Szamaritánusok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szamaritánusok
Szamaritánusok 2006-ban a Gerizim-hegyen
Szamaritánusok 2006-ban a Gerizim-hegyen
A Wikimédia Commons tartalmaz Szamaritánusok témájú médiaállományokat.

A szamaritánusok (szamaritán héber: ࠔࠠࠌࠝࠓࠩࠉࠌ, Shamerim (שַמֶרִים), héberül: שומרונים, arabul: السامريون al-Sāmiriyyūn) Palesztina régiójában élő népcsoport. Az izraelitáktól eredő törzs, amelyet az ókori zsidók eretneknek tartottak. Nevüket Szamáriáról, az ókori Izraeli Királyság fővárosáról kapták.

Történelem[szerkesztés]

I. e. 722-ben, miután az asszírok elfoglalták az északi királyságot (Izraelt), a lakosság jelentős részét fogságba hurcolták, majd a birodalom keleti feléből telepítettek lakosokat a területre. Utóbb a betelepítetteket az ott maradt zsidókkal együtt szamaritánusoknak nevezték.

A szamaritánusok több természeti csapás után arra kérték Asszíria uralkodóját, hogy küldjön vissza néhány zsidó papot, akik megtanítják őket az igaz Isten tiszteletére. A király teljesítette a kívánságukat, így ők is az Ószövetség istenét fogadták el. Amikor a babiloni fogságból visszaköltözött zsidók hozzákezdtek a jeruzsálemi templom felépítéséhez, a szamaritánusok a templom közös használatáért cserébe felajánlották a segítségüket, de a zsidók elutasították ezt, mondván, hogy ők vallásilag és etnikailag már nem tiszták. Ezért a szamaritánusok panaszt tettek az időközben az uralmat átvevő perzsa királynál, aki egy időre be is tiltotta az építkezést. Ezután a szamaritánusok saját templomot építettek a Garizim hegyén, de a zsidókkal szemben megmaradt az ellenséges érzésük. Később, a makkabeus zsidó vezető, Johannesz Hürkánosz Kr. e. 128-ban leromboltatta a templomukat, de az aztán újraépült. [1]

Az Újszövetség szerint Jézus többször is megfordult a szamaritánusok földjén,[2] és volt, hogy a júdeai zsidók őt is szamaritánusnak tekintették.[3] Jézus egy példázatában az eretnek csoportnak tekintett szamaritánusok egyikéről beszélt, szembeállítva a képmutató papokkal és hívőkkel[4] (lásd: irgalmas szamaritánus).

A középkorban Egyiptomban, Damaszkuszban, Askelónban és Gázában éltek. A 19. századra már csak igen kicsiny közösségük maradt fenn Palesztinában. 1842-ben a jeruzsálemi főrabbi „a zsidó nép egyik ágának” ismerte el őket, merthogy „ők is vallják a Tóra igazságát".[1]

Izrael állam 1948-as megalapítása után a visszatérési törvény értelmében állampolgárságot kaptak. [1]

2012-ben az összlétszámuk mintegy 750 fő volt.[5] A ciszjordániai Nábluszban és az izraeli Tel-Aviv melletti településeken élnek.

Vallásgyakorlat[szerkesztés]

Egyedül Mózes öt könyvét (Tóra) ismerik el szentírásnak. A Tórában említett összes ünnepet megtartják, elzarándokolnak a Garizim hegyére, és a pészah ünnepén áldozatokat mutatnak be. [1] A liturgiájukat is tartalmazó rituális könyveik arámi nyelven vannak megírva.[6] Saját Pentateuchos- (Tóra-) szövegük van, és azt állítják, hogy a legősibb törvénytekercsük a kánaáni honfoglalás után 13 évvel készült. [1]

Hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Magyar katolikus lexikon
  • Dr. Kohn Sámuel: Samaritanische Studien. Beiträge zur samaritanischen Pentateuch-Uebersetzung und Lexicographie. Breslau, 1868. Online
  • Dr. Kohn Sámuel: Zur Sprache, Literatur und Dogmatik der Samaritaner. Leipzig, 1876. Online
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap