Etelköz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A magyarok vándorlása a honfoglalás kori régészeti leletanyag keleti párhuzamainak elterjedése alapján

Etelköz történeti–földrajzi fogalom, melyet az Árpád népe által a honfoglalást megelőzően birtokolt terület megjelölésére használnak. Az elnevezés egyetlen forrása VII. Kónsztantinosz, bizánci császár A birodalom kormányzásáról (De Administrando Imperio) című műve.

Kónsztantinosz különböző kézirataiban – 38. fejezet, 30. szakasz, illetve 40. fejezet, 24. szakasz – a kérdéses szókapcsolatnak ötféle lebetűzését találjuk:

Atel kai Ouzou (Ἀτελ και Oὐζoυ) – Atel és Úz (38: 30);
Atelk Ouzou (Ἀτελκ Oὐζoυ) – Atelk Úz (38: 30);
Atelkouzou (Ἀτελκoύζoυ) – Atelkúz (38: 30);
Atelouzou (Ἀτελoυζoυ) – Atelúz (38: 30);
Etel kai Kouzou (Ἐτὲλ καὶ Κoυζoῦ) – Etel és Kúz (40: 24).

Az Atelkouzou szóalak lehetne éppen Etelköz, az Atel kai Ouzou stb. kifejezésből azonban bajos a szóban forgó törökös–magyaros Etelközt megszerkeszteni. Ráadásul Kónsztantinosz szövegében (40: 24) az Etel kai Kouzuo szókapcsolat előtt egyes számú κατὰ τὴν ἐπωνυμίαν τοῦ… ποταμοῦ (folyó neve szerint) áll, nem pedig többes számú *κατὰ τὰς ἐπωνυμίας τῶν… ποταμῶν (folyók nevei szerint). Ennélfogva a megjelölt helyen csak egyetlen folyóról eshetik szó. A szövegből azonban az is kiviláglik, hogy itt nem folyóról beszél a szerző, hanem tartományról ὀ… τόπος… ὀνομάζεται.

„Ama helyet, ahol a turkok korábban laktak, a rajta áthaladó folyó neve szerint Etel és Kouzou-nak nevezik, és ott most a besenyők élnek”.

A kelet-európai puszta a magyarok idejében[szerkesztés]

A kelet-európai pusztán fontos kereskedelmi utak vezettek keresztül. Északról délre a volgai, a doni és a dnyeperi vízi úton a normann–szláv oroszok a Kaszpi-tenger déli partján sorakozó kikötőkig, illetve a Fekete-tengerig, Bizáncig hajóztak.

Volt egy, a nevezett vízi utakra merőleges szárazföldi út is, mely északkeletről délnyugatra vezetett, és Volgai Bolgárországot kötötte össze Kijevvel, valamint a Kárpát­-medencével.[1][2][3]

A kereskedelmi útvonalakon elsősorban prémeket, cserzett bőröket, szőnyegeket és ötvöstárgyakat szállítottak. A kereskedelmet ókori szokásjog szabályozta, melybe beletartozott, hogy őseink – akik Király Péter szerint már a 811. évben felbukkantak az Al-Dunánál, és 834–836. között is említik őket ama tájon[4] – a terület birtokosaként a kereskedőkaravánok átengedésének fejében vámot szedtek.

Fontos körülmény, hogy az egész kelet-európai puszta, és különösen a Don-síkság (e helyen közelít egymáshoz leginkább a Don és a Volga folyó) uraiként gyakorlatilag az egész térség kereskedelmét ellenőrizhették. Ez magyarázhatja az arab forrásokban fennmaradt adatokat a magyarok pompaszeretetéről és gazdagságáról, valamint hadaik kiváló felszerelését, s katonai erejüket is.

„Szovjet kutatók, köztük Sz. Sz. Sirinszkij, felfigyeltek arra, hogy a IX. század húszas éveitől kezdve a kazár–kijevi kereskedelemben zavar lép fel; ettől kezdve ugyanis a szláv területeken elmaradtak a (kazárokra jellemző) dirhemleletek. Úgy véljük, jogos feltételezés, hogy dél-oroszországi területen éppen az ősmagyarság beékelődése idézte elő ezt a változást.” – írja Erdélyi István.[5]

Az Etel név jelentése[szerkesztés]

Kelet- és Délkelet-Európában számos folyó viseli e nevet, illetve változatait, állítja Benkő Loránd,[6] és megjegyzi, hogy a kazáni tatárban és a csagatájban e nyelvi elem folyó jelentésben is megvan.

