Két igazság tana

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A két igazság tana (tibeti: bden pa gnyis) a buddhizmusban az igazság két szintje között tesz különbsége: relatív vagy hétköznapi értelemben vett igazság, valamint abszolút vagy legvégső igazság. A tibeti buddhizmusban a legvégső valóság az üresség szinonimája[1]

A két igazság tanát legelőször Nágárdzsuna, ókori buddhista filozófus fogalmazta meg teljes formájában.[2]

Eredete és kialakulása[szerkesztés]

Annak ellenére, hogy a két igazság fogalmát a madhjamaka iskolával szokás azonosítani, az eredete egészen a buddhizmus legkorábbi formájáig nyúlik vissza.

Páli kánon[szerkesztés]

A páli kánonban nem „alacsonyabb” és „magasabb” szintű igazságot különböztetnek meg, hanem ugyan azon igazságot kétféleképpen magyarázzák. Ez alapján egy szövegrész vagy egy egész szutta lehet nejjattha, szamuti vagy vohára. A nítattha (páli; szanszkrit: nítártha), "végérvényes, végleges jelentésű" és nejjattha (páli; szanszkrit: nejártha), „további következtetésre, értelmezésre szorul”.[3] Ezekkel a fogalmakkal jelölték a szövegeket, hogy további következtetésre, értelmezésre szorulnak-e:

„Kétféle ember van, akik hamisan képviselik a Tathágathát. Melyik kettő? Az, aki egy közvetett jelentésű szuttát közvetlen jelentésűként mutat be és az, aki egy közvetlen jelentésű szuttát közvetett jelentésűként mutat be.[4]

A szammuti vagy szamuti (páli; szanszkrit: szamvritti, azaz "általános vélemény, konvenció",[5] és a paramattha (páli; szanszkrit: paramártha), azaz "legvégső" igazságokat különböztetik meg egymástól. A vohára (páli; szanszkrit: vjavahára, "konvenció, szokás" kifejezés is használatos, amelynek jelentése megegyezik a szammuti-val.

Théraváda[szerkesztés]

A théravádin szövegek magyarázói kibővítették ezeket a kategóriákat és nem csak kifejezésekre használták őket, hanem a kifejezett igazságokra is:

„A Megvilágosodott, a tanítók legjobbja, két igazságról beszélt, konvencionális és magasabb szintű; harmadikat nem állapított meg; a konvencionális állítás igaz a konvenciók miatt, a magasabb szintű állítás igaz, mivel az az események igaz jellegére vonatkozik.[6]

Pradzsnyáptiváda[szerkesztés]

A pradzsnyaptiváda iskola konvencionális és legvégső értelemben tett különbséget és a fogalmat kibővítette a metafizikai-fenomenológiai alkotóelemekre (dharmas) is. A különbség tehát a ténylegesen létező (tattva) és a kizárólag fogalmi valóságok közé helyeződött.

Madhjamaka[szerkesztés]

Nágárdzsuna szobra egy tibeti kolostorban, az indiai Kullu város közelében

A két igazság közötti különbséget (szatjadvajavibhága) részletesen kifejtették a madhjamaka iskolában. Nágárdzsuna Múlamadhjamakakáriká című művében arra használja ezt, hogy megvédje a függő keletkezés (pratítjaszamutpáda) értelmezését az ürességgel (súnjata) szemben:

„Buddha dharmatanítása két igazságra támaszkodik: a világi konvenciók igazsága és a legvégső igazság. Azok, akik nem értik a kettő közötti különbséget, azok nem értik Buddha alapvető igazságát. A konvencionális igazság alapja nélkül nem tanítható a legvégső igazság jelentősége. A legvégső igazság jelentőségének megértése nélkül nem lehet elérni a megvilágosodást.[7]

Nágárdzsuna szavaival: {{quote|8. A buddhák dharmatanításai két igazságot hagynak meg:
A hétköznapi értelemben vett és a legmagasabb értelmű igazság.
9. Azok, akik nem értik a különbséget (vibhagam) a két igazság között
Nem értik Buddha tanításának a „lényegét” (tattva).
10. Az igazság legmagasabb értelmét nem lehet a gyakorlati viselkedéstől függetlenül tanítani,
És a legmagasabb értelmezés megértése nélkül nem érthető meg a nirvána.[8]

Nágárdzsuna saját állítását a Kaccsájanagotta-szuttára alapozta, amelyben Buddha egy Kaccsájana Gotta nevű szerzetesnek beszél a helyes szemléletről a nihilizmus és az eternalizmus közötti középúton keresztül:

„Kaccsána, a világban általában két nézet létezik: a létezés világnézete2 és a nem-létezés világnézete3. Amikor valaki tiszta tudással látja a világ keletkezését, ahogyan az valójában van, akkor az, hogy „a világ nem létezik”, nem merül fel benne. Amikor valaki tiszta tudással látja a világ megszűnését, ahogyan az valójában van, akkor az, hogy „a világ létezik”, nem merül fel benne..[9]

A buddhista hagyományokban[szerkesztés]

Jógácsára[szerkesztés]

A jógácsára iskola a megkülönbözteti a tudat három jelleget (laksana) egymástól. Az első a nyelvhasználat, s az ehhez kapcsolódó gondolkodás és a képzelt jelleg (parikalpita-laksana), ami a tapasztalt tárgyat látszólagos minőségekkel ruházza fel. A második, függő jelleg (paratantra-laksana) a függő keletkezés elve. A harmadik a beteljesült jelleg (pari-nispanna-laksana), amely által felismerhető a tartamok üressége, önvalótlansága és az Olyanság trikája (amely szerint s buddháknak három teste van).[10]

Lankávatára szútra[szerkesztés]

A szigetre-lépés szútrája (Lankávatára szútra) a legelső iratok közé tartozik, amelyekben már egységes filozófiai koncepcióvá érett a jógácsára tanítás. Ez tartalmazza a nyolcféle tudat ismeretelméleti rendszerét, az előbbiekben ismertetett három jelleget, valamint az ezekhez kapcsolt szellemi megvalósítási út koncepcióját. A buddhista iskolák előszeretettel foglalkoztak a tudatállapotok, tudatfajták és tudattartalmak osztályozásával, amely nemcsak az abhidharma filozófiában tekintett vissza nagy hagyományokra, hanem a mahájána bölcseleti alapját képező pradzsnyá-páramitá-irodalomban is. A Lankávatára szútra nyolcféle tudatot (vidzsnyána) sorol fel. A hat, érzékszervekhez kapcsolódó tudaton és a gondolkodó tudaton (manasz) túl új elemnek számít a minden tudomások alapját képező tárház-tudat (álaja-vidzsnyána).[11]

Hua-jen buddhizmus[szerkesztés]

A kínai Tang-dinasztia korában virágzó, mahájána buddhista filozófiához tartozó hua-jen iskola (vagy „virágfüzér”) a szanszkrit Virágfüzér szútrán (kínai: Hua-jen csing) és a hozzátartozó terjedelmes szövegmagyarázatokon alapszik. A virágfüzér kifejezés a mély megértés megkoronázó dicsfényét szimbolizálja. A hua-jen iskola legfontosabb filozófiai jelentősége a metafizika területén mutatkozik meg. Ez a kölcsönös elégedettség és a minden jelenség értelmezésének tana, ahogy az Indra hálójában is szerepel. Egy dolog tartalmaz minden más létező dolgot és minden létező dolog tartalmazza azt az egy dolgot.[12]

A hua-jen egyik tanítása a négy dharma-dhátu (négy elválasztottság), amelyben a valóságra négyféleképpen tekintenek:

  1. minden dharma egy egyedüli, különálló esemény;
  2. minden esemény az abszolút kifejeződésének számít;
  3. az események és az esszencia (lényeg) egymásba olvadnak;
  4. az események egymásba olvadnak.[13]

Az abszolút és a relatív a zen buddhizmusban[szerkesztés]

