Buddha-természet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A buddha-természet vagy buddha elv több, egymáshoz kapcsolódó fogalomra vonatkozik,[1] melyek közül a legfontosabban a tathágata-garbha és a buddha-dhátu. Az előbbi jelentése az „ekként távozott” (tathágata) „méhe” vagy „embriója” (garbha), az utóbbié „buddha-birodalom” vagy „buddha-aljzat”.[2]

Indiai eredete[szerkesztés]

A buddha-természet fogalma Indiából származik, amelyet azután Kínában fejlesztettek tovább a helyi kulturális szokásokhoz igazodva. Az emberi tudatosság természetével és a megvilágosodás eszközeivel kapcsolatos tudomány kialakulásában többféle buddhista iskola is közrejátszott.[3][4][5]

Megvilágosodott tudat[szerkesztés]

Ragyogó tudat[szerkesztés]

Wayman szerint a tathágata-garbha ideája Buddhának azon tanítására épült, hogy létezik az önmagában tiszta, ragyogó tudat[6] (prabhasvara csitta[7]), "amelyet véletlenszerűen takarnak el a tudatban lévő szennyeződések (agantukaklésa)".[7] Ezt a ragyogó tudatot írja le az Anguttara-nikája:[8] "Szerzetesek, a tudat ragyogó. A beérkező szennyeződések koszolják be."[9]

A mahászánghika iskola adta hozzá ehhez a ragyogó tudathoz a múlavidzsnyána fogalmát, amely az alap tudatosságra vonatkozik, azaz a tudatosság alapját képezi.[6]

Tiszta tudatosság[szerkesztés]

A ragyogó tudatosság elképzeléséből ered az az elképzelés, hogy a megvilágosodott tudat tiszta és szennyezés nélküli. A tathágata-garbha szútrákban ez a tiszta tudatosság az a mag, amelyből a buddhaság kihajt:

„Amikor erre az önmagában tiszta tudatosságra olyan elemként tekintettek, mint amelyből megfogan a buddhaság, akkor a „tathágata (Buddha) embriója” tana, függetlenül attól, hogy a kifejezést használták-e vagy sem.[6]

Gregory a tan eredetéről a következőket írja: „Ebből a tanból az következik, hogy [...] a megvilágosodás a tudat természetes és tiszta állapota”.[7]

Dharma-dhátu - Buddha birodalma[szerkesztés]

A mahájána buddhizmusban új elképzeléseket fejlesztettek ki a buddhák megjelenésével kapcsolatban. Ezek legelőször a Lótusz szútrában jelentek meg, amely különbséget tesz mennyei és földi buddhák között.[10]

Lótusz szútra[szerkesztés]

Az i.e. 100 és i.sz. 200 között keletkezett Lótusz szútra tovább fejlesztette és népszerűvé tette a buddha-természet tanításait és nagy hatással volt későbbi szútrákra is.[11]

A tizedik fejezet a bodhiszattva ideállal együtt kihangsúlyozza, hogy mindenki képes a megvilágosodásra. Minden érző lény elérheti a buddhaságot, nem csupán a szerzetesek és az apácák, hanem a világi emberek a srávakák, a bodhiszattvák és a nem emberi lények is.[11] A szútra részletesen leírja, hogy minden érző lényből válhat „dharma tanító”.

A szútra tizenkettedik fejezete leírja, hogy a buddha-természet egyetemesen érvényes minden emberre és még a történelmi Dévadatta személye is potenciális buddhának számít. Dévadatta története után egy másik történet következik, amelyben egy sárkány hercegnőről azt nyilatkozza Mandzsusrí bodhiszattva, hogy még jelenlegi formájában el fogja érni a megvilágosodást.[12]

Az Avatamszaka-szútra és az egyetemes buddhaság[szerkesztés]

Wayman szerint az Avatamszaka-szútra (1-3. század) számít következő lépcsőfoknak a buddha-természet tanának fejlődésében.[6] A szútra nem tartalmazza ugyan a fogalom leírását, azonban az érző lények Buddha bölcsességébe történő egyetemes behatolásának gondolata (buddha-dzsnyána)" a buddha-méh koncepcióját egészítette ki.[13] A szútra alapelgondolása az abszolút és a relatív egységére vonatkozik: „Minden egyben és egy mindenben. A mindenség egyetlen egészbe olvad.”[14] A valóság minden szintje összefügg és egymásba hatol. Ezt ábrázolja az Indra hálója is.[15]

Trikája[szerkesztés]

