Saolin kungfu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Déli stílusú állatformát gyakorlók a budapesti Városligetben

A shaolin (shaolin) szó jelentése: az erdő fái. A kung-fu szó jelentése: idővel megszerzett tudás, jártasság (valamiben), kemény munka, mindig tanulni, nemes.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A shaolin kungfu egy több mint 1500 éves kínai harcművészet. Kialakulását számos legenda és történet övezi. A legvalószínűbbnek tekinthető az, hogy buddhista szerzetesek fejlesztették ki elsősorban önvédelem céljából. Egyes leírások és elbeszélek alapján azokban az időkben sok támadás, fosztogatás érte őket, így templomaik és önmaguk védelmére rendszerezték addigi harci tudásokat, melyet az idők folyamán csiszoltak, újabb és újabb stílusokat megalkotva. A shaolin szerzetesek sokáig a külvilágtól teljesen elszigetelve éltek, buddhista hagyományokat ápolva. Hosszú évszázadokig nem nyitották meg kapuikat és a belépő fiatalok, és gyermekek jellemzően a kolostor kapui mögött élték le életüket. A régi időkben, és egyes vidéki kisvárosokban, falvakban mai napig dicsőségnek számít, ha egy gyermek shaolin szerzetesnek áll. A legfiatalabbak már négy éves korukban bevonultak szerzetesnek, és mikor az 1900-as évek közepe felé nyílni kezdek a kolostorok kapui, kezdett elterjedni, hogy a fiatalok tizennyolc évesen eldönthették, hogy egyáltalán kívánják-e folytatni a tanulást, avagy a kolostorban maradnak-e, vagy világi szerzetesként élik tovább életüket. Természetesen, nem szabad azt hinni, hogy csak az tanulhatott Kung-Fu-t, aki szerzetes volt. Mindenki számára nyitottak voltak a kapuk, léteztek iskolák, de természetesen ahhoz, hogy valaki Shaolin szerzetes legyen, értelem szerűen kolostorban kellett élnie. Ma már számos világi Shaolin szerzetes "létezik", és egy-egy versenyt meglátogatva talán nekünk, " mezei haladóknak" is szerencsénk lehet személyesen is találkozni néhány nagymesterrel. Magyarországon azonban csak az 1990-es években kezdődött meg a Shaolin oktatása, kezdetben pedig, ahogy napjainkban is, sokan összekeverik más küzdősporttal, harcművészettel. A Shaolin Kung-Fu egyik ismertetője, hogy a harcművész nem csak kezeket és lábakat használ, hanem fegyvereket is. Mozdulatai általánosságban véve és leegyszerűsítve jóval lágyabbak, illetve a harcművész mozgás közben (ismétlem, általánosságban!) nagyobb teret jár be és különféle ugrásokat végezhet. Fontos kiemelnem, hogy ezek a jellemzők nem csak a Shaolin Kung-Fu-ra nézve állják meg a helyüket, illetve bizonyos állatstílusokat megvizsgálva tapasztalhatjuk, hogy ezek az állítások egyes stílusoknál kiemelten nem valósak. (Például említeném a Medve-stílust, melyre nem jellemző az ugrás, avagy a Darut, mely például nem jár be nagy teret.)

A kung-funak számtalan stílusa létezik, és talán csak a legnagyobb mesterek tudnának megközelítő számokat mondani. Általában véve két fő csoportba oszthatóak, ezek a Wu Dang és a Shaolin. Ugyan ezek tovább bonthatóak, de szempontunkból lényeges az, hogy a Shaolin két fő iránya az déli, amely inkább ütéseket használ, és az északi, amely inkább rúgásokban gazdag. A kung-fu stílusok másik csoportosítása a külső és belső. A külső stílusok először nagyobb hangsúlyt fektetnek a fizikai felkészítésre és a technikákra, majd az idő előrehaladtával ismertetik meg a tanulót a stílus spirituális részével, míg a belső stílusok épp a belső értékek fejlesztésével kezdik.

A kungfuban nemritkán találkozhatunk fegyverekkel, állatstílusokkal. Jellegzetes fegyverek: jien (ejtsd: tyien), azaz egyenes kard, legyező, tao, azaz szablya, 9 részes lánckorbács stb.

A kungfut gyakorló személy testfelépítése és képességei alapján állatstílust is szokott kapni, amely többek között lehet tigris, kígyó, fecske, sárkány, daru, béka, sas, majom, sáska, stb. Kb. 500-féle állatstílus létezik, így tehát mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet.

A fegyverrepertoár is hasonlóan széles, de az alapokat mindenki a 18 alapfegyverrel sajátítja el. Egy fegyver (legyen az kuen, azaz bot, háromágú bot stb.) teljes megtanulásához egy év szükséges; a kungfu megtanulásához viszont egy élet is kevés. A Saolin kungfu fő eleme a chi energia használata.

A Shaolin északi és déli irányzata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két irányzat kialakulásának oka főként Kína óriási méretében keresendő. Az észak-kínai területeken rengeteg magas, sziklás hegy található, míg Dél-Kínára a meleg, lapos, mocsaras vidékek jellemzők. Ezek a környezeti tényezők nagyban befolyásolták a kung-fu más-más irányú fejlődését.

Az északi Shaolin-irányzatra a magas állások jellemzőek, amit a sziklás hegyvidékkel is szoktak magyarázni. Küzdelem esetén ugyanis az ellenfelek ide-oda szökkentek, mivel a szikladarabok és a jég miatt nem tudtak sokáig stabilan egy helyben megállni. Az északi Shaolinban a széles mozdulatok is jellemzőek, valamint a sok ugrás és rúgás. A mozgás elegáns, de mégis villámgyors, és gyakoriak a kitérések.

A déli vidéken rengeteg lápos rét és mocsár található, ehhez alkalmazkodva a déli Shaolinok a mély, erőteljes, földhöz tapadó állásokat részesítik előnyben. A meleg időjárási viszonyok miatt gyors, erős, de energiatakarékos mozdulatokat alkalmaznak. Jellemzőek a gyors, szűk támadások és az erőteljes, drasztikus mozdulatok, a tépő, fogó technikák és a gyors földre húzások.