Benkő kijelentésének ellentmond – Simon Péter és Szekeres István szerint –, hogy e név a magyar atya szó rokona, és egy egységes víznévadási rendszer része. A kelet-európai folyók jó részét ugyanis a magyarok Istenének jelzőiről nevezték el. Ezen névadási rendszer nincsen meg a törökben.[7]

Czuczor Gergely és Fogarasi János szerint a Volga folyó törökös nevének végső forrása a mongol Edshil ghool (Fejedelmi folyó, avagy Folyók fejedelme) szókapcsolat.[8] A mondottakból következik, miszerint alighanem helytelen a jelző nélküli Etel stb. nevet bármely más kelet-európai folyóra ráaggatni, s e név jelentése általánosságban nemigen lehet folyó. S többek között ezért sem lehet a Budai Ézsaiás által megszerkesztett Etelköz a Dnyeper és a Szeret folyó között elterülő tartomány neve.

Az Etel név a törökségben általánosan a Volga folyót jelenti (csuvas Атăл, török, azeri, İdil, kazak Edil, stb), így a reláció fordított is lehet, a jelentős folyó neve változhatott általában folyó jelentésűvé.

Etelköz földrajzi helye[szerkesztés]

Vita tárgya, hogy „Etelköz” pontosan hol terült el. VII. Kónsztantinosz nyilvánvalóan két egészen különböző tartományról beszél. Első helyen (38. fejezet) a kelet-európai puszta nyugati felére, a Dnyeper, a Déli-Bug, a Dnyeszter, a Prut és a Szeret folyó vidékére, második helyen pedig (40. fejezet) a Volga és az Urál folyó tájára hivatkozik.

Kónsztantinosz császár, művének 38. fejezetében, ekként nyilatkozik:

„A besenyők földjét, melyen abban az időben a turkok laktak, az ott levő folyók neve szerint nevezik. Ezek a folyók: az első a Baroukh (Βαρούχ), a második a Koubou (Κουβοῦ), a harmadik a Troullosz (Τροῦλλος), a negyedik a Broutosz (Βροῦτος), az ötödik a Szeretosz (Σέρετος).”

A császár, munkájának 40. fejezetében, így beszél:

„Az a tartomány, melyet előbb bírtak a turkok, az azt átszelő folyam neve szerint Etelnek és Kuzunak neveztetik, és ott most a besenyők laknak.” – Vári Rezső 19. század végi fordítása.

A magyar történészek a fentebb körülírt földrajzi helyet (pontosabban helyeket) Budai Ézsaiás 1811-ben közzétett munkája nyomán nevezik Etelköznek. Nagy hírű írástudóink feltételezése szerint a szóban forgó elnevezés a Don folyót jelölő – vagy általánosságban folyóvizet jelentő – ótörök eredetű Etel, illetve etel, és a magyar köz szó összetételével keletkezett. A valóságban a kelet-európai puszta török nyelvű lakói csak a Volgát illették Atil, Atel stb. címmel, illetőleg a kazárok Volga-menti fővárosát Itil névvel. Mindezen nevek görög stb. közvetítéssel jutottak el hozzánk; törökös eredetijüket nem ismerjük.

Kónsztantinosz császár a földrajzi hely meghatározásához öt folyó nevét adja meg. Vita a régi folyónevek azonosítása körül keletkezett. Leginkább valószínűnek tartott megfeleltetésük a következő:

  • Baroukh = Dnyeper. Iordanes munkájában Danaber, „amelyet a hunnok saját nyelvükön Varnak neveznek”. Történészeink a Baroukh alakban lebetűzött nevet a héber eredetű barukh (áldott) szóval kapcsolják össze. Bíborbanszületett Konstantin, azaz Kónsztantin császár – állítják – híres művét görögül írta, de jól ismerte a Bibliát, melyben szintén szerepel e szó. A Baroukh megnevezés – bizonygatják érdemekben megőszült tudósaink – ekképpen származhat a zsidó vallást gyakorló kazároktól is.
  • Koubou = Déli-Bug, esetleg az Azovi-tengerbe ömlő Kubány.
  • Troullosz = Dnyeszter. A folyó neve a besenyők nyelvén állítólag Turla volt.
  • Broutosz = Prut. Több történész szerint is azonos a mai Románia és Moldova közötti határfolyóval.
  • Szeretosz = Szeret. A romániai Moldvában ma is létezik ilyen nevű folyó folyó; mellette laknak a moldvai csángók.