I.sz. 300 körül a jógácsára iskola Trikája vagy három test tana néven foglalta rendszerbe az akkori legjelentősebb elméleteket a buddha-természetről. Eszerint a tan szerin a buddhaságnak három aspektusa van.[16] A tan arról szól, hogy egy buddhának három teste van: a nirmánakája vagy fizikai látszattest, amely megjelenik térben és időben; a szambhógakája vagy megvilágosodás- vagy örömtest, amely a kultusz és az ábrázolások tárgya; valamint a dharmakája vagy törvénytest, amely egy buddha határtalan, abszolút természetét fejezi ki.[17]

Tathágata-garbha szútrák - a buddhaság lényege[szerkesztés]

A tathágata-garbha szútrák Indiából származnak, azonban nagyobb hatással voltak a kelet-ázsiai buddhizmus fejlődésére.[3] A legkorábbi ilyen szútra a Tathágata-garbha-szútra.[18], a legfontosabbnak tartott szútra pedig a Srímáládeví Szimhanáda-szútra.[19][18] Jelentős szútrának tartják még, főleg a kínai gondolati iskolákban, a Mahájána Maháparinirvána-szútrát.[20]

Tathágata-garbha-szútra[szerkesztés]

A Tathágata-garbha-szútra (200-250) a tathágata-garbha tan legkorábbi megjelenési formája (...) és a tathágata-garbha fogalom is feltehetően ebből a szútrából kölcsönözte a nevét.[21] A szútra állítása szerint az egyén már eleve meg van világosodva.[22][23][24]

Srímáládeví Szimhanáda-szútra[szerkesztés]

A Srímáládeví Szimhanáda-szútra (3. század[25]), vagy más néven Srimala királynő oroszlánjának üvöltése, amely a tathágata-garbha „legvégső szoteriológiai elvére” helyezi a hangsúlyt.[26] A tathágata-garbhára vonatkozóan a következő állítást tartalmazza:

„Uram, a Tathágata-garbha sem Én, sem élőlény, sem lélek, sem személy. A Tathágata-garbha nem lények csoportja, akik abba a hitbe esnek, hogy valós személyek, akik önfejű elveket vallanak és akik gondolatait megzavarja az üresség. Uram, ez a Tathágata-garbha a látszólagos Dharma-dhátu embriója, a Dharma-kája embriója, a természetfeletti dharma embriója, az önmagában tiszta dharma embriója.[27]

Ebben a szútrában két lehetséges állítás hangzik el a tathágata-garbhával kapcsolatban:

„Vagy eltakarják a szennyeződések, amikor úgy nevezik, hogy a Tathágata embriója, vagy szennyeződéstől mentes, amikor a Tathágata embriója már nem embrió (potenciál), hanem a Tathágata (valóban).[28]

Maháparinirvána-szútra[szerkesztés]

A Maháparinirvána-szútra (2. század) fontos szerepet játszott a buddhista tanítások kínai terjedésében.[5] Simoda Maszahiro szerint a szútra szerzői a sztúpa-hódolat vezetői és szószólói voltak. A buddha-dhátu kifejezés eredetileg az ereklyékre vonatkozott. A Maháparinirvána-szútrában már a tathágata-garbha fogalom helyett szerepel. A szerzők a Tathágatag-arbha-szútrát használták a fizikai ereklyék iránti hódolat kifejezése helyett az emberekben rejlő Buddha iránti hódolat kifejezésére, amely a megvilágosodás ígéretét jelentette.[29]

Sallie B. King szerint ez nem számít nagy újításnak, inkább egy rendszert nélkülöző változtatás,[30] amelyet követően későbbi diákok és szövegmagyarázók igyekeztek különféle struktúrák szerint rendszerezni.[30] King szerint a legfontosabb újítása az volt, hogy összekapcsolta a buddha-dhátu és a tathágata-garbha fogalmakat.[30] Ez a szútra a buddha-természetet "önvalóként" ábrázolja. A Maháparinirvána-szútra egy igaz belső énre utal. Ennek az „énnek” a metafizikai és ontológiai státuszát azonban eltérően értelmezik a mahájána különböző filozófiai iskolái. A madhjamaka iskolában, minden más jelenséghez hasonlóan, az „én” saját létezéstől mentes. A jógácsárában a tárház-tudatra vonatkozik, amely a megvilágosodás magjait jelenti.[31] Paul Williams szerint egyértelmű, hogy a Maháparinirvána-szútra lehetővé teszi a buddhisták számára, hogy elfogadják az átman (lélek) fogalmát, amennyiben az helyes értelmezésben szerepel.[32]

Fogalmak összekapcsolódása[szerkesztés]

Tathágata-garbha és Alajavidzsnyána[szerkesztés]

