Secrets of Chinese Meditation. 1964. pp. 83–84
  20. ^ a b Luk, Charles. The Secrets of Chinese Meditation. 1964. p. 83
  21. ^ a b c Luk, Charles. The Secrets of Chinese Meditation. 1964. p. 84
  22. ^ a b Yuan, Margaret. Grass Mountain: A Seven Day Intensive in Ch'an Training with Master Nan Huai-Chin. 1986. p. 55
  23. Kenneth K Tanaka. The Dawn of Chinese Buddhist Doctrine: Ching-Ying Hui-Yuan's Commentary on the Visualization Sutra, 51. o (1990). Hozzáférés ideje: 2012. szeptember 10. 
  24. Luk, Charles. The Secrets of Chinese Meditation. 1964. p. 85
  25. ^ a b Inagaki, Hisao. The Three Pure Land Sutras. 2003. p. xix
  26. 淨空法師佛學問答(死生篇)

További olvasmányok[szerkesztés]

  • Hisao Inagaki, Harold Stewart (ford.): The Three Pure Land Sutras, Berkeley: Numata Center for Buddhist Translation and Research 2003. ISBN 1886439184 PDF
  • Müller, F. Max (ford.) Buddhista mahájána szövegek, 2 kötet: The larger Sukhâvatî-vyûha, the smaller Sukhâvatî-vyûha, the Vagrakkedikâ, the larger Pragñâ-pâramitâ-hridaya-sûtra, the smaller Pragñâ-pâramitâ-hridaya-sûtra. The Amitâyur dhyâna-sûtra, fordította: J. Takakusu. Oxford, Clarendon Press 1894. Pure Land Sutras
  • Shi Wuling: In one Lifetime: Pure Land Buddhism, Amitabha Publications, Chicago 2006. ISBN 9781599753577
  • Halkias, Georgios: Luminous Bliss: A Religious History of Pure Land Literature in Tibet, with an annotated English translation and critical edition of the Orgyan-gling Gold manuscript of the short Sukhāvatīvyūha-sūtra. Hawaii: University of Hawai‘i Press 2013. [1]
  • Shinko Mochizuki, Leo M. Pruden, ford. (1999). Pure Land Buddhism in China: A Doctrinal History, Chapter 1: A General Survey. In: Pacific World Journal, 3. sorozat, 1, 91-103. Archív: original
  • Shinko Mochizuki, Leo M. Pruden, ford. (2001). Pure Land Buddhism in China: A Doctrinal History, 2. fejezet: The Earliest Period; 3. fejezet: Hui-yuan of Mt.Lu; és 4. fejezet: The Translation of Texts-Spurious Scriptures. In: Pacific World Journal, 3. sorozat, 3, 241-275. Archív: original
  • Shinko Mochizuki, Leo M. Pruden, Trans. (2002). Pure Land Buddhism in China: A Doctrinal History, Chapter Five: The Early Pure Land Faith: Southern China, and Chapter Six: The Early Pure Land Faith: Northern China. In: Pacific World Journal, 3. sorozat, 4, 259-279. Archív: original
  • Shinko Mochizuki, Leo M. Pruden, Trans. (2000). Pure Land Buddhism in China: A Doctrinal History, Chapter 7: T'an-luan. In: Pacific World Journal, 3. sorozat, 2., 149-165. Archív: eredeti
  • Kenneth Tanaka (1989). Bibliography of English-language Works on Pure land Buddhism: Primarily 1983-1989, Pacific World Journal, Új sorozat, 5, 85-99. PDF

Külső hivatkozások[szerkesztés]