A Szeretosz kivételével a szóban forgó – görögösített – török névalakok mind megfeleltethetők a korábbi szkíta elnevezéseknek:[9]

Borüszthenész (Βορυσθένης): Dnyeper – Baroukh;
Hüpanisz (‛Ύπανις): Déli-Bug – Koubou;
Türasz (Τύρας): Dnyeszter – Troullosz;
Porata (Πορατα): Prut – Broutosz;
Hieraszosz (Ιερασός): Szeret – Szeretosz.

A törzsszövetségi szálláshely kiterjedésével kapcsolatos elképzeléseket Tóth Sándor László 1998-ban az alábbiak szerint csoportosította:

  • A „nagy Etelköz” elmélete szerint a magyar törzsek által birtokolt terület a Don és az Al-Duna között volt.
  • A „közepes Etelköz” elmélete szerint a fent nevezett öt folyó vidéke volt Etelköz.
  • A „kis Etelköz” elmélet támogatói úgy vélik, hogy a Duna és a Don közötti terület tartozott a magyar érdekkörhöz, és ezen belül a Dnyeper és a Déli-Bug között, a Dnyeszter vidékén, vagy a Prut és a Szeret közén feküdt a tényleges szállásterület.[10]
  • Etelköz ~ Folyóköz. Ibn Ruszta beszámolója nem mond ellent Kónsztantinosz leírásának. A 870. év körül a Don és az Al-Duna közötti térség lehetett Folyóköz. A magyarok a 852. évben jelentek meg Ostmark tartományban (beleértve a mai Dunántúlt is), a 881. évben pedig Bécs alatt csatáztak.[11]

Kánnai Zoltán szerint a bizánci császár a Volga folyóra és a török úz (oğus) alakulatra hivatkozik: Ἀτελ = Volga, και = és, mellé, Oὐζoυ = úzok. Másként fogalmazva: a császár elrontott szavaiból a magyar írástudók alkottak „Etelköz” nevű helyet. A magyarok egyik része – Árpád népe – a Dnyeper, a Déli-Bug, a Dnyeszter, a Prut és a Szeret vidékét foglalta el, másik része pedig a Volga és az úzok lakóhelye közé, nevezetesen a Volga és az Urál folyó közötti pusztára költözött.[12]

Etelköz elfoglalásának időpontja[szerkesztés]

Az Etelközzel kapcsolatos kérdéskör nem merül ki a földrajzi hely meghatározásában. Etelköz Árpád népének utolsó hazája volt a honfoglalás előtt. Itt folytak le – állítják történészeink – olyan fontos események, mint például a vérszerződés, vagy egyes vélemények szerint a kazároktól elszakadt kavaroknak – a szakirodalomban sokszor helytelenül kabaroknak vagy kóboroknak – nevezett csoport csatlakozása.

Etelköz fontos a magyarok és a szlávok korai kapcsolatainak szempontjából is. A kutatásnak tehát ki kellene terjednie arra is, hogy Árpád népe mikor költözött át Levédiából Etelközbe. Mivel Kónsztantinosz műve semmiféle támpontot nem nyújt időrend felállítására, e kérdésben talán még nagyobb a bizonytalanság, mint a földrajzi hely meghatározásában.

Kutatói vélemények[szerkesztés]

A korszak meghatározó kutatói Etelköz földrajzi helyével és elfoglalásának idejével kapcsolatban eképpen vélekednek:

Etelköz földrajzi elhelyezkedése Etelköz elfoglalásának ideje
Vámbéry Ármin (1895) a Volga és a Dnyeper között
Hóman Bálint (1908) a Dnyeper és a Duna között
Bartha Antal (1968) az Al-Duna[13] és a Dnyeper között 820
Györffy György (1996) a Dnyepertől nyugatra 860
Róna-Tas András (1996) a Duna és a Dnyeper között 670
Türk Attila (2015) a Duna és a Dnyeper között 833–850 táján[14]

Régészeti eredmények[szerkesztés]