Kalupahana szerint a Nágárdzsuna-féle madhjamaka és a Vaszubandhu-féle jógácsára az abszolútista tendenciák megjelenésének késői változatai. Nágárdzsuna műve a pradzsnyápáramitá szútrákra épül, amelyekhez az anátman tan nyújt elméleti hátteret.[33]

Abhidhamma - a megvilágosodás magja[szerkesztés]

A buddha-természet tana részben visszavezethető az abhidharmikus metafizikai vitákig, amelyek a nikája iskolák között zajlottak. A problémát az anatta tan karma és újjászületés elméletébe való beépítése jelentette. Az anatta tan szerint nem létezik mindentől független „én”, míg a karma koncepciója szerint mintha lenne valamiféle esszencia, amely újjászületik. Ezt a problémát kívánta orvosolni a karmikus magvak fogalmának bevezetése. Az emberi cselekedetek karmikus hatása magvakként raktározódnak, ameddig ebben vagy a következő életben ki nem hajtanak. Nem az én, hanem ezek a karmikus magvak jelentik a következő élet keletkezésének alapját.

Ezt az elméletet karolta fel a szautrántika iskola a szarvásztiváda iskolával szembeni vitában, amely a jelenségek (dharmák) metafizikai státuszáról szólt. Ez megegyezik a jógácsára iskola tárház-tudat (álaja-vidzsnyána) elméletével, amely tartalmazza ezt a magokkal kapcsolatos elméletet.[34] Eredetileg az álaja-vidzsnyána csupán a szennyezett tudatra vonatkozott, az öt érzékszerv és a tudat működésének szennyeződéseire (ájatana). Ugyanígy vonatkozott a kifejezés a múla-vidzsnyánára, az alaptudatra vagy tudatfolyamra, amelyből a tudatosság és az észlelés fakad.[33]

A jógácsára iskola szerint a megvilágosodás egy mag eredménye, amely az emberi elmén kívülről fakad, méghozzá a dharma tanításokból.[7]

Jógácsára[szerkesztés]

Vaszubandhu részletes elemzést ad az emberi tudat és tudatosság működéséről, amely az öt szkandha működésének elemzésén alapul. Vasubandhu elemzése lehetőséget teremt egy transzcendentális esszencia feltételezésére, de a későbbi követői idealista módon értelmezték.[33][35]

Lankávatára-szútra[szerkesztés]

A Lankávatára-szútra (350-400[35]) összedolgozta a tathágata-garbha tant és a álaja-vidzsnyána tant. Ez a szútra beépíti az előbbi tant a jógácsára nézőpontba, amelyet későbbi művekben fejleszt tovább (Tanulmány a hit felébredéséről a mahájánában).[18] A Lankávatára-szútra szerint a tathágata-garbha megegyezik az álaja-vidzsnyánával.[36] Az álaja-vidzsnyána tartalmazza a tiszta magot, vagy buddha-természetet, amelyből a megvilágosodás nyílik.[7]

A tathágata-garbha és a buddha-dáthu[szerkesztés]

A Mahájána Maháparinirvána-szútra összefűzte a buddha-természet és a buddha-dhátu fogalmát.[30] Kosho Yamamoto rámutat, hogy a Nirvána-szútra egy sor egyenlőséget tartalmaz: "Így keletkeznek az egyenlőségek: buddha-test = dharma-kája = örök-test = örök-buddha = örökkévalóság."[37]

Buddhát örökké létezőként mutatja be, amely meghaladja az hétköznapi ember korlátait:

„Mi a Tathágata [Buddha]? [...] Ő az, aki örök és változatlan. A „van” és a „nincs” emberi fogalmak felett áll. Ő az „Ilyenség” [tathata], amely egyszerre jelenség és nem-jelenség.[37]

A buddha-természet mindenkor jelen van minden érző lényben. Ez nem jelenti, hogy minden érző lénynek buddha tulajdonságai van, csak azt, hogy a jövőben meg fogják szerezni azokat a tulajdonságokat.[38] A buddha tulajdonságokat elhomályosítják a szennyeződések, amelyek a negatív tudatállapotokra vonatkoznak.[39]

Tibeti buddhizmus[szerkesztés]

A tibeti buddhizmus egyik iskolája, a Gelugpa a madhjamaka aliskolájának számító rangtong praszangika elméletét részesíti előnyben a jógácsára és a buddha-természettel szemben.[40] Más iskolák, főleg a dzsonang,[41] és a rimé mozgalom inkább a sentong nézetet vallja („másik-üres”), amely az abszolútra úgy tekint, mint amely "véletlen szennyeződésektől mentes". A tathágata-garbha tanításnak ez az értelmezése hatalmas vitákat indított a tibeti buddhizmuson belül.[42] A nyingma és a szakja iskolák szerint a tathágata-garbha a tudat tisztaságának és ürességének szétválaszthatatlanságát jelenti. A dzsonang iskola szerint a tudat veleszületett tulajdonságaira utal, amelyre a zavaró szennyeződések eltávolítása után a mindentudás a jellemző.

