Tathatá

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tathatá (szanszkrit, páli तथता tathatā; kínai: 真如) a buddhizmusban egy központi fogalom, amelynek különös jelentősége an a zen buddhizmusban. Gyakran használatos még a dharmatá kifejezés, amely a tathatá szinonimája. A tathatá leggyakoribb magyar fordítása "ilyenség" vagy "így-ség".[1]

A hagyományok szerint Gautama Buddha életében úgy utalt magára, hogy a Tathágata, amely jelenthet "aki így ment" (tathá-gata) vagy "ekként távozott" (tathá-ágata).[2] A tathatá központi fogalomként a tíz ilyenség megbecsülését fejezi ki bármely pillanatban. Mivel semelyik pillanat sem ugyanolyan, mindegyiket külön meg lehet ízlelni, attól függetlenül, hogy az "jó" vagy "rossz".

A korai buddhista szövegekben a tathatá a nibbáná egyik aspektusa.[3]

Zen[szerkesztés]

A zen történetekben a tathatát a legegyszerűbben mindig a leghétköznapibb dolgokban fedezik fel, úgy mint a mezőn átsuhanó szél, vagy amikor valaki felragyog az arcán megjelenő mosoly hatására. A zen hagiográfia szerint Sákjamuni Buddha közvetlenül Mahákásjapának adta át a tathatá tudatosságát. Ezt a történetet a "Virág példázat" tartalmazza.[4] Egy másik történetben Buddha azt kérdezte a tanítványaitól, hogy "Milyen hosszú az emberi élet?" Amikor egyikőjük sem tudta a helyes választ, azt felelte nekik, hogy "Lélegzetvételnyi ideig".[5] Buddha a dolgok mulandóságának igaz természetét fejezte ki, amelyben minden egyes pillanat különbözik a többitől.[6]

Thich Nhat Hanh zen mester a következőt írta: "Az emberek általában csodának tartják a vízen járást vagy a lebegést. Pedig szerintem az igazi csoda nem a vízen járás vagy a lebegés, hanem a földön járás. Minden nap csodában veszünk részt, amelyet észre sem veszünk: a kék ég, a fehér felhők, a zöld levelek, a gyermek kíváncsi, fekete szemei - a mi saját szemünk. Mind egy csoda." [7]

Mahájána buddhizmus[szerkesztés]

A tathatá fogalma a kelet-ázsiai mahájána hagyományban az alapvalóságot jelenti szavak helyett. Az "A hit feléledése a mahájánában" című 5. századi kínai mahájána írás részletesen leírja a koncepció lényegét: "Az ilyenség az eredeti formályában fenséges tulajdonságokkal bírt. A legmagasabb bölcsességet testesíti meg, amely beragyogja az egész világot, igaz tudással bír, amelyben a tudat csupán a saját létében pihen. Örök, áldott, saját léte a legtisztább egyszerűség, élénkítő, elnémíthatatlan, szabad... Mivel ezzel az összes tulajdonsággal rendelkezik, nem szenved hiányt semmiben, a Tathágata méhe és a dharma teste ".[8]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Nyitrai Gábor: Természetes Gyógymód a Spirituális Betegségre. A-Buddha-Ujja, 2009. (Hozzáférés: 2015. február 25.)
  2. Oxford dictionary of Buddhism; 296. o.
  3. Thanissaro Bhikkhu, The Paradox of Becoming, 167. o.
  4. Buddha felmutat egy virágot. Buddhizmus.net. (Hozzáférés: 2015. február 25.)
  5. Anchor books 1994, 24. o.
  6. Molloy, M. "Experiencing The World's Religions." 130. o., Mayfield Publishing Co., 1999.
  7. http://thebuddhistblog.blogspot.com/2007/08/touching-suchness_16.html
  8. Berry, T. "Religions of India: Hinduism, Yoga, Buddhism" 170. o. Columbia University Press, 1992. - [1]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]