Az elmúlt évek új leleteinek segítségével jelentős előrelépés történt Etelköz régészeti meghatározásával kapcsolatban. „A Dnyeszter Menti Köztársaság területén feltárt Szlobodzeja, illetve Ukrajnában a Dnyeper középső folyása mentén – elsősorban annak nyugati oldalán – elhelyezkedő Szubbotyici-horizontnak nevezett lelőhelycsoport (Szubotcy, Katerinovka, Korobcsino stb.) nagy valószínűséggel az írott forrásokból ismert Etelköz területét rajzolják ki. Az itt feltárt leletek közeli kapcsolatokat mutatnak egyrészt a Kárpát-medence honfoglalás kori, illetve a Volga–Dél-Ural vidék 8–10. századi régészeti hagyatékával.”[15]

Fontos eredmény továbbá, hogy a fenti lelethorizont jól elkülöníthető a környező, főleg szláv népesség régészeti hagyatékától.[16] A többféle kormeghatározási módszerrel a 9. század második felére keltezett temetkezésekből kiválóan követhető Etelköz és a szomszédos területek közötti kereskedelem: északról a szláv fazekasáruk érkezése, illetve délről a bizánci selyem megjelenése.

Levédia kérdése[szerkesztés]

Az írott források által említett Levédiát és Etelközt a kutatók nagy része térben és időben elkülönítette, és Levédiát az Etelközt megelőző szállásterületnek tekintette. Bíborbanszületett Konstantin De administrando imperio (DAI) művéből tudjuk, hogy a besenyők támadása miatt a magyar törzsek egy része nyugat felé költözött, Etelközbe. További támpont a Kazár Birodalom közelsége, illetve a törzsi szállásterület két folyója, a Chidmas és a Chingilus, melyet ki így, ki úgy azonosít.

A nevezett támpontok alapján a kutatók többsége a Don és a Dnyeper közti területen kereste Levédiát, s a Don–Donyec vidékén a törzsszövetségi területet. Ugyanakkor elmondható, hogy „nincs régészeti nyoma annak, hogy a 6–8. század között az Ural vidékéről újabb népesség költözött volna” a Don és a Donyec közötti területre. „Régészetileg tehát jelenleg elfogadhatónak tűnik az a történelmi elképzelés, mely nem számol önálló levédiai szállásterülettel, hanem azt Etelköz – feltehetőleg keleti – részének tekinti.”[17]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Erdélyi 1988 30. oldal
  2. Bartha Antal: A magyar nép őstörténete. Akadémiai kiadó, Budapest, 1988. 388. oldal.
  3. Ez volt a honfoglaló hétmagyarok vonulási útja is.
  4. Erdélyi 1988 24. oldal
  5. Erdélyi 1988 30. oldal
  6. Benkő Loránd: A magyarság honfoglalás előtti történetéhez Leved és Etelköz kapcsán. Magyar Nyelv, 1984, 4. szám.
  7. Simon Péter és Szekeres István: Bronzkori magyar írásbeliség. Írástörténeti tanulmányok. Szerkesztette Varga Géza, 1993. 133. oldal.
  8. Czuczor Gergely és Fogarasi János (1870): A magyar nyelv szótára. Ötödik kötet. Pest. (Személynév szócikk.)
  9. Télfy János (1863): Magyarok őstörténete. Görög források a scythák történetéhez. Pest.
  10. Sudár 2014 31. oldal
  11. Kiszely István: A magyarok eredete és ősi kultúrája. I. 2000. (Etelköz: 312–313. oldal.) ISBN 9639188859
  12. Kánnai Zoltán (2002): Besenyők és úzok. Madocsa, Budapest.
  13. Sudár 2015 138. oldal: „Etelköz nyugati határa viszont alig lehetett az Al-Duna, mivel az I. Bolgár Cárság régészeti emlékei – sőt kifejezetten telepleletei – ettől sokkal északabbra is nagy sűrűséggel fordulnak elő.”
  14. Sudár 2015 140. oldal; a Szubbotyici-horizont leleteinek keltezése alapján: „Ezek keltezése hagyományos és immár radiokarbon kormeghatározással is a 9. század második felére tehető. Így az itt eltemetettek leletanyagának jellege és időrendje alapján az etelközi szállások magyarjai lehettek. Mindez meglepő összhangban áll az írott források adataival, melyek szerint a magyarok elődei a 9. század második fele, középső harmada előtt nem tűnnek fel a térségben.”
  15. Sudár 2014 32. oldal
  16. Sudár 2015 137. oldal Régészeti kultúrák Kelet-Európában (8–9. század, V. V. Szedov térképe nyomán).
  17. Sudár 2014 34. oldal

Források[szerkesztés]