Dógen, japán zen mester

A zen buddhizmus tanításai bizonyos polaritások mentén vannak kifejtve: Buddha-természet - súnjata,[14][15] abszolút és relatív,[16] hirtelen és fokozatos megvilágosodás.[17]

A Pradzsnyápáramitá szútrák és a madhjamaka kihangsúlyozzák a forma és az üresség nondualitását: a Szív szútrában foglaltak szerint a forma üresség, az üresség forma.[16] Az az elképzelés, hogy a végső valóság jelen van a hétköznapi relatív valóságban jól beleillett a kínai kultúrába, amelyben kiemelt fontosságú volt a világi élet és a társadalom. Viszont korábban azt nem határozták meg, hogy hogyan van jelen a végső valóság a relatív valóságban. Ezekre adnak magyarázatot Tozan öt rangja és a tíz bika történetek.[18]

Koreai buddhizmus[szerkesztés]

Az előbb említett abszolút és relatív valóság polaritását szintén kifejezi „az esszencia és a funkció” elmélete. Az abszolút az esszencia és a relatív a funkció. Ezekre nem különálló valóságként tekintenek, hanem ezek egymásba olvadóként. Ez a megkülönböztetés nem zár ki más gondolatrendszereket, mint például a neng-szo vagy az „alany-tárgy konstrukciók” elméleteit, még ha a kettő egymástól teljesen különbözik is.[19]

A koreai buddhizmusban az esszencia-funkciót szintén kifejezi a „test” és a „test funkciói”.[20] Az egyik használatos metafora a „lámpa és a fénye” (Platform szútra), ahol a lámpa az esszencia és a fénye a funkció.[21]

Tibeti buddhizmus[szerkesztés]

Nyingma[szerkesztés]

A tibeti buddhizmusban a nyingma hagyomány a legkorábbi buddhista iskola, amelyet a legelső szanszkrit szövegek tibeti nyelvre történő lefordítása után alapítottak a 8. században. Csu Mipham (1846–1912) Sántaraksita (725–788) Madhjamálamkára című művéhez készített szövegmagyarázatában a következőket írja:[22]

„Ha valaki hosszú ideig képzi magát a két igazság egységén, az elfogadás szintje jelentkezni fog. Az ilyen módon megszerzett meggyőződéssel, amely az intellektuális tudásnál magasabb szintű, és annak gyakorlásával elérhető. Buddha és a bodhiszattvák pontosan így értették a megszabadulás elérésének módját.[23]

Dzogcsen[szerkesztés]

