Hua-jen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Átírási segédlet
Hua-jen cung
Kínai átírás
Hagyományos kínai 華嚴宗
Egyszerűsített kínai 华严宗
Mandarin pinjin Huáyán zōng
Wade–Giles Hua2-yen2 tsung1

A hua-jen a 7. században Kínában keletkezett buddhista irányzat, amely Japánban és Koreában is elterjedt. Egyik jellemző tanítása, hogy minden mindennel összefüggésben áll, minden jelenség áthatja az összes többit, miközben e sokféleségben egyfajta egység van jelen, minden jelenség magában hordja a többit, anélkül, hogy saját identitását elvesztené. A hua-jen irányzatot (akárcsak a tientajt) a buddhizmus legteoretikusabb és filozofikusabb ágaként tartják számon, szembeállítva olyan alapvetően „praktikus” hagyományokkal, mint a csan / zen vagy a Tiszta Föld szekta.

Története[szerkesztés]

A hua-jen irányzat tanítása szerint Buddha legvégső tanítását az Avatamszaka-szútra tartalmazza. A szútra kínai neve: Hua-jen-csing (《華嚴經》), vagyis „Virágfüzér szútra”, az iskola erről kapta az elnevezését. Ezt a meglehetősen hosszú szöveget különböző forrású iratokból állítottak össze Közép-Ázsiában, a 3–4. század során. Az Avatamszaka-szútra jellegzetes mahájána mű, melyben részletes leírás található a Buddháról, különleges képességeiről, a bódhiszattvák és más égi lények jellemzőiről, valamint a buddhista kozmológia megannyi világáról. A hosszú leírás egyetlen időpillanathoz kapcsolódik, mikor Buddha megvilágosodott, és egy kimondhatatlan meditatív élményben megtapasztalta és átlátta a világ szerkezetét és lényeit. A műben rendkívüli hangsúlyt kap a bódhiszattva út számos fokozata és spirituális eredményei, melyet általában a fény és a fényesség metaforáival érzékeltet a szöveg. Ez a mindent átható ragyogás Buddha belátásának határtalan és végtelen jellegére utal. Az Avatamszaka-szútra legkorábbi teljes verziója a Buddhabhadra által 418–420 között lefordított szöveg. A korai szerzetesek ez alapján hozták létre a hua-jen hagyományt.

Jól lehet, az első Hua-jen-csing fordítást követően rögtön megkezdődött a szöveg vizsgálata, a hua-jen iskola azonban csak a Szuj-dinasztia végén, a 7. század elején kezdett kibontakozni. A korai korszakában a Csang’antól délre található Csehsziang kolostor három szerzetese játszott fontos szerepet az iskola kialakulásában:

  1. Tu-sun (杜順; 557–640), „Az Igazság birodalmának kontemplációja” (Fa-csie kuan-men 《法界觀門》) című mű szerzője, a hagyomány szerint ő volt az első pátriárka
  2. Cse-cseng (智正; 559–639) tudós, szerzetes
  3. Cse-jen (智儼; 602–668) az előző két tanító tanítványa, a hua-jen 2. pátriárkája. Két jelentős tanítványa volt: Uisang (625–702), egy koreai szerzetes, aki Koreában terjesztette el a vallást és a szogd származású Fa-cang (法藏; 643–712), a hagyomány szerinti 3. pátriárka, a hua-jen nagy rendszerezője és egységesítője.

A hua-jen iskola alapvető tanítását Fa-cang „Értekezés az aranyoroszlánról” (Csin si-ce csang 《金獅子章》) című műve tartalmazza. Ebben a szövegben Fa-cang a tiszta és teljes numenális világot (li) és a fenomenális világot (si) egy aranyoroszlán szobor kapcsán magyarázta el Vu Cö-tien császárnőnek, rámutatva, hogy az arany a tiszta és üresség-természetű, míg az oroszlán mint alak a formával rendelkező jelenség. Fa-cang másik fontos műve a „Téves képzeteket megszüntető meditáció”.

A hua-jen iskola 4. pátriárkája Cseng-kuan (澄觀; 738–839), az 5., egyben utolsó pedig Kuj-feng Cung-mi (圭峰宗密; 780–841) volt.

Fa-cang halála után egy koreai szerzetes Shimsang (japánul Sindzso) révén jutott el az irányzat Japánba, ahol hamarosan a Nara-korszak (710–794) egyik legfontosabb buddhista iskolája lett.

A 9. század után az önálló hua-jen ág háttérbe szorul és inkább a más országokban vagy más irányzatok kerülnek az érdeklődés középpontjába. Korea legnagyobb csan (szon) mestere, Chinul (1158–1210) sokat merített a hua-jenből, Japánban pedig az úgynevezett ezoterikus buddhizmus (mikkjó) használta fel a hua-jen bizonyos elemeit.

Jegyzetek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Hamar 1996a: Hamar Imre. "A kegon (hua-jen) hagyomány kialakulása Kínában és elterjedése Japánban". ELTE Japán-tanulmányok 1, Budapest, 1996, pp. 67-83.
  • Hamar 1996b: Hamar Imre. "Az ősi kínai bölcselet bírálata és alkalmazása Cs'eng-kuan (738-839) munkáiban". Keletkutatás, Budapest, 1996 ősz – 2002 tavasz, pp. 23-35.
  • Hamar 2004: Hamar Imre. A kínai buddhizmus története. ELTE Kelet-ázsiai Tanszék, 2004.
  • Kósa: Kósa Gábor: Huayan buddhizmus. Terbess Ázsia Lexikon
  • Skilton 1997: Andrew Skilton. A buddhizmus rövid története. Corvina, Budapest, 1997. ISBN 963 13 4329 4

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]