A gelug iskola egyik legfontosabb tanítója, a 14. dalai láma a madhjamaka filozófiai nézet irányából tekint a buddha-természetre, amely szerinte „a tudat tiszta fénye”, azonban kiemelte, hogy végső soron az sem létezik önmagában, minden mástól függetlenül.[43]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Lusthaus 1998, 84. o.
  2. Trainor 2004, 207. o.
  3. ^ a b Williams 2000, 161. o.
  4. Lusthaus 1998.
  5. ^ a b Lai.
  6. ^ a b c d Wayman 1990, 42. o.
  7. ^ a b c d e Gregory 1991, 288-289. o.
  8. Harvey 1995, 56. o.
  9. Pabhassara Soetra, Anguttara Nikaya 1.49-52
  10. Snelling 1987, 125. o.
  11. ^ a b Reeves 2008, pp. 15–16
  12. Reeves 2008, 5. o.
  13. Brown 1994, 44. o.
  14. Dumoulin 2005, 46-47. o.
  15. Dumoulin 2005, 47. o.
  16. Snelling 1987, 126. o.
  17. Welwood, John (2000). The Play of the Mind: Form, Emptiness, and Beyond. forrás: http://www.purifymind.com/PlayMind.htm (olvasva: 2015-05-04)
  18. ^ a b c Harvey 1995, 114. o.
  19. Wayman 1990.
  20. Wayman 1990, 43. o.
  21. Zimmermann 1999, 143–168. o.
  22. Padma, Sree. Barber, Anthony W. Buddhism in the Krishna River Valley of Andhra. 2008. pp. 152
  23. Wayman 1990, 47-48. o.
  24. Zimmermann 2002, 39 ff. and 50 ff.. o.
  25. Wayman 1990, 2. o.
  26. Brown 1994, 10. o.
  27. Wayman 1990, 106. o.
  28. Wayman 1990, 45. o.
  29. Jikido 2000, 73. o.
  30. ^ a b c d King 1991, 14. o.
  31. Gethin 1998, 52. o.
  32. Williams 2002, 163-164. o.
  33. ^ a b c The Principles of Buddhist Psychology. State University of New York Press (1987. július 26.). ISBN 9780887064043. Hozzáférés ideje: 2015. május 4. 
  34. Gethin, 222. o.
  35. ^ a b A History of Buddhist Philosophy: Continuities and Discontinuities. University of Hawaii Press (1992. július 26.). ISBN 9780824814021. Hozzáférés ideje: 2015. május 4. 
  36. Suzuki, D.T., trans. (1932) The Lankavatara Sutra. London: Routledge & Kegen Paul: Section LXXXII, p. 191.
  37. ^ a b Yamamoto 1975.
  38. Liu 1982, 66-67. o.
  39. Yamamoto 1975, 94–96. o.
  40. Williams 1994, 107-108. o.
  41. Williams 1994, 107. o.
  42. Williams 1994, 105-109. o.
  43. Dalai Lama, the (1999). Buddha Heart, Buddha Mind. New York: Crossroad: p. 110

Források[szerkesztés]

  • Brown, Brian Edward. The Buddha Nature. A Study of the Tathagatagarbha and Alayavijnana. Motilal Banarsidass Publishers (1994) 
  • Dumoulin, Heinrich. Zen Buddhism: A History. Volume 1: India and China. World Wisdom Books (2005) 
  • Gethin, Rupert. Foundations of Buddhism. Oxford University Press (1998) 
  • Gregory, Peter N.. Sudden Enlightenment Followed by Gradual Cultivation: Tsung-mi's Analysis of Mind. In: Peter N. Gregory (editor)(1991), Sudden and Gradual. Approaches to Enlightenment in Chinese Thought.. Motilal Banarsidass Publishers Private Limited (1991) 
  • Hakeda, Yoshito S., trans.. Awakening of Faith Attributed to Aśvaghoṣa. Columbia University Press (1967) 
  • Harvey, Peter. An introduction to Buddhism. Teachings, history and practices. Cambridge University Press (1995) 
  • Hookham, Shenpen (tr.). The Shrimaladevi Sutra. Longchen Foundation (1998) 
  • Hopkins, Jeffrey. Introduction by Jeffrey Hopkins. In: His Holiness the Dalai Lama: Kalachakra Tantra. Rite of Initiation. Wisdom Publications (1999) 
  • Jikido, Takasaki. The Tathagatagarbha Theory Reconsidered. Reflections on Some Recent Issues in Japanese Buddhist Studies (2000) 
  • Kapleau, Philip. The three pillars of Zen (1989) 
  • King, Sallie B.. Buddha Nature. SUNY Press (1991) 
  • Lai, Whalen. Buddhism in China: A Historical Survey. In Antonio S. Cua (ed.): Encyclopedia of Chinese Philosophy. New York: Routledge (2003) 
  • Liu, Ming-Wood. The Doctrine of the Buddha-Nature in the Mahāyāna Mahāparinirvāṇa Sūtra. In: Journal of the International Association of Buddhist Studies 5 (2), pp. 63–94 (1982) 
  • Lopez, Donald S.. The Story of Buddhism: a concise guide to its history & teaching. HarperCollins Publishers, Inc. (2001). ISBN 0-06-069976-0 
  • Lusthaus, Dan. Buddhist Philosophy, Chinese. In: Routledge Encyclopedia of Philosophy: Index. Taylor & Francis (1998) 
  • Powers, J. A. (2000). Concise Encyclopaedia of Buddhism.
  • Rawson, Philip (1991). Sacred Tibet. London, Thames and Hudson. ISBN 0-500-81032-X.
  • Reeves, Gene. The Lotus Sutra: A Contemporary Translation of a Buddhist Classic. Somerville: Wisdom Publications (2008). ISBN 0-86171-571-3 
  • Sasaki, Shizuka. Review Article: The Mahaparinirvana Sutra and the Origins of Mahayana Buddhism (1999). Hozzáférés ideje: 2012. január 21. 
  • Schaik, Sam. Approaching the Great Perfection: Simultaneous and Gradual Methods of Dzogchen Practice in the Longchen Nyingtig. Wisdom Publications Inc. (2004) 
  • Shirō, Matsumoto. Tathagata-Garbha is not Buddhist. In: Jamie Hubbard, Paul Loren Swanson (eds,)(1997), "Pruning the Bodhi Tree: The Storm Over Critical Buddhism". University of Hawaii Press (1997) 
  • Snelling, John. The Buddhist handbook. A Complete Guide to Buddhist Teaching and Practice. Century Paperbacks (1987) 
  • Suzuki, D.T., (1978). The Lankavatara Sutra, Prajna Press, Boulder.
  • Trainor, Kevin. Buddhism: The Illustrated Guide. Oxford University Press (2004) 
  • Wayman, Alex and Hideko. The Lion's roar of Queen Srimala. Motilal Banarsidass Publishers (1990) 
  • Williams, Paul. Mahayana Buddhism. The Doctrinal Foundations. Routledge (1994) 
  • Williams, Paul. Buddhist Thought. Routledge (2000) 
  • Williams, Paul. Buddhist Thought. Taylor & Francis, Kindle Edition (2002) 
  • Yamamoto, Kosho. Mahayanism: A Critical Exposition of the Mahayana Mahaparinirvana Sutra. Karinbunko (1975) 
  • The Tathagatagarbhasutra: Its Basic Structure and Relation to the Lotus Sutra. Annual Report of the International Research Institute for Advanced Buddhology at Soka University for the Academic Year 1998, 143–168. o (1999. július 26.) 
  • A Buddha Within: The Tathāgatagarbhasūtra. Biblotheca Philologica et Philosophica Buddhica VI. Tokyo: The International Research Institute for Advanced Buddhology, Soka University (2002. július 26.) 

További információk[szerkesztés]

Általános
  • Kalupahana, David J. (1992), A history of Buddhist philosophy. Delhi: Motilal Banarsidass Publishers Private Limited
  • Sallie, B. King: Buddha Nature, State University of New York Press 1991, ISBN 0-7914-0428-5
Kína
Tibet
  • Brunnholzl, Karl (2009), Luminous Heart: The Third Karmapa on Consciousness, Wisdom, and Buddha Nature. Snow Lion Publications. ISBN 978-1-55939-318-8
  • Hookham, S.K.. The Buddha Within: Tathagatagarbha Doctrine According to the Shentong Interpretation of the Ratnagotravibhaga. SUNY Press (1991) 
Japán
  • Harada, Sekkei. The essence of Zen. The Teachings of Sekkei Harada. Wisdom Publications (2008) 
Critical Buddhism
  • Pruning the Bodhi Tree: The Storm over Critical Buddhism. University of Hawai'i Press (1997) 

Külső hivatkozások[szerkesztés]