A dzogcsen filozófia úgy tekint a két igazságra, hogy az végső soron beleolvad a nondualitásba és megélt élményként nem különböznek egymástól.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Tsering, Geshe Tashi. Relative Truth, Ultimate Truth: The Foundations of Buddhist Thought Vol 2. Wisdom Publications, 4. o (2008). ISBN 0-86171-271-4 
  2. Nagarjuna, Mūlamadhyamakakārika, Jay L. Garfield, Fundamental Wisdom of the Middle Way, New York: Oxford University Press, 1995
  3. Fehér Judit: Neyartha és Nitartha tanítások a madhyamaka hagyomány alapján. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Belső-Ázsiai Tanszék Magyar Tudományos Akadémia, Altajisztikai Kutatócsoport, 2005. (Hozzáférés: 2015. május 2.)
  4. Anguttara-nikája I:60 (Jayatilleke: 361, in McCagney: 82)
  5. PED
  6. Khathāvatthu Aṭṭha kathǎ (Jayatilleke: 363, in McCagney: 84)
  7. Nagarjuna, Mūlamadhyamakakārika (A középút alapversei) 24:8–10. Jay L. Garfield|Fundamental Wisdom of the Middle Way: 296, 298. o.
  8. Fehér Judit (eredetileg: Nágárdzsuna): A középút alapversei. Scribd. (Hozzáférés: 2015. május 2.)
  9. SN 12.15 Kaccānagotta Sutta - Tanítóbeszéd Kaccsánának (Fordította: Máthé Veronika). A-Buddha-Ujja. (Hozzáférés: 2015. május 2.)
  10. Tenigl-Takács László. A jógácsára filozófiája. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 14. o (1997) 
  11. Tenigl-Takács László. A jógácsára filozófiája. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 16. o (1997) 
  12. Hamar Imre. Kínai buddhizmus a középkorban. Orientalisztika Munkaközösség - Balassi Kiadó, 85-110. o (1998) 
  13. Garfield 2011, 76. o.
  14. Kasulis 2003, 26–29. o.
  15. McRae 2003, 138–142. o.
  16. ^ a b Liang-Chieh 1986, 9. o.
  17. McRae 2003, 123–138. o.
  18. Kasulis 2003, 29. o.
  19. Park, Sung-bae. Buddhist Faith and Sudden Enlightenment. SUNY Press, 147. o (1983). ISBN 0-87395-673-7. Hozzáférés ideje: 2015. május 3. 
  20. Park, Sung-bae. One Korean's approach to Buddhism: the mom/momjit paradigm. SUNY Press, 11. o (2009). ISBN 0-7914-7697-9. Hozzáférés ideje: 2015. május 3. 
  21. Lai, Whalen (1979). "Ch'an Metaphors: waves, water, mirror, lamp". Philosophy East & West; Vol. 29, no.3, 1979. július, 245–253. o. - forrás: [1] - olvasva: 2015-05-03
  22. Blumenthal, James (2008). "Śāntarakṣita", The Stanford Encyclopedia of Philosophy (2008 téli kiadás), Edward N. Zalta (szerk.) - forrás: [2] - olvasva: 2015-05-03
  23. Shantarakshita (szerző); Ju Mipham (magyarázó); Padmakara Translation Group (angolra fordította)(2005). The Adornment of the Middle Way: Shantarakshita's Madhyamakalankara with commentary by Jamgön Mipham. Boston, Massachusetts, USA: Shambhala Publications, Inc. ISBN 1590302419, 304. o.

Források[szerkesztés]

Nyomtatott források[szerkesztés]

  • Conze, Edward (1959). Buddhism: Its Essence and Development. New York, USA: Harper and Row.
  • NAGARJUNA AND THE LIMITS OF THOUGHT. In: Philosophy East & West Volume 53, Number 1 January 2003 1–21 (2003) 
  • The Oxford Handbook of World Philosophy (2011) 
  • Gethin, Rupert. Foundations of Buddhism. pp. 207, 235–245
  • Jayatilleke, K.N. Early Buddhist Theory of Knowledge. George Allen and Unwin, 1963
  • Kasulis, Thomas P.. Ch'an Spirituality. In: Buddhist Spirituality. Later China, Korea, Japan and the Modern World; edited by Takeuchi Yoshinori. Motilal Banarsidass (2003) 
  • Keown, Damien. Dictionary of Buddhism. Oxford University Press, 2003
  • Liang-Chieh. The Record of Tung-shan, William F. Powell (translator), Kuroda Institute (1986) 
  • Lopez, Donald S., "A Study of Svatantrika", Snow Lion Publications, 1987, pp. 192–217.
  • McCagney, Nancy. The Philosophy of Openness. Rowman and Littlefield, 1997
  • McRae, John. Seeing Through Zen. The University Press Group Ltd (2003) 
  • Monier-Williams, Monier; Leumann, Ernst; Cappeller, Carl (1899). A Sanskrit-English Dictionary, etymologically and philologically arranged with special reference to cognate Indo-European languages, Oxford: The Clarendon press
  • Newland, Guy (1992). The Two Truths: in the Mādhyamika Philosophy of the Ge-luk-ba Order of Tibetan Buddhism. Ithaca, New York, USA: Snow Lion Publications. ISBN 0937938793
  • Puligandla, Ramakrishna. Fundamentals of Indian Philosophy. D.K. Printworld (P) Ltd. (1997) 
  • Renard, Gary. The Disappearance of the Universe. Hay House (2004) 
  • Suzuki, Daisetz Teitaro, The Lankavatara Sutra, A Mahayana Text Routledge Kegan Paul, 1932
  • Wilber, Ken. Integral Psychology. Shambhala Publications (2000) 

Internetes források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]